A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-04-01 / 14. szám

AZ ELSŐ CIGÁNYISKOLA MEGSZERVEZŐJE Mennyey József a magyar oktatásügy fi­gyelemre méltó egyénisége volt Kezdettől fogva kizárólag pedagógusként tevékeny­kedett Valamennyi neveléstani írása ta­pasztalataiból, az oktatás-nevelési folya­mat gyakorlati eredményeiből fogant Ko­rában egyedülálló pedagógia cigánygyer­mekek számára ... Tevékenysége a mai Szlovákia területére összpontosult mun­kásságának pedagógiai jelentősége sok tekintetben úttörő jellegű volt, — illő tehát, hogy az évforduló kapcsán, ha megkésve is, tisztelegjünk a vidékünkről indult, elmé­leti ismereteit itt kamatoztató pedagógus emléke előtti 1823. február 29-én született Kisdovo­­ránban. Tanulmányait Érsekújvárott majd Nyitrán végezte. 1848. szeptember 3-án Eötvös József író, a Batthyány-kormány iskolaügyi minisztere nevezte ki az ér­sekújvári tanítóképző intézet tanárává. A fiatal, huszonöt éves Mennyey meglepő dolgot cselekedett: megszervezte az or­szág első cigányiskoláját Érsekújvárott! Az egyik korabeli lap így tudósított az ese­ményről:,,. .. a város mellett levő czigány­­szeren vagy 5—600 czigány lakott, kik állatkere-kedéssel foglalkoztak, ezek 70—80 gyerekeit igyekezett az iskolába terelni: e czélból Csernák József plébános­sal néhány veres nadrágot csináltatott és ha a rajkó eljött az iskolába, felhúzta s abban tanult... majd fehér czipóvat csá­bította őket.1856-ban a Tanodái La­pok közötte „A czigányfaj Magyarorszá­gon" című cikkét, amelyben az Érsekújvá­ron létrehozott cigányiskoláról is írt az ott alkalmazott módszereit eljárásait vala­mint az elért eredményeit is ismertette. A cikk hatalmas visszhangot váltott ki: írását átveszik a német szaklapok, sőt a német országos kalendárium is közli. 1856-ban Újváron megszűnt a képzőin­tézet Mennyey Kalocsára került, ahol igazgatóként tevékenykedett kilenc évig, majd kinevezték Árva és Túróc megyék tanfelügyelőjévé. Innen Vas vármegyébe került ahol 1882-ben nyugdíjba vonult. Szombathelyen halt meg 1889. május elsején. Jelentős művei közé tartozik az Életin­telmek című, 1860-ban Bécsben kiadott munkája, amely elmélkedéseket tartalmaz ifjak és öregek számára. Az „Általános tanítás és tanodái neveléstan"c. műve két kiadást is megért. Fő műve, a háromköte­tes „Nevelés és tanítástan" 1866-ban lá­tott napvilágot a harmadik kiadást követő­en 1875-ben a Magyar Királyi Egyetem pályadijjal tüntette ki a szerzőt. Pedagógiai cikkeit a Tanodái Lapok mellett az Iskola Barát és az Idők Tanúja közötte. Kevés írása jelent meg Mennyey név alatt — a több ál- HL írói név közül leggyakrabban a Bajnai nevet használta —, ezért pedagógiai-írói munkásságának feldolgozása hosszadalmas munkát igé­nyelne, de mindenképpen megérné a fá­radságot. PÉNZES ISTVÁN JUHASZ GYULA Juhász Gyula (Horváth Jenő rajza) (1883-1937) áz éve született Juhász Gyula a Nyugat-nemzedék egyik leghánya­­tottabb életű költője, Ady kortársa, a fiatal József Attila első mestere és útnak indítója. Az ifjú segédtanár szinte sorra járja a századeleji kisvárosok gimnáziumait: Mára­­marossziget, Léva. Nagyvárad, Szakolca, Makó és végül Szeged a születési hely az utolsó állomás. Száműzöttnek, kegyvesztett­nek érzi magát és ehhez hozzájárul mélabús lelkialkata is. Pedig a budapesti egyetemen még lelkes szervezője volt az ifjúsági irodal­mi köröknek. Babitshoz, Kosztolányihoz, Oláh Gáborhoz szoros barátság fűzi. A ma­gyar-latin szakos egyetemi hallgató elsősor­ban a magyar irodalomhoz vonzódik. És verseket, cikkeket ír. Kezdetben a századvégi költők hatottak rá (Reviczky Gyula, Ábrányi, Kiss József). Verseiben sok az érzelmesség, a dekadencia, de később új, friss áramlatok­kal telítődik meg lírája. Különösen jó hatással volt rá Nagyvárad pezsgő szellemi élete, ahol a Holnap antoló­gia íróival együtt hitet tesznek a modem magyar líra és Ady mellett. Ez a kis csoport a magyar líra akkori állóvizét mozgatta meg és a korszerű versekkel kivívták az elismerést és az ellenszenvet is. Itt ismerkedett meg Sárvári Anna színész­nővel, akinek emlékét haláláig, nem tudja elfelejteni és megható, szemérmes szerelmi lírájának örökös ihletője lesz. A kavargó, új eszmékkel terhes Váradról 1911 -ben állami kinevezéssel Szakolcára kerül. Ez a számű­zetésnek is beillő áthelyezés egészségileg is nagyon letörte az amúgy is örökös lelki depressziókkal küszködő, sokszor öngyilkos­ságot is megkísérlő költőt. Ugyanakkor azon­ban sok egyéni színnel, vágyódásokkal ter­hes vallomásokkal gazdagította költészetét a közel kétéves szakolcai tartózkodás. Megis­merte az egyszerű, többségében szlovák nyelvű nép életét és megható versekben emlékezik a városról, Ancsáról, a kis szőke szolgálólányról, az őszi fényben fürdő dom­bokról, a kálváriáról és közben itt írja leg­szebb szerelmes verseit a másik Annához, az elérhetetlenhez, a szőke színésznőhöz is. Életrajzi ihletésű kis regényének, az Orbán lelke címűnek is ebben a környezetben ját­szódik a története. Régebben a hatvanas években jártam Sza­­kolcán (Skalica). Megnéztem a ma is impo­záns külsejű gimnáziumot, ahol egykor Ju­hász Gyula tanított, a kitatarozott, de ódon külsejét megtartó házat, ahol albérletben lakott és minden reggel a macskaköves ut­cán nyugodt csendes léptekkel elindult az iskola felé. Beszéltem az akkor még élő tanítványaival Koreszka Gyulával, a neves festővel, Ján Blahóval, a népszerű operaénekessel, akik csupa odaadó melegséggel, őszinte tiszte­lettel emlegették nevét. Beültem abba a kiskocsmába is, ahol megismerhette Ancsát a kis szőke szolgálót, felmentem a temető­dombra, ahonnan látni lehetett a lankás völgyben elterülő várost... Juhász Gyula sokszor elvágyódott innen, de verseiben újra meg újra visszatért. „Az ifjú segédtanárnak a végeken gyakran fel kell pakolni a poggyászát, gallérját-ingét, pár szótárát és az esernyőjét. Nagyon szo­morú és stílusos az élete" — írja róla Koszto­lányi. Szakolcáról Makóra kerül, de ismét súlyos lelki válságok, depressziók gyötrik, öngyil­kossági kísérletet követ el és a budapesti Rókus-kórházban ápolják. Itt ismerkedik meg Eőrsi Júliával, akivel őszinte barátságot köt és meghatóan szép verseket ír hozzá. Eőrsi Júlia: Tiéd a sírig című nagy vihart kavart kötetében (1957) emlékezik Juhász Gyulára, akinek állítólag felesége volt. Hosszú betegségéből a megélénkülő, há­ború ellenes forradalmi események rázzák fel. Lassan visszanyeri munkakedvét, előbb a Szeged és Vidéke, majd a Délmagyaror­­szág című lap szerkesztője lesz. Sűrűn je­lennek meg cikkei, versei és bekapcsolódik a szegedi haladó értelmiség forradalmi ak­cióiba is. Előadást tart Petőfiről, melyben kiemeli meg nem alkuvó, forradalmi szere­pét, népszerűsíti a modern irodalom nagy­jait, tagja lesz a Vörösmarty Akadémiának. A Testamentum című versében ezt írja: „Ha emlékeztek, mit daloltam én. Ne kérdezzétek majd, ki voltam én. Nem a pacsirta fontos, csak a dal. Mely nem múló, szent összhangba hal. A Tanácsköztársaságot lelkesen üdvözöl­te. Ő lett a szegedi színház vezetője, új műsorpolitikát tervezett, munkáselőadáso­kat szervezett. És az ellenforradalom min­dent eltipró bosszúja közepette sem hallga­tott el. Vezércikkben, versben tiltakozott az elnyomás ellen. A munkát hozza példaképül a hasonló című költeményében: „Én öt dicsérem csak, az élet anyját. Kitől jövendő győzelmünk ered,... A forradalom utáni kiábrándultság érző­dik későbbi nagy verseiben is (Tápai lagzi. Magyar tél. Munkások a hídon stb.). Egész életén át kínozta az önmagával való elégedetlenség, hogy meg tud-e felelni az őr szerepének, a láng őrizőjének. Egyre jobban elhatalmasodik rajta a be­tegség és egyik este veronállal megmérgezi magát. „Vannak akik szép verseket hoztak az új magyar lírának. Juhász Gyula zenét hozott. Sajátos, tiszta hang csendül ki ver­seiből ..." — írja Komlós Aladár Az új magyar líra c. tanulmánykötetében. Kosztolányi Dezső az egykori iskolatárs, a régi jó barát, mindig megható szavakkal, szinte lírai hangon emlékezik Juhász Gyulá­ra és verseire: „Százezerszer kell átélni egy fájdalmat, százezerszer kell megnézni a rózsát, a ka­lászt, a port, százezerszer kell elmondani hogy valamikor meg tudjuk írni. Áldozat a művészet, akár az élet... Juhász Gyula is ilyen ember és ilyen művész, aki ad és áldoz, mikor ír." Németh László, a mindig újat akaró, örök­ké teremtő író és szigorú kritikus is szere­tettel ír a csendesnek, mélabúsnak titulált költőről: „Aki Juhász Gyulát olvassa és van egy kis érzéke ... mindig lesz az életének órája, amelyben honvágyat érez utána." OZSVALD ÁRPÁD Csáder Judit (2) és archívum fefv. A szakolcai gimnázium épülete, ahol Juhász Gyula 1911 és 1913 között tanított Ebben a szakolcai házban lakott a költő (ma Gorkij u. 19, egykor Béka utca 10.) 15

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom