A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-15 / 16. szám
AZ ÓKOR EMLÉKEZETE A krétai hieroglifikus írás néhány emléke (Fejezetek az írás történetéből) 11. SCHLIEMANN NYOMÁBAN Heinrich Schliemann, Trója felfedezője 1889. január elsején Athénban keltezett levelében egyebek között ezt írta ifjúkori barátjának : „Életművemet egy nagy tettel szeretném befejezni: fel akarom tárni Kréta szigetén a knósszoszi királyok ősrégi, történelem előtti palotáját, amelyet — úgy vélem — három éve fedeztem föl. Sajnos, ennek érdekében azonban meg kell vásárolnom az egész falusi gazdaságot, amelynek területén Knósszosz maradványai találhatók, mert más módon nem érhetek célt." Végül a dologból nem lett semmi, mert a tulajdonos elképesztően nagy összeget — 100 000 frankot — kért a birtokért. Később persze adta volna kevesebbért is, de Schliemann gyanúsnak találta az ügyet, ráadásul 1890 karácsonyán váratlanul meghalt, s így a knósszoszi palota feltárásának tervét másvalakinek kellett megvalósítania. Ezt az embert Arthur Evans-nek hívták és nagy tisztelője volt Schliemann-nak. Különösen a Mykénében folytatott ásatásai keltették fel az érdeklődését, hiszen a korai görög történelem olyan időszakáról adtak hírt, amelyről a tudomány még vajmi kevés ismerettel rendelkezett. Evanst 1884-ben kinevezték az oxfordi Ashmolean Museum igazgatójává, s ebben a minőségében kedvére utazgathatott Görögországban, persze amennyire ezt az akkori viszonyok lehetővé tették. Egy ízben Athén utcáin járva furcsa, három- és négyoldalú pecsétkövekre lett figyelmes, amelyeken hieroglifekre emlékeztető jelek voltak láthatók, de nem hasonlítottak sem az egyiptomi, sem pedig a hettita hieroglifekre. Evans megtudta, hogy a kövek Kréta szigetéről származnak, s amikor személyesen is ellátogatott oda, meglepődve tapasztalta, hogy ott szinte mindennapos használati tárgyaknak számítanak: az asszonyok viselik a nyakukban. Ezeket a köveket „tejkövek"-nek, „galópetrai''-nak hívták, mert a közhiedelem szerint jótékony hatással voltak az anyatejre, s érthető módon senki sem volt hajlandó megválni tőlük, legfeljebb az idősebb nők, akiknek már aligha lehetett szükségük ilyesmire. Evansnak e nehézségek dacára sikerült annyi tejkövet összegyűjtenie, hogy 1893. november 27-én tiszta lelkiismerettel jelenthette ki a „Hellenic Society" összejövetelén: felfedezte a krétai hieroglifikus írást. Állítása igazolásául több mint hatvan különböző hieroglif jelet mutatott be az érdeklődőknek. Sajnos ezt a legrégebbi krétai írást mind a mai napig nem sikerült megfejteni, csupán annyit tudunk róla, hogy feltehetően ez volt a legkorábbi írások egyike Európában. Kréta szigetén rábukkantak más titokzatos írások emlékeire is, ezek közül kétségtelenül a phaisztoszi korong a legnevezetesebb. 1908-ban egy olasz régészcsoport folytatott ásatásokat Phaisztosz közelében; az expedíció egyik tagja dr. L. Pemier talált rá a 16 centiméter átmérőjű agyagkorongra, amelynek mindkét oldalára furcsa jeleket nyomtat-A phaisztoszi korong tak rá egy csigavonal mentén. Akadnak, akik vitatják, hogy a korongot Kréta szigetén készítették, s azzal érvelnek, hogy a korongon található írás sehol máshol nem került elő a szigeten. A krétai hieroglif íráshoz hasonlóan a phaisztoszi korong szövege is megfejtetlen, jóllehet sokan megpróbálták elolvasni. Egyik-másik „olvasat" már annyira fantasztikus, hogy az ember nem állja meg nevetés nélkül. 1931-ben megjelent egy szemrevaló könyvecske az Oxford University Pressnél, amelynek a szerző, F. G. Gordon a következő címet adta: „A baszktól a minósziig". Ebben olvashatjuk a phaisztoszi korong szövegének a „fordítását" is: „... az úr szárnyasán lépdel a csöndes ösvényen, a csillagkaszaboló, a vizek tajtékos öble, cápakaszaboló az indázó virágon; az úr, a lóbőr- (vagy sziklafelület-) kaszaboló, az ösvényen fölkapaszkodó kutya, amely lábával kiüriti a vizeskorsókat, fölkapaszkodik a körbefutó ösvényen, kiszárítja a borostömlőt ..." A phaisztoszi korong tehát egyelőre még nem adja ki a titkát; mindenesetre figyelemre méltó, hogy a betűnyomtatás gondolata 3000 évvel Gutenberg előtt már megfordult valakinek a fejében. Az említett írásoknál azonban sokkal jelentősebbek azok az írások, amelyeket ugyancsak Arthur Evans fedezett fel Kréta szigetén, miután 1900-ban sikerült megvásárolnia azt a földterületet, ahol egykoron a knósszoszi palota, a legendás Minósz király rezidenciája állt. A knósszoszi ásatások költségeit lord Evans a saját zsebéből fedezte, állítólag ötmillió márkát áldozott rá. A feltáró munkálatok elkezdése után hamarosan kiderült, hogy szenzációs leleteket rejt a föld méhe. Evans lelkendezve számolt be róluk az apjának: „Fontos leletnek számítanak azok a sértetlen agyagtáblák vagy töredékek, amelyek a babiloni agyagtáblákra emlékeztetnek, de prehistorikus krétai írással rótták tele őket. Van már vagy hétszáz darab belőlük. Nagyon meg vagyok elégedve, hiszen éppen ezért jöttem hét évvel ezelőtt Kréta szigetére, s ez a dolog befejező láncszeme lesz minden felfedezésemnek." 1900 és 1905 között a knósszoszi palota ötven különböző helyéről több mint 2800 agyagtábla illetve töredék került elő. Ezek nagy része olyan írást tartalmazott, amelyet Evans lineáris fi-nek nevezett el; a fennmaradó többi táblára szemmel láthatóan ősibb („archaikusabb") írással jegyeztek fel valamit, ez az írás a lineáris A elnevezést kapta. Evans elképzelései szerint a lineáris B a lineáris A-ból alakult ki; mivel a különböző jeltípusok száma nem haladta meg a százat, joggal feltételezhette, hogy szótagírásról van szó, de ennél tovább nem nagyon sikerült A phaisztoszi korongon látható jelek jk “ ^ ■ I $ • f-ö ” $ 9 ,j 0 50 o i ,J i ” Ä *<$- w * * Hű- I * 4 “ 8 § ,-•fr-1 ű * u\£ * fi '0 i “ t> A •» * V eljutnia. Amikor 1909-ben megjelentette Scripta Minoa / című könyvét — ebben tette közzé a krétai hieroglifikus írás dokumentumait, bemutatta a phaisztoszi korongot, s inkább ízelítőül mellékelte néhány agyagtábla lineáris A-val, illetve lineáris B-vel irt szövegét — megígérte, hogy hamarosan sajtó alá rendezi a további .köteteket is, amelyekben elsősorban az agyagtáblák tartalmát ismertetné. Sehogy sem boldogult azonban az írások megfejtésével, s ez a kedvét szegte, így a közel háromezemyi agyagtábla szövege publikálatlan maradt évtizedeken át. Ezek után a knósszoszi palotára összpontosította a figyelmét, s a feltárási munkálatokról négy vaskos kötetben számolt be (The Palace of Minos). Az utolsó rész 1935-ben látott napvilágot, ebben 120 agyagtábla szövegét is ismertette, de hol volt ez az egykor beígért 2800 táblához képest! Ha figyelembe veszszük, hogy Evans 1909-ben már 58 éves volt, s hogy az első világháborút követően csak 1921-ben tehát 70 éves korában térhetett vissza az ásatások színhelyére, akkor aligha csodálkozhatunk azon, hogy a megfáradt öregúr nem győzte energiával a nagy körültekintést igénylő munkát. Ugyanakkor sajnálatos módon másoknak sem tette lehetővé. hogy az agyagtáblák szövegeit publikálják, mi több, azt is rossznéven vette, ha valaki másképpen vélekedett a krétai civilizáció kialakulásáról és fejlődéséről. Több olyan esetről is tudunk, hogy tekintélyes tudósoknak kellett megválniuk vezető beosztásuktól, mert szembeszálltak a nagy tekintélyű lord Evansszel. Vitathatatlan, hogy Arthur Evans krétai ásatásai jelentős mértékben gyarapították az ókori Görögországgal kapcsolatos ismereteinket. A kiváló tudós azonban annyira megszállottja volt a „minószi kultúrának", hogy még ott is megtalálni vélte a nyomait, ahol azt nem lehetett bizonyítani. Azt a nézetet vallotta, hogy a „minósziak" voltak azok, akik behatoltak a Peloponnészoszi-félszigetre, leigázták Mykénét és Athént, s Kréta provinciájává tették egész Görögországot. Ez az elképzelés — amelyet egy ókori legenda is alátámasztani látszott, gondoljunk csak a szörnyűséges Minotauruszra és a labirintusra — természetszerűen kizárta annak lehetőségét is, hogy a knósszoszi agyagtáblák szövegeit görögül írták. Aki az ellenkezőjét bizonygatta volna, az óhatatlanul szembe kerül Evansszel és az egész tudományos közvéleménnyel. Evans jó érzékkel tapintott rá arra a tényre, hogy az agyagtáblák alighanem valamilyen felsorolásokat, jegyzékeket tartalmaznak, s azt is felismerte, hogy a lineáris A-t, illetve a lineáris B-t nem kimondottan az agyagtáblák kedvéért találták föl, hiszen ezeket a kusza jeleket nem volt éppen egyszerű dolog a puha agyagba róni. Az agyagtáblákat nem égették ki, s a knósszoszi palotában csak azért maradhatott fenn viszonylag épségben olyan sok tábla, mert a várost elpusztító tűzvész „kiégette" a táblákat. Evans keserűen tapasztalhatta, milyen rövid életű is lehet egy ilyen agyagtábla: a frissen kiásott táblákat egy alkalommal csak egy fészerbe tudta elhelyezni, s mire másnap értük ment, hogy biztos helyre szállítsa őket, csak egy óriási sárkupacot talált ott. Az esőié becsurgott a táblákra és „feloldotta" őket. Valószínűnek látszik, hogy a krétaiak az agyagtáblák mellett kevésbé időálló anyagra is írtak, például bőrre vagy papiruszra, ezek az emlékek azonban érthetően nem maradtak fenn. Sokáig úgy hitték, hogy a lineáris A és a lineáris B írást csak Kréta szigetén használták, egy szenzációs felfedezés azonban gyökeresen megváltoztatta az addig kialakult elképzeléseket. De erről majd legközelebb. LACZA TIHAMÉR 18
