A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-30 / 40. szám
Emberi sorsok A Llyd bolíviai légitársaság repülőgépe hetente egyszer repül Cuscóba. Azt hittük, hogy turistákkal lesz tele, akik a Titicacától az egykori inka birodalom fővárosába, az ősrégi Cuscóba akarnak eljutni. Meglepetten vettük észre, hogy a repülőgép alig telt meg félig. A bolíviai és a perui nyár közepén jártunk. Itt nyáron sokat esik az eső, ezért a turisták elkerülik a vidéket. Az útszakasz első felében kedvezett az időjárás. A Titicaca felett repültünk el. Jól láttuk az egész tavat, Bolívia, Peru partjait és a közeli Andok havas csúcsait. A Cuscónak ezen a részén azonban viharba kerültünk. Alig láttunk valamit, s féltünk, hogy gépünk a közeli csúcsokba ütközik. Rövidesen megpillantottuk a csodálatos Cuscót. A kilátás gyönyörű volt. Délután volt ugyan, de mégis viszonylag sötét volt és esett. Cusco 3500 méter magasan a festői Andok egyik völgyében, az Apurimac és a Vilcanota folyók elágazásánál keletkezett völgykatlanban terül el. A várost a XI. században alapították, de a spanyolok 1543-ban elpusztították. Újjáépítették, majd 1650- ben egy földrengés ismét romba döntötte. A város most az idegenforgalomnak köszönhetően virágzik. Jelenleg több mint százezer lakosa van. Annak ellenére, hogy mélyen az Andokban helyezkedik el, nemcsak légi- és autóbuszjárat köti össze a külvilággal, hanem vasút is. Cuscóból Arequinába vezet vasútvonal. Ellenkező irányban, a Csendes-óceán felé Mellondo kikötőben ér véget a vasútvonal. Mivel a százezer ember nem tud megélni még az idegenforgalomból sem, a lakosság egy része a kereskedelemben, a másik része az iparban dolgozik. Elsősorban a textil- és az élelmiszeripar fejlett. Cusco lakói Peru lakosságának azon részéhez tartoznak, amely a tengerszint felett 2500 méterre él. A lakosság 49 százaléka indián, 33 százalék mesztic, 12 százalék pedig kreol. A többi néger és ázsiai. Cusco etnográfiai összetétele egyszerűbb. Az indiánok vannak többségben, a meszticek kevesebben. Amikor Cuscóban kiszálltunk a repülőgépből, tudatosítottuk, hogy jelentős idegenforgalmi központban vagyunk. A repülőtér helyiségeinek ízléses dekorációja az inkák régmúlt dicsőségére és a történelmi emlékekre hívta fel a figyelmet és a turistákat figyelmeztette arra, hogy milyen szórakozási lehetőségek várnak rájuk a városban. Az inkák kultúráján kívül Cuscóban megtalálhatók a spanyol gyarmatosítás idejéből származó maradványok is. A város repülőtere nemzetközi forgalmat bonyolít le. Nemcsak azért nemzetközi ez a repülőtér, mert kapcsolatot tart a külfölddel, hanem azért is, mert alkalmas nagy számú külföldi turisták fogadására. Megfelelő színvonalon vannak a szolgáltatások és a tájékoztatás is. Az egyik információ arra figyelmeztet, hogy vigyázzunk a tolvajokra és a csalókra. Cusco számunkra csak kis állomás volt az inkák történelmi emlékei felé vezető úton Machu Picchuba. Rövid ideig tartózkodtunk itt, de mégis sokat magunkba szívtunk utcáinak, tereinek, de főleg piacainak légköréből. Ellátogattunk számos vendéglőbe, megcsodáltuk a székesegyházat és megtekintettük az 1862-ben alapított egyetemet is. Figyelmünk azonban Machu Picchura irányult. Cuscóból csak vasúton lehet eljutni Machu Picchuba. Minden szállodában tájékoztatnak a menetrendről. A recepciók többsége szívesen biztosítja vendégei számára a menetjegyet. Naponta két vonat közlekedik egyik városból a másikba. Az egyik személyvonat, a másik speciális, amely a turistákat szállítja. Az utóbbi vonattal utazók előnye, hogy a menetjegyhez helyjegyet is csatoljanak és a visszaút is biztosított. Ezenkívül van a vonaton büfé, szakképzett kalauz és ún. turistarendör. Cusco elhagyása után a vonatnak emelkednie kell. Az éles kanyarokat alig tudja simán bevenni. A magasság miatt az efső félórában nagyon lassan halad, de az utasokat kárpótolja a gyönyörű táj és Cusco panorámája. Az emelkedés után lejtő következik. Az utolsó 150 kilométer egy gyors folyó mentén vezet. Az egész terület trópusi jellegű. A vasútállomásról mikrobuszok szállítják a látogatókat. Ezzel nagymértékben megkönnyítik a feljutást az Öreg hegyre, inka nyelven Machu Picchura. Machu Picchu az inkák ismert, régi jellegzetes lakóhelye. A fennmaradt építmények arról tanúskodnak, hogy az inkák építészete és kultúrája következetes volt. A Machu Picchu szervezett település volt. Építői nem feledkeztek meg a vízvezetékről, sem pedig a saját élelmiszer-előállításról. Erről tanúskodnak a mesterségesen kiépített teraszok. Fellélegeztünk, amikor megérkeztünk a csodálatos fekvésű és az inkák keze munkájával körülvett Machu Picchuba. Amerikai utunk során saját szemünkkel győződhetünk meg arról is, hogy milyen nyomokat hagytak maguk után az európai gyarmatosítók. FRANTIŠEK KELE A szerző felvételei ODAKÜNN ÉS IDEBENN A helyszín: Martin, az ifjúkornak büntetésvégrehajtó intézete, ahol jogi értelemben a tizennyolc évnél fiatalabb fiúk a biróség által kiszabott büntetésüket töltik, de bizonyos értelemben egyben javítóintézeti nevelés is folyik itt. Ez a körvonalaiban inkább egy tágas diákotthonra, mintsem fogházra emlékeztető intézet a hetvenes évek derekán fogadta első, a törvény hatalmával ide utalt „lakóit" — tulajdonképpen a fiatalkorú bűnözők rózsahegyi (Ružomberok) börtönének „örökébe lépve", amely akkorra bizony már meglehetősen korszerűtlen épületté vált. Az új intézet megnyitásától eltelt esztendők nevelői munkáját elemző statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy a martini fogház ifjú neveltjeinek többségéből becsületes munkásember lett. Náluk behegedtek a fiatalkori botlások sebei, és mindmáig nagyon vigyáznak arra, hogy ezek a sebek soha többé föl ne szakadjanak. Érthető, hogy ök azok, akik nem, vagy legalábbis nem szívesen beszélnek az intézetben töltött időről. — Mi magunk is azt mondjuk a növendékeknek, hogy a múltjuk, jelképesen, a kapun kívül marad. Idebent mindent tiszta lappal, szilárd elhatározással kell kezdeni — mondja Miroslav Habrún, az intézet parancsnokhelyettese. — Előfordult, hogy valaki az alkalmi látogatók közül megkérdezte az egyik-másik fiútól: ki miért került ide? A válasz az volt, hogy ne tessék haragudni, erről nem szívesen beszélek, szeretném az egészet mielőbb elfelejteni... És nincs is ebben semmi roszszallni való, mert a múlttól szabadulni nem könnyű feladat, különösen akkor nem, ha a baj igazi okának mélyebb gyökerei vannak. § § § Ladislav H. tavasszal múlt tizennyolc éves, a napokban végleg elhagyja az intézetet: — Hogy telt a gyerekkorom ? Másfél éves voltam, amikor apám más nőhöz költözött, és faképnél hagyott bennünket anyámmal. A nevelőapám viszont állandóan részeg volt vagy kártyázott. Anyám egy ideig tűrte ezt az állapotot, aztán egy szép napon albérletbe költöztünk, mert ez a lakás a nevelőapámé volt. Anyu később leküldött vidékre a nagymamához, de onnan visszaszöktem, mert ott sem éreztem magam igazán otthon. Eleinte csak ki-kimaradoztam az iskolából, de tizenhárom-tizennégy éves koromban már jöttek az első balhék ... Először javítóintézetbe kerültem, ahonnan egy esztendő alatt háromszor is megszöktem. Kocsíföltörés közben csípett el a rendőrség, amikor harmadszor lógtam meg. A ragasztózáson, azaz az olcsó kábítószerezésen, a csövezésen, mindenen túl vagyok, a haverok sem érdekelnek már; annál inkább vágyom viszont a nyugodt családi életre. Nem olyanra, amilyen nálunk volt. Én szeretni fogom a családomat. Két évig tanultam itt a géplakatos szakmát, remélem, kint folytathatom. § § § Hosszabb folyamat eredménye, ha valaki az ifjúkornak büntetésvégrehajtó intézetébe kerül. Eleinte még az iskola, később már a gyámhatóság próbálkozik a kisebb-nagyobb vétségeket elkövető fiatalkorúval, ám ha ez sikertelen, akkor — a törvényszegés mértékének megfelelően — bíróság intézkedik a lejtőre csúszott fiatal elhelyezéséről. Legtöbbjük tulajdon elleni bűncselekményt követett el. Ki szelídebb, ki erőszakosabb formában. Van itt például egy tizenhat éves fiú, aki bicskát szegezve kért ötkoronásokat az iskolában!... Ö közveszélyes rablás miatt van Martinban. Az intézetben nincsenek kényszerítő eszközök, és testi fenyítés sincs. A nevelők szinte kizárólag pedagógiai, és lélektani eszközöket használnak. És ez nemcsak humanitárius okok miatt természetes, hanem azért is, mert ezek a fiúk éppen elég durvaságot kaptak, láttak és követtek el zsenge gyerekkorukban vagy serdülő kamaszokként. Még nem késő, hogy megismerkedjenek valami mással is. § § § T. Tibor decemberben lesz tizenhét éves. Szőke, ijedt tekintetű fiú. Egy éve van az intézetben. — Mogorva, részeges ember az apám, még az állatokat sem szereti. Volt például egy macskám, azt a kerítés vasára húzta. Amikor részeg volt, az öcsémmel minket is vert és anyut is verte. Mi pedig sírtunk, mert az anyut nagyon szerettük. Hogy kerültem az utcára? Ott senki sem bántott. Voltak közöttünk nagyobbak is, egyikük megmutatta, hogyan kell ragasztót szívni. Ha volt bennem ragasztó, akkor olyan boldog voltam ... Ilyenkor fákat, állatokat láttam magam előtt, képzeletben szép kalandokat éltem át. Egyszer aztán, ragasztózás közben, valami lányok is közénk jöttek, és én az egyikükkel szemben nemi erőszakot követtem el. Másnap őrizetbe vettek a rendőrök, a bíróságon pedig másfél esztendőre szóló büntetést kaptam. Alig várom már, hogy szabaduljak, de a régi barátaimmal már nem akarok találkozni, mert vigyázni szeretnék magamra, nehogy visszakerüljek. § $ I Katonás fegyelemben élnek az intézetisek. Kettes sorokban közlekednek, és ahol elhaladnak, kulcsok fordulnak a zárban. Szigorú életrend van idebent. Fél hatkor ébresztő, fél kettőkor fejeződik be az elméleti vagy a gyakorlati oktatás. Ebéd után a csoportok jelentenek a nevelőnek, részletesen értékelik a délelőtti teljesítményeket. A délutáni, az esti programok is előre meghatározottak. Egyetlen percig sem unatkozhatnak a fiúk, és a jó magaviseletü növendékeket keresztnéven szólítják a nevelők ... — A fiúk nem éreznek bennünket ellenségnek — mondja a parancsnokhelyettes. — Néhány hét után tudják már, hogy mi jót akarunk. Egyúttal azonban azt is érzik, hogy itt nincs előlegezett bizalom, itt mindenkinek be kell bizonyítania, hogy képes az értelmes életvitelre. A hozzánk kerülő fiúk többsége kisiklott családi életek áldozata. Ezért meg kell ismertetnünk velük a pozitív emberi érzéseket, pótolnunk kell értékrendjük és ismereteik hiányait; de megpróbáljuk rávezetni őket arra a felismerésre is, hogy nem az az igazi sikerélmény, ha, mondjuk, a sötétben öten lecsapnak valakit. § § § Vonattal igyekszem vissza a fővárosba. Ebben a Fátra-aljí városkában éppen olyan az állomás épülete, mint bármely más vidéki járásszékhelyen. Homlokzatán neonbetűs felirat : Martin. Egy állomás az utazóknak. Egy fontos, olykor vízválasztó állomás sok fiatal fiú életében. 17
