A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-02 / 36. szám
Szép is, jó is az új kenyér A ČSTK felvételei KENYERÜNK Vajon gondolunk-e erre, amikor csak úgy eldobunk egy fél és néha még egy egész kenyeret is. Hány és hány négyzetméter gabona termését tesszük tönkre! Sokan a kenyér pazarlását az életszínvonal kifejezőjének is tartják. Tény. hogy hazánkban a világon a legolcsóbb a kenyér, de ez nem jelentheti azt, hogy nem kell megbecsülni és tisztelni. A múltban a kenyér nagy megbecsülésben részesült. Nevét imába foglalták, és mégsem volt belőle sohasem elég. „Munkát és kenyeret" kértek a tüntető munkások. A burzsoázia 10 koronás kenyérjegyeket adott. József Attila egyik versében így irt: ......kenyér magva, töke magja/megy a csűrbe, fut a bankba./hozzánk nem ér, csak a hangja.. Az, aki az éhség kínzó érzését nem próbálta a saját bőrén, az nem is tudhatja igazán megítélni a kenyér teljes értékét. A kenyér azonban ma is fontos táplálék, mindennapi életünket el sem tudnánk képzelni nélküle. Hogy kenyérből ne legyen hiány, erről a Malom- és Sütőipari Vállalat 12 ezer dolgozója gondoskodik, akik váltott műszakban sütik a friss, piroshéjú és foszlós bélű kenyeret naponta 750 ezret. Sokféle kenyérben válogathatunk, fehér, barna, burgonyás, sávos és teljeskiörlésű búzadara kenyér áll a fogyasztók rendelkezésére. Az egy főre eső kenyér fogyasztása jelenleg Csehszlovákiában évi 66 kg. A legtöbb ember még ma is minden étkezéshez fogyaszt kenyeret, s a kenyér a szervezet energiaforrása. Tanuljuk meg elődeink példájaként megbecsülni a kenyeret, még akkor is, ha van belőle elég. Gondoljunk arra, hogy még ma is a világon az ENSZ élelmezési bizottságának egyik kimutatása szerint több mint 450 millió ember éhezik vagy alultáplált. Naponta több tízezer ember, főleg gyermek hal éhen. Mielőtt megszegnénk az új kenyeret, tegyünk egy erős fogadalmat: nem fogjuk pazarolni! Dr. SLADOVNÍK JÓZSEF, a Malom- és Sütőipari Tröszt Kutató Intézetének tudományos titkára NESZTORA falangistáival megtámadta a legális spanyol köztársasági kormány hadseregét, én is jelentkeztem a nemzetközi brigádba. Nyitráról tizenketten harcoltunk Spanyolországban, köztük a kommunista Winkler péksegéd, aki örökre ott is maradt, ma utca őrzi emlékét Nyitrán. König Géza szervezte meg az interbrigádistákat, persze titokban, mert a hatóság ezt nem engedélyezte. Körülményes utakon jutottunk ki Párizsba, onnan formálisan kicsempésztek minket, mert a francia kormány hivatalosan szintén nem támogatta a nemzetközi brigádokat. Spanyolországban-akkor már működött a csehszlovák interbrigadista csoport Lastovička elvtárs vezetésével. Jómagam kiképzés után Valenciában estem át tűzkeresztségen. Minthogy a katonaságnál otthon tüzér voltam, itt a légelhárrtó tüzérséghez soroztak. A Gottwald dandárba ősz tottak be. Franco gőgösen kijelentette, hogy néhány napon belül végez a spanyol köztársasággal, és hogy a lakosságot megfélemlítse, a német Condor légió bombázóit vetette be Madrid ellen. Ott láttuk, mi az a lelkese-^ dés, bátorság. Katonák, milicisták, civilek erejük megfeszítésével tartottak ki. Nekünk Gottwald elvtárs szavai jártak az eszünkben: Madridnál is Prágát védjük... Innen a spanyol kikötök védelmére rendeltek ki minket, oda érkeztek a hadianyagot szállító hajók, mert bizony a köztársasági hadsereg jóval kevesebb hadianyaggal rendelkezett. mint a fasiszták. Alig jelent meg ilyen hajó, a német és olasz repülőgépek azonnal bombazáport zúdítottak rá. A legnehezebb volt a helyzet El Roso kikötőjében. Itt internáltak. Úgy volt, hogy Mexikóba megyünk, de ebből nem lett semmi. Amikor kitört a második világháború, beléptem a Franciaországban alakult csehszlovák hadtestbe, hogy tovább harcoljak a fasizmus ellen. Német fogságba estem, innen kerültem haza a felszabadulás után Nyitrára, ahol azonnal bekapcsolódtam a pártmunkába, gazdasági vonalon, én vezettem először a topolčíankyi, majd a Veľké Zálužie-i pártiskolát. Nyolcvanöt évesen sem mondhatok mást, mint hogy amit tettem, jól tettem ... Több kitüntetésem van. Most is gratuláltak a párttitkárságon ... ügy látom, nem éltem hiába — mondta végül a szlovákiai interbrigadisták nesztora. MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ Hétvégi levél Elhiheti az olvasó: nem én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy a tanévnyitó alkalmából cikket kerekítsek. Már.csak azért sem, mert aki egy kicsit ad magára, az óvakodik attól, hogy közhelyeket mondjon. Igenám, de szeptember elsejétől a íjni fiúnk is iskolás lesz, ami azt jelenti, hogy ettől a naptól kezdődően én sem kerülhetem el tovább az iskolát. Ezért is van az, hogy most a tanévkezdés apropóján legszívesebben a következő iskolai szünet Ígéretével vigasztalnám a nebulókat, de mégsem teszem, mert izgatottan várom a szeptember elsejét. Érthető. De túl mindezen — tartok is tőle, mert rengeteget hallok a gyerekek túlterheltségéről, márpedig azt vallom: ne legyen terhes a tanulás, ne legyen nyűg, szükséges rossz az iskola. Persze, annyit azért én is jártam iskolába, hogy tudom: iskola és iskola, diák és diák között legalább olyan különbségek vannak, lehetnek, mint tantárgy és tantárgy, tanító és tanító között. Az egyikért lehet rajongani, a másikat lehet nem szeretni. Most, hogy az iskolakötelesség kérdése a mi házunk táján is ilyen komolyra fordult, az ügyben közvetlenül érdekelt lévén, arról a bizonyos túlterheltségről is kényszerült voltam eltöprengeni. Nos, kiderült, hogy van benne valami — miért ne lenne — elvégre a legutolsó módosítások is azt szolgálják, hogy a következőkben jobb legyen, mint az előzőkben volt, amiből arra lehet következtetni, hogy az előzőkben is volt javítanivaló. Töprengésem némi számolgatással járt s bár e tantárgyban gyenge voltam, annyit azért megnyugtató bizonyossággal sikerült kikalkulálnom, hogy ama bizonyos túlterheltséget nem is a kötelező, hanem jórészt a nem kőtelező tanulás rója a gyerekekre. A különórák: hegedű, zongora, kantele ... német, angol, francia ... rajzkör, különtoma, akármi, plusz utazgatás. Félre ne értsen senki: nem a különtanulás különintézményeit akarom megszólni, mert azok dicséretesek. Csupán a sznob hóbort aggaszt, az a vakhit, hogy a botfülü gyerekből is Paganinit akarnak faragni, s amíg a gyerek gyakorlás címén nyúzza a hegedűt, addig zavarja a szomszéd lakásban festöállvány előtt gyakorló gyereket, aki viszont Picasso babérjaira pályázik. Pontosabban nem is ő, hanem a szülők .... Ami engem illet, én a Kodály módszerrel is beérném és nem kesergek azon, hogy a fiam még nem ismeri az ábrázolásban a perspektívát. Egyébként is kőművesnek készül, ami nem csupán pillanatnyi hóbort. Harmadik esztendeje ugyanis legszívesebben malterrel játszik, de korántsem azért, mert sejtelme lenne e szakma hétvégi jövedelmezőségéről. Nem is lehet, hiszen a pénz értékével nincs tisztában s ebben kétségtelenül rám ütött. Ha az iskolakötelesség évei alatt mégis úgy döntene, hogy nem kőműves lesz. hanem orvos, akkor útravalóul már most, az első osztály küszöbén el kéne magyaráznom neki valami igen fontosat: nem fogom protezsálni. Persze, tudom, e fogadalom döntő időpontjáig még esztendők vannak hátra, ellenben aggódom, hogy addig fordulhat a kocka, és akkor majd a kömüvesszakmához kellhet protekció. Még szerencse, hogy ez az első nyolc osztály egyenesen kötelező. Jó tanulást! Ismerkedjetek a világgal és benne önmagatokkal is. KESZELI FERENC 3
