A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-06 / 19. szám
tg»: • f *1 A kelet-szlovákiai művészeti élet élére a 19. század realista festői — Benczúr Gyula, Csordák Lajos és mások — után Halász-Hradil Elemér (1873-1948) került. Miskolcon született. Tehetsége felismerése után Hollósy Simon magániskolájában, Münchenben tanult festeni. A magyar képzőművészettel, s a szabadban való (plenér) festészettel a híres nagybányai művésztelepen került kapcsolatba, ahová minden évben ellátogatott. A század végén kibontakozó impresszionizmus irányzatához párizsi tanulmányútja még közelebb hozta. Halász-Hradil egyike volt az elsőknek, akik művészetükben az impresszionizmus vívmányait nálunk alkalmazták. Ez elsősorban az addig dívó sötét színskála, s nyomasztó légkör ferdítésében, a természetes, nappali fény felhasználásában nyilvánult meg. Az akadémista felfogás ennek ellenére festészetében mindvégig jelen maradt. („Művészeti irányzat nem létezhet akadémista elemek nélkül" — jelentette ki). Művei legtöbbjéről elmondható azonban, hogy mély átélésből fakad, jó lélekismerőre vall és túllép a sablonos kompozíciók határán. Ez főleg arcképeire, valamint figurális képeire vonatkozik. Legkiemelkedőbb alkotásai ebben a műfajban születtek meg. 1919-ből való Önarcképe (olaj) egyike az ilyen érdekes megoldású, mélyrehatoló munkáinak. Müvei legjavát 1918-ig hozta létre. De — mint azt az 1953-ban, Kassán (Košice) rendezett átfogó életmű-kiállitása mutatta, azután sem süllyedt alacsonyabb színvonalra és még sok értékes alkotása látta meg a napvilágot, a festészet szinte összes műfajában. Tájkép- és zsánerkép festészetét mind a mai napig nem értékelték kellőképpen. Halász-Hradil Elemér —, aki legtevékenyebb festőművészeink egyike volt — élete végéig Kassa képzőművészeti életének vezető személyisége maradt. Saját alkotómunkáján kívül az új nemzedékek művészeti nevelésének is sok időt szentelt. Pedagógusi tevékenységével a kelet-szlovákiai képzőművészeti élet jövőbeli alakulásába hatékonyan beleszólt. Halász-Hradil jelentősége főként az elmélyült tartalom és az igényes formanyelv összeegyeztetésére való igyekezetében, no meg rendkívül gazdag, sokrétű életművében rejlik. Több kassai festőtársához hasonlóan néhány festményén ö is társadalombíráló hangot üt meg, mely —, ha még nem is olyan forradalmi jellegű, mint később Koloman Sokol, Krón Jenő, vagy Bauer Szilárd grafikái —, kétségtelenül fejlett szociális fogékonyságról tesz tanúságot. Ennek következtében munkássága a kritikai realizmus irányzatához sorolható, mely elsősorban Kassán eresztett mély gyökeret. /ŕafažzs J/racfr/ Vöröshajú fiú, 1912, olaj — Szlovák Nemzeti Galéria, Bratislava. Fotó: Prandl Sándor A. GALY TAMARA
