A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-09-16 / 38. szám

miközben a kikötői medencében vízre szádunk.

— Én már lassan leszerelek — mondja a járőrparancsnok. — Ha minden jól megy, rövidesen otthon leszek. Jancsi hat hónappal később rukkolt, Misinek meg kár lenne még számolgatni a napokat, neki több mint egy éve van hátra. Ügyes fiú, gyorsan megtanulta a tudnivalókat, így számára sem lesz túl nehéz a szolgálat.

Miközben beszélgetünk, János, a kormányos, elfoglalja a helyét a csónak kormánya mögött. Mihály tűzoltókészülékkel a kezében a motorház fölé áll és jelzi, hogy indulhatunk.

— Bal motor! — hangzik a parancs.

A kormányos indít. A motor elsőre

gyújt.

— Jobb motor!

Az is beugrik minden nehézség nélkül. Mihály becsukja a motorházat és visszateszi az oltókészüléket a helyére.

— Miért volt rá szükség? — kérdem, miután ö is bebújik a csónak fülkéjébe.

— így írja elő a szabályzat. Fel kell

készülnünk a legrosszabbra is. Ha netán kigyulladna a motor, és nem tudnánk időben eloltani, nagy baj lenne. Drága ám egy ilyen motorcsónak! — mondja nem kis büszkeséggel és nekilát további teendőinek.

A motorok egyenletesen búgnak, lassan kijutunk a kikötőből és irányt veszünk felfelé a Dunán. A hullámok meg-megdobják az egyre gyorsuló csónakot, alig tudok odabotorkálni Botló Jánoshoz, az idősebb kormányoshoz.

— Ezt még gyakorolni kell — mondja, amikor észreveszi, milyen ügyetlenül mozgok a himbálódzó csónakban.

— Könnyű neked, te csak ülsz és fogod a kormánykereket.

— De azt nem láttad, amikor fülig olajosán a motorokat bütyköltem, hogy rendben legyenek, mire megkezdődik a szolgálat. Meg azért figyelni sem olyan könnyű dolog. A Dunán szigorú szabályok szerint folyik a közlekedés, ezeket nekünk is be kell tartanunk. Ügyelnem kell a csónakázókra meg a fürdőzökre is. Nagyon kell figyelnem, mert általában olyan váratlanul tűnnek fel, hogy bizony van mit csinálnom, hogy elejét vegyem az ütközésnek.

FOTÓ: ČSTK

— Akkor nem is zavarok, a parancsnokotok talán jobban ráér.

— Ez csak látszat. Nekem is oda kell figyelnem minden mozzanatra és minden rendkívüli eseményt jelentenem kell a központnak. Aztán figyelnem kell a rádión érkező parancsokra, hogy pontosan végrehajthassuk őket.

— Milyen feladattal szálltatok most vízre?

— Mint általában. Hajót fogunk kísérni felfelé a Dunán. Többnyire az idegen hajókat szoktuk követni, figyelve, hogy valaki fel ne szálljon rájuk, vagy ők le ne tegyenek valakit, esetleg, nehogy csempészárut juttassanak a partra.

— Már lassan egy órája szeljük a habokat és még semmi rendellenes dolog nem történt. Mindig ilyen problémamentes a szolgálat?

— Bár így lenne! Sajnos, nem csak a hajókat kell megfigyelnünk. Ügyelnünk kell — főleg nyáron — a vízitúrázókra is, akik különböző csónakokon jönnek és kikötnek bárhol, ahol csak kedvük tartja. Persze, ha tilosban telepednek le, el kell küldenünk őket onnan, még akkor is, ha ez nekik nemigen tetszik. Olykor elég sokat kell vitatkoznunk egyesekkel

de azért a legtöbbjükkel simán szót értünk. A szabályokat és az előírásokat mindenkinek be kell tartania a Dunán.

Az őrjáratnak lassan vége. A csónak parancsnoka rádióadón tudatja a központtal, hogy befejezik a hajó kísérését és visszafordulnak. Persze a hajó nem marad felügyelet nélkül, egy fentről lefelé érkező járőr veszi át a kísérését.

A csónak harminc-negyven kilométeres óránkénti sebességgel száguld viszsza a kikötőbe. A legénység mindent rendbetesz, mielőtt partra lépne. Az első lépések még imbolygóak, főleg nekem nehéz megszoknom a szilárd talajt. Nemigen beszélgetnek. Fáradtak? Vagy csak azon törik a fejüket, hogy mivel töltsék az idejüket a következő szolgálatig? Nem firtatom. Együtt megyünk vissza a laktanyába, ahol a szolgálatos tiszt fogad bennünket. A járőrparancsnok jelentést tesz a szolgálat lefolyásáról, majd tőlem is búcsút vesznek.

— Derék gyerekek, ugye? — bök utánuk a tiszt. KAMOCSAI IMRE

Hétvégi levél

Ugyancsak találóan fogalmazott az a vezércikkíró, aki a szavak és tettek egységének szükségességét igy példázta: „Ha egy mozdony kazánját erősen fütik, hogy sok gőz keletkezzék, majd azt az erőt csak arra használják fel, hogy megszólaltassák vele a sípot, jórészt kárbavész a munka, az anyag, az energia ..." Tévedés ne essék, képletesen mondva a sípnak, jelen esetben a nézetek kifejtésének megvan a rendeltetése, de sokkal fontosabb, hogy a gőz ne csak a sípot, hanem elsősorban a kereket hajtsa, a társadalmi cselekvést segítse elő, a felgyülemlett energia, ötlet, javaslat és bírálat ne csak szavakban, hanem főleg előre vivő tettekben fejtse ki hatását.

Annál is inkább hangoztatnunk kell ezeket a követelményeket, mert gazdasági problémákról beszélve a termelésben dolgozó emberek a rossz szervezettséget, az anyaghiányt, az ebből keletkező kiesést meg a fegyelem hiányát említik a leggyakrabban.

A fegyelem, a minőség és a termelékenység persze szorosan összefügg egymással. A termékek minőségének javítása pedig olyan kulcskérdés, amely az életszínvonal alakulását is közvetlenül befolyásolja.

Az intenzív gazdaságfejlesztés útjára való áttérés természetesen nem rövid folyamat. Feltételezi a műszaki felújítást, ésszerűsítést, a progresszív termelési tapasztalatok átvételét, a nyersanyag, az anyag és az energia lehető legtakarékosabb felhasználását.

A Szovjetunióban nemrég-az ország vezető testületéi határozatot hoztak a munkafegyelem erősítésére. Szovjet közgazdászok szerint a munkahelyi fegyelem hiánya országos viszonylatban másodpercenként 1,4 millió rubel, azaz kétmillió kW/óra villamos energia, vagy háromszáz tonna acél veszteséget okoz. Az említett határozat leszögezi, hogy a veszteséget csökkenteni csak ott lehet, ahol meg tudják szervezni a magas termelékenységű munka végzésének feltételeit. A szükséges munkafegyelmet biztosítani nem tudó vezetőket úgy kell tekinteni, mint akik nem felelnek meg betöltött tisztségüknek.

Aligha tekinthető véletlennek, hogy a határozat a korszerűbb munkaszervezési és ösztönzési formák, az önálló elszámolásra épülő brigádmunka a végtermékhez kifejtett munkához kötődő bérezés erőteljesebb elterjesztését sürgeti.

Példákat más szocialista országokból is felhozhatnánk. Ezekkel is bizonyítható volna, milyen sok hasonló vonás található fejlődésünknek ezen a szintjén. S ez országainkat külön-külön és együttesen is újabb és nagyobb társadalmi-gazdasági, és ideológiai erőfeszítésekre készteti. Feladataink végrehajtásában a meghatározó tényező a jó, hatékony munka. Ezért minden tisztelet és megbecsülés azoké, akik nap mint nap keményen dolgoznak. Igazságos követelmény, hogy ők kapjanak még teljesebb anyagi elismerést, a tisztességgel helytállók, azok, akik a legtöbbet tesznek a társadalomért. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy mindenki pontosan tudja, mi a dolga, kötelessége, érezze felelősségét a rábízott feladatok teljesítéséért.

fi—

3