A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-08 / 28. szám
3 ARCKEPVAZLAT JAROSLAV HAŠEKRÓL A Hét ezévi 6. számában érdekes cikk jelent meg Hajdú András tollából a prágai Kalich (Kehely) vendéglőről, ahol Švejk a jó katona találkozót adott barátainak „este hatkor a háború után". A prágai vendéglátó- és idegenforgalmi szervek ügyesen kihasználták azt a körülményt hogy a Kehely a viharos időkkel dacolva máig is fönnmaradt, mégpedig eredeti helyén, ugyanabban az utcában és ugyanabban a házban, amelyben csaknem egy évszázaddal ezelőtt megnyitották. Csakhogy akkor, amikor Švejk, illetve szerzője (vagy — ahogy egyik monográfusa, Gustav Janouch elnevezte — „a derék katona apja") Jaroslav Hašek itt hűsítette torkát Palivec úr sörével, a mai tágas helyiségekből álló étteremnek nyoma sem volt, a pincérekről nem is beszélve. A Kehely akkor egyetlen ivóból álló kiskocsma volt söntéssel és néhány asztallal, amilyenből még ma is sok akad Prágában. Csak néhány évvel a második világháború után bővítették ki és alakították át, hogy a (rendszerint csoportosan, autóbuszokon érkező) külföldi turisták minél nagyobb számban látogathassák. A Kehely ilyenformán idegenforgalmi attrakció lett, de eredeti mivoltából semmi sem maradt meg. Hogy Hašek miért választotta éppen ezt — az akkoriban harmad- és negyedrendű prostituáltak utcájában meghúzódó — sörmérést Švejk találkahelyéül, az ma már kideríthetetlen. Ö maga ugyanis csak elvétve járt ide. A száznál több kiskocsma, vendéglő, borozó és kávéház közül, amelyeket rendszeresen látogatott, a Kravín, a Hlavovka, a Deminka és a Tumovka voltak kedvenc helyei; ma is megvannak, és — éppúgy mint a Kehely — kivétel nélkül a felső Újvárosban és a vele szomszédos alsó Vinohradyban találhatók, nem messze Hašek Školská utca 16. szám alatti szülőházától, amelyet ma emléktábla és az író mellszobra jelöl. De a szülőház és a felsorolt vendéglátóhelyek topográfiai összefüggése nem játszott szerepet az utóbbiak kiválasztásában, hiszen gondos kutatók kiderítették, hogy Hašek a szülőházán kívül harmincegy különböző helyen lakott Prágában. Zilált életvitele és az a kevés, amit végletesen ellentmondásos és ezért meghatározatlan életfelfogásából ismerünk, kellőképpen indokolja azt a körülményt hogy a ma már szinte legendás irodalmi kávéházba, a Ferdinánd úti (ma Národní Tfída) Unionba (köznyelven; Unionka), amelynek a cseh irodalmi élet beérkezettjei és az általuk befogadott sikeres kezdők (pl. a Čapek fivérek) voltak törzsvendégei, csak ritkán tette be a lábát. A később világhírűvé vált írók közül Fr. Langerrel és E. E. Kisch-sel az Unionhoz közel eső Montmartre borozóban találkozott rendszeresen. Ez a kapcsolat nem volt véletlenszerű; mind a hármukat ellenállhatatlanul vonzotta a csavargók, a kisbünözők világa, noha Kisch és Langer „civil" életmódja szöges ellentétben állt Hašekével. Kisch a tekintélyes Prager Presse megbecsült riportere volt már akkor. Langer pedig orvostanhallgató (később hivatásos katona, ezredorvos), Hašek pedig kocsmatöltelék, aki mögött rövid drogistainasi, még rövidebb banktisztviselői pálya, háromévi — koldulással egybekötött — csavargás, valamint egy szintén rövid ideig tartó és, enyhén szólva, gyanús kutyakereskedői tevékenység állt. Igaz, volt ő szerkesztő is. Az állatok világa c. lapot szerkesztette és jórészt írta is. E foglalkozása mellett talán hosszabb ideig kitartott volna, ha nem ragadja el a fantáziája és egész életét végigkísérő misztifikáló kedve. Amíg csak az állatok alkoholizmusáról és zenei érzékéről értekezett a lapban, addig nem volt különösebb baj, de amikor csodálatos, ám sajnos nem létező állatokról, papagáj-denevérekről, emberevö asvail-medvékről. hangyasavval telt hólyaggal megáldott lapos hasú bálnákról és taranosaurusokról számolt be, az olvasók megsokallták a dolgot, s megsokallta a lap tulajdonosa, Schulz úr is, így Hašeknek távoznia kellett. De még Az állatok világa előtt más lapot is szerkesztett, az anarchista Kommunát. Ebben az időben szíwel-lélekkel részt vett az anarchista mozgalomban, előadásokat tartott az észak-csehországi munkásoknak, részt vett sztrájkmozgalmaikban és tüntetéseiken, és éppen egy ilyen alkalommal gyűlt meg a legkomolyabb baja a rendőrséggel. Azzal vádolták, hogy tettlegesen bántalmazott egy rendőrt, letartóztatták és egyhónapi fogházra ítélték. Büntetését le is töltötte. Azelőtt és azután csak rendzavarásért került összeütközésbe a rend őreivel, igaz, elég gyakran, de komolyabb következmények nélkül: csak pénzbírsággal sújtották, de — semmije sem lévén — sohasem tudták behajtani rajta. A Kommuna szerkesztését azért hagyta abba, mert kiábrándult a politikai anarchizmusból. Egyes források szerint e kiábrándulás jelei egyéniségére jellemző módon nyilvánultak meg. A Kommunát ugyanis nemcsak szerkesztette, hanem röplapokkal együtt kerékpáron terjesztette Duchov és Lom munkásai között. Egy szép napon a rakomány szétosztása után eladta a kerékpárt, amely minden valószínűség szerint a szervezet tulajdona volt, és az így szerzett pénzből ismét barangolni indult, ezúttal a közeli Bajorországba. Élményeit szokása szerint elbeszélésekben, karcola-Immár nyolcadik alkalommal kaptak a Dunamenti Tavaszon a szlovákiai magyar gyermek—bábegyüttesek bizonyítási lehetőséget. Amíg a csoportok „műhelyeiben" folyik évad közben a lázas alkotó munka, azt latolgatjuk, vajon e mozgalom képviselői tudnak-e majd valamivel előbbre lépni? Párosul-e végre az eddigi tanfolyamokon képzett rendezők elméleti tudása a gyakorlat követelményeivel? Kinövik-e végre kollektíváink gyermekcipőjüket? Sajnos, az erre a kérdésre kapott válasz nem minden esetben volt eddig maradéktalanul megnyugtató, s valahogyan így volt ez a mostani Dunamenti Tavaszon is. Az előrelépés kulcsa pedig lényegében nem bonyolult. Bábosainktól az egyszerű néző, de a szakember is a színházi élményt várja. Ehhez az kell, hogy az animáció érthető, kifejező, hatásos módon tolmácsolja a bábszínpadi mű (mese) értelmét, megoldva a dramaturgiai és rendezői feladatokat, és persze vegye figyelembe a BABMOZGALMUNK TÜKRE VOLT bábszínház sajátos kifejezési eszközeit és követelményeit. A produkciók gyengéinek a forrását valahol itt, e feltételek teljesítésében kell keresnünk. Vannak már tarrfolyamot végzett rendezőink, akiket erre képesnek tartunk, s mindig izgatottan várjuk, mennyire tudják kamatoztatni az eddig megtanultakat. A további bizonyítás érdekében szükségesnek tartjuk az önképzést is. Nem kellene elzárkóztok a társművészeteket képviselő szakemberekkel való gyakoribb együttműködés elől sem. Nem szégyen továbbá igénybe venni a felkészülési időszak bizonyos szakaszaiban a tapasztaltabbak, szakképzettebbek módszertani segítségét sem (főleg kezdő rendezőink esetében). Persze az is lényeges, hogy amit a rendező megtanult, azt tudta-e (vagy tudja-e) megfelelően továbbadni az együttes tagjainak. Volt-e hát mégis előrelépés? Lényegében igen. Elsősorban ott, ahol a rendező elméleti és gyakorlati téren már magabiztosabb egyéniséggé érett, s éppen ezért sikerült a színpadi megvalósításnál eleget tennie az igényesebb követelményeknek. Ha előfordult is néhány bosszantó elemi hiba, mégis észre kellett vennünk, hogy az alapvető hiányosságok felbukkanása erősen csökkent. Örülhettünk annak is, hogy csoportjaink zöme most sem riadt vissza az útkeresés merészebb, bár nem minden esetben sikert biztosító próbálkozásaitól (Pipitér, Napóra, Napsugár). Megnyugtató tény, hogy együtteseink jóval eredményesebben tudnak már megbirkózni a választott irodalmi anyag bábszínpadra alkalmazásával (Százszorszép, Nevenincs, Pipitér), biztató tudat, hogy a Prücsök házi szerzővel (Soóky L) büszkélkedhet és szlovákiai magyar költő (Simkó T.) művét adaptálta bábszínpadra a Napsugár. Persze, az sem titok, hogy toliforgatóink zöme még csak meg sem próbálkozik bábdarabot írni, s nincs képzőművészünk, aki segítő jobbot tudna nyújtani amatőr bábmozgalmunk képviselőinek. A Dunamenti Tavasz évről-évre visszatérő szépséghibája az a tény is, hogy az ott szereplő együttesek nem képviselik Szlovákia mindhárom kerületét. Sajnos az ok nem az, hogy a magyarlakta területeken a bábjátszás nem mindenütt színvonalas, hanem az, hogy két kerületünk nagyon sok járásá14