A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-29 / 18. szám
Abban a könyvben, amely most jelent meg Olaszországban, Federico Fellini mint festő mutatkozik be. Fellini általában filmtémáit rajzolja, fiatalkorában karikaturistaként kezdte, a könyvben azonban női portrékat mutat be. A farmervászon, mivel szinte elnyühetetlen, célszerű alapanyag, soha nem megy ki a divatból. A színe és a formája változatos, az indigókék mellett megtaláljuk a szürkét, khakit, drappot, sőt a fehéret is. Szorult helyzetben . . . GONDOLATOK JASZNAJA POLJANÁBAN Tolsztoj valamikori birtoka messze esett a külvilágtól. A csend birodalma volt. A kastély parkjában a látogatót lenyűgözte a természet varázslatos játéka, ezernyi színpompája. Elé tárult a gyönyörű nyirfaliget, a romantikus erdei utacskák, amelyek hátterében fehérlett az egyszerű nemesi kúria. Az író szerette a természetet. A környék szépségét nem egy művében bemutatta. A Fláború és béke c. regényében így ír: ......Áthaladva a sáros falun, át a szérűkön és a zöld között, át az ereszkedőn, ahol még hó fehérlett, a hídnál meg a kapszkodón, ahol a víz szétmosta az anyagot, át a tarlósávok, meg az itt-ott zöldellő cserje közt behajtottak a nyírfaerdőbe, mely az út két oldalát szegélyezte. Az erdőben szinte meleg volt, szellő se rebbent. A ragadós, zöld levelekkel telehintett nyír meg se moccant, és az avar alól, az óleveleket emelgetve, zsenge, zöld fű és lila ibolya bújt elő. A nyírek közt itt-ott elszórt apró fenyők durva örökzöldjükkel emlékeztették az embert a télre .. Meghatottan állunk Tolsztoj szülőháza előtt. A végtelen csendben az író lángelméjének közelsége szinte ezzel fogható. Itt írta az orosz- és világirodalom nagy alkotásait, köztük a Fláború és békét és a Karenyina Annát. Itt másolta, vég nélkül, kéziratait felesége. Szófia Andrejevna. A nagy kiterjedésű birtokon minden úgy maradt, mint az író életében. Itt, az ismert „csendzóna" hátterében, a nyír- és juharfákkal övezett ligetben alussza örök álmát az író. Egyszerű, jeltelen sírban, ahogy maga kívánta. Azon a helyen, ahol a legenda szerint gyermekkora nagy „titka", a zöld varázsbot van elásva. S a földgolyó lakói immár több mint fél évszázada zarándokolnak ehhez a sírdombhoz, hogy megleljék ezt a zöld varázsbotot, amelynek feladata megsemmisíteni az emberben a rosszat és a gonoszát. „Flogy becsületesen élhessünk — mondogatta az író — naponta kell előbbre jutni, verekedni, lemondani és újra kezdeni ..." Tolsztojnak ezek a szavai sokat megmagyaráznak életével és munkásságával kapcsolatban. „Becsületesen élni" — az író értelmezésében mindenekelőtt az emberekért, azok jólétéért és boldogulásáért való szakadatlan munkálkodás. Barangolunk a birtokon, végiglátogatjuk az egyszerűen berendezett lakóhelyiségeket. Itt minden bútor, minden könyv, minden emléktárgy az író kegyelettel megőrzött emlékét idézi. Itt az íróasztal, mellette az öreg írógép, papírtekercsek, levelek... Ennél a kis asztalkánál fogadta vendégeit, emitt szokott összejönni a család. A nagy zongorán kottalapok. Chopin muzsikája örökre elcsendesedett. Egy napon, Tolsztoj halála napján, Jasznaja Poljanában megállt az idő. Szinte magunk előtt látjuk a nagy írót, amint egyszerű orosz rubáskában felkel íróasztala mellől, hogy a mezei munkában lelje örömét, hogy dolgozzon a gyümölcsösben, vagy a méhekkel tevékenykedjen. De Tolsztoj látta a szegények nyomorát is, korának minden átkát és szennyét, osztályának élősdi életformáját, s a társadalmi igazságtalanságokat. Megoldást próbált keresni, de a helyzetet a patriarchális parasztság szemszögéből nézte, az egyetlen helyes út felismeréséhez nem jutott el. 1905-ben így ír erről: „Mind jobban és jobban fáj a magam gazdagsága és a környező nyomor... Házam táján egy sereg jólöltözött ember eszik, iszik, követelödzik. Szolgák futkosnak ide-oda, parancsokat teljesítenek ... És nekem egyre kínosabb és nehezebb feddő szó nélkül részt venni ebben a dúskálásban ..." Realizmusa széles látókörű. Látta az embert minden szépségében és gyarlóságában, ismerte az emberi lény minden fényét és szennyét. Nemegyszer a történelmi eseményeken keresztül szólt a jelenkor emberéhez. Alakjai élethűek, az olvasók nemegyszer az események részesének, a hősök sorstársának érzi magát. Ismerté az emberi lét alapvető mozzanatait, a születést, a szerelmet és a halált, az ember minden belső kételyét és tépelödését. Korának egyik legnagyobb gondolkodója volt. Z. HINDI JÚLIA 9
