A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-14 / 3. szám
Csak egy percre... A csinos, hollófekete hajú GÖRÖG ZSUZSÁT rengetegen ismerik. Tulajdonképpen nincs is ebben semmi különleges, elvégre egy-egy nagyobb szálloda portáján igazán sokan fordulnak meg naponta. És ha számításba veszszük, hogy a huszonhét éves Zsuzsa 1974 óta dolgozik a kassai (Košice) Slovan szálló recepcióján, akkor bizony nyilvánvaló, hogy a múló esztendők során a hotelszoba iránt érdeklődő külföldi turisták és a szabadságon vagy szolgálati úton lévő hazai országjárók százezreivel találkozott. — Kérlek, először is mutasd be a népszerű Slovant! — Ez a Kassa központjában épült, tízemeletes szálloda 1971-ben nyitotta meg kapuit. Összesen 212 szobát tudunk kiadni, amelyekben 464 ágy áll a vendégek rendelkezésére. A hatodik emelet a reprezentációs szint, itt hét lakosztály várja a szálloda vendégeit. Látogatóink kényelmét két étterem, egy kávéház, éjjeli mulató és a földszinten hangulatos nappali bár szolgálja. Közvetlen munkahelyemen: a portán, természetesen, állandó ügyelet van. — Hogyan kerültél ebbe a sok türelmet és megfelelő emberismeretet igénylő munkakörbe? — Már iskolás koromban eltökélt szándékom volt, hogy változatos, az emberekkel való közvetlen kapcsolat lehetőségeit kínáló hivatást találjak. Lényegében eredeti elhatározásom teljesült, amikor nyolc évvel ezelőtt fölvettek az akkoriban még valóban új hotelnak számitó Slovanba. — Talán felvételizned is kellett? — Igen, nyelvvizsgát kellett tennem. Angolból, németből, oroszból és magyarból. — Akkoriban még húszéves sem voltál! Hol tanul meg valaki Hyen fiatahn ennyi nyelvet? — Az iskolában és magánszorgalomból. Kiskövesden születtem, az általános iskola befejeztével Kassán, a magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségiztem. Itt kezdtem a nyelvtanulást, de az angolt, magánszorgalomból, privát is tanultam. — Napi munkád csupán a szállodavendégek nevének bejegyzéséből, a szobakulcsok kezeléséből áll? — Téved, aki ennyire egyszerűnek, egyhangúnak képzeli a hotelportán zajló munkát. Ellenkezőleg, itt van a legnagyobb sürgés-forgás, itt szinte egy pillanatra sincs nyugalom. Rengeteg tanáccsal, útbaigazítással kell szolgálnunk, előfordul, hogy repülőjegyet vagy vasúti menetjegyet kell biztosítanunk valakinek, de az sem ritkaság, hogy a különböző turistacsoportok vezetői bennünket kémek meg a szabadidőprogramok megszervezésére, esetleg egyéb, a turisták kényelmét szolgáló apróságok elintézésére. — Nagyon sok turistával, világjáró idegennel találkozol. Vajon te is szeretsz-e utazni? — Szeretek! Az utazás, a kirándulás talán a legkedvesebb időtöltésemnek számít. Szívesen utazom a cseh országrészekbe, örömmel tartózkodom a Tátrában, de Kassa környékén is gyakran teszek hosszabb-rövidebb kirándulásokat. Külföldi útjaim során öt országban jártam eddig. — Ilyenkor „fordult a kocka" és te is szállodában laktál... — Több esetben igen, bár akinek kenyere a kötelező udvariasság, az szívesebben tölti szabadságát a hangulatosabb kempingekben, turistaszállókban. (mik-) A színház „magasfeszültséggel" teli világának kulisszák mögötti síró-nevető epizódjaiból említenék néhányat, ahogy eszembe jutnak. Kezdem a legelején: Úgy lettem színész, hogy betegállományban voltam, (ezt tessék megjegyezni, mert erre még visszatérek) és T. Tibor barátommal Dunamocsról Komáromba autóbuszoztunk. Útközben az Új Szót böngészgetve ráakadtunk a MA TESZ színésztoborzó hirdetésére és a dolgot heccnek szánva, kaján vigyorgással beállítottunk a színház Fučík utcai székházába. Az előcsarnokban még egy kicsit tétováztunk, de közben nyílt az egyik ajtó és egy szemüveges bácsi kérdő tekintete meredt ránk. — Megkérdezem az Atyust — súgta Tibor —, hogy mit kell tennünk, ha színészek akarunk lenni. Az Atyus Fellegi István igazgató volt, akit minden színházi alkalmazott már akkor és mindvégig csak így szólított. Azt csak mellékesen említem meg, hogy kb. másfél órás versmondás és mókázás után mindkettőnket felvettek, de Tibor, aki az egész „heccet" kitalálta, visszament tanítani (mert akkor tanító volt), azóta viszont a Csehszlovák Dunahajózási Társaság érdemes uszálykormányosa. Én meg huszonnyolcadik éve már, hogy beleestem, benne vagyok! Azaz hogy huszonhét év után most újra maródiskodom. Talán csak nem kell otthagynom a színházat? Látják, kérem, már „spiritizálok"! Ugyanis arra gondolok, hogy „úgy megyek el, ahogy jöttem". Mert nincs az a született ateista, aki ha színész lesz belőle. Hyen meg olyan babonás banalitásokkal el ne játszadozna. Például a bemutató előadás előtt a jókívánság jeléül a színpadra lépő színészt bal térddel fenéken kell billenteni, és a még nagyobb siker érdekében illik egymást megköpködni, persze csak úgy jelképesen. Talán kevesen tudják, hogy a MA TESZ annak idején a babonával dacolva tette pénteki napra darabjainak bemutatóját. Abban viszont hogy frissen érkezett levelet vagy táviratot az előadás előtt vagy alatt a színésznek nem szabad átadni, már nem babona, hanem a józan óvatosság keresendő. Mert hátha olyan lesújtó hírt közölnek a színésszel, amitől olyannyira indiszponálttá válhatik, hogy nem tudja végigjátszani az előadást! Egy régi színházi portás ezt a szabályt salamoni bölcsességgel akarván megkerülni, így szólt a darab főszereplőjéhez: — Művész úr kérem, van nálam egy aján-Numizmatika A PÉNZEK NEVÉNEK EREDETE Cistophorus — az i. e. 200-tól Augustus uralkodásáig Kis-Ázsiában elterjedt ezüstpénz. (Súlya 11—12g). Egy cistophorus három drachma vagy három denár értékének felelt meg. Neve a latín kosár szóból ered EGY KIS SZÍNHÁZI TEREFERE lőtt levele, de a szabály szerint majd csak az előadás után adhatom át önnek. Mint mondani szokás, a színész is csak ember. így hát rá éppen úgy érvényesek az emberi tulajdonságok, sőt mi több, gyarlóságok is, mint bármely más halandóra. Egy erős próba alatt például a szervezete annyi kalóriát fogyaszt, mint egy tárna mélyén dolgozó bányászé. Vannak bizarr helyzetek, bakizások (nyelvbotlások) szándékosan vagy véletlenül összezagyvált szövegmondás, ugratások, röhögtetés meg miegymás. Hyen esetekben csak a lélekjelenlét és egy-egy frappáns rögtönzés hidalhatja át a kényes szituációt. Mint minden kezdő annak idején, én is megkaptam a magam ajtónálló szerepét, nem is egyet Egyszer például Heltai Jenő: Néma leventéjében az volt az egyetlen feladatom, hogy katonásan bevágódjak a színpad közepére Mátyás király elé (Király Dezső alakította) és keményen jelentsem: „Uram király, megjött Agárdi hadnagy." De ehelyett a fülek/ előadáson így jelentettem: „Uram Agárd, megjött királydi hadnagy." Szegény Dezső bácsi alig tudott utánam megszólalni, én meg kis híján elsüllyedtem szégyenemben. Egy másik darabunkban a színpadon kívüli puskától származó dörrenésre az egyik szereplő szövege szerint megkérdezi, hogy „Hallottátok?" Mire a színpadon levők megrendültén összenéznek, mert a helyzet öngyilkosságot sejtet Tévedésből egyszer a lövés helyett varjúkárogás jött be. A kolléga, jobb ötlete nem tévén, elmondta a szokásos szöveget hogy „Hallottátok ?" — Igen — rögtönzött talpraesetten a másik —, károg a holló a jegenyén... Gyurkovics Mihály kollégám egy ízben egy ütődött, toprongyos, ágrólszakadt figurát alakított Minden alkalommal nagy élvezettel torzította el magát elnyűtt öltözékével és sminkjével. Akkor még nyári időben rendszeresen játszottunk szabadtéren, régi kastélyok udvarán, parkokban, ligetekben. (cista), ugyanis a pénz hátlapján kosárszerű edény volt látható, melyből kígyók másztak ki. Crown — (angol — korona). Angol ezüstpénz. A XVI. században került forgalomba és értéke öt schilling volt Egy ideig aranypénzt is vertek e néven. 1971-ben Angliában is bevezették a tízes pénzrendszert és azóta új fizetőeszköz van érvényben. Cservonyec — Régi orosz aranypénz népi elnevezése volt, később az aranyfedezetű papírpénz neve, melyet 1922-ben adtak ki először különböző értékben. Denga — orosz ezüstpénz A név keleti eredetű. Indiában tanka volt az ezüstpénz neve, a görögök danakának, a tatárok tengának hívták. Az orosz denga azonban mind súlyértékben, mind verési technikában különbözött ezektől. A XVI. századtól a kopejka Csúzon történt, hogy a sűrű bokrok között, a már sötétbe hajló szürkületben igyekeztünk Gyurkovics Misivel az öltözőből a színpad felé. Ő pár lépésnyire lemaradt tőlem, amikor egy szolgálatos tűzoltóval találtam magamat szemben. Szalutált, és ezzel engem le is tudott, de látom ám, hogy a bokrok között bujkáló Misi felé sanda szemeket mereget. Kajánkodó kedvem támad: — Őrmester úr, kérem — adtam a tisztességtudót —, tessék már ezt a fickót rendre utasítani. Az öltözőtől követ engem, és nem tudom, miben sántikál... A tűzoltó, már úgy is gyanút fogott, már vágta is a mogyorófavesszőt és hogy színész hátán nem sikerült felszentelnie, az csak Misiké fürgeségének volt köszönhető. De az éber tűzoltó alighanem felismerte Misit a színpadon, mert az öltözőben szolgálatot teljesítő nénivel megüzente, hogy máskor kit tegyünk bolonddá... Más alkalommal meg én alakítottam egy fejszével szaladgáló bozontos üstökű félvad ácsot Akkor meg egy Ipoly menti faluban olyasmi történt, hogy a nézőtér első sorába beült három már kapatos legény és az előadás alatt gátlástalanul hangoskodva, a magukkal hozott fiaskóból iszogattak. Már-már úgy látszott, hogy botrányba fullad az előadás, amikor elragadván az indulat, a színpadképből kitépve, a rivaldáig előre jöttem s a fejszét fenyegetőn lóbálva, kínosan hosszú ideig mereven néztem a három jómadarat. Úgy látszik, elszégyellték magukat, talán meg is ijedtek, mert nem állván tovább zord tekintetemet, bűnbánóan lehajtották a fejüket. Magam meg visszamentem a helyemre, és zavartalanul folytattuk az előadást. Befejezésül még egy eset arról, hogyan respektál a család, mint Thália papját. Egyik kisunokámat, Csillát aki akkor hároméves volt, feleségem, a Nagyi elvitte a színházba, hogy megnézzék a Hókirálynő című mesejátékot, amelyben én játszottam a gyagyás királyt Az otthoni komolyabb szerepvitelemhez szokott kicsikében harisnyás lábszárammal, buggyos térdnadrágba öltözve nagy szánalmat kelthettem, mert egyszer csak felkiabált a színpadra: — Nagyapa, vesd le a nogajodat (a nadrágot hívta így) és gyere haza! Hagyd itt ezeket! Azóta sem tudom eldönteni, hogy kisunokám felszólítását szakmai kudarcnak minősítsem-e vagy az alakításomnak kijáró elismerésként fogjam fel... KOVÁCS JÓZSEF fokozatosan kiszorította a forgalomból és a XVIII. században már csak rézpénz lett belőle. Dinár — eredetileg aranypénz volt, melyet a bizánci solidus mintájára verettek az arab kalifátus területén a VII. században. Ma Jugoszlávia pénzegysége. Egy dinár 100 párát ér. Jugoszlávián kívül még számos afrikai és ázsiai ország pénzét nevezik dinárnak, így például Algéria, Irak. Jordánia, Tunisz, Kuwait stb. Dollár — az USA és több más ország (Kanada, Mexikó, Libéria, Ausztrália, Új-Zéland stb.) pénzegysége. Neve a csehországi Joachimsthal (Jáchymov) bányavároskától ered, ahol a Schlick grófok nagyon szép ezüstpénzeket verettek. E pénz neve joachimstaler volt. Később rövidítéssel ebből lett a tallér, majd az újvilágba átkerülve a dollár. (ozsvald) 22
