A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-28 / 5. szám

Blasko László mérnök

KB§C*£ikfÄ—0rtt

Darálóüzem létesítését is kérték. A gépet már megvásároltuk. Megfelelő helyiséget keresünk. Remélem, hamar meg is találjuk. Sok családi ház épült s épül a városban. A munkagépek kölcsönzését is jó gondolatnak tartjuk. Kisebb munkát végző asztalos- és esernyőjavító műhelyre is szükség van. Az ankéton sok fontos dologra hívták fel az emberek a figyelmünket.

Városnézésre indulunk. Elsöemeleti dolgozószobájából egyenesen a főtérre megyünk, ahol körben üzletek, hivatalok, borozók és kávéházak. Itt-ott a kétnyelvű táblák Újvár nemzetiségileg vegyes lakosságáról árulkodnak. A lakosság harminchét százaléka magyar nemzetiségű. Kísérőmet közülük választották a városi nemzeti bizottság titkárának. A nagy taglétszámú CSEMADOK helyi szervezetnek is tagja. Évenkénti munkaterve a vnb egységes kulturális tervének része.

Beülünk gépkocsijába, és a Nyitra folyó jobb partján suhanunk végig. Sporttelep épül ezen a részen, amelyen még hegyet is összehordott a teremtő igyekezet. Síkságon ezt is csinálni kell a gyermekek örömére. Aztán a szépségben egymást fölülmúló családi házak következnek. Blasko László mérnök közben hangosan gondolkozik mellettem. Diákváros lenne Újvár, de még mindig nincs olyan helyiségük, ahol például szalagavató ünnepélyt rendezhetnének. A CSEMADOK székháza megfelelne, lenne benne alkalmas terem, de nincs konyha. A csatornaépítést is folytatniuk kell több utcában. A port és a sarat szintén el kell tüntetniük a külvárosból. A Dél nevű lakótelepen egy többemeletes épületre mutat.

— Csupa szoba-konyhás lakásból áll — magyarázza. — Egyedül élő öregek számára készült. Nyolcvanan laknak benne. Az egy helyen összpontosított, segítségre szoruló nyugdíjasoknak így egészségügyi felügyeletet is biztosíthatunk. Meg klubhelyiséget rendeztünk be számukra televízióval és társasjátékokkal. Önállóan étkeznek, többen gyermekekre vigyáznak fel. Egy további tatarozott bérház is otthona negyvenkét nyugdíjasnak, a vasútállomás közelében. S ha már erről beszélünk, nyugdíjasklubot is nyitottunk egy volt kocsmahelyiségben. Ide ebédet is hordanak.

Sokáig bolyongunk Újvár utcáin kanyarogva. A város szélén körbejárjuk néhányszor a tizenegy emeletes új kórházat, amelyet a nap is körülsétál tiszta időben. Aztán a Nyitra bal partján megtekintjük az épülő téli stadiont s távolabb a központi hőerőmű-telepet, amely a várost fűti majd. Bajcs felöl visszatérve, az új üzemek sora mellett elhaladva az új lakótelepek lenyűgöző képe tárul elém. Már most elég nagy Újvár, s milyen lesz kétezerben majdnem ötvenezerre tervezett lakosával? S milyen lesz a városi nemzeti bizottság akkori titkárának a munkaprogramja?

— Az enyém most is zsúfolt — mosolyog

Blasko László. — Hétfőn feladatokat beszélek meg, kedden tanácsülésen veszek részt, szerdán ügyfeleket fogadok, csütörtökön és pénteken a városban folyó munkálatokat ellenőrzőm, szombaton magyarul esketek, mert a hetenkénti 6—8 pár ezt így kívánja. S a kővetkező hétfőn az osztályvezetőkkel tanácskozom, kedden a polgári ügyeket intéző testületek és az egyes bizottságok elnökeivel, vagy a nemzeti bizottságok között folyó szocialista munkaversenyt értékelem, szerdán megint ügyfeleket fogadok, csütörtökön predig a következő tanácsülést készítem elő. S így megy ez hétről hétre. z

— S a hivatalon kívül?

— Tavasszal, nyáron és ősszel a kerti munkában találom örömöm. És az olvasásban. No meg a gyermekeimmel való foglalkozásban. Havonta egyszer Palástra, szülőfalumba is hazaruccanok. Szüleim ott élnek. Nyáron többször megyek. Gyügy-fürdőhöz például számos gyerekkori emlék fűz.

— Hogyan látja az újváriakat?

— Jó emberek, megértőek. Mikor ide kerültem, senkit nem ismertem. Most már ismerősöm az egész város.

— Hogyan látja magát, szerepét Újvárban?

— Régóta szívügyen a város fejlődése. Már titkárrá választásom előtt is tevékeny részese voltam modern arculata kialakulásának. Jólesik a bizalom. Nem szeretnék csalódást okozni választóimnak.

A vasútállomás előtt kézszoritással búcsúzunk. Változatlanul nagy az utasforgalom, s a szél erőssége sem mérséklődik. A közgazdasági szakközépiskola ablakából lányok néznek ki. Az autóbusz-pályaudvaron emberek egy-egy nagyobb csoportja várakozik türelmesen a számozott megállóknál.

MÁCS JÓZSEF

Prandl Sándor felvételei

Hétvégi levél

Új lakásba költöztem, jó magasba, nyolcadik emeletre. Ha hivő lennék, azt mondanám: közelebb az istenhez, ateistaként csak ennyit: a zajok, robajok, ricsajok fölé.

Hej, mennyit szidták már előttem az effajta házat. Elnevezték betonskatulyának, paneikaszárnyának, kőbarlangnak, lakásszömyetegnek. s az ég tudja még mi mindennek. Már-már magam is hajlottam arra, hogy — amúgy látatlanban, ismeretlenül — megutáljam.

Most viszont itt ülök a nyolcadik emeleten és örülök. Örülök, mert jó meleg van, pedig fűtenem sem kell. S én szeretem a meleget, pontosabban nem szeretek dideregni. Ezelőtt minden év minden őszén lejártam a lábam fűtőanyagért, egyszer szenet, másszor fűtőolajat hajszoltam, azután hol ezt. hol amazt a kályhát javítgattam, néha kormosabb voltam, mint egy kéményseprő. Most meg pompás melegben ücsörgők, és semmihez sem kell hozzányúlnom. Az imént teát főztem magamnak a gáztűzhelyen. A tűzhely már itt várt rám a lakásban, s arra sincs gondom, hogy a palackból kifogy a gáz, azután mehetek cserélni, vállon hazacipelni az újat. miként azt nemrég csináltam. Az előbb megmosakodtam. A víz is meleg volt, tán mondanom sem kell. Valahonnan valakik küldik nekem a meleg vizet. Persze, majd fizetni is kell érte, de hát miért nem kell fizetni, sőt megfizetni ebben az életben ... ?

Egyszóval egészen jól érzem magam ebben a betonerdőben, itt a nyolcadik emeleten. S nemcsak én, úgy veszem észre. A szomszédból néha vidám kuncogás, kacarászás, dalolgatás zaja szűrődik át hozzám. Tehát másoknak is ízlik ez a nyolcadik emeleti összkomfort. Egyelőre az sem zavar bennünket, hogy a falak hangszigetelése csapnivaló. Majdcsak megszokjuk ezt is. vagy megpróbálunk csöndesebben viselkedni.

Sorban érkeznek a hatalmas bútorszállító kocsik, az este épp a mi bejáratunk előtt állt egy, nem tudtam bejönni. Ugorja át! Kiáltott rám nagy vidáman egy ismeretlen fiatalember. Ő a negyedik emeleten fog lakni, s ismeretségünk ezzel a szó szerinti ugratással kezdődött. A behemót teherautót természetesen nem tudtam átugomi, bármennyire tetszett is az újdonsült szomszéd barátságos biztatása, ellenben bementem a szomszéd lépcsőházba s az alagsoron szépen átsétáltam a miénkbe, aztán lassan felbandukoltam ide. a nyolcadik emeletre.

Mert a felvonó még nem működik. A házkezelőségen azt is megtudtam, hogy miért. Nehogy a költözködő lakók azon hordják föl bútoraikat, s ezzel megterheljék, tönkretegyék. Tegyék tönkre inkább a saját lábukat a bútorszállftó munkások. Mert teherszállító felvonó nincs ebben a házban. A bútorszállító munkások eszén azonban a házkezelőség sem tud túljárni, megoldják ők ezt a kérdést méghozzá nagyon egyszerűen. De hogy hogyan és miképp, azt már nem árulom el a tisztelt házkezelőségnek. Tény az, hogy ezeknek a munkásoknak eszükben sincs a lábukat koptatni a földszint és a nyolcadik emelet között. A bútorok ennek ellenére szépen fölrepülnek az egyes emeletekre, s a szállítómunkások vidáman fütyörésznek. szinte úgy örülnek az új lakásoknak, mint maguk a lakók.

Mert a lakók örülnek, akárcsak jómagam. Pedig a nem működő felvonón kívül akad itt még egy s más, ami nem teszi lehetővé a zavartalan kispolgári boldogságot. Nálunk például az eszményi rendetlenség. Szinte semmit sem találok, amit keresek, még az írógépem sem. De addig, amíg néhány öregebb bútordarabot meg nem javíttatok, nem is tehetem rendbe ezt a lakást. Csakhogy asztalost sem találok, hiába keresek. Mintha ez a szép szakma kipusztult volna ebből a városból.

Virrad itt a nyolcadik emeleten is. Kiállók az erkélyre. Hát bizony alattam a mélyben egyelőre amolyan holdbéli táj látható, kőhegyek, homokbuckák. És szertehányt szerszámok, állványzatok, házalkatrészek — mint minden új lakótelepen. Persze hogy idővel majd ezt is rendbetesszük.

3