A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-10-21 / 43. szám

BÁRTFAY GYULA szobrászművész azon kevés képzőművészeink egyike volt, kik vállalva a szülőhely esetleges hátrányait is, nem hagyták azt el, s bízva természetadta őstehetségükben tevékeny alkotómunkába mélyedve gazdagították szülővárosuk kulturális hagyatékát. Ily módon vált több mint félszáz alkotóév folyamán elválaszthatatlan fogalommá az önképzés útján szobrásszá érett Bártfay Gyula és szülővárosa, Nitra.

1888. szeptember 28-án született nyolcgyermekes család sarjaként. Alaptanulmányai elvégzése után 1902—05 között Kök Antal műasztalos vezetése alatt szerzett oklevelet, 1906-ban a budapesti TÉK bútorgyárban dolgozott faragott bútoráru kivitelezésén, majd Nitrán nyitott saját müasztalos műhelyt. A kötelező katonai szolgálat letelte után a romlott gazdasági körülmények miatt Bécsben keresett munkát, hol a Bernhard cég stílusbútorgyárában helyezkedett el (1913). Kitűnő képességei, ötletgazdagsága hamarosan gyümölcsöztek: a Bernhard cég Bártfay Gyulát bízta meg a lyoni világkiállításon Bécs pavilonjának fafaragásos díszítésével. Ez a külföldi megbízatás egyben lehetőséget nyújtott arra is, hogy közelebbről megismerkedjen az élvonalban álló francia művészettel, érdeklődése szerint pedig főképpen a XX. század francia szobrásznemzedékének alkotásaival.

1918-ban nyitott Bártfay Gyula saját szobrászműtermet Nitrán, s 1919-ben már első önálló kiállításán mintegy 30 művével mutatkozott be. A közönség kedvező visszhanggal fogadta ezt a bemutatkozást, s a nitrai irodalmárok, írók és zenészek „Bártfay-est" keretén belül gyűjtötték össze azt a pénzt, melynek segítségével párizsi tanulmányútra indulhatott. 1923 nyaráig Antoin Bourdelle párizsi műtermében dolgozott, majd rövid időre visszatért szülővárosába, de már 1925 decemberében római tanulmányútra indult. Római továbbképzését a Szépművészeti Akadémián töltött három hónap koronázta sikeresen, mely után 1926 májusában Nitrán ismét műtermet nyitott. Ellenben még

Tápasztalatszerzése megérlelte elhatározását : elhagyja szakmáját és szobrász lesz. Teljes mértékben átengedte magát a már gyermekkorban kivirágzott hajlamnak, de törekvéseit megszakította az első világháború kitörése. A sérüléseiből kigyógyított frontkatona 1917-ben tért vissza Nitrára, hová ugyanebben az évben érkezett Finta Sándor szobrászművész. Megismerkedésüket szorosabb kapcsolat követte, melyben Bártfay komolyabb elméleti és gyakorlati tapasztalatokat szerzett főképpen az első világháború áldozatai nitrai emlékművének közös kivitelezése alkalmával.

Bártfay Gyula: Chopin, (1960, pácolt fa, 25 cm magas), magántulajdon. Fotó: LEHEL ZSOLT

egyszer megszakadt az elkezdett pályaalapozás: 1929—30 között a párizsi szobrászakadémián ismét Bourdelle diákja volt, de 1931-ben végleg hazatért szülővárosába, s ezekután már folytonosan Nitrán alkotott élete végéig.

Ez a mozzanat tulajdonképpen döntő mértékben határozta meg Bártfay Gyula alkotóútját. Ugyanis a korabeli Nitra kulturális életritmusa nem biztosíthatta nagyobb méretű, jelentősebb megbízatások igényét, így elsősorban (mondhatni kizárólag) csak az alkalmi kamarajellegű megrendeléseknek kellett eleget tennie. Elképzeléseit a legkülönbözőbb szobrásznyersanyagban valósította meg, de a márvány és a fa tükrözi alkotószellemét a legtökéletesebben. Stiláris szempontból az expressziv hangulatfestés és a realista meglátás a jellemzői, művészhagyatéka a sajátos egyéniséggel átvett és továbbfejlesztett „Rodin-i stílus" törekvéseit tükrözi.

Műveit témái szerint három alapvető csoportba oszthatjuk. Az alkotóművész legőszintébb vallomásait a különböző irodalmi, zenei témákra és elvont gondolatvilági fogalmakra komponált szobrokban figyelhetjük meg. Itt rendszerint nagy korkülönbségű, ellentétes érzelmű vagy nemű emberpárok portrétanulmányával, a nyersanyag karakterisztikus hangulatszabó tulajdonságainak és a fény-árnyék szerepének kihangsúlyozásával, ritkábban jellegzetes „allegorikus alakkal" (síremlékeinél gyakrabban) tárja elénk érzelmeit és gondolatait (Golgota, Apassionata, Symfónia, Anya gyermekével, Álom, Melankólia, stb.).

Portrészobrai egy része a közismert emberek „bevett" jellemrajzi, dinamikus arcmása (Beethoven, Dvorák, Smetana, Chopin, Nietsche), de baráti és családi körének portréit is erős expresszív átérzéssel alakította (Felesége arcmása [több változatban]. Önarckép, A művész édesanyja stb.). Legkiegyensúlyozottabbaknak jellegzetes néprajzi típusportréit tekinthetjük, ezeknél a formák realista megmintázása a jéllemrajzot kiegészítő enyhe dekorativitással párosul (Ocsovai menyasszony. Juhász, Vágmenti hajadon stb.).

Szociális témakörű alkotásai megrázó történelmi korképek, a hétköznapi ember létfenntartási gondjait bennsőségesen ismerő egyén vallomásai, melyeket a kritikai realizmus szemszögéből a tiszta szobrászformák megőrzésének alapelve szerint mintázott meg. A „Proletáranya", „Megfagyott gyermek", „Koldusasszony", „Gondok", „Nyomorúság" című szobrok az utókor által legértékesebbre becsült példányai Bártfay Gyula müvészhagyatékának.

Bártfay Gyula alkotómunkásságát a korszerű szlovákiai szobrászat alapjait lerakó forrásként becsüljük, melynek termékeit elsősorban a Nitrai Körzeti Galéria gondozza és népszerűsíti.

LEHEL ZSOLT