A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-04-22 / 17. szám

ben a fő cselekmény pereg, a középtérben az opera színes, mozgalmas tömegjelenete ünnepi búcsúsok körhintáival, mézeskalá esős sátrakkal, élő lovakkal vontatott hintóval kápráztatja el a nézőt. A háttérben pedig a dombtetőre vonuló, ünneplőbe öltözött falusi néppel fokozta a rendező az előadás művészi hatását.

A nagyszünetben, amely több mint egy óra hosszat tartott, megnéztem a földszinttől a legfelső emeletig a hófehér márvány-üvegpalotát. Mozgólépcső visz fel az egyes szintek előcsarnokaiba. A nézők között nagyon sok a külföldi. Itt is, ott is angol, német, francia beszéd üti meg a fülemet, de látni japánokat és afrikai fiatalokat is. A csupaüveg falon át bevilágít az est sötétjéből a Kreml tornyának rubin csillaga, alatta a toronyóra érces hangon kongatja az időt. A Kreml bearanyozott hagymakupoláival egy magasságban, a Kongresszusi Palota legfelső emeletén elhelyezett étteremben orosz ételkülönlegességek között válogathat a közönség. Szép, de amellett mértéktartó a kellemesen légkondicionált épület belső elrendezése.

Véget érvén az előadás az emberek nem rohantak egymást szabálytalanul megelőzve a ruhatárba, s bármennyire is hihetetlen, a ruhatárosok felsegítik a látogatók kabátját és még borravalót sem fogadnak el. Ugyanezt tapasztaltam a szálló éttermének ruhatárában is.

Ide kívánkozik még az is, hogy esténként a város huszonhat színházában több mint huszonötezer néző foglal helyet a különböző műfajú előadásokon. Az Operettszínház állandóan műsorán tartja Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét. A több mint félezer mozinak pedig csak találgatom, hány nézője lehet esténként.

Mint az esti sötétben elsuhanó állomások fényei, úgy villannak fel bennem a nap eseményei; ahogy megcsillannak a napsugarak a Vaszilij Blazsennij székesegyház sokszínű hagymakupoláin, vagy amint menyasszony és vőlegény lépdel a Vörös Téren a proletárforradalom nagy vezérének mauzóleumánál, miután a menyasszonyi csokrot már elhelyezték az ismeretlen katona sírjánál.

A város fölött a Lomonoszov Egyetem tornya hirdeti — magasan, a fehér gomolyfelhökön túl is és szerte a világban — a nagy tudós eszméjét, akinek bronzszobra elégedetten tekint le az előadásról jövő diákokra. Évenként több mint félmillió diák tanul, készül fel az életre a város 73 különböző felsőoktatási intézményében, köztük a Lumumba nevét viselő Népek Barátsága Egyetemen Ázsia, Afrika és Latin-Amerika fejlődő országainak fiataljai.

Elragadó kép nyílik innen a Lenin-hegyekről a városra. A földalatti vasút néhány kopekért tíz perc alatt bevisz a központ nyüzsgő üzleti negyedébe, a Kalinyin sugárútra, amelyet az élére állított nyitott könyvhöz hasonló harmincemeletes KGST-palota zárja le. Egy kőhajításnyira innen áll az ugyanilyen magas Ukrajna Szálló.

Erről jut eszembe egy néhány évvel ezelőtt megtörtént eset. Egy csallóközi földművesszövetkezet kiránduló csoportja a nevezetességekkel ismerkedve éppen itt száll ki a városnéző buszból. A szövetkezet egyik idős, akkor már nyugdíjas alapítótagja János bácsi, aki azelőtt nemigen jutott el a falujából, sokáig elnézegette az éktelen magas házakat, amilyeneket legfeljebb képeken láthatott, s amíg számolta az emeleteket, a többiek otthagyták a nyolcmilliós nagyváros kellős közepén. Tehát így egyedül, ebben a nyüzsgésben, egészen jogos volt a kétségbeesése, már csak azért is, mert nem tudott oroszul. Bármennyire is mondogatta, hogy szeretne eljutni a szállodába és bármennyire is segítettek a járókelők, akik csak sejtették, miről lehet szó, sehogy sem jutottak dűlőre, hiszen a nagy ijedelemtől az idős embernek hirtelen még a szálloda neve sem jutott az eszébe, márpedig a városban akad belőlük jónéhány tucat. Végre egy szemfüles rendőr oldotta meg a bonyolult helyzetet. Képzelhető volt az öröm, amikor János bácsi betoppant a szálló halijába, ahová a csoport néhány tagja éppen a kereséséből tért vissza, miközben tűvé tették érte a várost.

Magam is majdnem így jártam tegnap, amikor az archangelszkojei kastélymúzeum parkjában Puskin szobrát fényképeztem. A fény és árnyék játéka úgy vibrált a költő máiványba faragott arcán, hogy majd megszólalt. Számomra ekkor megszűnt a világ, s amíg különböző szögekből és megvilágításban készítettem néhány felvételt, társaim bementek egy, most múzeumként szolgáló régi pravoszláv kápolnába, amiről nekem nem szóltak, s Így aztán hiába kerestem őket egy óra hosszat a parkba a platánok és őstölgyek útvesztőiben. Már-már feladtam a reményt, hogy valaha is találkozunk. Utolsó, szinte reménytelen kísérletként benéztem újból a kastélymúzeum képtárába. Tiepolo Giovanni Battista velencei festőművész monumentális festményét — Kleopátra találkozása Antoniusszal — készakarva sem lehet itt elkerülni. A színektől, aranytól csillogó, csaknem az egész egykori bálterem falát befedő festmény oly csodálatos volt, hogy egyszerűen nem lehet leírni. Látni kell. Nem tudom, meddig csodálkoztam, s mármár megszabadultam attól a nyugtalanító gondolattól is, hogyan jutok vissza Moszkvába, ami viszonylag még csak egyszerűbbnek tűnt fel. Viszont fogalmam sem volt, hogyan jutok el Leningrádba, mivel vonatjegyem a csoport egyik tagjánál volt. A vonat indulásáig ugyan még volt néhány órám, de fogalmam sem volt, hogyan és hol találom meg a társaimat, ha már esetleg visszamentek a városba. Kleopátra nem örülhetett jobban Antoniusnak, mint amikor a csoport egyik tagja hátulról megveregette a vállam.

Visszafelé menet a városba a volokolamszki országútnál, ahol egykor Moszkva határa húzódott, tankakadályok jelzik azt a helyet, ahol Panfilov tábornok csapatai védték a várost a második világháború során, az ország fővárosát, lakosságát, politikai, tudományos és művészeti intézményeit, azt a várost, ahol az orosz tudomány és művészet számos nagy egyénisége alkotott.

A vonat indulásáig a város ötvenhárom múzeumából csupán kettőre futotta az időből. Nem hagyhattam ki a programból a Tretyakov Képtárat, az orosz és a szovjet képzőművészet egyedülállóan gazdag gyűjteményét, és meg kellett néznem a Puskin Múzeumot is.

Múzeummá alakították át az orosz nép nagyjainak egykori lakását is, így jött létre a Dosztojevszkij-emlékmúzeum, a Tolsztojház, a Csehov-múzeum, a Majakovszkijkönyvtár, hogy csak néhányat említsek. Külön írásban számolhatnék be a Népgazdasági Kiállításról is, ahol délelőtt többek között láttam az első űrhajót.

Repülőgéppel érkeztem Moszkvába, s gépünk a város négy nagy repülőterének egyikén, a Seremetyevói légikikötőben szállt le, ahová állandóan érkeznek és ahonnan folyton indulnak valahová járatok. Moszkva az ország legnagyobb közlekedési csomópontja, kilenc személypályaudvarára tizenegy villamosított vasútvonal fut be. E pályaudvarok egyikén szálltam fel ma este az „Orosz Trojka" expresszre, amely reggelig elröpít 700 kilométerre északnyugatra az Észak Velencéjének is nevezett városba, Leningrádba.

DUSEK IMRE

Jogi tanácsadó

Gy. S. szepsi (.Moldava nad Bodvou) olvasónk a hagyatéki eljárással és az állami közjegyzőség működésével kapcsolatban tesz fel kérdéseket, valamint af.é. április 1 -én hatályba lépett s a Polgári Törvénykönyv eddigi rendelkezéseit kiegészítő és módosító törvény iránt érdeklődik.

1. Ha a hagyatéki eljárás során a jegyzőkönyvbe vagy a közjegyzői határozatba elírás vagy tévedés folytán hibás adatok — például az ingatlan helytelen megjelölése vagy száma — kerülnek, akkor ezek kiigazítástát vagy kijavítását azonnal vagy a határozat ellen beadott fellebbezésben lehet kérni. Ha azonban a hagyatéki eljárásból valamely ingatlan vagy más vagyontárgy tévedésből kimaradt, akkor az eljárás jogerős befejezése után is újabb hagyatéki eljárást lehet kérni az első eljárásból kimaradt vagyontárgyak tulajdonjogi viszonyainak rendezésére.

2. Adásvételi szerződés megkötése esetén ügyelni kell arra, hogy a vétel tárgya helyesen kerüljön megjelölésre, s az ingatlanok telekkönyvi vagy helyrajzi számának megjelölése a telekkönyvi betétlapon és az ingatlan-nyilvántartó hatóság (geodézia) által kiadott tulajdoni, illetve identifikációs lapon szereplő adatokkal egybehangzóan történjék. Erre a szerződés aláírása, illetve az állami közjegyző által történő nyilvántartásba vétele előtt kell figyelemmel lenni, s az esetleges téves adatokat kijavítani. A nyilvántartásba vett szerződést később már csak tévedés miatt lehetne bírósági perrel megtámadni,

3. A régi telekkönyvek és a telekkönyvi irattár 1964. április 1 -e óta az állami közjegyzőségek gondozásában vannak. Ezek a felek kérésére a szükségnek megfelelően hiteles kivonatokat adnak ki. Az említett nappal ugyanis a telekkönyveket lezárták, újabb bejegyzéseket már nem foganatosítanak. Az ingatlanokkal kapcsolatos jogviszonyokat, ezek változásait, az ingatlanok tulajdonosait a geodézia szervei tartják nyilván és adnak belőle kivonatokat.

4. A hatóságok előtt, a bírósági — polgári és büntető — eljárásban, a közjegyzőnél minden állampolgár az anyanyelvét használhatja. Ez a joga az alkotmányból és a nemzetiségek jogállásáról szóló alkotmánytörvényből következik. Az eljáró hatóság szükség esetén köteles tolmácsot alkalmazni. Az ügyvédi tanácsadók — amelyek nem hatóságok, hanem a lakosságnak jogi szolgáltatásokat nyújtó intézmények — többnyire rendelkeznek magyarul beszélő ügyvéddel vagy ügyintézővel.

5. A Polgári Törvénykönyv egyes rendelkezéseit kiegészítő és módosító, áprilist 1 -én hatályba lépett 131/1982 sz. törvény ismét bevezette a birtoklás védelmét és az elbirtoklás fogalmát.

A Polgári Törvénykönyv eddig csak a dolog tulajdonosának nyújtott jogvédelmet az ellen, aki jogtalanul beavatkozott a tulajdonjogába, a tulajdonos követelhette, hogy azt, aki a tulajdonát képező vagyontárgyat jogtalanul visszatartja, a bíróság kötelezze ennek viszszaadására. A vagyontárgyat birtokló személy, aki nem volt egyúttal a tulajdonosa, eddig ilyen jogvédelemben nem részesült.

Ezentúl jogvédelemben részesül mindenki ellen az a jóhiszemű birtokos is, aki valamilyen dologgal vagy tárggyal mint a sajátjával rendelkezik, ha az adott körülményekre való tekintettel abban a meggyőződésben van, hogy ez a tárgy (vagy dolog) őt megilleti. Ez a jogvédelem azonban nem illeti meg a dolog tulajdonosával szemben, akinek erősebb joga van.

Az elbirtoklás intézménye azt a célt szolgálja, hogy az említett jóhiszemű birtoklás esetében, bizonyos idő elteltével a tulajdonjogi viszonyokat a törvényes feltételek teljesítése mellett összhangba lehessen hozni a tényleges állapottal. így az elbirtoklás a tulajdonjog megszerzésének újabb esetét jelenti. Eszerint az a jóhiszemű birtokos, aki valamely dolgot vagy tárgyat — ingóságok esetén, három évig, ingatlan esetében tíz éven át — egyfolytában háborítatlanul birtokolt, ez idő elteltével a dolog tulajdonosává válik. Az elbirtoklás tárgyai azonban csak a személyi tulajdon tárgyát képező dolgok lehetnek (ingóságok, az ingatlanok közül a családi ház, garázs, hétvégi ház). Elbirtoklással azonban nem lehet megszerezni olyan tárgy tulajdonjogát, amely szocialista tulajdonban van.

Ha valaki olyan ingatlant használ és birtokol tíz éven át, amely építőteleknek minősül, s amelyhez ún. személyes használati jogot lehet létesíteni, akkor az ilyen ingatlan tulajdonjogát elbirtoklással az állam szerzi meg. Az illető személy pedig csak jogot szerez arra, hogy az állam családi ház építésére adja neki a 800 m2-t, a hétvégi ház esetében 400 m2-t, meg nem haladó telket személyes használati jog formájában.

A jelenlegi birtokos a törvényben előírt három, illetve tíz évi elbirtoklási időhöz azt az időt is hozzászámíthatja, amely alatt a jogelődje is egyfolytában és jóhiszeműen használta és birtokolta a tárgyat. Ebben az esetben az elévülési határidő nem fejeződhet be 1984. április 1-e előtt.

Ezek az új rendelkezések lehetővé teszik a tulajdonjogi viszonyok rendezését azokban az esetekben, amikor a jelenlegi birtokos a múltban megvett valamilyen ingatlant (családi házat) a tulajdonostól, birtokba is lépett, de valamilyen formai hiba miatt (a szerződés nem volt jóváhagyva vagy elveszett) nem vált tulajdonossá.

Természetesen ezek az előírások nem vonatkoznak azokra az esetekre, amikor valaki jogtalanul, jogellenesen vagy rosszhiszeműen lépett valamely ingatlan használatába, mint ahogyan olvasónk írja: önhatalmúlag „konfiskált egyes parcellákat".

B. J. olvasónk az iránt érdeklődik, hogy milyen kártérítési igénye van az ellen, aki gépkocsijába belehajtott és ezzel tetemes kárt okozott neki.

A Polgári Törvénykönyv 442. szakasza értelmében a károkozónak az okozott tényleges kárt kell megtérítenie. Ez elsősorban az eredeti állapot -helyreállítására irányul, s csak ha ez nem lehetséges, akkor jár a készpénzbeli kártalanítás. A tényleges kár mértékét — szükség esetén hivatalos szakértővel — a gépkocsi kofának, a baleset előtti műszaki állapotának, az addigi karbantartás mértékének a figyelembe vételével kell megállapítani.

A javítóműhelyben felmerült javítási költségeket maguknak kell megfizetniük, ha a biztosítóval, amely a károkozó helyett fizet, nem egyeztek meg másképp. Egyébként ezek a költségek nem feltétlenül azonosak a tényleges kár fogalmával. Lehet, hogy a javítás során már elhasználódott, elkopott vagy sérült alkatrészeket cseréltek ki újakkal, ekkor a kártérítésnél az elhasználódás mértékét, a jármű értékcsökkentését is tekintetbe kell venni. Ha a megállapított kártérítési összeggel nincs megelégedve, igényét egy éven belül bíróságilag érvényesítheti.

Dr. B. G.

17