A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-29 / 31. szám
Harmos Károly: A nagy szám (tempera, pasztell, 1935-39 között). A Dunamenti Múzeum tulajdona, Komárom (Komárno). Fotó: Bíró Béla Ritka művészegyéniség volt Harmos Károly (Somogy, 1879 — Komárom (Komárno), 1956). Egyformán volt fontos számára tanári hivatása és művészi küldetése. E kétsíkú feladatkör nála elválaszthatatlanul összetartozott. Olyan emberi és művészi tulajdonságokkal rendelkezett, hogy képes volt Komárom kultúrát igénylő közönségét vonzani és irányítani. Festőiskolát vezetett. Növendéke volt Lőrincz Gyula, Staudt-Csengeli Mihály, Patay László, Pleidel János, Nagy János és sokan mások. Kiállításokat rendezett, bevezette a műkereskedést, a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztályát irányította, előadásokat, felolvasó esteket szervezett a modem művészet tárgyköréből. Közkedvelt volt mint tanár is. 1911-től a komáromi bencés gimnáziumban oktatott 1944-ig. Tanítványaiban sikerült elhintenie a magot a szépmüvészetek igénylésére, szeretetére, művelésére. Alakította ízlésüket, forma- és anyagismeretüket. Hatása, tanári erényei ma is élnek még tanítványaiban. Humorát, csínytevéseit az élet különböző rezdüléseiből, fonák helyzeteiből fakadó tetteit anekdotaként ma is emlegetik. Harmos Károly 1898-tól volt növendéke a budapesti Képzőművészeti Akadémiának, ahol Székely Bertalan volt mestere és itt szerezte meg 1902- ben tanári oklevelét rajz- és ábrázoló geometriából. 1908-ig állami ösztöndíjjal külföldi tanulmányúton Münchenben tartózkodott, de Olaszországban és Franciaországban is megfordult. 1910-ig Szentendrén tanított, majd egy évre rá végleg Komáromban telepedett le. Tanulmányútjai során a szecesszió formanyelve volt legnagyobb hatással művészetére. Münchenből nemcsak a szecesszió formai tanulságait hozta magával, nemcsak az új ornamentikát, hanem egy eleven dekoratív, szimbólumteremtő szemléletet, ahol a háttér nélküli teret betöltő figurák kígyózó, erős kontúrokkal vannak síkba tartva, dekoratív egységbe fogva, amint ezt a Nyugdíjasok 1943- ban című vegyes technikával készült képén és a Kórus c. akvarelljén 1942-ből láthatjuk. Erős vonzalma volt a fantasztikumok, a meseszerű víziók iránt. Sorozatot készített különböző elképzelt állatokból s ezeken soha sem öncélú a deformált ábrázolási mód. Áttételes utalások ezek a hatalomra, az emberi gyarlóságokra, a rosszra, s az ebből fakadó embertelen magatartásra. Nagy előszeretettel karikírozott, nemcsak másokat, önmagát is. Változékony természete nem engedte meg, hogy csak egy képzőművészeti technikában gondolkodjék, alkosson. Ezért tevékenysége sokrétű. A grafikák különböző válfajában és a festészet számtalan ágában dolgozott. Harmos Károly műveiben sokat kísérletezett. Állandóan kereste az új kifejezési eszközöket belső vívódásaihoz, vízióihoz. Helyenként konstruktív, másutt meg lágyan ölelkeznek a formák és színek képein, mindig a belső feszültségtől fűtötten. Néhány müvén eljutott az absztrakcióhoz, expresszív festői tárral dolgozva, ilyen a Nedves, a Száraz c. kompozíciója, amelyeken e fogalmak érzetét kívánta képzőművészeti eszközökkel megfogalmazni. Művei szerepeltek Prágában, Brnoban, Bratislavában, Drezdában, Berlinben, Budapesten, Miskolcon és Komáromban közös és egyéni tárlatokon. E mennyiségben is de főleg minőségében egyenértékű életmű megérdemelné, ha állandó kiállításon láthatnák őket Komáromban a művészet kedvelői. FARKAS VERONIKA