A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-09 / 37. szám
Az újonnan felszerelt acéllábak között immár csupán a régi kemence eltakarításra váró anyaga fekszik lók itt. Jelen esetben kihangsúlyozandó, hogy ide magasfokú gépesítést tervezünk, és valósítunk meg. Ne lepődjön meg, és nyugodtan jegyezze föl, ezen a szakaszon úgy 60 emberrel kell majd kevesebb. Az eddig elhangzottakkal, persze, szorosan összefügg, hogy az új alagútkemence építése a komplex felújításnak csupán az első, egyben a leglényegesebb szakasza. Miután ezzel elkészülnek, azaz jövő év elején azonnal megkezdik a második szakasz kivitelezését is. Ebbe még két objektum tartozik, éspedig a sajtoló, valamint a szárító, amelyekkel viszont szintén rekordidőben, 1985 végéig szeretnének elkészülni. Ugyancsak a rekonstrukció fontosságát bizonyítja, hogy a beruházás már az első perctől kezdve a tröszt legfelsőbb vezetősége irányítása alatt áll. Mert van itt még valami, amiről semmi esetre sem feledkezhetünk meg. Mégpedig, ha a mintadarab megfelel az elvárásoknak, s ehhez aligha fér kétség, hiszen a laboratóriumi próbák során ellene nem volt kifogás, akkor hazánkban még száz (100!) darab ugyanilyet »1/ . . . Az új kemencének egész sor előnye lesz — mondta Vincent Hupka mindennapi volta amúgy sem tűrt már további várakozást. Kellemetlen, s gyakran kínos is az építővállalatok vonakodása az olyan munkák elől, amelyekből számukra nem származik látványos haszon. Az, hogy az a bizonyos haszon gyakran esetleg közvetve jelenik meg, de végül is nemzetgazdaságunk egészét gyarapítja, sajnos, sok helyen még nem számit eléggé súlyos érvnek. Ez történt ez esetben is, a kivitelezők részéről ezért az elutasító magatartás. Pedig, mint azt ez az eset is bizonyítja, most is többről van itt szó. Március végén kezdték a téglagyáriak a felújítást, s az év végére már el is akarnak vele készülni. Kereken harminc millió koronát szeretnének rá áldozni, ami összevetve a kilenc hónapos kivitelezési ütemtervvel már látványos teljesítménynek számít. A valóságban itt még többről van szó, hiszen ugyancsak az igazgatótól tudom, idehaza ilyen terjedelmű munkát még nem végeztek el másfél évnél korábban, vagy is Pezinokban rekordot szeretnének állítani. — És nem csak ezen a téren akarunk elsők lenni — kapcsolódik be a beszélgetésbe Vincent Hupka, a gyár energetikusa. — Az új alagútkemence, amit ebben a csarnokban akarunk összeszerelni, tudniillik, mintadarab, amelyet az olomouci Teplotechna Vállalatban fejlesztettek ki. Ennek, összevetve akár a jelenlegi legmodernebb kemencékkel is, egész sor előnye van. Csupán néhányra szeretnék rámutatni. Például a hőszigetelése ígérkezik nagyon magas hatásfokúnak. Az alkotó mérnökök különlegesen hatékony és vékonyfalú anyagokkal burkolták, s így csaknem 35 százalékkal kevesebb tüzelőt fogyasztunk majd a tégla égetésénél, mint annak Idején ebben a régi kemencékben. De a legmodernebb kemencékkel összevetve is úgy 7 százaléknyi tüzelőanyag megtakarítása ígérkezik, aminek köszönhetően éves átlagban több ezer köbméterrel kevesebb földgázra lesz szükségünk, mint amott, a modem részlegen. De ez a progresszív kemence még egy gondunkon segít majd. Történetesen a munkaerő létszámra gondogyártanak. Itt érdemes megemlíteni, hogy a szükséges gépeket és technológiai berendezéseket a brnoi (Stavební strojírenstvi) vállalat gyártja, ízállítja és szereli föl. Nem véletlen, hogy Pezinokon és környékén indult meg a nagyszabású felújítás. Az elmúlt évek során egyre több téglagyár érte el élettartamának végső határát. Igaz, nem minden esetben beszélhetünk csupán műszaki vénülésröl. Van arra is példa, hogy karöltve a gyár amortizációjával a termeléshez szükséges nyersanyaglelőhely is kimerült. Ilyen történetesen a tmavai téglagyár esete is, amelynek kapuit a pezinoki felújítás befejezése után bezárják. Az új részleg nagy mértékben pótolja majd a fölszámolandó téglagyár eddigi termelését. Három év múlva, vagyis 1986-ban Pezinokban évente 32 millió 500 ezer téglaegységet gyártanak majd. Ez a felújítást megelőző termelésnél két és fél millió téglaegységgel több. A megnövekedett produkció mellett viszont évente több mint 2460 tonna köszénegyenértékű tüzelőt takarítanak meg a több éves fogyasztási átlaggal szemben. Nem lényegtelen, hogy e beruházáshoz nem kellett újabb termőföldet kisajátítani, sőt a tmavai téglagyár szanálásával új területet nyerünk, nem beszélve a további környezetvédelmi szempontból értékes hozzájárulásról. Mindehhez, gondolom, nem is kell kommentár. KESZELI BÉLA A szerző felvételei [étvégi levél A CSKP alapszervezetei a közelmúltban tárgyalták pártunk központi bizottságának a korrupció elleni harc szükségességéről szóló levelét. Ezzel a kérdéssel egyre többet és gyakrabban foglalkoznak a különböző szintű állami szervek és nem utolsósorban a tömegtájékoztató eszközök. A korrupció elleni küzdelem napjaink egyik fontos feladatává vált. Bratislavában 1982-ben 16 ember állt bíróság előtt korrupció vádjával és ez a szám kisebb, mint az azt megelőző években. A fejlődés tehát pozitív irányzatú, amiből arra következtethetünk, hogy hasonlóan csökkenő tendencia mutatkozhat egész Szlovákiában. A korrupció fő bázisai szerintem mindig a nagyvárosok, ahol sok a főiskola, a központi hivatal, valamint a magasabb szinten álló kórházi kezelés lehetősége stb. Bratislavába is naponta százan és százan jönnek el Ágcsernyőtől kezdve valamennyi járásból ügyes-bajos dolgaikat intézni. S ha a fővárosban jó eredményeket értünk el a korrupció elleni harc területén, érthető lenne, ha máshol még jobbak lennének az eredmények. Ám ha az ember az említetthez hasonló statisztikai összehasonlítást lát, akaratlanul felteszi a kérdést, vajon a bíróság elé kerültek száma hogyan aránylik azok számához, akik korrupciós tevékenységüket megússzák bírósági tárgyalás nélkül? Gondolom, ezen a területen a legjobb statisztikai kimutatás kapcsán sem szabad magunkat illúziókba ringatni, hogy „minden jóra fordult". Szerintem még nagyon hosszú, következetes harc szükséges ahhoz, hogy megváltozzék az embereknek a korrupcióról kialakított gondolkodásmódja, és ne úgy tekintsünk erre a jelenségre, mint valami társadalmi szükségszerűségre, hanem úgy, hogy a korrupció a szocialista erkölccsel homlokegyenest ellenkező cselekedet. Aki egyszer belekóstolt abba, hogy csúszópénzért elintézhet vagy megkaphat valamit, annál kialakul az a nézet, hogy a pénz előtt nincs akadály. Az viszont, aki kapja a pénzt, kényelmes kereseti forrásra tett szert, amiről önként nem fog lemondani. Előfordult, hogy az egyik kereskedelmi ellenőr ellenőrzései során, ha valami rendellenességet észlelt — négy-ötszáz korona ellenében — nem vett fel jegyzőkönyvet. Közben — az ellenőrzéskor — ingyen fogyaszthatott kedve szerint. Kirívó annak a klinikai pszichológusnak az esete is, akinek, mint szakértőnek, jogában volt orvosi bizonyítványt kiállítani a bíróság által elítélt vagy vádlott egyénekről, és mint ilyennek, belépési engedélye volt a börtönbe. Ott „pácienseitől" — megfelelő ellenszolgáltatásokért — leveleket fogadott el azok családtagjaik részére, s így jelentősen megnehezítette a bűnvádi eljárás és kivizsgálás lefolytatását. Mindkét esetben a tettesek a bíróságon feleltek bűneikért, a Büntetőtörvénykönyv 160 és 102 paragrafusa értelmében. Ám, mint később megtudtam, az utóbbi vádlott, amikor üzelmeire fény derült, nem átallotta konyakos üvegek formájában megkísérteni a biztonsági közegek dolgozóit is, hogy azok kedvezően vizsgálják ki az ügyét. Már sok mindenről hallottam, de arról, hogy valaki a rend és a törvény egyenruhás vagy enélkül szolgálatot teljesítő őreit is megpróbálja megvesztegetni, olyat még nem. A korrupció okainak gyökerei ismertek. A becsületes emberek összefogásán múlik, hogy ezeket a gyökereket minél több helyen, minél előbb kitépjük.
