A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-13 / 20. szám
A Csemadok életéből EGY ZSŰRITAG Szavalóversennyel kezdődött, immáron húsz esztendeje ... Jelen voltam a születésénél, névadóján, tanakodtunk öten a Hét főszerkesztői szobájában, hogy helyes lenne a kezdeményezésből rendszert csinálni, no meg a küldetéséhez méltó szép nevet kitalálni. Ez utóbbi nem volt nehéz. A Jókai szülővárosában megtartandó kulturális ünnepély csakis a nagy mesemondó nevét viselheti. így lett a rendezvénysorozat neve Jókai-napok. A 12 dél-szlovákiai járásból jött mintegy 150 vers- és prózamondó vett részt az első országos versenyen Komáromban. A vetélkedő a magyar oktatási nyelvű gimnáziumban zajlott, miközben a MATESZ színpadán, valamint a Steiner Gábor Hajógyár üzemi klubjában az amatőr színjátszók fesztiváljának előadásai folytak. A seregszemle a hazai magyar írókkal való találkozással, valamint pártunk évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepi esttel fejeződött be. Nem tudhatom, hogy erről az összejövetelről az utókor számára mit jegyzett fel a krónika, de az bizonyos, hogy ez alkalommal csillantak fel a hazai magyar amatőr előadóművészét első korszerű szikrái. „Húsz esztendő, az idő hogy eljár!" — mondhatjuk mi is a költő Petőfivel. Hát bizony eljár! Gonddal, örömmel, sikerekkel, balsikerekkel, joggal kérdezhetjük tehát: „Hol vagytok ti régi játszótársak?" Ez évforduló alkalmával bizonyára többen fordulnak vissza a múltba emlékekért, tanulságokért. méltatják az elért eredményeket, magyarázzák az előforduló kudarcokat. Én azokra emlékeznék most, akik felett játék közben járt el az idő, vagy éppen lelküketszivüket szabad idejüket feláldozva a játék kellős közepén távoztak sorainkból, mint tette azt a dunaszerdahelyi Csallóközi Színház rendezője, oszlopos tagja, Riedl Sándor az öntevékeny színjátszásért elnyert Tyl aranyjelvény tulajdonosa. Méltán viselte a kitüntetést. Hosszú évek lelkiismeretes tevékenykedése alatt, csupán egyetlenegyszer nem volt a helyén, ott. és akkor, ahol éppen lennie kellett volna, a pár óra múlva elkezdődő seregszemle versenybizottságában, amelynek tagja volt. Akkor maradt el, amikor a halál akadályozta megjelenésében. Ezen a napon hozzá már nem értek el az ünnepnyitó harsonák hangjai. De hadd köszöntsem itt kellő tisztelettel az öntudatos régi kultúrtársat, a rimaszombati csoport rendezőjét, Drobka Gézát, akinek tehetséges együttese több dicséretes fellépés után, egyszer no... hogyan is mondjam ? Szóval, nem szerepeltek az elsők között. Jóllehet nem is Drobka mulasztása miatt. Ám Drobka Géza az elmarasztalást példamutatóan vállalta. Feledhetetlen mozdulattal vette ki kabátja hajtókájából az előbbi eredményeiért méltán kiérdemelt kitüntetést (jelvényt) és azt mondta: „Ezt pedig addig vissza nem teszem, amíg a hibát nem hoztam helyre!" — Helyrehozta! Nem emlékszem már, hogy melyik rendezésével (ne haragudjanak érte), de arra jól emlékszem, hogy ugyancsak feledhetetlen mozdulattal nyúlt a kabátzsebébe — talán csak a hangja volt a szokásosnál megilletódöttebb —, elővette onnan az évekkel előbb önkritikusan elsüllyesztett jelvényt, és azt mondta: „Hát akkor most visszatűzhetem!" — és visszatüzte. Remélem, hogy azóta is viseli. És hadd emlékezzen jóleső melegséggel az érsekújvári csoport érdemes tagjára, dr. EMLÉKEZÉSEI Druga Jánosra, akit betegsége szólított le idő előtt a színpadról, legnagyobb bánatunkra és az amatőr színjátszás nagy veszteségére. Az ő teljesítményéért zártuk szivünkbe, a Majd a papa! előadása után a könnyű múzsát, az operetteket és vele együtt a darab rendezőjét, Boleman Ivánt. Ekkor helyeztük talonba e műfaj iránt táplált előítéletünket, melyet azonban sajnos egyszer mégis elővettünk. Késő bánat, hogy akkor nem cselekedtünk ésszerűbben, mert bírálatunkkal kedvét szegtük a losonci csoport további szereplésének, mivelhogy ez alkalommal a Potyautast tűzték műsorukra. Ez is operett, az is operett — halljuk mostanában, unos untalan, de akkor mi mégis azt reméltük, hogy a nagyszerű Kőszívű ember fiai után a tehetséges losonci műkedvelők még magasabbra kívánnak szárnyalni, vagy legalábbis megtartják a régi mércét. A mércét megtartották ugyan, csak éppen a műfajon változtattak, amit mi bíráló bizottság (mea culpal) nem tudtunk megbocsátani. Még kevésbé megérteni. Pedig mit követtek el a losonciak akkor? Megelőzték saját korukat. Ma már tudjuk, vagy legalábbis sejtjük, hogy nosztalgiának hívják azt a műfajt, amelyet akkor bőszen eltanácsoltunk. No de melléfogtunk valószínűleg máskor is, különben hogyan is írhattak volna címünkre felháborodott, elmarasztaló „nyílt levelet" a Rozsnyón megjelenő Gömöri Hajnal hasábjain, a Kozma Zoltán által rendezett, Lackóné Kiss Ibolya: Erzsi tekintetes asszony című játékának ősbemutatója után. Ezt azért kaptuk, mert a lévai Garamvölgyi Színház produkcióját, a Szombat esti vágyat a Kiss Ibolya darabja fölé értékeltük. Ki is oktatott nyílt levelében E. Gy., miszerint „pártunk és kormányunk kultúrpolitikája nem irja elő, hogy csakis mai témájú műveket lehet előadni". Hát nem, ez sehol sincs előírva, éppen ezért helyeztük más alkalommal az első helyezettek közé Gyárfás Miklós: Férfiaknak tilos című a rozsnyóiak Kozma Zoltán ötletes rendezésében előadott darabját, melynek előadásával Kozma a MATESZ által is bemutatott darab (Kisaszszonyok a magasban) hivatásos szakember munkájának színvonalát is elérte. Ezért azonban nem veregette meg a vállunkat a Gömöri Hajnal. Én azonban, hogy A Jókai-napok városa jóvátegyek valamit, elismerésemet fejezem ki most, itt a gyakorlott szemű, gyakorlott fülű Kozma Zoltánnak eredeti ötleteiért, szemére vetem viszont, hogy oly korán abbahagyta rendezői tevékenységét, és külön gratulálok azért, hogy ezzel a címmel játszsza most Gyárfás vígjátékát a budapesti Józsefvárosi Színház természetesen megzenésítve). No és bárha nem elsőként említem, de az elsők között tartom számon teljesítményéből ítélve (mindig nagy fába vágta a fejszéjét) a Garamvölgyi Színház örökké dörmögő rendezőjét. Nagy Lászlót, hivatásos szinten szereplő hősnőjével, Kabát Gabival. Mindketten komoly érdemeket szereztek a hazai magyar műkedvelő színjátszás fejlődésében. (Kísértetek, Vassza Zselezovna. Szombat esti vágy). Dicséretükre szóljon, hogy többnyire megbirkóztak igényes célkitűzéseikkel. De volt is mit hallgatni a bíráló bizottságnak, ha a Nagy László rendezésével nem értett egyet. Magyarázatul szolgáljon, mindig értünk haragudott, soha nem ellenünk. Természetesen, ha a Jókai- napokra emlékezünk, nem szabad megfeledkeznünk a komáromiakról sem a lelkes nyüzsgő Löwinger Lászlóról, a mindenben segítőkész Tarics Jánosról, Holubek Lászlóról, a Cibulka házaspárról, Szuchy Emilről, a szerdahelyi Molnár Jánosról, Érsek Györgyről, aki végül hivatásául választotta a színpadot, és a kassai Tháliánál kötött ki. Tevékenykedésükkel mindnyájan sok kellemes estét szereztek a Jókai-napok közönségének, rendezvényeiket, fellépésüket mindig telt ház nézte végig. Nem hagyható ki a névsorból a bratislavai Déryné Színpad szinte a megszállottságig elhivatott rendezője és megalapítója, Lőrincz János, meg az ő Fráter Erzsije, akit szintén megjelenített a színpadon. Az előadás azonban nem jutott el a komáromi seregszemlére. Lörincznek a legjobb rendezése volt. Külön örömömre szolgál, hogy még jelen lehettem a vágkirályfai Vincze Gábor, Morovics Imre felfedezésénél. Ivan Brač: Anya című drámájánál aligha vizsgázott csoport jelesebben a komáromi Jókai-napokon. Emlékezetes marad Sunyovszky Szilvia Csongorja a rozsnyói Kanala Józsefné rendezésében. Sunyovszky ma Budapesten már élvonalbeli művésznő, alakításait láttam színpadon, képernyőn, filmen, de még mindig keresem, kutatom a Szilvia tekintetében a Csongor szívét... Sajnos, helyszűke miatt be kell fejeznem a visszatekintést, pedig még sokat beszélhetnék a kassaiakról, a fülekiekről, a gútaiakról, a párkányiakról... de hát nemcsak a tapogatózások ideje járt el felettünk, a papír is telik, nem rekedhetünk meg az emlékeknél. Jöttek és jönnek a fiatalok, szót kémek és kapnak, a komáromi alkotóház deszkáin korszerűbb műfajok, szavalókórusok, monodrámák, irodalmi összeállítások, kisszínpadi formák ... élükön a Kulcsár Tibor által vezetett bratislavai Forrás kiemelkedő teljesítményeivel, a Szarvassá változott fiúval. Kamyónéval... De ez már tulajdonképpen nem is a múlt. Ez már a jelen, és szeretném remélni, hogy egy kicsit a jövő is. Kérésem e tárgyban csupán annyi az utánunk következőkhöz: haladásuk közben ne feledkezzenek meg arról, hogy eredményeikhez, valamikor húsz év előtt vagy meglehet, még hamarabb a hazai műkedvelő színjátszás alapjaiban, mi régiek is elhelyeztünk egyegy téglakockát. Dávid Teréz Prandl Sándor felvételei ÉRTEKEZLET A MAGAS-TÁTRÁBAN A CSEMADOK Központi Bizottsága 1983. április 16—17-én értekezletre hívta össze a szövetség járási bizottságainak elnökeit, titkárait és a KB új tagjait A szemináriumon fontos előadások hangzottak el általános kulturális-politikai kérdésekről, a népművelési munka helyéről és szerepéről a szocialista kulturális politika egészében, és arról is, milyen feladatok várnak szövetségünk hivatásos és önkéntes tisztségviselőire a CSEMADOK XIII. országos közgyűlése után. A minden tekintetben jelentős országos értekezletet dr. Lukács Tibor, a CSEMADOK KB vezető titkára nyitotta meg. Üdvözölte a megjelenteket és felkérte dr. František Karast, a Szlovák Szocialista Köztársaság Kulturális Minisztériuma művelődési főosztályának igazgatóját előadása megtartására. František Karas arról beszélt hogy a kultúra az embernek szinte minden tevékenységét áthatja. Meggyőzően magyarázta a kulturális munka értelmét majd azt hangsúlyozta, hogy a CSKPXVI. kongresszusán kitűzött feladatok teljesítésével párhuzamosan szép eredményeket értünk el a szocialista életmód kialakításában, a nemzetek és a nemzetiségek közeledésében, az eszmeileg jól megalapozott művészeti tevékenység felvirágoztatásában. František Karas előadásában részletesen foglalkozott a kulturális-nevelési tevékenység egészével és eredményeivel. Kiemelte, hogy végeredményben minden kulturális intézmény és társadalmi szervezet küldetése a nevelés, ez vonatkozik a CSEMADOK-ra is. A tátrai értekezlet második előadója dr. Perhách János docens volt Figyelmet érdemlően fejtegette, hogy a hatvanas évek második felétől a felnőttnevelés és -oktatás elméleti szintre emelkedett, létrejött ennek tudományága, amely foglalkozik az iskolaszerű oktatással, az üzemek és vállalatok továbbképző intézményeinek oktató munkájával és magával az iskolán kívüli neveléssel. Perhách János docens részletesen elemezte azokat az értelmi. érzelmi és akarati tényezőket amelyek meghatározó módon hatnak a személyiség kialakulására, az ember műveltségére, jellemére és viselkedésére. Nagy várakozás előzte meg a kétnapos értekezlet harmadik előadását amelyet Sidó Zoltán, a CSEMADOK KB elnöke tartott A szövetség feladataival, a szervezettséggel, az irányító és ellenőrző munkával és a XIII. országos közgyűlés határozataiból kiindulva a tagtoborzás jelentőségével és lehetőségeivel foglalkozott Járásonként sőt községenként kimutatta, hol lehet még jelentősen növelni a taglétszámot Szövetségünknek 512 helyi szervezete van, és számos helyen reálisak a feltételek újabb helyi szervezetek alakítására. Fontos feladatnak tekinti szövetségünk tagjainak fiatalítását Papp József mérnök, a CSEMADOK KB ellenőrző és revíziós bizottságának elnöke az ellenőrző munka hatékonyságáról, Protics Mária a CSEMADOK KB gazdasági osztályának vezetője a gazdálkodásról tartott előadást A vitában számos kérdés merült fel, amelyekre az előadók válaszoltak. A kétnapos tátrai értekezlet dr. Lukács Tibor vezető titkár zárszavával ért véget (mj) 7
