A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-11-25 / 48. szám
ITAL A SZIKLÁKON Csak egy percre... Nem túlzás, ha azt állítom: BODNÁR GYULÁT rengetegen ismerik. Közvetve és közvetlenül egyaránt. Közvetlenül a barátai és munkatársai, közvetve viszont a csehszlovákiai magyar újságolvasók népes tábora, hiszen az Új Szó szerkesztőjeként elsősorban napilapunkban, de olykor-olykor a többi hazai magyar újságban is megjelenik Írása. Azt viszont már valamivel kevesebben tudják, hogy a hírtapírás és a szerkesztés mellett — népszerű egyénisége a hazai magyar amatőr színjátszásnak is. — Mióta? — Őszintén szólva sok éve már. Számos alkalommal voltam tagja amatör művészeti mozgalmunk különböző szintű válogató és értékelő bizottságainak, valamint a Népművelési Intézet keretében szervezett dramaturgiai tanácsnak is. Tavaly azonban szerepkört váltottam: Szigeti Lászlóvál együtt, a nagymegyeri színjátszó csoportban rendezést vállaltam. — És az eredmény? Sikerrel járt a megyeri színjátszás csaknem húsz évvel korábbi hagyomá nyainak ébresztgetése ? — Aki érdeklődik a színjátszó mozgalom iránt, bizonyára tudja, hogy Majakovszkij: A poloska című szatirikus vígjátékéval sikerült első dijat nyernünk az idei Jókai-napokon; ennek jutalmaképpen októberben pedig az amatőr színjátszók országos seregszemléjén vettünk részt Martinban. — Mit mondaná! el dióhéjban erről a Szlovák Művelődésügyi Minisztérium és a bratislavai Népművelési Intézet által szervezett fesztiválról? — Tizennégy hazai és négy külföldi együttes mutatkozott be a martini gépgyár üzemi klubjának színháztermében. Mi a fesztivál utolsó előtti napján, az esti főműsorban léptünk színpadra, s ami ennél is fontosabb: nem kis sikerrel. — Ne haragudj, de min volt ez lemérhető? — Az érdeklődésen. A közönség reakcióin és a tapson. Az előadás visszhangján. És persze a szakmai értékelésen is. Mind a bíráló bizottság, mind pedig az értékelésen jelenlevő szlovák rendezőtársak azon a véleményen voltak, hogy előadásunk nemcsak a szavak, de a látvány színháza is volt. Ez, a számunkra idegen nyelvi közegben, fontos erénynek bizonyult, hiszen hideg, merev közönség előtt szinte lehetetlenség szatírát játszani. A publikum ráérzett az előadás hangulatára, aminek a hatása a színpadon is nagyszerűen érződött, s így valóban jó tempójú, forró hangulatú színházi estét produkáltunk Martinban. — A csoport számára mit jelent ez a nyiNánvaló siker? — Azt, hogy még szorosabb közösséggé kovácsolódott a csapat, hogy mindenki tovább akar dolgozni, hogy új jelentkezőink vannak a csoportba, ami manapság bizony ritka jelenség amatőrmozgalmunkban. — Összpontosítás vagy egyéb külön előkészítés után utaztatok Martinba ? — Inkább rendszeres próbákról beszélnék, és az ősz folyamán több ízben játszottuk is a darabot. A legközelebbi játékhelyünk december másodikén Léva lesz. — És valamiféle külön elhatározással sem utaztatok?. .. — Tudta a csoport, hogy nemcsak önmagunkat, nemcsak a hazai magyar színjátszást, hanem az egész hazai magyar amatör kultúrát képviseljük ezen a nemzetközi részvétellel fémjelzett országos fórumon. (mik-) Fotó: Tóthpá! 1724, Kanada. Edward Burt kapitány Fort William erődjének egyik szobájában kedvenc lapját olvasgatva egy érdekes cikkre bukkant. Az írásból megtudta, hogy a távoli Skóciában kitűnő, fajdkakasból készült ételeket. sok füstölt lazacot fogyasztanak, amire remekül csúszik a bor, a konyak, de legfőképpen az ország híres terméke és dicsősége, az „usky". Ezt a sajátos ízű italt abban az időben a legtöbben még „usky"-nak nevezték. A whisky kifejezés 1715 táján, az Edinburgh városában énekelt vidám dalokban kezdett feltűnni, de szélesebb körben csak a XIX. században terjedt el. Skóciában és Kanadában az ital nevét whiskynek, az Egyesült Államokban és Írországban whiskey-nek írták. A szó gael (kelta) eredetű, és az „uisge beatha"-ból származik, ami pálinkát jelent. Kell egy hordágy Walter Scott skót író szerint „a whisky malátából erjesztett ital, amelyet a skótok tisztán fogyasztanak, és lehetőleg nagy mennyiségben". A nagy író meghatározását ki kell egészíteni. Napjainkban whiskyn rozs, búza, árpamaláta erjesztésével előállított és lepárolt finom, füstös zamatú pálinkát értenek. A gyárakban az érlelés általában három évig tart, belső oldalukon elszenesitett hordókban. Innét a pikáns füstös, néha kissé kátrányra emlékeztető zamat. A whiskyre vonatkozó első írásos emlék 1494-ből maradt fenn. Bizonyos azonban, hogy ezt megelőzően is létezett már a whisky, amelynek feltalálói valószínűleg ír szerzetesek voltak. A malátawhisky fogyasztása már a középkori Skóciában elterjedt. Egy XVI. századi skót ballada szerint a whisky hatásos gyógyszer volt a női meddőségre. Ez az ital a skótok asztalán ott volt minden jelentős családi eseménynél: lakodalomban, keresztelőn és halotti toron egyaránt. Egy XVII. századbeli skót krónika szerint a kocsmákban és az előrelátó házigazdáknál mindig készen állt egy hordágy, hogy a beszeszelt vendégeket el lehessen szállítani. Walter Scott egyik elbeszélésében leírja, hogy egy banketten a skót nemzetségek vezetői és családtagjaik konyakot ittak, és csak az egyik komornyik fogyasztott titokban whiskyt. Egy francia utazó, bizonyos Faujas de Sain-Fond 1784-ben beszámolt skóciai benyomásairól. Az utazó skót nemzetségfők vendége volt, és azt tapasztalta, hogy a szolgák kizárólag konyakot és rumot kínáltak. A whisky szerinte is csak a pómép itala volt. A XVIII. században azonban új fejezet kezdődött a skót whisky történetében. Ebben az időben a skóciai whiskyfőzés nehéz időket élt át. 1707-ben Skócia és Anglia perszonálunióba lépett egymással. Ez súlyos csapást jelentett a skót whiskykedvelökre. Ettől fogva ugyanis Skócia nemzeti italának gyártásáról és forgalmazásáról a londoni parlament döntött. Angol adóhivatalnokok lepték el Skóciát, és adót vetettek ki a malátára, a whiskyfőzésre és a kereskedőkre. Ez volt a whiskyháború kezdete, amely egy sajátos gerillaháborúra emlékeztetett, és több mint egy évszázadon át tartott Skócia és az angol kormány között. A titkos whiskyfőzdék tulajdonosai és a kereskedők persze a nép támogatását is élvezték, s még az arisztokrácia is védelmébe fogadta őket. Az angol hatóságok eleinte még berzenkedtek, de azután fokozatosan belátták, hogy a titkos whiskyfőzdék felszámolása csaknem lehetetlen feladat. így a pálinkafőzés nemcsak virágzó üzlet volt Skóciában, hanem egyben az angolokkal szembeni népi ellenállás szimbóluma is. A királynő is iszik Az angol—skót whiskyháború 1823-ban ért véget. Ekkor egy skót parlamenti küldöttségnek sikerült meggyőznie a londoni kormányt arról, hogy jobban jár, ha mérsékeli az adókat, mint ha milliókat költené a teljesen reménytelen ellenőrzésre. A londoni parlament hajlott a jó szóra, és a skót whisky fokozatosan kibújhatott az illegalitásból. Egy Andrew Usher nevű edinburgi whisky-főzö mesternek 1860 táján támadt az az ötlete, hogy a különböző gabonamagvakból készült párlatot keveri a hagyományos tiszta malátához. Így született meg az a whisky, amelyet ma fogyaszt a világ. A tradíciókat őrző régi „tiszta malátás" skót kisüzemi főzök nem könnyen adták meg magukat. Az ipar fejlődése azonban fokozatosan visszaszorította a hagyományőrzőket, és 1909-től a „Scotch Whisky" védjegy alatt forgalomba kerülő italok már kizárólag az új módszer szerint készültek. Skóciában a múlt század második felében a whiskygyártás fokozatosan nagyüzemmé vált. Kezdetben a malátagyártó kisüzemek tulajdonosai nehezményezték, hogy a technika megfojtja őket, és eleinte dacból inkább tiszta alkoholt állítottak elő, amelyet Angliába csempésztek. Később aztán ők is megtalálták a számításukat. A brit birodalom alattvalói a szigetországban és a gyarmatokon hosszú időn át abban a kellemes hiedelemben éltek — és haltak —, hogy az égetett szeszes italok konzerválják az emberi szervezetet. Ezért itták oly bőségesen a whiskyt a trópusi Indiától a ködös Albionig. 1860—1914 között a whisky az egész brit birodalom területén visszaszorította a konyakot. Nagyarányú térhódításában szerepet játszott többek között Viktória királynő „skótszeretete" is. Viktória bámulattal adózott a skót whiskyfőzők termékeinek, és igy érthető, hogy az angol arisztokrácia is felcserélte a konyakot a whiskyre. Ebben egy gazdasági tényező is közrejátszott. 1870-töl a franciákra rossz idők jártak: nem volt elég a poroszoktól elszenvedett vereség, a filoxéra elpusztította a franciaországi szőlők kétharmadát. Megcsappant a francia vörös bor és konyak termelése, és a helyükbe azonnal benyomult a skót whisky, amelyet azután már nem lehetett kiszorítani. 1877-ben Angliában létrehozták a „Distillers Company Ltd." (DCL) ipari csoportosulást. Néhány évtized múlva aztán kitört az első világháború. Ebben a helyzetben a gabonára, a lisztre a fronton és a hátországban égető szükség volt, és Angliában betiltották a whisky gyártását. 1919-ben az Egyesült Államokban bevezették a szesztilalmat. Ebben az országban addig a whiskyt elsősorban kukoricából főzték; ez volt a bourbon-whisky. A szeszcsempészek fölött azonban felderült az égbolt. Skóciából is megindultak a szállítmányok az új piac felé, pedig a csempészetet nagyon szigorúan büntették, de a haszna is jókora volt. Ebben az időben egy új skót whiskymárka látott napvilágot, a Cutty Sark. Címkéjén a híres gyorsjáratú hajó látható, amely a szeszcsempészetet jelképezi. Amikor 1933-ban feloldották a szesztilalmat, a skót whisky már szilárdan megvetette a lábát az Egyesült Államokban. Itt született a fogyasztás előírásos módját jelölő kissé furcsa kifejezés is: on the rocks, tehát „a sziklákon" — ami annyit tesz, hogy jéggel. A második világháború kitörésekor 1939- ben Angliában a kormány lefoglaltatta az egész whiskykészlétet. Értéke csaknem elérte a kincstár teljes aranykészletének értékét, úgyhogy Anglia a válságos időkben whiskyvel fizetett az USA-nak a hadianyag- és üzemanyag-szállítmányokért. A háború folyamán a whisky feltűnt mindazokon a frontokon, ahol angolszász katonák harcoltak. Japántól a La Manche-csatornáig, El Alameintől Norvégiáig. A whisky soha nem fogyott ki, pedig a gabonafelhasználási tilalom miatt a második világháború idején korlátozni kellett gyártását. Az angol whiskygyártás a második világháborús . dekonjuktúrát már megérezte, mert csak 1960-tól tudta ismét kielégíteni ez ital iránt a világpiacon mutatkozó keresletet. 22
