A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-18 / 12. szám
Nepi hangszereink A töröksíp a hódoltság idején tűnt fel először Magyarországon. Az ottomán hadsereg janicsár seregei hozták magukkal: ezért is volt sokáig töröksíp a neve. Erdélyben szertartási eszköz volt (lakodalmakban, esküvőkön játszottak rajta), sőt Thököly Imre önéletírásában megemlíti, hogy temetéseken is megszólaltatták. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején vált a kuruc világ jelképévé. Ez idő tájt kezdik tárogató néven emlegetni. A hangszer fúvókája kettős nyelvsípból állt. A múlt században azonban egy pesti hangszerkészítő mester a kettős nádsípot klarinétfejjel cserélte fel. A kettős nyelvsípot köztudott, hogy igen nehéz tisztán megszólaltatni, a csere után némileg könnyebbé vált a fújása, de törökkori, illetve kuruckori hangszínét teljesen elveszítette. Ma már mint tárogató, a letűnt kornak csak hamiskás nosztalgiáját képes felidézni. Mint már említettem a töröksíp eredetileg katonai hangszer volt. Kísérete csak a dob lehetett. A begyakorolt hadmozdulatokat ennek a hangszernek jeleire valósították meg a csatában is, mert annak mindennél erősebb éles, szinte sikoltó, rikoltozó hangja mindenhol hallható volt. Szlovákiában két töröksípot tartunk nyilván (Rimaszombati múzeum), melynek értéke szinte felbecsülhetetlen, hisz gazdag történelmi múltunk szemtanúi voltak. Ma már eredeti töröksíp rekonstrukciót senki sem csinál Szlovákiában, de tárogatót Feled mellett Gortva pusztán, egy idős bácsi még néha készít. Néprajzosaink elengedhetetlen kötelessége lejegyezni annak készítési módját, mert talán évek múlva már ez is örök rejtély marad számunkra. KATONA ISTVÁN Fotó: Platzner László A Csallóközben és a Mátyusföldön, mint általában más tájegységekben, háromféle citerát ismerünk. 1. Vályú citera 2. Kisfejes citera 3. Hasas citera A citerát egy átlagos kézügyességü ember odahaza is el tudja készíteni. Ha egy darabból készítjük, legalkalmasabb a juharfa, vagy a hársfa. Ha külön darabokból, akkor a fejek készítéséhez keményfát, a fedő- és oldallapokat pedig fenyőfából készítjük. A fenéklaphoz sűrűbb szálú, a fedőlaphoz pedig ritkább szálú fenyőfa szükséges. A húrrögzítésre és hangolásra megfelel a közönséges szög is. A citera érintői, más szóval kottái szintén drótból készülnek. Az érintő helyének megállapítása úgy történik, hogy előbb a hangszer készítője egyetlen húrt feszít ki a készülő citerán, majd egy jól hangolt hangszeren, sorra megszólaltatja a kívánt hangsor hangjait. A húr alatt drótdarabkát tologatva megkeresi ugyanazokat a hangokat a készülő hangszeren. A megfelelő helyeket ceruzával megjelöli. A citera oldallapját vékonyra gyalulják, majd forró vízben puhítják — főzik, amíg az nem válik hajlékonnyá. Ezek után az előre elkészített formához szorítják. Kihűlése után az alsó és fedőlapot ún. „benútoljuk" és az oldallapot meleg enywel beütjük a két lap közé. A Csallóközben és Mátyusföldön ismeretes citerák többsége diatonikus, de egyre gyakrabban találkozunk kromatikussal is. A kész citera tartozékai a verő és nyomó.