A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-24 / 26. szám
Tudomanytechniha A LEVEGŐ MEGHÓDÍTÁSA Az emberiséget már évezredek óta foglalkoztatja a repülés problémája. Ennek ellenére meglehetősen későn, csupán két évszázaddal ezelőtt sikerült olyan eszközt készíteni, amelynek segítségével az ember a levegőbe tudott emelkedni. Természetesen már korábban is megpróbálkoztak a repüléssel — a mondabeli hősök mellett valódi emberek is —, ezek a kísérletek azonban rendre kudarcba fulladtak, illetve nincsenek hitelt érdemlő bizonyítékok arról, hogy sikerültek volna. Egyik-másik technikatörténész ugyan határozottan állítja, hogy a régi kínaiak rájöttek a titok nyitjára, csak aztán elfelejtették, s ezért az európaiaknak mindent újból fel kellett fedezniök. Kezdetben a madarakat utánozva, karra csatolt szárnyak segítségével szerettek volna a magasba emelkedni — ily módon azonban nem ment a dolog. Olyan berendezésre volt szükség, amely önmagától képes a földről felszállni, s az embernek csupán annyi a feladata, hogy a gépet valamiképpen kormányozza. Ezt az alkalmatosságot valóban ki kellett találni, hiszen a természetben nincs semmi olyan, ami ennek a célnak megfelelne. így született meg végül is — hosszas töprengés és különböző megfigyelések eredményeként — a léggömb. A felfedezés nem kapcsolható konkrét személyhez, hiszen bizonyíthatóan több ember fejében is felvetődött a levegőben szállni képes gömb gondolata. Egy bizonyos Joseph Black az 1770-es években például kipróbálta, mire képes a nemrégiben felfedezett hidrogén. Egy borjú húgyhólyagját megtöltötte ezzel a gázzal — amelyről már a felfedezője, Cavendish kimutatta, hogy jóval könnyebb a levegőnél —, és várta a hatást. A gázzal teli gömbök a levegőbe emelkedtek és mindaddig a menynyezet közelében lebegtek, amig ki nem szivárgott belőlük a hidrogén. A sors iróniája, hogy ezeket a gömböket más tudós férfiak is szemügyre vették — a kísérletre a Royal Society falai között került sor —, de egyiküknek sem jutott eszébe, hogy ezzel a megfigyeléssel kezdeni is lehetne valamit. így a repülő alkalmatosságra még egy ideig várni kellett, de már nem sokáig. Ez idő tájt ugyanis a kontinensen, nevezetesen egy kis franciaországi városkában már javában buzgólkodott két fivér, Joseph Michel és Jacques Étienne Montgolfier (az előbbi 1740—1810, az utóbbi 1745 és 1799 között élt), hogy egy olyan nagy méretű léggömböt szerkessszen, amely alkalmas nagyobb súlyok levegőbe emelésére is. Ma már nehéz lenne kideríteni, melyikük agyából pattant ki az ötlet, s tulajdonképpen az sem tisztázott, mi késztette őket arra, hogy ezen a problémán rágódjanak, elvégre egy nagy papírgyár tulajdonosai voltak, s műszaki jellegű feladatot ott is találhattak volna maguknak. A két Montgolfier-testvér azt a tapasztalati megfigyelést akarta kamatoztatni, hogy a meleg levegő mindig felfelé igyekszik. Ez nyilván azért van így, mert könnyebb a hideg levegőnél. Ha sikerülne egy kis súlyú, de nagy térfogattal rendelkező edényt meleg levegővel megtölteni, az feltehetően szintén a magasba emelkedne, s talán még valamilyen terhet is elbírna. A feladat tehát a következő: egy olyan ballont kell szerkeszteni, amelyből nem szivárog ki a gáz, s emellett gondoskodni kell a meleg levegő pótlásáról is, mert különben a gömb rövid időn belül visszatér a földre. Joseph és Jacques Montgolfier több mint tíz évig kísérletezett, míg aztán fáradozásaikat siker koronázta. Az első nagy méretű léggömbjüket már 1782. november 10-én felröpítették, ez a kísérlet azonban még nem volt teljesen sikeres, hiszen a gömb magától szabadult el — elszakítva a rögzítő kötelet — és csupán néhány másodpercig tartózkodott a levegőben. A helybeliek tudomást szereztek a kísérletekről, s többen is kötelességüknek tartották, hogy felhívják az egyházi hatóságok figyelmét erre a két ördöngös fickóra. A Montgolfier-testvérek szerencséjére egy felvilágosult püspök irányította a környék egyházi ügyeit, s nem hogy megtiltotta volna nekik a további kísérletezést, de még anyagi támogatást is biztosított a számukra, s ami legalább olyan fontos: megszervezte, hogy a következő próbálkozás valódi esemény legyen. Értesítette feletteseit, előkelő párizsi személyiségeket hívott meg Annonay-ba, a nagy bemutató színhelyére. Az eseményre 1783. június 4-én került sor. Már az éjszaka folyamán a városka főterére szállították a papírból és selyemből készített léggömböt, előkészítették a tűzhelyet is, ahol majd a meleg levegőt állítják elő. Reggel hatalmas tömeg verődött össze, mindenki kíváncsian várta mi fog történni. Az igazat megvallva, a többség kételkedett a sikerben, a két fivér azonban biztos volt a dolgában. Tüzet gyújtottak — tüzelőanyagként nedves szalmát használtak, mert úgy hitték, hogy „elektromos füst", vagyis hidrogén keletkezik belőle — és fokozatosan megtöltötték forró levegővel az ormótlan zsákot. A gömb a levegőbe emelkedett, s több tucat embernek kellett a rögzítő köteleket tartania, nehogy elszabaduljon. A mecénás püspök intésére aztán elengedték a köteleket és a 400 font súlyú, 32 láb A Montgolfier-testvérek léggömbje magas, 110 láb kerületű gömb 7200 láb magasra emelkedett. (Mai mértékegységekre átszámítva: a súlya 150 kg, az átmérője 11.3 m, a kerülete 30 m volt; az elért magasság kb. 2200 m.) A szerkezet 10 perces repülés után, 2 kilométerre a várostól ért földet. Az esemény híre rövid idő alatt a királyi udvarba is eljutott, s a két fivért egy bemutatóra hívták meg Versailles-ba. Ezúttal utasai is voltak a gömbnek: egy bárány, egy kakas és egy kacsa. A kísérlet fényesen sikerült: a léggömb az állatokkal együtt szerencsésen landolt. Igaz, a kakasnak eltört a szárnya — feltehetően a repüléshez nem szokott négylábú rúgta oldalba ijedtében —, de más baj nem történt. A király meg volt elégedve és megbecsülése jeléül magas kitüntetést adományozott az idősebb fivérnek, a fiatalabbnak pedig élete végéig évjáradékot utalt ki. Az egész Montgolfier családot nemesi rangra emelte. A francia akadémia sem késlekedett tagjai sorába választani a derék konstruktőröket, akik olyan nagy dicsőséget szereztek Franciaországnak. A párizsiak már nevet is adtak a szerkezetnek: „Montgolfiére". Eközben egy másik francia, bizonyos Alexander César Charles professzor valóban hidrogénnal töltött léggömbökkel kísérletezik, s sikerült is vagy húsz kilométernyire repítenie a szerkezetét, amelyre azonban a földet érés után szomorú sors vár: a mezőn dolgozó parasztok ijesztő szörnynek nézik és kapával, villával támadnak rá, s mire a derék professzor a helyszínre érkezik, már csak miszlikbe szabdalt rongyokat talál. A párizsiak jót derülnek a balga parasztokon,!! király pedig parancsba adja, hogy senki se féljen az „aeronautikus gömböktől, mert azok nem holmi vadállatok, hanem hasznos dolgok", s aki ilyet talál sürgősen jelentse a polgármesternek. A léggömb az öltözködésre is kihat: divatba jönnek a gömbformájú nadrágok, ujjak és szoknyák. Szóval: teljes a siker. Pedig a legjelentősebb eseményre még csak ezek után kerül sor. 1783. november 21-én délelőtt két izgatott férfi lesi, mikor telik meg a Montgolfiére vászonteste forró levegővel. Türelmetlenségük és izgalmuk érthető: ök lesznek az elsők, akik a két Montgolfier-testvér léggömbjével repülni fognak. Francois PHätre de Rozier és Francois Laurent d'Arlandes délután 1 óra 54 perckor emelkedett a magasba. 25 percig lebegtek a francia főváros fölött, s a magasságot úgy szabályozták, hogy forró levegőt engedtek a gömb belsejébe (a léggömb kosarában volt a szalmatüzelésű „kályha"). A repülést szerencsésen átvészelték, a földetérés után azonban nem kevés megpróbáltatásban volt részük: a lelkes tömeg a szó szoros értelmében letépte róluk a ruhát. (De Rozier két évvel később egy szerencsétlenül járt léggömb roncsai között lelte a halálát.) 1783. december 1 -én útra kelt az első hidrogénnel töltött „utasszállító gömb" is, fedélzetén Charles professzorral és Robert mechanikussal. Kb. 3500 m magasságban lebegtek mintegy két órán át, majd Charles kinyitotta a léggömb szelepét, hogy eltávozzon a hidrogén és a jármű 60 kilométerre a fővárostól szerencsésen földet ért. A következő évben már egy nö is akadt a merész pilóták között, Elisabeth Thiblenek hívták. Érdekes egyébként, hogy a két Montgolfier-fivér közül egyikük sem vállalkozott rá, hogy személyesen is kipróbálja a saját találmányát. LACZA TIHAMÉR 18
