A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-01 / 14. szám
A 12. század derekán egy Idrizi nevű arab utazó nagyvárosként jelöli Szlovákia mai fővárosát. Nyolc évszázados összehasonlítást tenni az akkori és a mai városkép között — nyilvánvalóan nem lehet mosoly nélkül. 1945-ben, a város legjelentősebb történelmi sorsfordulójának esztendejében nyolcvanezer épület állt e helyen s a lakosság lélekszáma alig haladta meg a százharmicezret. Harmincnyolc évvel később, tehát a jelen pillanatban érvényes adatok már korántsem intézhetők el ilyen röviden, hiszen a szocialista fejlődés évtizedei során végbement változás egyértelműen példátlannak minősíthető. Ezidő alatt a város lakossága csaknem megháromszorozódott, ami természetesen nem csupán a lakásépítés rendkívüli tempója által volt lehetséges. Mert a városban élő, több mint három és félszázezer ember számára ki kellett alakítani a munka, a közlekedés, az oktatás, a szórakozás, az egészségügyi ellátás feltételeit, a kereskedelem hálózatát... De ezúttal jobb a teljes felsorolás szándékától eltekinteni, hiszen az úgyis lehetetlen, annál is inkább, hogy az ilyen teljességre törekvő leltár nem készült, nem is készülhet egy naponta változó városról. Az érzékelhető valóság mégis rácáfol a „lehetetlen" fogalmára, hiszen mindaz, ami a felszabadulás óta az átalakulás, a fejlődés része lett, mindaz kézzel fogható valóság, hasznosságában, jelentésében pedig annál is több. Ha a város felszabadulásának évfordulóján az ember körsétára indul, ugyan hol is kezdhetné másutt, mint a Slavínon, az emlékezés, és a kegyelet csendes sírkertjében, ahol a felszabadító szovjet hadsereg hősi halált halt katonái nyugszanak. E pontról csaknem az egész város belátható s a panoráma nem csak azoknak mond sokat, akik a felszabadulás előtt is álltak ugyanitt, de azoknak is, akik csak azután születtek. Ez a sírkert történelmi kilátó is egyben, mert aki az emlékmű tövéből tekint a város panorámájára, az egyúttal a történelemre is tekint. Ha az ember a régit, a felszabadulás előttit akarja különválasztani az újtól — igazán nem nehéz a dolga, hiszen a belső városmagot körülölelő, széles gyűrű lényegében teljesen újnak tekinthető. A távolban Európa egyik legmodernebb petrokémiai kombinátja, a Slovnaft látszik, ahol hazánk vegyipari termékeinek a tíz százalékát állítják elő. De a széles városképben számos kisebb-nagyobb ipari üzem körvonalai is kirajzolódnak, melyekben tizenöt ipari ágazaton belül Szlovákia ipari termelésének 14 százalékát produkálják. A legfeltűnőbbek talán a lakótelepek, köztük a legnagyobb, és egyben legújabb, még mindig épülő, bővülő ligetfalusi lakótelep — a Duna közvetlen szomszédságában, ahol rövidesen átadják a forgalomnak a város harmadik hídját is. A városképből számos oktatásügyi intézmény impozáns épülete is kiemelkedik, így a Szlovák Műszaki Főiskola tömbje, melynek egyik épülete a város legmagasabb épülete is egyben. Tudvalevő, hogy Bratislava a felszabadulás utáni évtize12 dekben diákvárossá nőtt. Öt főiskoláján, egyetemén, négy önálló egyetemi fakultásán több mint harmincezer fiatal tanul, ugyanakkor a közép- és szakközépiskolák diákjainak száma is meghaladja a húszezret. A fiatalság tömeges jelenléte kétségtelenül rányomja bélyegét a városképre, mi több, annak hangulatára is, hiszen a lakosság egyharmada harminc évnél fiatalabb. Lévén Bratislava Szlovákia legnagyobb városa és fővárosa is egyben, érthető módon politikai és kulturális központjának is számít. A város kulturális életének részét számos jelentős, nemzetközi esemény gazdagítja, többek között olyanok, mint a világrangot szerzett zenei ünnepségek, a gyermekkönyv-illusztrációk biennáléja, vagy akár az Incheba elnevezésű nemzetközi vegyipari vásárt is említhetnénk. Képtárak, színházak, múzeumok, hangversenytermek, kultúrközpontok, tudományos- és kutatóintézetek, művészeti együttesek, könyvtárak ... teljességgel felsorolni lehetetlen, hiszen mindaz, ami a teljes városképet képezi, szerves egységet alkot, amely méltó módon reprezentálja nemcsak önmaga, hanem az egész ország szocialista fejlődését is. Az utóbbi évtized során Szlovákia fővárosának fejlesztése épp a fővárosi jellegből adódó küldetés okán fokozottabb figyelemmel zajlik, s ennek bizonyítására számos nagy beruházást is említhetnénk, de minden felsorolásnál többetmondóbb, ha egyszerűen csak végigtekintünk a városképen. Mert a régi és az új, vagy a műemlékvédelem jóvoltából megújult objektumok közti különbségeket élményszerűen a látvány képes érzékeltetni a legjobban. És vajon ki ne fordulna meg időnként ebben a városban, ahová vasúton naponta csaknem százezer, autóbuszon pedig több mint félszázezer ember érkezik — köztük nem kevés látogató, hazai és külföldi turista, akik egyszerűbb eszközökkel tapasztalhatják a fejlődést, mintsem az leírható. Persze, a naponta ide érkezők zöme dolgozni jön a fővárosba, kivált annak építőiparába. Érthető, hiszen ami a leginkább jellemzi a mindennapi változásokat, az elsősorban az építkezés, az új tervek, beruházások tényleges megvalósulása. 1945 április 4-én új történelem kezdődött. Szomorú módon — halottakkal, hősökkel kezdődött ez a történelem. S mert így volt, róluk megfeledkezni sem az évfordulón, sem a hétköznapokon nem lehet. A város, az ország lakossága méltó módon őrzi azok emlékét, akik már sosem térhettek haza, akiknek végső nyughelyük lett az itteni föld. Sírjaik helyét nem véletlenül választották meg ott, ahonnét csaknem az egész város belátható. A város, melynek határai a nyolcszáz évvel ezelőtt erre járt arab utazó idejében aligha voltak nagyobbak, mint a Slavín sírkertje. KESZELI FERENC A szerző (3) és M. Ha tőin (3) felvételei
