A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-12-02 / 49. szám

Csak egy percre... A szlovákiai komolyze­nei élet élenjáró zene­kara a megalakulásá­nak harmincötödik év­fordulóját ünneplő Szlovák Filharmónia, amely a jubileumi sze­zon első hangverse­nyeit két fesztivál: a Pöstyéni (Piešťany) Ze­nei Ősz és az októberi Bratislavai Zenei Ünne­pek keretében tartotta meg. A fővárosi hangver­senyévad részleteiről, valamint a külföldön is népszerű bratislavai filharmonikusok idei felada­tairól és terveiről a zenekar dramaturgja: dr. RAJTERNÉ AICH ERZSÉBET tájékoztatott. — Mityen zenei vonatkozású események ural­ják. dramaturgiai szempontból, a Szlovák Filhar­mónia őszi műsortervét? — Brahms születésének 150. évfordulója és Eugen Suchoň nemzeti művész hetvenötödik születésnapja. Suchoň mester kompozícióinak már az őszi zenefesztiválok keretében fokozott figyelmet szenteltünk, míg Brahms munkássá­gának emlékét, egy hegedűverseny és a zeneileg rendkívül igényes Német rekviem műsorba ikta­tásával, a decemberi hangversenyeken idézzük föl. A hegedűverseny szólóját egy osztrák ven­dég: Thomas Christian adja majd elő, a nagy hatású vokális és szimfonikus zenemű karmes­tere Vlagyimir Verbickij, a szólistái pedig Andor Éva és Sergej Kopčák lesznek. — Mi az a minimum, amit egy mai fiatalnak tudnia kell — vagy legalábbis tudnia kellene! — Brahmsról? — Hogy a tizenkilencedik század egyik legna­gyobb német zeneszerzője, akit Liszt Ferenc ajánlott Schumann figyelmébe. Hangulatvilága rendkívül gazdag, és muzsikájában népi motívu­mokat is felhasznál. — Vajon melyek lesznek az évad második felének műsorpolitikai súlypontjai? — Januárban kezdődik a Cseh Zene Éve, s mi ennek keretében a barokk muzsikától a kortárs zenéig számos kompozíciót iktattunk műsorter­vünkbe. Természetesen, nem feledkeztünk meg Prokofjev halálának harmincadik és Richard Wagner elhunyténak századik évfordulójáról sem. Mindemellett — mind a szlovák filharmo­nikusok, mind a koncertprogramok műsortervé­ben — a kortárs szlovák zeneköltészet figyelem­re méltó alkotásainak népszerűsítését is fontos kötelességünknek tartjuk. — Jól bevált hagyomány, hogy az évad folya­mán nemcsak szólisták, de hazai és külföldi zenekarok is vendégszerepeinek a Szlovák Filhar­mónia koncerttermében, a Redoute-ban! — Ebben az évadban sincs ez másképp. Két prágai zenekar: a Csehszlovák Rádió szimfoni­kusai, illetve a prágai szimfonikusok, a népszerű FOK-zenekar ad majd hangversenyt Bratislavá­­ban. Színvonalas hangversenyt Ígér a Žilinai Állami Kamarazenekar bratislavai vendégjátéka, valamint a New York-i Vocal Arts Ensemble kamarakórus fellépése; hangversenyújoncként viszont a Bratislavai Konzervatórium Zenekara és Kórusa lép pódiumra. — A Szlovák Filharmónia nemcsak hazánkban, hanem külföldön is méltán népszerű. Határainkon túl hol lép hangversenydobogóra a zenekar? — Az évad legelején Ausztriában vendégsze­repeltünk, most, az ősz folyamán pedig magyar­­országi, NDK-beli és hollandiai koncertek van­nak a hangversenynaptárban. Fiiharmonikusaink januárban-februárban az NSZK-ban, később Bulgáriában vendégszerepeinek; a Szlovák Ka­marazenekar útiprogramja pedig az NSZK-ba, Ausztriába, Franciaországba és Svédországba Zs. NAGY LAJOS Itt mindig történik valami, itt mindig nagy a zaj, a csengés-bongás, zúgás, csörömpölés, sok lóerős motorok dörgése-dörmögése — még éjjel is. Érthető, itt még mindig építenek valamit, vagy ha már nem, akkor baromnagy bulldózerek egyengetik a talajt, talán azért, hogy ne lakjunk hegyvidéken. Nappal meg gyerekek és madarak csivitelnek-csicsereg­­nek lent az óvodában és fent a légtérben. Nem is tudom jó-e itt élni. Nem is tudom szép-e ez a lakótelep vagy csúnya. Hol tetszik, hol nem, a hangulatom­tól függően. Szépek ezek a házak, vagy rondák? A hangulatomon múlik. A hangula­tomat viszont ők határozzák meg: a házak. Nem is olyan egyszerű ez. Mint amikor a kutya a farkát kergeti. Egzotikus madarak színére festett házóri­ások, házhegyek, házak Himalája. Az én házam például egyenesen papagájszínű. S az emberek? Tele van ez a lakótelep szomorú öregem­berrel és vidám fiatallal, lárvaarcú részeges asszonyokkal és tündöklőén szép, karcsú lányokkal, korhely apákkal, józan, józanul hervadó édesanyákkal. íme, előttem két házaspár: egy öregember vezeti félvak vénecske feleségét. Kézenfog­va, minden lépésére vigyázva. Előttük anda­­logva ifjú párocska — gyerekkocsival. Szá­molom : minden ötödik lépésnél megállnak, csókolóznak. Nem kell félteni a népszaporulatot. A fiatalabb nőket itt néha „leszólítják". Van, aki hagyja leszólítani magát és olyan is, aki megkérdi: „Uram, maga beteg?" És mu­tatóujjával a homlokára apró köröket rajzolva tovasuhan. Már az úgynevezett szolgáltatásokat is kezdem megszeretni. Akad itt például ruha­­tisztító üzem, amely sokkal különb, mint akármelyik belvárosi. Van itt egy hentesbolt, ahol még sört is árulnak. És vannak elárusító lányok. Lomposak, durcásak, gorombák, útszéliek. És vannak elárusító lányok: szépek, taka­rosak, kedvesek. Az egyik szőke a múltkor például utánam szaladt, mert rosszul adott vissza. Egy koronát tévedett. Ezért futott utánam csaknem ötven mé­tert. Jó itt élni? Van itt olyan lépcsőház is, ahol az ember csak áhítattal mer mászkálni, mint valami székesegyházban: ragyogóan tiszta minden, az emeletközi pihenőkön virágok, a lakók nemcsak udvariasan, előzékenyen, őszinte kedvességgel útbaigazítanak, sokszor még azt is megkérdezik: hogy érzem magam, mert olyan sápadt vagyok — ne hívjanak-e orvost... És van lépcsöház, amelyről jobb lenne nem beszélni. Vannak mocskos, szurtos lép­­csöházak. Azzal kezdődik, hogy a főkaput kiverik, a felvonó tele van almacsutkávai, cigarettacsikkel, rágógumival, ahol úgy jár az ember, mint egy istállóban, ügyelve, bele ne lépjen valamelyik tehénlepénybe, lócitrom­ba. Itt nyilván úgy vélik, ez nem lakóház, hanem intemátus, a házmesternét pedig nem azért fizetik, hogy rendet, tisztaságot tartson, egyszóval, hogy takarítson a házban, hanem, hogy a lakókat (az intemátus lakóit) nevelje. Egyébként jó itt lakni. Teljes a kényelem. Nem hiszem, hogy Mátyás királynak nagyobb kényelme volt Vi­­segrádon —, hiszen még a trónusa is köböl való volt, ha jól emlékszem rá. Ezekben a házakban viszont: minden kár­pitozott. i Királyokként élünk, kárpitozott trónusaink­ban esténként a televízió műsorait nézzük ájtatos türelemmel, egy sereg légi csatornán át. Bratislava I., II., Budapest L, II., stb., stb. A műsor egyébként mindenütt csapnivaló. Néha bejönnek a halottak. Kétszázhúsz amerikai halott Libanonban. Ott, a békés cédrusok alatt. Halottak százai Grenadában, amely szigetről azt sem tudom pontosan, hol van. Ezután az alsó szomszédom feltehetően portvissal megzörgeti a plafont, hogy legyek csendben. Lezárom a tévékészüléket, ezt a vészma­darat. De azért itt mindig történik valami. Mindig nagy a csengés-bongás. A zúgás és csörömpölés. Itt még mindig építenek valamit. Az utcán néha összeverekszenek is az emberek. De nem úgy, mint Libanonban, vagy Gre­nada szigetén. Itt nincsenek halottak, sebe­sültek. Legfeljebb valakinek az orra vérzik. De itt béke van. Gyerekek vannak, akik kedvesen rágógu­mit kémek tőlem. S noha ki nem állhatom ezt a „táplálékot", ha van rá pénzem, akkor veszek nekik. Hát... így élünk. Gyökeres György felvétele ÖTSZEMÉLYES SZENDVICS A két méter hosszú, és a legfinomabb olasz ételspecialitásokkal megrakott kenyeret Ja­mes Dellorto, egy New York-i falatozó tulaj­donosa alkotta meg. A leleményes vendég­lős saját találmányának áldozata lett, ugyan­is első tévéreklámja után elárasztották a megrendelések; a vendéglő forgalmát sok­szorosan meghaladhatná az „Olaszkenyér­­ből" származó bevétel — de a vendéglős technikai okokból nem tud eleget készíteni belőle... 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom