A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-09 / 37. szám
ÚJRA MEGSZÓLÍTHATÓ TÁRGYAK Fogódzókat, szilárd cölöpöket keresek magamban : lenne mihez kötni tegnapi tárgyat, szót, nevet. De tapasztalnom kell, hogy már bennem is fellazultak az egykor szilárdnak hitt pontok. Mintha a paraszti valóság kegyetlen racionalizmusa belülről is pusztítaná önmagát. Még bennem is — az elfelejtett eszközök, nevek, szavak által. Tény, s erről aligha kell bárkit is külön meggyőzni, hogy alig fél emberöltő alatt seregnyi tárgy, szerszám, használati eszköz pusztult el a falusi élet változása nyomán. A gazdálkodás megváltozott rendje és rendszere, az új, magasfokú mechanizáció, a nagy teljesítményű gépek, gépsorok, eszközök egyszerűen lesöpörték a föld színéről a korábban használatos.— évszázadok alatt kialakult — mezőgazdasági szerszámokat. Hogy mi minden enyészett el az elmúlt harmincöt év alatt, hogy mi minden került tűzre, szemétre a paraszti élet tárgyi valóságából, felsorolni is nehéz lenne, hiszen melléjük kéne írni a neveket, s azt is, mire, s hogyan használták azokat — amíg szükség volt rájuk. Ha csak egy parasztszekér tartozékait sorolnám ide, bekezdésnyi helyet foglalna el. De ugyanígy járnék, mondjuk a lószerszámmal is... A szerszámok elvesztésével szavaink serege is elveszett, vagy elveszőfélben van. Újra és újra visszatérő képek, újra és újra visszatérő hangok, szavak. Napok óta itt kavarognak bennem és előttem; összefogni, rögzíteni — megőrizni, ami még megőrizhető, menteni a pusztulás elől kincseinket. Megtenni, ami nem is feladat, ami nem is kényszer, ahogyan azt a minap Bódvavendégiben (Hosfovce) Béres János takaros portáján tapasztaltam. Mert itt két kartondobozba belefért az egész egykori parasztvilág kicsinyített mása. Mintha játékok lettek volna az egykori szerszámok, eszközök. Csakhogy ezek nem játékok. Béres János kezenyomán a kéttenyémyi parasztszekér minden tartozéka működik. Szétszedhető és összerakható. Hasonlóan a kender feldolgozásának az eszközei is. Egykor ezen a vidéken sok kendert termeltek, a kendertermesztésnek, áztatásnak, fonásnak, szövésnek a hagyománya ma is élő. Béres János tehát nem véletlenül készítette el mindazon eszközök kicsinyített mását, amelyeket a kender feldolgozásánál használtak. Az áztatás után „sátorozták" a kendert, s amikor kiszáradt bakóval törték, amelyet vízimalom hajtott. A bakó mellett áll a parányi szövőszék is, meg a még parányibb gereben. amelyen Vendégiben „ecselték" a kendert ... Az udvar füvére kirakott szerszámokat nézegetve arra gondolok, hogy aki nekilátott, hogy mindezt elkészítse, annak ezeket az eszközöket, szerszámokat nagyon kellett szeretnie. Kérdezem is Béres Jánost, hogy melyikkel szeretett dolgozni. — Egyikkel sem — kapom a meglepő választ. — Miért? — Mert ökreink voltak, én pedig lovat szerettem volna. Lassú volt nekem az ökör. — De használta ezeket a szerszámokat. — Persze, hogy használtam. Az öcsém tanult, a gazdaság meg rám maradt, már amíg volt gazdaság. — S amikor nem volt már? — Elmentem dolgozni a kőbányába; harminckét éven át vágtam a követ, onnan is mentem nyugdíjba, négy évvel ezelőtt. — Mikor kezdett foglalkozni faragással, mezőgazdasági szerszámok, eszközök készítésével? ^ — Még iskolás koromban. Mindig kerékgyártó szerettem volna lenni, de az öcsém, ahogy már említettem, tanulni ment, én meg itt maradtam gazdálkodni. — Volt azzal valami különösebb célja, hogy ezeket a szerszámokat, helyesebben az egykori szerszámok kicsinyített mását elkészítse? — Nem, nem volt semmi különösebb elképzelésem. Kedvtelésből csináltam, magamnak. Soha nem gondoltam arra, hogy munkámnak másféle hatása, vagy értelmezése is lehet. — Arra se gondolt, hogy mindezzel valamit a tegnapból átment a holnapba? — Nem. Ha az ember dolgozik valamivel, nem töpreng ilyesmin, hanem arra figyel, amit csinál, hogy jó legyen, szép legyen, hogy működjön. — Sorolja fel, mi mindent készített el. — Itt van két szekér. Az egyik parasztszekér, a másik ünnepi szekér. A parasztszekeret a tartozékaival is fölszereltem. így van rajta vendégoldal, rudalókötél, keresztrudak; mindezek a gabonahordáskor voltak használatosak. Készítettem három szánkót is. Közülük az egyiket trágyahordásra használták, a másik hegyiszánkó, a harmadik parádésszánkó. Külön csokorba valók a kézicséplés eszközei, a csép, a szérűgereblye, a szérűlapát, a seprű és a kétágú favilla. Aztán elkészítettem egy kicsinyke kaszát, meg a hozzá járó tarlógereblyét. Az utóbbival az aratáskor a gyülét húztuk össze. Jaj, de sokat lehetett rá morogni... — Miért? — Mert a gyülehúzás volt az utolsó munka ... De hadd mondjam tovább a szerszámokat. Itt van az eke, a borona, a henger és á gurdonyozó ... Ezt ismeri ? — Igen, csak mifelénk acatoló volt a neve. — Úgy igaz, a gabona közül a mácsonyát irtottuk vele annakidején ... — A kézimalmot ismerem — teszem odébb a parányi őrlőmasinát — pár évvel ezelőtt Tomagörgőn még működésben láttam. — Kukoricát, búzát őröltek-daráltak rajta. Ha kétszer megdarálták a terményt, kenyeret is lehetett sütni az őrleményből. — Na és ezt tudja-e mire használták? — emel fel egy hidas szerkezetet Béres János. Gyanítom, hogy az állattartásnál lehetett használatos; talán állatokat szállítottak benne. De nem vagyok biztos a dolgomban. — Ez a kaloda — nevezi meg a faalkotmányt a házigazda. — Az ökrök patkolásánál használták a kovácsok. Sok ökrös gazda volt Vendégiben, szükség volt a kalodára. A patkolandó ökröt beleállították, s a hevederekkel megemelték, s így nem tudott védekezni. — És ezt a kétkerekű talicskát mire használták? — Ha valakinek nem volt lova, ökre vagy tehene, magát fogta bele. Ez volt a szegények szekere. Én egy ilyen talicskát ismertem, annak készítettem el a kicsinyített mását. Lassan a leltározás végére érünk. Már csak néhány apró faedény és egyéb holmi vár megnevezésre. — Most mi következik? — Ez a kicsi edény a gilita; ebbe fejték a juhászok a juhtejet. Ide tartozik még a zsajtár (fejősajtár), a fejőszék és a köpülő. — A hordókból ítélve szőlőt is termeltek. — Ma is termelünk. A hordók, a prés, a különböző merő és méröedényeket ezért készítettem el. A szerszámok és eszközök lassan kifogynak a két kartondobozból. — Megcsináltam a bölcsöt és a járókát is, meg a hozzájuk tartozó bellőkarót. — Az utóbbit mikor és mire használták? — Mármint a bellőkarókat? — Igen. — Ha a mezön dolgoztak, erre a háromlábú bellőre akasztották a karcost, és abba fektették a csecsemőt. A „karcos" vászonkendő volt, a közeli helységekben „pacókosnak" is nevezik. Idáig ér Béres János szerszámainak, eszközeinek a leltára. Egy letűnt világ mindennapi használati eszközeinek majdnem teljes gyűjteménye. — Mi az, ami még hiányzik, amit ezután szándékozik elkészíteni? — Mostanában egy hintón dolgozom. De még szeretnék csinálni egy töltögetőekét, egy járgányt és egy szecskavágót is. — Mikor dolgozik? — Leginkább télen, olyankor több a ráérő időm. Hagyományaink összegyűjtése, rendszerbe foglalása, közzététele mindennapi gondunk. Szükségünk van rá, hogy tovább tudjuk építeni önmagunkat. Béres János munkája, a paraszti világ tárgyi valóságának újraformálása természetes része ennek a folyamatnak. A tárgyak, szerszámok, eszközök kezenyomán újra valóságunk részévé váltak és — neveikben, neveik által — ismét megszólíthatok. GÁL SÁNDOR A kitüntetés átnyújtásának ünnepélyes pillanata. V. Firszov, a szuzdali városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke az Arany alma-díjjal. Balról a második: Rémy Leroux a FIJET elnöke. ARANY ALMA-díj Szuzdal, ez a régi múzeum város — az első olyan szovjet város, amelyet az Idegenforgalmi Újságírók és írók Szövetsége (FUET) által, az UNESCO égisze alatt alapított díjjal tüntettek ki. Az Arany alma-dijat Szuzdal „a kulturális emlékek megőrzéséért és restaurálásáért, az idegenforgalom érdekében való felhasználásáért, turistaközpont létesítéséért" kapta. A kitüntetést Rémy Leroux, a FUET elnöke (Franciaország) nyújtotta át Mint az ünnepélyes szertartás alkalmával mondott beszédében Georges Oor, a díjat odaítélő bizottság illetékes biztosa kiemelte, Szuzdal az elvégzett restaurációs munkálatok nagyságát tekintve Moszkva és Leningrád után a harmadik helyen áll a Szovjetunióban. Ezt a várost az ott működő 23 múzeum a régi építészet, az ikonfestészet, a faragás, a festészet tanulmányozásának és propagálásának egyedülálló központjává avatta. A városban látható kiállítások között különleges helyet foglal el a szabadtéri múzeum — a közeli falvakban összegyűjtött és ideszállított faépítmények kollekciója. Ez a Szuzdal központjában, a Kreml (Fellegvár) közelében van. Mellette pedig, a Fbkrov (Mária Oltalma)-kolostor területén, faházak sorakoznak — a fő turistakomplexum szállodai szobái. Az üzletsorok, amelyeket mintegy kétszáz évvel ezelőtt építettek Szuzdal főterén és most restauráltak, tovább szolgálják a város lakóit és a turistákat, akik száma eléri az évi egymillióL „Köbe vésett epikai költemény" — így nevezték képletesen, de találóan Szuzdalt az ünnepségen felszólaló vendégek. A város építészeti látképe nyugalmat és harmóniát áraszt A fő turistakomplexum az ezerágyas szállodával és a 4500 férőhelyes motellel együtt völgyteknőben van, és bár modern kényelmet nyújt nem bontja meg a város évszázadok során kialakult építészeti képét A városi hatóságok, amelyek a legutóbbi 15 év alatt 82 millió rubelt utaltak ki Szuzdal fejlesztésére, a régi emlékek megőrzése céljából azt az intézkedést is fontolóra vették, hogy körforgalmi autóutat építenek Szuzdal körül, s így védik meg a régi építményeket a rázkódástól, a gépkocsik kipufogó gázai okozta szennyeződéstől stb. Az új és a régi Szuzdalnak mindezeket az értékeit kiemelte a tekintélyes személyiségekből álló zsűri, mint olyan erényeket, amelyek megérdemlik az idegenforgalom nemzetközi Oscar-díjának odaítélését Ford.: Gellért György 14
