A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-18 / 12. szám
Tudomány-technika______ AZ ÓKOR EMLÉKEZETE (Fejezetek az írás történetéből) 10. KÖZJÁTÉK UGARUBAN Szíria legnagyobb tengeri kikötőjétől. Lataki - ától alig tizenöt kilométernyire délkeleti irányban található a Földközi-tenger partján Rasz Samra település, amelyet többnyire még a nagyobb léptékű térképeken sem szoktak megjelölni, hiszen napjainkban nem számit különösebben jelentős helynek. 3500 évvel ezelőtt azonban messze földön híres város állt itt. Ugarit, amely egy városállam központja volt. Az ugaritiak élénk kereskedelmet folytattak a környező országok népeivel, s amennyire erejükből tellett, igyekeztek megvédelmezni függetlenségüket. Ez persze korántsem volt könnyű feladat, hiszen délről az egyiptomi fáraó, északról a hettita király, keletről pedig a babiloni uralkodó fenyegette őket. A hatalmi erőviszonyok alakulásától függően egyszer az egyik birodalom, másszor a másik birodalom fennhatósága alá tartoztak, s amikor már úgy tűnt, hogy végre saját maguk urai lehetnek, váratlanul a tenger felöl csapott le rájuk az ellenség és Ugarit a lángok martaléka lett. 1928-ig csak különböző történelmi források utaltak Ugarit létezésére, pontos helyét nem tudták megállapítani, romjaira nem sikerült rátalálni. 1928 márciusában aztán egy földműves Rasz Samra melletti kis birtokán egy boltozatos mennyezetű sírkamrára bukkant, amely felkeltette a régészek érdeklődését. Claude F. Schaeffer francia régész vezetésével egy év múlva megkezdődtek a feltárási munkálatok, s különböző ciprusi és mükénéi vázák mellett ékírásos agyagtáblák is előkerültek a föld mélyéből. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Ugarit romjait találták meg, Charles Virolleaud, a libanoni régészeti intézet akkori igazgatója pedig hamarosan nyomtatásban is közreadta a megtalált agyagtáblák szövegét. Az akkád ékírásra emlékeztető jeleket azonban nem sikerült elolvasni, s ebből a kutatók logikusan arra következtettek, hogy egy addig ismeretlen nyelven — feltehetően az ugaritiak nyelvén — írott feliratokról van szó. Virolleaud közleménye eljutott egy német nyelvészhez, Hans Bauettioz (1878—1937), aki hallei dolgozószobájában néhány hét leforgása alatt megfejtette az ugariti írás titkát. Hans Bauer igen sokoldalú orientalista volt, de energiáit mindenekelőtt a nyelvészeti kérdésekre összpontosította. Szinte valamennyi európai nyelven olvasott, alaposan ismerte az összes fontos sémi nyelvet, emellett Európán kívüli nyelvekkel — például a kínai, a koreai és a maláji nyelvvel — is foglalkozott. Ugyanakkor kiismerte magát a matematikában, a csillagászatban és az állattanban is, s ez a sokrétű tájékozottság meg a rendkívüli kombinációskészség a legnehezebb problémákon is átsegítette. Már Virolleaudnak feltűnt, hogy az ugariti agyagtáblákon viszonylag kis számú ékjei váltakozik, legfeljebb 30. s ebből logikusan következik, hogy az ugariti írás nem lehet sem fogalomírás, sem pedig szótagírás, csakis betűírás. Ha ez így van, akkor az ugariti ábécé a legrégibb ismert betűírás, ŕiiszen a föníciaiak — akiktől a görögök és a zsidók is „imi tanultak" — csak Ugarit pusztulása után, i. e. 1200 körül jelentek meg a történelem színpadán. (1904-ben egy angol régészcsoport, amelynek Flinders F’etrie volt a vezetője a Sinai-félszigeten egy ókori rézbányában folytatott ásatásokat; az egyik akna bejáratában nyolc feliratos kőtáblát találtak, egy másik helyen pedig írásjelekkel telerótt szobrokat. Az egyiptomi hieroglifekre emlékeztető jelek egy betűírás írásjegyeinek bizonyultak. Feltehetően a rézbányában dolgozó ósémita származású rabszolgák valamelyike állította össze ezt az ábécét, amelyet a kutatók protosinai írásnak neveztek el. Keletkezését i. e. 1500-ra teszik, tehát nem idősebb az ugariti betűírásnál.) Hans Bauert már a kezdet kezdetén kegyeibe fogadta Fortuna istenasszony. A hallei professzor feltételezte, hogy az ugariti agyagtáblák szövege valamilyen sémi nyelven íródott — s ez a hipotézis helyesnek bizonyult. A megfejtés során a sémi nyelvek szerkezetének (prefixumok, ragok stb.) törvényszerűségeiből indult ki. Munkáját némiképp megkönnyítette az a tény, hogy az ugariti írnokok szóelválasztó jeleket használtak, így az egyes szavakat könnyen el lehetett különíteni. Az ugariti ábécében — akárcsak a föníciai és a héber írásban — nem jelölték külön a magánhangzókat, ezért gyakran előfordultak egy, két illetve három jelből álló szavak is. Az ugariti nyelv közel áll a héberhez, sok szó azonos vagy rokonhangzású a két nyelvben, s ez Bauer malmára hajtotta a vizet. Kutatásainak eredményeiről 1930-ban megjelent könyvében — „A rasz samrai ékírásos feliratok megfejtése" — számolt be. Ennek a munkának az a különlegessége, hogy szerepel benne egy utólag csatolt „Fontos kiegészítés" is: itt korrigálta Bauer — Edouard Dhorme professzor észrevételei alapján — a könyv első részében előforduló hibás megfejtéseket. Az történt ugyanis, hogy az egyik ókori ugariti írnok hibát vétett; elfelejtett szóelválasztó jelet tenni két szó közé, s ez Bauert megtévesztette. Az ugariti betűírás kialakulásának körülményeiről a szakemberek mind a mai napig vitatkoznak. A legfontosabb kérdés az, hogyan alakulhatott ki a betűírás egy olyan városállamban, amely fogalom- és szótagírást használó kultúrközpontok vonzásában élt? Mi ösztönözhette vagy sugallhatta azt a felismerést, hogy a betűírás a legegyszerűbb, de egyúttal a legrugalmasabb írásmód? A választ, érzésem szerint, nem lesz könnyű megadni, a vita még sokáig elhúzódhat. Mindenesetre szerencse, hogy az ugariti írnokok az ékjeleket és az agyagtáblát választották, így legalább az utókor tudomást szerezhetett az ugariti betűírásról. Mert képzeljük csak el, ha történetesen a papirusz és az egyiptomi hieroglifek mellett döntenek, akkor bajosan maradt volna nyoma az irástudományuknak! A hajdani Ugarit területén 1929-ben elkezdődött régészeti ásatások ma is teljes intenzitással folynak, s a kutatók úgy vélik, hogy lesz még meglepetésben részünk. Már Schaeffer megállapította, hogy az agyagtáblák lelőhelye könyvtár lehetett egykor. A későbbiekben kiderült, hogy ez a könyvtár, s emellett még egy ímokiskola is az ugariti főpap házában működött. A nagy körültekintéssel készült feliratok elsősorban Baal isten és felesége. Anath viselt dolgairól tudósítanak, tehát mitológiai tárgyúak. A könyvtáron kívül sikerült néhány királyi levéltárat is feltárniuk a kutatóknak, itt őrizték a diplomáciai levelezést és adósleveleket is. 1 í-oa .» '•Y m. e ed> 17 n 3 JH u 18 V s </ Jtt b 19 á * 5 T ff 80 < r 6 JB d 81 [XJ ff 7 E h 88 £ /i 8 t>*~ TV 83 YY s 9 ? z 8» S3C Z V ►r® h 25 —< ff 11 ? h w 26 £> r 18 P-Y-q P 87 / 13 fi y 29 <r / 18 5-k 29 ot 15 m L 30 < £ Az ugariti ábécé betűi 1948-ban előkerült egy agyagcövek, amelyre a hajdani írnok felírta az ugariti ábécé 30 jelét. Mennyivel könnyebb lett volna a tudósok dolga, ha ezt a kis holmit húsz évvel korábban találják meg! Az agyagtáblák jóvoltából bepillanthatunk Ugarit hétköznapi életébe is. Előkerült például egy 4,5 cm X 4 cm-es agyagtáblácska, amelyen három név szerepelt és az a megjegyzés, hogy az illető személyek Halab városából valók. Nyilván tartózkodási engedély vagy afféle személyazonossági igazolvány lehetett. A gazdasági jellegű szövegeknek se szeri se száma. Ezek a táblák az árakról és a bérekről egyaránt tájékoztatnak, de kiderül belőlük az is, hogyan aránylottak egymáshoz a különböző fémek. 1 sekel gyengébb minőségű arany 3 sekel ezüstnek, 1 sekel tisztább arany 4 sekel ezüstnek felelt meg. (Úgy látszik akkoriban viszonylag több arany lehetett forgalomban, hiszen manapság az arány egy az ötvenhez van legalább.) Még érdekesebb tény, hogy az arany után a vas volt a legértékesebb fém (akkoriban még jóval nehezebben lehetett előállítani), 1 sekel aranynak 2 sekel vas felelt meg. A királyi levéltárból előkerült nagy számú rabszolgafelszabadító levél az Ugaritban uralkodó humánus légkörre utal. Az egyik táblán a következő szöveg olvasható: „A mai nappal Ammisztamru, Niqmepasz fia. Ugarit királya felszabadította rabszolganőjét, Szavát a rabszolgaság alól. A rabszolgaság alól felszabadított Szava ugyanolyan szabad mint a nap. Odaadó szolgája volt királyának, ezért a király levette rabszolgaruháját és olyan szabadnak nyilvánította mint a nap . Ha azonban Szava meghalna, egész vagyona — háza, birtokai és mindene — legyen férjéé, Szaitennu felügyelőé. Ammisztamrunak, Niqmepasz fiának. Ugarit királyának pecsétje." Érdekes, hogy a telekkönyveket és egyegy földterület birtokjogát igazoló iratokat akkád nyelven írták. Ez feltehetően azért volt így, mert Ugarit viszonylag gyakran került más és más nagyhatalom fennhatósága alá, s a vitás eseteket könnyebben el lehetett intézni, ha az okmányokat eleve akkádul, a nemzetközi diplomácia akkori nyelvén készítették. Ugaritban tulajdonképpen az «írás volt az egyetlen eredeti dolog, egyéb téren nagyon érződött a környező civilizációk kulturális és szellemi befolyása. A kis városállam történelme mindenesetre jó példa arra, hogyan tudott az ókofban egy kis ország létezni a nagyhatalmak érdekszférájának metszéspontjában. 1953-ban a régészek egy olyan levéltárra bukkantak, ahol az addigiaktól eltérő színű és formájú agyagtáblák voltak. Ugaritban szürke vagy fekete színű lapos táblákra írtak, ezek a táblák viszont vörös színűek és erősen hajlítottak voltak, pontosan olyanok, amilyeneket a hettiták használtak. Hamarosan kiderült, hogy a táblákon hettita nyelvű szövegek olvashatók, s a feliratokat nem Ugaritban, hanem Hattušašban, a hettita birodalom fővárosában készítették. Az egyik levélben Šuppiluliumaš hettita király arra szólítja fel Ugarit fejedelmét, Niqmad-ot, hogy válasszon: vagy lesz egy nagy király barátja, s így ellensége az ö ellenségeinek, vagy szövetkezik a nagy király ellenségeivel és osztozik majd a sorsukban is. Az, hogy semleges marad, szóba sem jöhet. Niqmad feltehetően szövetségese lett Šuppiluliumašnak, mert a hettiták békében hagyták Ugaritot. A szerződés egyik pontja azt rögzítette, hogy a hettita király garantálja Ugarit határainak sérthetetlenségét. E pont alapján viszonylag pontosan rekonstruálni lehetett, meddig terjedt Ugarit : e szerint i. e. a 14. században Ugarit körülbelül 3500 négyzetkilométernyi területet mondhatott a magáénak. 1954-ben a maga módján egyedülálló leletre bukkantak a régészek Ugarit romjai között: sikerült feltárni egy égető kemence maradványait. Ebben a harangalakú kemencében — magassága 1 méter, átmérője 1,20 méter volt — nem kenyeret sütöttek, hanem agyagtáblákat égettek. Sem Mezopotámiában,. sem az egykori hettita birodalom területén nem találtak ilyen rendeltetésű kemencét, ami azért meglepő, mert azt a rengeteg agyagtáblát végül is valahol ki kellett égetni. Az ugariti agyagtáblák között olyanok is akadtak, amelyeken Gilgamešrôl és a vízözönről olvashatunk, ezek a szépirodalmi alkotások — jóllehet csupán töredékesen maradtak fenn — kézzelfoghatóan bizonyítják egy-egy motívum, téma vándorlását és népszerűségét. Elmés mondások, bölcs gondolatok is találhatók az agyagtáblákon, ezek közül lássunk legalább kettőt: „A későn született fiú nem hoz hasznot." „Ne áruld el a feleségednek, hol tartod az erszényedet." Ugaritot a Égei-tenger felől érkezett rablók perzselték fel és rombolták le i. e. 1200 körül. Ez a csapás végzetes volt, a későbbi források már kizárólag múlt időben emlegetik Ugarit népét. Elképzelhető, hogy sajátos betűírásuk hatással lehetett a föníciai betűírás kialakulására, bár ezt már ma még nehéz lenne bizonyítani. LACZA TIHAMÉR 18
