A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-03 / 23. szám
A Poprád folyó vize itt még iható Újtátrafüredi résziét A Magas-Tátrát az emberek többsége általában főként két fogalommal azonosítja, az üdülőkkel és szanatóriumokkal, valamint a téli sportokkal. De ezreknek éppúgy állandó lakhelye, mint másoknak, mondjuk Ostrava vagy Királyhelmec, s hogy a hótakaró elolvadása után sem áll meg itt az élet, az első pillanatban talán nem is jut az ember eszébe. Igaz is, milyen e csodálatos hegyi világ tavasszal, amikor már csak a felhőkbe burkolózó csúcsokon meg esetleg a mély árnyékban levő völgyekben található hó s a pár héttel korábban oly zajos sípályákon mezei virágok pompáznak? A válaszon nem kell sokáig gondolkozni: a Tátra minden évszakban egyformán lenyűgöző és nagyszerű, szépsége nincsen évsza-A Magas-Tátra gyöngyszeme; a Csorba-tó kokhoz kötve. Ilyenkor, tavasszal is bőkezűen osztja szépségeit azoknak, akik úgy döntöttek, hogy a városok nyüzsgő zajából ide, a hegyvidék csodálatos csendjébe menekülnek pár napra. Pedig nem kevesen választják úti célul valamelyik tátrai üdülőhelyet, hazai s külföldi turisták egyaránt. Elsősorban a hazai látogatók száma emelkedik rohamosan. Egyre több család rendelkezik személygépkocsival és megszokottá válik, hogy hétvégeken egy-két napra „felugranak" ide, egy kis ózondús tiszta levegőt szippantani. Hát bizony, a tiszta levegőt nagy becsben tartjuk, mert egyre kevesebb van belőle iparosodott modem világunkban — lassanként már itt, a Magas-Tátrában is. Mindezt nagyon is tapasztalni lehet, ha Turistacsalogató reklámok Ótátrafüreden mondjuk a Magas-Tátra hivatalos „fővárosának" Ótátrafürednek (Starý Smokovec) főutcáján tartózkodik az ember, ahol egészen nagyvárosi a forgalom, gépkocsik ezrei haladnak a nap mind a huszonnégy órájában, szünet nélkül, mindkét irányban. Hosszú percekig kell várni, ha az ember át akar jutni az út másik oldalára, s közben kénytelen belélegezni a kipufogógázzal szennyezett valódi „tátrai" levegőt. Évente több mint ötmillió ember fordul meg a Magas-Tátrában, s többségük gépkocsival érkezik — így a Magas-Tátrát nagyjából kelet—nyugati irányban átszelő főútvonal, a Szabadság út igazi nagyvárosi utca képét nyújtja. Igaz, már számos elképzelés látott napvilágot, hogyan lehetne nemcsak ezt az útvonalat, hanem az egész pompás hegyvidéket „autótalanítani", hogy valóban a látogatók egészségét, kényelmét, pihenését és felüdülését szolgálja. A legismertebb elképzelés az, hogy a hegyvidék lábánál nagy befogadóképességű parkolót létesítenek, ahol a turisták leparkolnák a kocsijukat, s a további tátrai utat tömegközlekedési eszközökkel tennék meg. Ennek az elképzelésnek a megvalósításával azonban a jelek szerint a közeljövőben nemigen lehet számolni. Még szerencse, hogy gépjármüvei nem lehet feljutni az erdei sétányokra, hegyi ösvényekre, csendes tisztásokra, (bár már erre is akadt példa), így ezek megmaradnak a gyalogosoknak. Egy kiadós erdei séta gyorsan feledteti a túlzsúfolt és zajos turistaközpontokat. Alig van olyan látogatója a Tátrának, aki például ne volna hajlandó türelmesen várakozni a drótkötélpálya, a „lanovka" alsó állomásának pénztáránál, hogy feljusson mondjuk a Lomnici-csúcsra vagy legalább a Köpataki-tóhoz, a közbülső állomásra. Az elméletileg jobban felkészült turisták azt is tudják, hogy a legmaradandóbb tátrai élmények egyike egy kiadós gyalogtúra a Kőpataki-tótól le Ótátrafüredre. Az út lenyűgöző vízesések, igazi menedékházak között vezet jóval ezer méter magasságon felül, ahová nem jutnak el sem bűzokádó motorok, sem a világ zaja, problémái — itt már nincs más, csak a fenséges hegy, a maga titokzatos kiismerhetetlen világával, csendjével, a sziklák csúcsain figyelő zergékkel. Mert a Magas-Tátra minden időben, minden évszakban csodálatos, akkor is, amikor hó borítja a lejtőket, s akkor is, amikor tarka mezei virágok lepik el a réteket, a télen oly zajos sípályákat. Kép és szöveg: AGÓCS VILMOS
