A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-05-27 / 22. szám

új mű pedig, amelyet Mozart rövid tíz hónap alatt irt meg, Lorenzo Da Ponte szövegére, nem más, mint „az operák operája", a Don Giovanni, melynek bemutatóján a zenekart maga a szerző vezényelte, az értő prágai közönség nagy gyönyörűségére. Mozart rövid élete végén egy további mű­vével még egyszer visszatért Prágába, a Nostic Színházba: 1791-ben II. Lipót csá­szár megkoronázása alkalmából itt volt új műve a ma már ritkán játszott Titus című operának az ősbemutatója. A színház történetében fontos fordulópont az 1799-es esztendő. Ekkor ugyanis a cseh tartományi rendek vették meg az épületet, s a neve ezután mintegy másfél évszázadon át Rendek Színháza. A 19. század második évtizedében 1813 és 1816 között újabb virágkorát élte a szín­ház, ezúttal Carl Maria von Webemek, A bűvös vadász halhatatlan szerzőjének irányí­tása alatt. Cseh nemzeti szempontból viszont 1826. január 2-a igen jelentős dátum. Ezen az estén hangzott fel ugyanis az első cseh romantikus opera, F. Škroup: A drótos című zenés játéka. De a múlt század első fele azért is jelentős, mert ekkor kerülnek bemu­tatásra a klasszikus cseh drámaíró darabjai, közöttük a Fidlovačka című műve, amelynek egyik dalbetétje, a Kde domov múj (Hol a honom) kezdetű idővel a csehek nemzeti himnuszává lett. Magyar vonatkozású érdekessége a Ren­dek Színházának, hogy 1847-ben magyar énekkar lépett itt fel, s többek között Erkel: Hunyadi Lászlójának énekkari számait adta elő. Ezután hosszú évtizedeken keresztül már csak német nyelven játszottak a színház­ban. s ennek ellensúlyozásaként vált szük­ségessé 1883-ban az önálló cseh Nemzeti Színház megnyitása. A Csehszlovák Köztár­saság létrehozása után a Rendek Színházát 1920-ban szervezetileg a cseh Nemzeti Színház hatáskörébe utalták, majd nevét a felszabadulás után 1945-ben Josef Kajetán Tyl Színházra változtatták. VARGA JÓZSEF Az ekeli Tátika együttes tagjai martosi tánco­kat adtak elő Az őrsújfalusi Vadrózsák parasztzenekar nagy sikert aratott A közönség is táncra perdült „CSAK TISZTA FORRÁSBÓL..." A Budapest Sportcsarnokban rendezték meg a kirakodóvásárral egybekötött táncház találkozót A televízióból, rádióból, újságból sejthettük, hogy mindenki jól jár, aki eljön a Sportcsar­nokba, amely immár másodszor adott otthont ennek a rendezvénynek. Mi is tulajdonképpen a táncház találkozó ? Tömören így válaszolhatnánk: egy színes kavalkád, amelynek minden mozzanatát a „Csak tiszta forrásból..merítő népművé­szet fémjelzi. De menjünk sorjában. Már a találkozót megelőző napon ellepték Budapest aluljáróit Magyarország különböző tájairól érkező árusok, de az igazi vásár csak vasárnap délelőtt kezdődött a Sportcsarnok­ban. Ellentétben a tavalyival, az idén a „hagyo­mányőrző kirakodóvásár" árusai nemcsak az arénában, hanem a csarnokot körülvevő szintfolyosón is helyet kaptak. Kellett is a hely, hiszen a tavalyinál jóval többen hozták el gyönyörűen megmunkált készítményeiket Még a legigényesebb vásárló is nyugodtan válogathatott a híres fazekasok, fafaragók, hímzők, fonók, szűcsök, tojásfestők, bőrmű­vesek, hangszerkészítők munkáiból. A do­rombtól a faragott konyhabútorig minden kapható volt — igaz néha borsos áron. Persze voltak olyanok is, akik nem vásárol­ni jöttek, hanem táncolni. Lehetőségük volt bőven, hiszen az arénában felállított két szín­pad egyikénél az egész nap folyamán táncta­nítás folyt Fiatalok és öregek, kezdők és profik, magyarok és külföldiek járták itt együtt a sárosi, szatmári, széki, dunántúli és palóc táncokat Aki elfáradt a táncban az eseményadat van, s ezért roppant nehéz bennük az eligazodás. A nehézségeket az is megnöveli, hogy az idézett, említett nevek közül nagyon sok kihullott már az idő és a történeti nyilvántartás rostáján. Ismeretes, hogy Fábry az erkölcsi magatartásuk alap­ján sok jelentéktelen alkotót aránytalanul feldicsért, kiemelt. Illyés Gyula nem alaptala­nul jegyezte meg, hogy: „forrón dicsért írói­nak zömétől jó ha fellangyulok". Ami az ugyancsak teméntelen eseményadatot illeti, ezek nem kis része csak jelzésszerűen, mint mondani szokás: per tangentem van említve, — ember legyen tehát a talpán az a jegyzet­készítő, aki a hiányosan felvillantott esemé­nyeket minden esetben maradéktalanul ki­bogozza, megfejti. Mindezeket számbavéve megbecsülés és elismerés illeti a jegyzetkészítöket (az I. és II. kötetben Fonod Zoltán és F. Kovács Pi­roska, a III. kötetben egyedül F. Kovács Pi­roska). A munkájuk nemcsak közönségesen nehéz, hanem sok esetben szinte sziszifuszi volt. Ez okozta a „Jegyzetek" nem kis szá­mú tévedését, hiányosságát, amelyekről nem kipécézésként, hanem szükséges kor­rekcióként és a további munka elősegítője­­ként illik és kell szólni. Az I. és II. kötetben a jegyzetkészítők néhányszor (például Áldori Károly esetében) olyankor is használják a kissé szokatlan „nem található a lexikonokban" magyaráza­tot, amikor a lényeges adatokat nagyobb fáradtság nélkül fel lehetett volna deriteni (Áldoriról) például elég lett volna annyit írni, hogy a Kassai Napló agilis belső munkatár­sa, publicista és kritikus volt, és már a húszas évek első felében meghalt.). A fábryi alapszöveg alaposabb figyelése esetén el lehetett volna kerülni a következő névösszetévesztéseket: Windischgraetz La­jos nevét Windischgraetz Alfrédéval (l.k.399.o.). Mészáros József dilettáns költő­ét Mészáros György tanáréval (ll.k.438.o.), az Adyval polemizáló Tóth Béla nevét a hasonló nevű mai íróéval (lll.k.356.o.). A neveknél előforduló további hibák és hiányosságok közül is megemlítek néhá­nyat : nem Assisi Szent Ferenc volt a hittérí­tő. hanem Szalézi Szent Férenc (ll.k.438.o.); A Hodúr (Haddúr, Hadúr) nem Vörösmarty­­nak, hanem Aranyosrákosi Székely Sándor­nak volt a leleménye. Vörösmarty tőle vette át (ll.k.429.o.); Váczy József nem „dilettáns szlovákiai tollforgató" volt, hanem magyar­­országi (ll.k.451.o.); A losonci Madách Kört nem Komlós Aladár, hanem Simándy Pál szervezte meg, Komlós akkor már külföldön volt (!ll.k.350.o.); Milotay István nem a Ma­gyarországnak, hanem az Uj Magyarország­nak volt főszerkesztője (lll.k.373.o.). A Jegyzetekben több cikknél Fábry ba­los-szektás túlzásairól is szólni kellett volna; annál inkább, mert ő ezek nagyrészét utólag korrigálta. Ilyen cikkek például a III. kötet­ből: Író a börtönben (88.o.): itt Kassákról tesz túlzó kijelentéseket; Proletárfró a Britanniában (97.o.): itt az akkori Kodolányi Jánosról ír igazságtalanul és a Nyugatot ellenforradalmi orgánumnak nevezi; Ma­gyar író és az ötéves terv (160.O.): itt a szovjet ötéves tervről egy polgári lapban, A Reggelben magasztalóan író Szalatnai Re­zsőt azzal dorongolja le, hogy „aki a szoci­alizmus érdekében virágszimbólumokkal kí­sérletezik, az szocialista nem lehet." A további fogyatékosságok és hiányossá­gok közül itt még olyanokra mutatok rá, amelyeknél a korrekció szükségesebb: A ll.k.446.o.-án hihetetlenül hangzik az a kije­lentés, hogy II. Vilmos német császár és porosz király uralkodása alatt Németország államvallása a katolicizmus volt. — A 450.o.-on teljesen semmitmondó Flachbart Ernőnek az a jellemzése, hogy „szakíró" volt. A húszas években publicista volt, ké­sőbb (Magyarországon) kisebbségtudo­mánnyal foglalkozott. — A 473.o.-on kissé naivan hangzik az a megfogalmazás, hogy a Cion (Sión) dombról nevezték el az európai országok zsidó burzsoáziájának polgári na­cionalista mozgalmát. A Sión szó már régtől fogva nemcsak azt a bizonyos dombot je­lentette. hanem sinekdochés jelleggel Zsi­dóországot, a zsidó hazát is. — A 453. oldalon egymás mellett említett Nagy Ár­pád és Tichy G. György közül nem Nagy, hanem természetesen Tichy G. írt Csendes György néven zenecikkeket és kritikákat. — A lll.k.345. oldalán nem felel meg a való­ságnak az a kijelentés, hogy „Mihályi Ödön lírája vidéki magányában provinciálissá átvándorolt a másik színpadhoz, ahol a ha­gyományőrző együttesek — köztük az ekeli Tátika — mutatták be tájegységük művésze­tét A harmadik emeleti termekben a legjobb magyar és külföldi zenekarok, szólisták, töb­bek közt az őrsújfalusi Vadrózsák koncertez­tek és volt film-, és videó-vetítés is Azokra is gondoltak a szervezők, akik gyer­mekeikkel együtt jöttek, ugyanis a második emeleti szintfolyosón „gyermekjátszó" várta a kicsiket A gyermekjátszóban szövés, fonás, bábozás, gyöngyfűzés, agyagolás, tánc- és énektanítás folyt a gyermekek legnagyobb örömére. A táncház találkozó gálaműsora este 7 órakor kezdődött sajnos csak „félház" előtt de aki eljött nem csalódott A műsorban egymást váltották a legnevesebb magyaror­szági táncház zenekamk (Téka, Muzsikás, Ge­reben), szólóénekesek, (Szvorák Kati, Marosi Júlia stb.), a Bartók táncegyüttes tagjai, ha­gyományőrzők, külföldi vendégek és termé­szetesen a nézők. Igen a nézők. Ugyanis a műsor szerves része volt az egyes részek közötti táncház, ahol a csarnok központi színpadát körülvevő többezres tömegbe min­denki beállhatott táncolni. Akinek a késő éjjelig tartó rendezvény sem volt elég, az hazavihette az I. Táncház Talál­kozó lemezét és otthon hallgathatta meg a tavaly rögzített felvételeket. VARGA FERENC (Fotó: Pefovsky Pál) vált." Fábry Mihályi akkori bukolikus líráját menekülő lírának nevezte, de provincializ­musban ő sem marasztalta el. — A 353. oldalon Léon Blum jellemzésénél feltétlenül meg kellett volna említeni, hogy 1935—38 között ő volt a francia népfront kormány miniszterelnöke. — A 371. oldalon a bestá­­rium szónak a Fábry által is használt új jelentését (bestialitósok, gazságok, gonosz­ságok könyve) is közölni kellett volna. — A 375. oldalon Rákosi Viktorról a leglényege­sebbet nem közölték, azt, hogy Sipulusz néven a századforduló legnépszerűbb hu­moristája volt. Az Összegyűjtött írások további köteteit bizonyára érdeklődéssel várják a Fábryt tisztelő-szerető olvasók. Ennek a recenzi­ónak az volt a fő célja, hogy az ő figyelmü­ket, érdeklődésüket aktivizálja és emellett a kiadás további munkáját is segítse. A re­cenzens hinni szeretné, hogy a soron követ­kező kötetekben a megközelítő teljesség igénye a címnek megfelelően hatékonyab­ban érvényesül. TURCZEL LAJOS 15

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom