A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-20 / 21. szám
Csak egy percre ERNST RÖHL (NDK): AZ EMBER MINDENRE KEPES Aki érdeklődik a hazai magyar gyermekszínjátszás iránt, bizonyosan tudja, hogy a jövő héten, pontosabban május 24-én kezdődik Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a Dunamenti Tavasz újabb, sorrendben immár nyolcadik évfolyama. Bábjátszásunkról, diákszínjátszásunkról, a fesztivál jelentőségéről JUHÁSZ MÁRIÁVAL a CSEMADOK KB művészeti osztályának szakelőadójával beszélgettünk. — Korábban pedagógusként tevékenykedtél, most már azonban több éve a gyermekszínjátszómozgalom szervezése, központi irányítása a feladatod. Miben látod jelenlegi munkád lényegét? — Nem szeretném, ha valakinek is foglalkozási ártalomként tűnne föl válaszom, de az iskolai gyermekszínjátszást vagy a bábozást rendkívül fontos pedagógiai tényezőnek tartom. Még tanítónőként tapasztaltam, hogy az efféle szakköri tevékenységnek, a tantervi követelmények természetes elsajátítása mellett, irodalmi, művészeti és nevelési szerepe, illetve jellemformáló ereje van. — Vajon miért? — Mert egyfajta egészséges szereplésvágy, különösen diákkorban, szinte alapvető emberi tulajdonságnak számit. Ebben a tekintetben a diákszínjátszás valamennyi formája úgyszólván korlátlan tevékenységi teret biztosít. Egyben arra is lehetőséget ad, hogy minél teljesebb mértékben érvényesüljön a gyermekek tehetsége és alkotó fantáziája. — Véleményed szerint minden gyermekben ott lappang a „színészkedés" iránti vonzalom ? — Legalábbis a gyermekek zömében igen! Elég arra gondolnunk, hogy milyen szívesen játszanak a gyerekek. Ha otthon, lyukas órán az iskolában vagy akár az udvaron hárman-négyen összejönnek, máris szívesen adnak elő maguk kitalálta történeteket, a képzeletükben megelevenedő meséket. Vannak időszakok vagy pillanatok, amikor a gyerekek egyszerűen szükségét érzik, hogy szerepeket alakítsanak, illetve hát „szerepeljenek". A céltudatosan szervezett gyermekszinjátszás viszont lehetővé teszi számukra, hogy más-más helyzetekbe képzelhessék magukat, hogy más-más jellemeket alakíthassanak. — Főképpen az eredményesebb csoportok esetében nem áll fenn annak veszélye, hogy a diákszínjátszás egyfajta „sztárokat" nevet a gyerekekből? — A megfontolt pedagógus valóban sok későbbi, kellemetlen csalódást előzhet meg azzal, ha nem pusztán egyoldalúan, csak a színészi hivatás iránt ébreszt kedvet csoportjának legügyesebb. legrátermettebb szereplőiben. A talpraesett csoportvezető úgy irányitja a próbákat, hogy a gyerekek csak a színpadi játék okozta önfeledt örömet érezzék; s eközben szórakozva művelődjenek, értelmileg fejlődjenek. A gyermekszínjátszásnak ugyanis távolról sem a színészelőképzés a célja, hanem az. hogy anyanyelvi közösséget teremtsen és megszerettesse a gyerekekkel a színházat. — Hány magyar bábjátszó és gyermekszínjátszó csoport működik jelenleg az országban ? — Pillanatnyilag 96 csoportot tartunk nyilván, ebből 45 együttes vett részt a tavasszal rendezett járási versenyeken. A Dunamenti Tavasz öt napja alatt összesen húsz csoport mintegy 400 szereplője lép közönség elé. (mik-) Ki tudná pontosan megmondani, mire képes az ember? De hát hogyan is volna ez lehetséges, amikor az emberek a legmagasabb csúcsokat ostromolják, ahol a szél sem tud semmibe belekapaszkodni, gyalogszerrel indulnak a sarkvidékre, vagy a parányi lé/ekvesztőben hányódnak az óceánon és közben a bőr nadrágszijukkal táplálkoznak ? Valóban lehetetlen elsorolni az emberi kitartás, szívósság, akaraterő valamennyi példáját és az élet mindennapi újabb bizonyítékokkal szolgál erre. Én most egy olyan emberről zengek dicshimnuszt. aki arra kényszerítette magát hogy dohányozzon. S hogy ez a himnusz meggyőzően csengjen, közlöm: ez az ember — én magam vagyok. Korunk fiatalembere már nem áll választás előtt abban a tekintetben, hogy hozzá kell-e szoknia a füsthöz vagy nem. A mai fiatalember dohányosnak születik. Első lélegzete egyúttal az első szippantás is. Az első, amit lát nem a világosság, hanem a cigaretta sötét füstkarikái. Az első hang számára — nem édesanyja bűvös bölcsődala, hanem egy dohányzó nő fuldokló köhögése. Én pedig kisgyermek koromban annyira elmaradott voltam, hogy sokáig nem is gyanítottam, micsoda élvezet a cigarettafüst És így volt ez mindaddig, amíg a falunkban meg nem nyílt az első mozi. Ezzel a filmek valóságos özöne zúdult rám. és minden film tele Még a hatvanas évek derekán történt hogy Kolozsvárt egyazon időben tiszteltük meg látogatásunkkal, mármint én és a Művész Persze, az ismeretségünk egyoldalú volt Jómagámban V. Hugo és id. Dumas nagyromantikájának a filmhőseit életrekeltő, igazság bátor lovagjaként a szebbik nem gáláns hódítójaként és védelmezőjeként élt; a Szamos parti ' város Éváiban úgyszintén. Ünnepelték is ezért. Egyik koradélelőtti napon a Fő-téri New York Kávéház — és Szálloda (ma a Continental) előtt nagy csődületre figyeltem föl. A rendőrök kétoldalról kötélkordont tartottak a szálló kijáratához virágcsokros hölgyek ostromát védték... Tarka tömeg — csitrik, munkás — és egyetemista lányok, kalapos dámák, éltes asszonyságok, néhány kíváncsi titán és volt cigarettafüsttel. Különösen jók voltak ebben a tekintetben a francia filmek. Ezekben mindenki dohányzott: a gengszterek és a rendőrbiztosok, a taxivezetők és a testőrök, a sok-sok Lajosról nem is beszélve. Elbűvölő hölgyek, akiknek szemében bűnös fény csillogott, utánozhatatlan kecsességgel emelték ajkukhoz a füstölgő cigarettát — c'est la vie, o la, la! Mutassanak nekem egyetlen embert is, aki mindezek láttán ne nyúlt volna legott cigarettáért? Jómagam első próbálkozásomat a ma már nem létező „speciális keverékkel" végeztem, amelyre ha egyáltalán emlékszik valaki, akkor bizonyára mélységes undorral. Szervezetem tőle telhetőén ellenállt Heves köhögés rázta meg egész testemet A görcsös hányingertől hétrét görnyedtem, de bátran küzdöttem önmagámmal, és erőnek erejével nyeltem a büdös füstöt És győztem! Nehezen kaptam levegőt — ilyesmiről azelőtt azt sem tudtam, mi fán terem —, szemem gyulladásos lett a füsttől, esténként álmatlanság kínzott, reggel viszont alig tudtam felnyitni a szememet. Ha gyengébb, kishitűbb ember vagyok, akkor természetesen felhagyok ezzel az önkínzással, én azonban állhatatosan haladtam célom felé, és roppant bátorsággal tovább mérgeztem magam nikotinnal. És néhány hónap múlva majdnem elértem a célomat: kardiogrammomon különös, zegzugos öregúr — szállta meg a teret bátrabbak a Mátyás-szoborra is fölmásztak. A környező házak és üzletek ablakaiban és ajtóiban csupa fehérnép. Olyan ténsassszony-féle mellé sodródtam, igazi pletykaínyenc lehetett, mert minden kérdezés nélkül a „tárgyra" tért csemegézte az előző történeteket; Zsan (Jean), itt a közelben filmezik, hogy a minap — akkor még a rend derék őrei sem ügyeltek a testi épségére — megtámadták a nők (hogy mire nem képesek!), a zsabós-rokokós ingét cafatokban tépték le róla, szuvenírnek kívánták. Szegény ember a sorsának megadta magát csupán a nadrágját tartotta ösztönösen, különben pucérra vetköztetik. Végül a stáb gyűrűjének védelmében visszamenekült a szál/ó-szobájávonalak jelentek meg. amelyek a Mount Everest csipkés ormaihoz hasonlítottak, vérnyomásom, úgy rémlett, felkúszott erre a hegycsúcsra, és a vizsgák) orvos csodálkozva csóválta a fejét: ilyen fiatal és már ilyen nyavalyás! Én azonban továbbra sem adtam be a derekamat. Összeszorított foggal növeltem mindennapi adagomat. Harmincéves koromban hatvanötnek néztem ki, de büszkén mondhatom, hogy egyetlenegyszer sem éltem vissza ezzel. Igaz ugyan, a nők és a gyerekek átadták nekem a helyüket én pedig csak a fejemet csóváltam és görcsösen köhögtem, a szenvedélyes dohányos hörghurutos, kéjes köhögésével. És egyszer csak eljött az idő. amikor az orvos közötte: vagy abbahagyja a dohányzást vagy tovább füstölhet — de a másvilágon. És én abbahagytam a dohányzást. Két hosszú napra. Azóta sok minden megváltozott. Ma már nem látszom hatvanöt évesnek. Sokan hetvenöt esztendősnek tartanak. Most egy cél lebeg előttem: el kell érnem, hogy százévesnek nézzek ki! Ami a közérzetemet illeti, már réges-régen elértem ezt. És egyesek még azt kérdezik, mire képes az ember!? Ford.: Gallért György ba. A forgatást is elnapolták, amíg az ügyeskezű szabók a megtépett „tollazatát" újrakreátták. Kis idő múlva színes-kosztümös Filmezésre készen jelent meg, igazi sztár volt Az üdvrivalgást. a virágözönt széles gesztusokkal köszönte meg. E különleges publikumú szcenika naponta ismétlődött menet-jövet Késő estére járt amikor magányos kóborlóként tértem be az egyik jónevű borozóba. Nyár lévén, a ruhatár szünetelt — így a fényképezőgépemet vesztemre-szerencsémre, magamnál hagyva foglaltam el a főúttól felkínált üres asztalt A felszolgálólány alig vette föl a rendelésemet máris a „szalagcimre" kívánkozó hírt újságolta: Jean Marais is az ő vendége. Valóban. A közelben ült, kisebb, vegyes társaság vette körül. Markáns arcvonása, jellegzetes keserű mosolya, olyan volt akár a vásznon. Csöndesen beszélgettek. A dologból nem csináltam ügyet a zenét hallgattam, meg az ízletes gyulafehérvárit kóstolgattam. Bezzeg, a fotomasinám rám terelte a figyelmet Mert a félhomályban is élénkszemű vendéghölgyek egyike-másika hamarosan fölfedezte a szék karján megbúvó Flexaretemet Mondanom sem kell: a romantikus hős mögé állva óhajtottak föNétett készíttetni velem. Vonakodtam; az éjjeli fotózás paramétereit nem ismertem, Zoli úttól — gutái fényképész barátomtól — csak a nappali események megörökítésére kértem szaktanácsot Ráálltam. Címüket buzgón írták a jegyzetfüzetembe. még itallal is kedveskedtek, alig győztem a figyelmességük elöl kitérni. A szép pincérkisasszony sem maradt ki az est „revüjéből”. Meghatottan, talán kegyből, felajánlotta, hogy hazakísérhetem a zárás után, amenynyiben, nem jönne érte a vőlegényjelöttje. Az udvarló megérkezett... A várt fényképekből pedig semmi sem lett CSIBA GÉZA JEAN MARAIS ÉS A HÖLGYEK ... 22
