A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-11-11 / 46. szám
Tndománytechniha műszaki találmány oly gyorsan verjen gyökeret a gyógyításban, ahogyan ez a lézer esetében történt. Alig tíz évvel azután, hogy a New York-i Theodore Maiman megépítette az első működőképes lézert, 1970-ben már nemcsak tengerentúli, hanem európai szemészek is sorra dolgozni kezdtek ezzel az ígéretes eljárással. Napjainkban a kezdődő recehártya-leválás lézeres gyógyítása már rutinmütét: szerte a világon, minden évben ezreket mentenek meg ily módon a megvakulástól. Lézerrel pillanatnyi impulzusokat is, tartós impulzusokat is lehet meghatározott pontba juttatni. A pillanatnyi impulzus erősíthető is: optikai ráccsal rendkívüli mértékben fokozni lehet erejét a lézerrezonátorban. Ez a rács — mint sajátos kapcsoló — azzal hat a fényre, hogy a rezonátorban energiát gyűjt össze (ugyanúgy, mint a villanófény-kondenzátor). Ha a rács megnyúlik, néhány nanoszekundum (milliomod másodperc) időtartamú, ám nagy energiájú impulzus Jövődik" a célba Lágy szövetekben ez a lézerlövés semmiféle hőkoagulációt (forradást) nem okoz, hanem mikrorobbanásként hat: „perzselés'' helyett parányi lyukakat vág. A lézer alkalmazásának további változata, ha az összetartott fényt — vagy annak bizonyos hányadát — meghatározott gyújtópontba sűrítik. Ezzel elérhető, hogy a sugárnak csak a központi tartománya hasson a maga erejével, tehát rendkívül parányi égésnyomátmérőt lehet létrehozni. A fény színe vagy hullámhossza (a teljesítményen kívül) a legfontosabb meghatározója annak, hogy milyen célra használhatók a különféle lézertípusok. Ennek megfelelően választják meg másként és másként a lézert, ha koagulációt (hegesztést), vagy roncsolást kell végezni a fénysugárral. Ha például egy sötétre pigmentált (sötét festékanyagot tartalmazó) szöveten áthaladva kevésbé pigmentált szövetrétegbe jut a sugár, akkor a felső (sötétebb) rétegen nem okoz elváltozásokat, hanem energiájának nagyobbik részét a kevésbé pigmentált rétegben adja le. Ezért hatol át kis energiaveszteséggel az argon-lézer kékeszöld fénye á szem világos üvegtest-folyadékán, és csak azon túl, a vörösen pigmentéit hátsó szemfalon „éget". A széndioxid-lézer láthatatlan infravörös fénye viszont könnyedén áthatol mindenféle szövettípuson, vagyis sugár-sebészkésként használható. Első alkalmazója, Isaac Kaplan példájára ma már sok ráksebészeti osztályon távolítanak el ilyen fényszikékkel emlő-, nyaki-nyirok- és arcbőrtumorokat. Kaplan évente legalább 500 rákos beteget operál lézerfénnyel. Ő fedezte fel, hogy a lézersugárnak két óriási előnye van a sebészetben: lézer„szikével” úgy lehet operálni, hogy az orvos kezének nem kell hozzáérnie a beteghez (tehát úgyszólván kizárt a műtéti fertőzés), s a sebészeti beavatkozás alig-alig jár vérzéssel, hiszen a fénysugár azonnal össze is forrasztja a szükségszerűen átmetszett kis vérereket. A lézer ma már mindennapos munkaeszköz a kozmetikai sebészetben éppúgy, mint a rákterápiában és az agyműtétek technikájában. Különösen előnyös az a tulajdonsága, hogy szelektív — „képes" megkülönböztetni a színárnyalatokat —, tahát különbséget tesz egészséges és beteg szövetek között. Ebből az előnyéből adódik, hogy a lézerszike a legprecízebb műszer — például — a bőrgyógyász kezében, aki zavaró képleteket — májfoltokat, anyajegyeket, szemölcsöket, A GYÓGYÍTÓ LÉZERFÉNY Ablatio retinae — e latin kifejezés mögött az egyik legijesztőbb szembetegség rejlik: a recehártyaleválás. A szemgolyó belsejében a hátsó falról szinte lefoszlik ez az idegszövet. A recehártya, a retina elmozdul a szemlencse fókuszteréböl, s minthogy a lencse elveszti fényérzékét, a megvakulás szinte kivédhetetlen. Pontosabban: szinte kivédhetetlen volt az utóbbi 20 évet megelőző időkben. A gondolat, hogy a levált recehártyát apró, de nagy erejű fényszikrákkal kellene visszaragasztani a szemgolyó belső falára, már 1950-ben megfogalmazódott egy esseni (NSZK) szemorvos, dr. Meyer-Schwickerat fejében. Arra gondolt, hogy ugyanolyan ponthegesztést kellene alkalmazni, amilyennel az autóiparban összeerősítik a karosszériák elemeit. Az esseni szemész az akkori legerősebb fényforrással, a nagynyomású xenon-lámpával állította elő ezt a hegesztő pontfényt, s a fénysugarat a szemlencsén és az üvegtesten át úgy irányította, hogy a nyaláb gyújtópontja szorosan a recehártya mögé helyeződjék. Az ebben a pontban kialakuló hö szinte megolvasztotta (koaguálta) a szöveteket, s a recehártyát tartósan visszaragasztotta a szemgolyó hátsó falára. Az így végrehajtott műtétek voltaképpen sorra sikerültek, az eredmény azonban korántsem volt megnyugtató. Minthogy a fénynyalábot nem sikerült eléggé pontosan öszszetartani, a recehártya bizonyos károsodásait sem lehetett megbízhatóan kizárni. A helyzet akkor változott meg. amikor 1960-ban feltalálták a lézert. Ennek fénye, a maga korábban elképzelhetetlen energiasűrűségével és tűhegyesre összpontosfthatóságával nem olvasztotta meg a recehártyát, s * ez az érzékeny élő szövet voltaképpen sértetlenül vészelte át a műtétet. Alig van példa rá, hogy egy merőben új A lézersugár agyműtétet végez. A szén-dioxid-, az argon- és más lézerek sugarával rendkívül pontosan lehet elválasztani az épet a betegtől, el lehet „gőzölögtemi" a tumorszöveteket vérzéseket lehet elállítani és fájdalomközpontokat lehet megbénítagyulladásos hegedőseket — távolít el a beteg arcáról vagy más testtájékáról. Az anyajegyeket és hasonló veleszületett bőrelváltozásokat addig nem is lehetett operálni, ameddig a lézer nem állt rendelkezésre. Korábban hozzá sem nyúltak e képződményekhez, vagy besugárzással, illetve elfagyasztással próbálkoztak, ám az ilyen beavatkozások után visszamaradt nyomok néha zavaróbbak voltak, mint az eredeti anyajegy stb. Ma már a bőrgyógyászok — többszöri beavatkozással — rétegesen égetik le a foltot lézersugárral, s a kezelés végeztével kialakuló új bőrréteg szinte minden esetben egészséges lesz. E hosszadalmas kezelési folyamatokhoz persze a kevert fényű, kisebb energiájú hélium-neon és hélium-kadmium lézerekkel végzett besugárzás a legalkalmasabb. Kihasználva a lézersugárnak a különféle szövetszerkezeteket megkülönböztető képességét, elsőként a San Francisco-i neves idegsebész, Michael Edwards vállalkozott arra, hogy fényszikével hatoljon be — tumort eltávozandó — olyan kényes szövettartományokba, ahol a közhasználatú agysebészeti acélkéssel csak az ép környezetet is károsítva lehetne dolgozni. Edwards példájára azóta már több klinikán is sikerrel végeznek célzott tumorszövet-roncsolást argonlézerrel az agyban vagy a gerincvelőben. New York állam buffaloi egyetemén a lézerszikés agyműtéteket komputer-tomográfiával (számítógépes rétegfelvételezéssel) kombinálják. Patrick J. Kelly idegsebész már 23 műtétet végzett úgy, hogy az agyban elérni szándékozott területre a komputer-tomográf képernyőjén ellenőrizve irányozták a lézersugarat. E kísérletek szinte „automatizálják" a kényes agyműtéteket: a számítógép pontosan meghatározza a daganat térbeli elhelyezkedését, majd a fénysugarat olyan úton vezeti a helyszínre, ahol az nem okoz mellékszövődményekkel járó károsodásokat az általa érintett agyi szövetekben. A számítógép sokkal pontosabban irányítja az épet a betegtől megkülönböztető lézersugarat, mint az emberkéz, s a tumorszövetet sokkal pontosabban és maradéktalanabbul lehet „kiégetni", mint bármilyen eddigi módszerrel. A lézerek orvosi alkalmazásának különleges területe a mikrosebészet, amikor is mikroszkópon át ellenőrzi munkáját az orvos, például a fülész. Az úttörő kísérleteket a San Francisco-i fülspecialista, Rodney Perkins végezte, fényszikével bahatolva a belső fülbe. A lézersugár előbb parányi lyukat fúr a dobhártyába, majd ezen a nyíláson elképesztően vékony (mindössze két hajszál vastagságú) fényvezető katétert juttat be a belső fülbe, hogy ott a sugárral neurómákat (idegszövet-tumorképleteket), vagy egyéb rákos képződményeket semmisítsen meg, illetve szinte mikroszkóposán kicsiny lyukakat fúrjon a beteg elmeszesedett (szklerotikus) kengyelcsontjába. Ezek a lyukak arra szolgálnak, hogy parányi huzaldarabkával visszaadhassák a hallócsontocska rezgésképességét. Az esetek 90 százalékában (!) sikerült Perkinsnek ily módon helyreállítania süket betegeinek hallását, illetve javítani a hallás minőségét. A lézertechnika lehetőségeit ma még csak részben használja ki az orvostudomány. A jövő újabb és újabb alkalmazási területeket tár fel. A szakértők kivétel nélkül egyetértenek Michael Edward-szal abban, hogy „a lézer az orvoslásban még csak kamaszéveit éli". 18
