A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-10-07 / 41. szám
A Gsemadok életéből A KÖZÖS MUNKA ÖRÖME Kistárkány (Maié Trakany) Dél-Szlovákia legkeletibb részében, a hármas határ mentén terül el. Keletről a Szovjetunió, délről Magyarország határolja a községet. Lakosainak száma 1159. Állandóan csökken. A fiatalok szívesebben mennek az ipari központokba dolgozni, legtöbbjük ott is marad. Könnyen összkomfortos lakáshoz jutnak, így az elvándorlás évről évre nagyobb méreteket ölt. S ez kihatással van kulturális életünkre is. Az utánpótlás egyre nagyobb gond. A CSEMADOK helyi szervezete 1950. április 8-án alakult meg. Kezdetben nem tudott kifejteni érdemleges tevékenységet. Közrejátszott ebben, hogy községünkben 1956-ig nem volt művelődési ház. Színjátszó csoport működött már korábban is, de azt sem lehetett rendszeres kulturális munkának tekinteni. Lényeges változás csak az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején következett be, amikor a komáromi Magyar Területi Színház már rendszeresen ellátogatott községünkbe. A kultúrát szerető emberek maguk is tevékenyen részt akartak venni nemzetiségi kultúránk ápolásában és megőrzésében. Eleinte csak a színdarabok bemutatására és az esztrádműsorok szervezésére irányult a figyelem. Ezeknek szervezésében és vezetésében Laczkó József és a Lázár tanító-házaspár jeleskedett. Vezetésükkel a színjátszó csoport több színdarabot mutatott be (Dankó Pista, Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Mi is emberek vagyunk stb.). Ez utóbbival Rozsnyón (Rožňava), a kerületi versenyen harmadik helyezést értünk el. Az akkori vezetőség elhatározta, hogy nagyobb tagtoborzásban Bodnár József, Tárczy Ferenc, Dobó Gábor és a felesége szereztek érdemeket. Az igazi tevékenység ezután indult meg helyi szervezetünkben. 1964-ben idősb Bálint István tanító vezetésével megalakult egy negyventagú vegyeskar, amely hazai és külföldi szerzők müveit adta elő. Az énekkar sikeresen működött egészen 1970-ig, a karvezető haláláig. Karnagy hiányában a kórus tevékenysége átmenetileg szünetelt. Felkérésünkre ifj. Bálint Istvánné pedagógus még az említett évben megalakított egy leányokból álló éneklő csoportot, s vele párhuzamosan Sárady Tibomé pedagógus egy asszonyokból álló éneklő csoportot. Mindkét csoport sikeresen szerepelt a Nagykaposon (Veľ. Kapušany) 1972- ben megrendezett „Tavaszi szél vizet áraszt" járási versenyen. A nők sikere a férfiakat is cselekvésre késztette. 1972-ben tizenöt-tizennyolc taggal, Pitóczki József vezetésével megalakult a férfi éneklő csoport is. Három év múlva egyetlen vegyes csoportot alkotott a három csoport, bár még külön-külön is működtek. Évente nyolc-tíz alkalommal léptünk fel helyi rendezvényeken mindhárom csoportunkkal. Különösen szép hagyománya van községünkben a felszabadulás emlékére rendezett évenkénti ünnepélynek. Amikor tábortűz mellett, a késő éjszakába nyúló órákig közösen énekelünk a hallgatósággal igazi családias hangulatban. A sok fellépés és a sok próba azonban gonddal jár. A férfiak kilencven százaléka vasúti alkalmazott. Váltott műszakban dolgoznak, a próbákat hozzájuk kell igazítani. A legnagyobb nehézséggel a fellépések idején találkozunk, mert többen is szolgálatban vannak. Ilyenkor mind a versenyzőknek, mind a helyi szervezetnek áldozatot kell hozniuk. Hasonló a helyzet a női éneklő csoport tagjainál is. Nagy részük az állami gazdaságban dolgozik. A családi kötelességek is terhet rónak rájuk. Jelenleg már csak a tizenhat-tizennyolc tagú vegyes és a tizenkét tagú férfi csoport működik. Van még egy öttagú citerazenekarunk is, amely ifj. Bálint István vezetésével 1979-ben alakult. A nagyobb gondot itt is a férfiak okozzák, mert a férfi éneklő csoport tagjai alkotják a vegyescsoportot, a citeraze— nekart is, sőt még a vezetés munkájából is kiveszik részüket. Ez bizony eléggé megterhelő számukra, mert a citerapróbák sok időt igényelnek, és biztosítani akarjuk az éneklő csoportok működését is. Ez mind a mai napig, ha nehézségek árán is, de sikerült. Éneklő csoportjaink 1972-től rendszeresen részt vesznek a „Tavaszi szél vizet áraszt" népdalversenyen. A járási verseny négyszeres győzteseként vegyes csoportunk 1974—1976 és 1978-ban az országos elődöntőbe is bejutott. 1982-ben, a nagykaposi országos elődöntőben három csoportunkkal vettünk részt. A vegyes és a férfi csoport a hagyományőrző kategóriában, citerazenekarunk a zenei kategóriában. Ezen a versenyen férfi csoportunk harmadik helyezést ért el. 1976 volt a legsikeresebb évünk, amikor eljutottunk Érsekújvárba (Nové Zámky) az országos döntőbe, és Václav Vačok miniszter elvtárstól kaptunk díjat. Nagy problémánk az utánpótlás kérdése, valamint helyi szervezetünk szerény anyagi helyzete. Az utánpótlás biztosítása igen nehéz a fentebb említett okok miatt. Sajnos, helyi szervezetünk ezen nem tud változtatni, de keressük a kivezető utat. Megemlítem még, hogy az átlagos életkor a férfiaknál 50—55 év, a nőknél 40—45 év. Biztató, hogy most alakult meg tizenkét taggal egy fiatalokból álló néptánccsoport. A kezdeményező Újlaki Annuska. aki már néhány éve tagja a Bodrogközi Táncegyüttesnek. Ö vállalta el a táncok betanítását. Itt említeném meg, hogy az 1960-as esztendőkben olyan néptánccsoportunk volt — Petrik Andor tanító vezetésével —, amely a gombaszögi Országos Kulturális Ünnepélyre is eljutott. Anyagi helyzetűn^ sem kielégítő. A rendezvényeken való részvétel, különösen ha távolabb kell menni a községünktől, már kiadással jár. Hátrányos számunkra az is, hogy Kistárkányban 1977-ben megszűnt az egységes földmüvesszövetkezet, amely támogatta helyi szervezetünket. Ha igazán meg akarjuk ismertetni nemzetiségi kultúránkat, a hazánkban élő többi nemzettel és nemzetiséggel, oda kellene hatni, hogy versenyeinknek több figyelmet szenteljenek a hírközlő intézmények. Befejezésül még azt mondanám el, hogy a CSEMADOK járási bizottsága 1961-ben községünk határában rendezte meg elsőként a CSEMADOK-napot helyi szervezetünk közreműködésével. A Tisza-parti rendezvények igen nagy népszerűségnek örvendtek. Helyi szervezetünkben népszerűek az író-olvasó találkozók. Járt már községünkben Batta György, Cselényi László, Gál Sándor és Ordódy Katalin. Színpadunkon olyan neves művészek szerepeltek, mint Gaál Gabriella, Kovács Apollónia, Béres Ferenc, Bojtor Imre, Dóry József, Szekeres Sándor, Vass Lajos és mások. Szeretnénk a jó hagyományokat továbbra is éltetni... PITÓCZKI JÓZSEF JOBB RAJTOT! Aki figyelemmel kíséri a tehetségkutatások eredményét, megállapíthatja, hogy egyre több iskolában és sportintézményekben folyik lázas munka a rátermett fiatalok keresésére. Mindennapos gyakorlat pl., hogy a sportegyesületek szakemberei tehetségkutató versenyeket rendeznek, sportolni hívják a fiatalokat. Nem ilyen örömteli azonban a helyzet akkor, amikor a művészeti ágak eredményes képviselőiről, pl. tehetséges színjátszókról, versmondókról, stb. van szó. Hány és hány tehetséges tanuló „tűnt el" már, aki remek adottságokkal rendelkezett, csak nem volt, aki ezt észrevegye. A teljes életet élni akaró ember jól tudja, hogy nincsenek a társadalmi tevékenységnek előlünk elzárt, mások által kisajátított területei. Ezért érthetetlen, hogy sok pedagógus miért szemlélője csupán a gyermekmozgalomnak, amikor pedig változatos, érdekes munkaterületeknek lehetne nemcsak részese, hanem alakítója, formálója is. Makarenko nevelési módszerének alapigazsága — közösségi ember csak közösség által nevelhető — ma sem veszített időszerűségéből. Ahol a közösség neveli az egyént, és az egyén a közösséget, ott a fegyelmezett magatartással sem lehet baj; nem külső hatások, esetleg kényszer eredménye az, hanem egyéni és közös meggyőződésen alapul. Ugyanakkor a közösség örömeit és gondjait is csak akkor érthetjük meg igazán, ha mi magunk is a közösség tagjaiként éljük át azokat. Pedagógusokról lóvén szó — ezt elmulasztani: súlyos felelőtlenség. Meggátolni (hiúságból, szüklátókörűségből): még ennél is több! Felelősségünk természetes határait részben mi magunk határozzuk meg, amihez azonban nemcsak személyes közünk van: amin a jobbat akarás szándékával változtathatunk, azért felelősséggel tartozunk. Felelősségünk pedig mindenekelőtt a munkakörünkkel kapcsolatos, vagyis pedagógusként felelősek vagyunk mindazért, amit a tanulóifjúság nevelése érdekében teszünk, sőt, azért is, amit tenni elmulasztunk. Közéletiségünk valós értékeit nem a szavaink, hanem tetteink adják meg, ami végül is megnyugtató, hiszen azok határozzák meg legpontosabban elkötelezettségünket, közéleti felelősségünket. Az iskolai nevelésnek egyik legfontosabb tevékenységi formája a gyermek- és diákszínjátszás. Létjogosultságát nemcsak az magyarázza, hogy lehetőséget ad a tanulók művészi hajlamainak, rejtett képességeinek kibontására, hanem az is, hogy fontos közművelődési feladatokat teljesít. Nem véletlen, hogy némely országban kötelező tantervi anyag a gyermek- és diákszinjátszás. A tanulók elsajátítják a határozott fellépés, az érthető, tiszta beszéd, a helyes viselkedési formák, stb. képességét. Felszabadulnak gátlásaik alól, amelyek sokszor hátrányos helyzetükből adódnak. Nemcsak értelmesebb, hanem igazabb emberekké is válnak, hiszen az igazi színjátszás őszinteségre nevel, és nem tűri a képmutatást. A gyermek- és diákszinjátszó együttesek vezetői azok az anyanyelvűket becsülő, magas fokú pedagógiai képzettséggel rendelkező pedagógusok, akik egy állandó belső igény ösztönzésére vállalják évről évre a sok többletmunkát, és szinte „megszállottként" keresik az új utakat, az önmegvalósítás újabb eszközeit. Mindazok, aki úgy érzik, hogy kötelességük természetes őszinteséggel részt venni a gyermekszínjátszó mozgalomban, sok szép sikert érnek el a versenyek során. Nem biztos, hogy a siker egyértelmű, de az biztos, hogy egy alkotó ember érzés- és gondolatvilágával azonos, őszinte megnyilvánulás, és ezért kell, hogy legyen hitele. Az új iskolaév kezdetén kívánjuk, hogy legyen az iskolákban sokszínű program, amilyent a gyerekek szeretnek, legyen a gyermekszínjátszó együtteseknek és bábcsoportoknak több és tágasabb színterük, amilyent a pedagógusok szeretnének, és legyen egy jobb rajt után olyan sok, meglepően színvonalas előadás, amilyet a következő versenyidőszakban mindannyian látni szeretnénk! JUHÁSZ MÁRIA 6
