A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-01 / 27. szám
Csak egy percre... GLONDA MIHÁLY, az Állami Lóverseny Vállalat bratislavai igazgatóságának „sajtófőnöke" örökmozgó ember. Sajtóértekezleteket szervez, rajtlistákat állít össze, tavasztól őszig szinte valamennyi vasárnapját a versenypályán tölti, sportfotósként lencsevégre kapja a nyargaló pacikat, a nemzetközi derbikhez tolmácsokat kerít. Mindez szenvedéllyel párosuló foglalkozásához: a lósporthoz fűződik. — Tulajdonképpen milyen verseny a derbi? — A jelentősebb lovasrangadót, a legnagyobb díjra kiírt lóversenyt mondják derbinek. Mindig gyönyörű futamnak számít, a győztesnek pedig különösen az, ezért minden zsoké számára a derbi nagy álom. Valami olyasmi, mint a színésznek a főszerep. — A bratislavai versenypályán is tartanak derbiket? — Természetesen. Június 11—12-én például nagyszabású, kétnapos nemzetközi lovastaláikozót rendeztünk. Az egyik födíj az ügetők számára kiírt Duna Kupa volt, a másik rangadó pedig a Bratislava Nagydíjáért kiírt ötezer méteres akadályverseny. E két versenynapon — román, NDK-beli, bolgár, magyarországi és osztrák lovak s lovasok jelenlétében — további négy gyorsasági, két ügető és hét akadályversenyt tartottunk a közönség óriási érdeklődése mellett. Derbik azonban nemcsak Bratislavában, hanem hazánk többi lóversenypályáin is vannak. — Tényleg, divatos időtöltéssé vált a lósport? — Úgy tűnik, ebben is érvényesül a nosztalgiahullám, természethez való fokozottabb ragaszkodás igénye. Országszerte egyre többen hódolnak ennek a hobbinak. Részben lovasokként, de főképpen nézőkként és fogadókként. Bratislavában például a jéghokit követően a lovaglás vonzza a legtöbb közönséget! Egy-egy versenynapon átlagosan hétezer ember szorong a lelátókon vagy a pályát szegélyező korlátok mentén. — Szlovákiában ebben az évben hány alkalommal rendez versenyt az Állami Lósport Vállalat? — Az előre kiadott pontos versenynaptár szerint összesen huszonkilenc versenynapot tartunk; ebből huszonkettőt a fővárosban, a többit Somorján, Senicán, Nagysallóban, Holičban, Spišské Vlachyban és Topolciankyban tartottuk meg, vagy rendezzük meg az idény végéig. — Az ügetőversenyeknek külön hagyománya van Szlovákiában ? — Az ügetölovasok egyesülete az 1900-as évek legelején alakult meg itt a fővárosban, de a lósportnak ez a fajtája csak a hetvenes évek első telében indult nálunk. Szlovákiában egyelőre eléggé kevés, szám szerint mintegy negyven ügetöló van, de az ügetőverseny így is minden versenynap érdekes színfoltja. — Nők vajon lehetnek-e a gyorsasági és akadályversenyek zsokéi? — Az egyenjogúság itt is teret hódított. Még a múlt század nyolcvanas éveiben egy akkoriban tényleg vakmerőnek tünö fiatal hölgy férfinek öltözve, Harry Wrigt néven, nyeregbe pattant, és biztos előnnyel megnyert egy párizsi lóversenyt. A nőket azóta is vonzza ez a sport, hazánkban is vannak női zsokék. — Mi a zsokék legfontosabb tulajdonsága ? — Hogy szeressék a lovaikat, nyeregbe pattanva szinte összenöjjenek vele — és hogy a magánéletben ne essenek át a ló túlsó oldalárai (mik-) Fotó: Gyökeres A betörőnek simára fésült haja volt, lehetett vagy harmincesztendős és nem számított kezdőnek a veszélyes szakmában. Éppen az éjjeli szekrény fiókjában turkált, amikor belépett a szobába Mr. Arthur Morgenstein, a ház ura. Lábujjhegyen ment, mintha maga is betörési szándékkal érkezett volna a tett színhelyére. A betörő se látott se hallott, annyira lekötötte a munkája, de aztán — ahogyan a vadállat megérzi a csapdát — megneszelte annak a másiknak a jelenlétét. A betörő megremegett, hiszen Morgenstein kezében ott látta a revolvert. A tűzfegyvertől pedig a betörők mindegyike egy kissé berezel. — Az ördögbe — kiáltott fel a betörő —, hiszen azt hittem, hogy üres a lakás. Erre esküdni mertem volna! Telefonáltam, becsőngettem a bejárati ajtón, senki sem jelentkezett. Arthur Morgenstein vigyorgott. — Ebben a pillanatban érkeztem haza. Megelégszik ezzel a magyarázattal, kedves betörő úr? — Megint balszerencsém van. Szerdán délután tönkrement a sárhányóm. Tegnap este széjjeltörtem az akváriumomat, amelyben drága afrikai aranyhalakat tartottam. Nem igaz! Nekem sohasem lehet egy kis szerencsém ? — Igazán sajnálom — jegyezte meg Morgenstein. — Most pedig ez az eset... — Ez valamivel komolyabb ügy, mint az a sárhányóval és az afrikai aranyhalakkal, nem gondolja ? — Tudom, mit kellett volna tennem. Ledögleni az ágyba, fogni a rádióban valami jó dzsesszt. Vagy felcsíphettem volna valahol egy nőcskét. Ismerek egy betörőt, aki az akció előtt elbeszélget a csillagjóssal. Ha a Jupiter nem jól fekszik, ha Zeusz nincs összhangban valamennyi istenséggel, akkor otthon marad a fenekén és rumos teát iszik. Nyolc esztendeje nem ült a sitten. Mutasson nekem valakit, aki nyolc esztendeje űzi ezt a szakmát és ezalatt nem került a rács mögé ?! — A maga világa engem nem érdekel. — Persze, elfelejtettem. Az úr nem betörő. — Üzletember vagyok. A betörő megvakarta az üstökét. — Ha innen kijutok, felkeresem azt a csillagjóst. Mr. Morgenstein halkan megjegyezte: — Ha innen élve kijut, barátom. A betörő idegesen válaszolt: — Nyomja már egy kicsit balra a revolver csövét, hiszen pontosan a szivemet célozta meg. Ez nem éppen korrekt eljárás, drága uram. Egy igazi üzletember nem tesz ilyet. — Vajon kire foghatok fegyvert? — Csak nem akar belém ereszteni egy golyót? — Miért ne? — Uram! Ne hívja a rendőrséget! Szépen VICTOR HAGEN Balszerencse megegyezhetünk. Van nálam valami készpénz, amitől nyugodt lélekkel megszabadulhatok. Ajándékozza valami jótékonysági egyletnek. Mindenképpen reménykedek benne, hogy hamarosan leteszi azt a játékszert. — Ez a kívánsága? — Tele lesz a szőnyeg vérrel. A felesége rossz szemmel nézné a felfordulást. Csak kérdezze meg bátran. Meglátja ... nekem ad igazat. — A feleségem házon kivül van. Egy-két óra múlva jön haza. — Aztán ... mindez törvénytelen. Úgy is mondhatom: erkölcstelen. — Semmi sem törvénytelen. — Hogyhogy? — Maga egy közönséges betörő. Erőszakkal hatolt be a lakásba. Megölhetem. Minden következmény nélkül. — Csak önvédelemből. — Látok a hátsó zsebében valami kemény tárgyat. Acélból van, nem? — A szerszám ... — Adja ide. Látja ... ez a maga fegyvere. Azt mondhatom, hogy nekem rontott ezzel a franciakulccsal... én lőttem ... önvédelemből. Maga nem cáfolhatja meg az állításomat, mert régen halott lesz. Mit gondol? Vajon kinek a szava a döntő? A betörő elsápadt. Hallgatott. Morgenstein elégedetten felkacagott és zsebre vágta a franciakulcsot. A betörő végre megmozdult. Halkan megkérdezte: — Van annak valami értelme, ha engem hidegre tesz? — Nincs. Mind ez ideig senkit sem tettem el láb alól. Csudára izgalmas dolog lehet egy gyilkosság. Egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy miképpen hat a gyilkolás a lelkivilágomra. No ... nem erről van szó. Talán nem ölöm meg, ha ... — Ellophatok önnek valamit — mondta hevesen a betörő. — Egy értékes festményt a múzeumból? A rivális cég titkos dossziéját? Bundát? Egy gyémántnyakéket? Felbecsülhetetlen értékű bélyegeket vagy régi pénzérméket? Morgenstein nem válaszolt azonnal. — Tegye már el a revolvert — mondta dühösen a betörő. — Nem, nem. Maga semmit sem lophat az én részemre. Meg aztán ... megbízhatom én egyáltalán önben? — A szavamat adom. — Amint kiteszi a lábát a házból, mindent elfelejt. Akkor aztán nem lőhetek magába csak úgy — büntetlenül. Maga marha! Nekem akar szívességet tenni? Mit tud maga a betörésen kívül ? — Hamis rendszámtáblákat gyártok. — Mit csinál olyankor, amikor éppen nem lop? A betörő sietett a válasszal: — Nyúzom az időt Etetem az aranyhalacskáimat, autót vezetek ... néha sakkozom. — Jól játszik ? — Meglehetősen. Többször nyerek, mint veszítek. — Játszik velem néhány partit? — Ha megnyerem a játszmát, akkor szabadon enged? — Van időnk. Üljünk asztalhoz ... A nappaliban játszottak. Az első partiban a betörő vezette a fehér figurákat. A 17. lépésben Morgenstein mattolt. A második játszmában a betörő kerekedett felül és egyenlített. Éppen a harmadik partihoz készültek, amikor kinyílott az ajtó és a küszöbön megjelent Morgenstein felesége. A betörő illedelmesen felállt és köszönt. Morgenstein összeszoritott fogakkal a súlyos piszkavas után nyúlt. — Viktória — mondta sziszegve —, nem sorolom fel a bűneidet. Mindenesetre halált érdemelsz. A piszkavas lecsapódott Viktória koponyájára. — Megölte, — szólt halkan a betörő. — Ostobaság — jegyezte meg Morgenstein és felemelte a revolvert. — Nem én öltem meg őt, hanem maga. — Nerp értem ... — A rendőrség majd megérti — válaszolta Morgenstein higgadtan és egy lövéssel leterítette a betörőt, aki meghalt, még mielőtt a padlóra esett volna. Tíz perccel később Warner felügyelő Morgensteinhez fordult. — A terve zseniális volt, uram. Mégis egy kis hiba csúszott a számításba. Nem törölte le a piszkavasról az ujjlenyomatokat. Miért nem dugta azt a nyavalyás vasat a betörő markába ? — Végem van — suttogta maga elé Morgenstein. — Azt mondják, hogy ilyenkor nem jó a csillagok állása. Miért nem fordult egy csillagjóshoz? Sajnálom ... letartóztatom. 22
