A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-13 / 20. szám
U É Š Š M Š A S m š iiiSššššš Többszöri látogatás, beszélgetés is édeskevés ahhoz, hogy az ember be pillantson egy család életébe. Mindenesetre a pozsonypüspöki (Pod. Biskupice) Nagy Vilmoséknál beszélgetve, s jókat nevetve a két kislány, Julika és Janka „bemondásain", úgy éreztem, itt igazi, meghitt családi légkör uralkodik. Katit csitri lánykorából ismerem még, s bár elszállt jónéhány év — feleség és anya lett —, ajkáról nem hervadt le a kislányos mosoly, csak talán egy kicsit halványabb lett... A család otthona is „meleg fészek", bár Vili szerint sok még az igazítani való, hiszen nemrégen készült el a ház, egy éve sincs, hogy beköltöztek. — S hogyan lehet közel kétezer kilométer távolságból egy családi ház építését irányítani? — kérdezem kíváncsian. Egymás szavába vágva válaszol Kati és Vili: — Nagyon sokat segítettek a szüléink. meg aztán amikor nyáron haza érkeztünk „pihenni", nekiláttunk dolgozni, maltert keverni, téglát hordani .,. Vili nemcsak a munkahelyén jó szakember, de mesteremberként is megkeresné a kenyerét — mondja büszkén Kati —. ugyanakkor aktívan dolgozik a CSEMADOK helyi szervezetében is, amelynek korábban elnöke volt ma pedig az atelnöke. Beszélgetésünk színhelyén, a hatalmas nappaliban sok-sok tárgy, a kézzel festett asztal, a fapoharak és tálak, a kék virágos kerámia, a szamovár, — mind-mind a család Szovjetunióbeli tartózkodásának emlékeit idézi. Végeredményben hogyan is kerültetek ki kerek hat esztendőre Moszkvába7 — kérdezem a csalódtam. Utána a Szabvány- és Mérésügyi Hivatal Szlovákiai Igazgatóságára kerültem, bevallom egészen véletlenül, de most már hálás vagyok a „sorsnak" ezért. Kezdetben a mérésüggyel foglalkoztam, a fizikai egységek mérése tartozott a szőkébb szakterületemhez. Innen kerültem ki — megfelelő hazai felkészülés után — 1976-ban Moszkvába a Nemzetközi Szabványügyi Intézetbe. Eredetileg úgy volt, hogy négy évet töltün'c ott, de a négyből végül hat lett — neveti el magát Nagy Vilmos. — Sokáig fontolgattátok, hogy nekivágjatok ennek a nagy útnak? — kíváncsiskodom most már Katinál, aki kislányos mosollyal a szája szögletében mondja: — Amikor fiatal az ember, egyáltalán nem érzi vállalkozásának a súlyát. Akkoriban kezdtünk építkezni, a kisebbik lányunk néhány hónapos volt csupán, mégis rögtön igent mondtunk. S úgy érzem nem bántuk meg, hiszen mindannyiunk számára életre szóló élményt jelentenek az ott töltött évek. — Úgy éreztem — főzi hozzá Vili — óriási bizalmat, szakmai elismerést jelent számomra a kiküldetés, az. hogy rám gondoltak ... Moszkvában nemzetközi szabványosítással foglalkoztam. Ma már nem elégedhetünk meg az egyes nemzeti szabványokkal: egyszerűen fogalmazva ezeket közös nevezőre kell hozni. Az egyes országok kidolgozzák az új szabványok tervezetét, ezt elküldik a Nemzetközi Szabványügyi Intézetbe szakvéleményezésre. A mi feladatunk és munkánk az volt, hogy véleményt mondjunk az előterjesztett javaslatról, s hogy javítsunk a tartalmán. — Milyen nyelven értekeztetek ? — Természetesen oroszul, de elönyt jelentett az, hogy több nyelvet ■ beszélek, ha nem is tökéletesen, de tűrhetően. Eredetiben olvastam és használtam az angol, német, lengyel, bolgár, orosz, csehszlovák és magyar szabványokat, s ez sokat segített — Mikor volt időd ezekkel a nyelvekkel külön is foglalkozni? — kérdezem csodálkozva. — Valid be, hogy a munkád kényszerített rá ... — Részben — mondja mosolyogva Vili. - A középiskolában a némettel, a főiskolán az angollal ismerkedtem. Később tökéletesítettem a tudásomat és lassacskán a többi nyelvvel is Könnyen tanulom a nyelveket Közben megjelenik a két kislány és félbeszakítja beszélgetésünket. Először Janka érdeklődik hevesen, hogy vajon láttam-e már az Auróra cirká— A Bratislava! Műszaki Főiskola Gépészeti Karán 1972-ben diplomáz
