A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-04 / 10. szám
Csak egy percre... Agrártörténész vagy néprajzgyűjtő lehetne majd néhány év múlva JAKUBEC ILONA, kassai IKošice) gimnazista. Érdeklődése, felkészültsége az Országos Diákolimpiász keretében csillant meg, ahol a biológiai dolgozatok tárgykörében egy rendhagyó témával: a tanyás gazdálkodás múltjáról és jelenéről írott aranyérmes munkájával bizonyította be: jó szeme van. — Mit takar a tanyás gazdálkodás fogalma — szerinted? • — A tanya úgy húzódik meg a szántóföldön, mint a kisebb sziget a tengerben. Kisebb-nagyobb földterületen lakóházak és gazdasági épületek együttese, amely életformát teremtő keretet ad a tanya körüli, többnyire kisebb kiterjedésű földterület műveléséhez Saját kertjében általában gyümölcsöt, zöldséget termeszt a tanyasi ember, emellett állatokat nevel. A tanyás gazdálkodást folyamatosan végzik, nincs az, hogy hazamegy a gazda és vége a munkának. A tanyasi életmód manapság sok tekintetben hasonlít a megszokott falusi életstílushoz; máig érvényes jellegzetességét a magányosság, bizonyos elzártság adja. — A tanyasiak életkor szerinti összetételét is vizsgáltad? — Igen. Megállapítottam, hogy a tanyasi lakosok zöme idősebb ember, a fiatalok nem szívesen maradnak távol falutól és várostól. — És te? Miként csöppentél bele a tanyavilág kutatásába ? — Édesanyám csallóközi, pontosabban tanyasi származású. Nagyszüleim ma is tanyán élnek még, én pedig gyerekkorom óta a nyári vakáció egy részét náluk töltöm, úgyhogy dolgozatom témája bizonyos tekintetben családi vonatkozású is. Választásom másik oka a téma sokoldalúsága volt, hiszen a tanyán élők foglalkozásának, életmódjának, gazdálkodási módszereinek vázolása mellett, néhány környezetvédelmi kérdésre is kitérhettem, sőt bizonyos értelemben néprajzi érdeklődésem is kielégíthettem. — Pályamunkád értékelőinek is föltűnt, hogy érzelmi szálakkal kötődsz e témához . . . — Nem tudom megítélni, mennyire tudatos ez az érzelmi kötődés. Egyszerűen arról van szó, hogy szívesen foglalkoztam az anyaggal, a felfedezés izgalmával. — A gyűjtőmunka vagy a dolgozat megírása közben találkoztál kuriózumokkal? — A gyakorlatban, sajnos, nem; de a hozzáolvasás közben igen. Egy érdekes kiadványból például arról szereztem tudomást, hogy régen, egyes tájakon, a tanyai lakóépületek berendezésében főszerepet játszott egy díszes, faragott karosszék, azaz az úgynevezett gondolkodó szék. Amelyik házban volt ilyen, ott a családfő nevét és születési dátumát is belevésték. A ház ura ebben a székben ülve hozta különböző döntéseit. — Vannak kedvenc tantárgyaid? — A történelem és a földrajz érdekel elsősorban, de szívesen foglalkozom irodalommal is. — Nem jelent túlzott megterhelést egy ilyen dolgozat megírása ? — Nem akarnám, ha valaki strébernek gondolna, de szeretem, ha sok munkám van. A sok feladat valahogy rendszerességre szoktatja, megedzzi az embert (M-) A CSODAMADÁR Sok mindenre vadásztunk mi a papával a Duna egykori árterében, de erdei szalonkára soha. Még azt sem tudtuk, valójában járnak-e felénk. Így hát nem is hiányoztak. Sokkal nagyobb becsülete volt a fogolynak, fácánnak, nyúlnak, vadkacsának, de mindenek fölött — ősztől tavaszig — a vádlódnak. Magát a hírből irodalomból ismert szalonkázást pedig amolyan úri passziónak tartottam. Nem is érdekelt. Az első szalonkavadászatra is úgy mentem el vagy húsz évvel ezelőtt, hogy inkább a szalonnasútés meg a márciusvégi erdő varázsa érdekelt, nem a hosszúcsörü madár vadászata. Még puskám se volt. De emlékem az maradt erről az első szalonkázásról. Felfelé kapaszkodván egy meredeken, vándorköre léptem, s kificamítottam a bokámat. A vacsoracsillag ébredését dagadt bokával éltem meg, s hogy a többiek erősen lövöldöztek, alig érdekelt. A sok durrogatás eredménye egyetlen szalonka volt. Forgattam, nézegettem, s egyre jobban tetszett. A barna és a szürke szín számos árnyalatában pompázott a csodamadár. Hosszú-hosszú évek teltek el, amíg magam is belekóstoltam a szalonkavadászat varázsába. Azóta egyre jobban becsülöm, szeretem s csodálom ezt az egyre ritkábban látható madarat, a még kopár fák, horhasok felett semmihez sem hasonlítható röpúlését, a zuhanó párok kettős siklását, fák közé csapódását... Sok márciusi estét töltöttem a Cserehát erdeiben, amíg ezt-azt megtudtam a szalonkáról és vadászatáról. Szerencsére olyan mesterem akadt Nicolini Sándor személyében, aki a maga több mint fél évszázados tapasztalatait szóban és írásban is bőségesen megosztotta velem, s tavaly márciusban még együtt vadásztunk, pedig már Sándor bácsi túl van a nyoldacik X-en. Heltai Jenő: A SZERELMESEK ÉS A HOLDVILÁG A szerelmespár holdvilágos éjjel az erdő sűrűjében sétált. A fiatal leány az ifjú vállára hajtotta a fejét. Mind a ketten meghatottak és boldogok voltak. A hold azonban gúnyosan és kárörvendöen nevetett le rájuk. — Nézd, hogy nevet a hold — mondta végre a leány. A fiatalember fölnézett. Az ám — mondta és elgondolkozva tette hozzá, vajon mit nevet? — Én nem tudom —, felelte a leány. — A sok csereháti erdőjárás nem hozott sok szalonkát, de szép élményt adott eleget. Pedig volt este, hogy egész jó húzásnak lehettem a tanúja. De az első szalonkát mégiscsak négy évvel ezelőtt, pontosan 1979. március 31 -én lőttem. Ki is tömettem annak rendje-módja szerint. Ma is megvan még, bár a molyok olykor megtámadják, hiába védem mindenféle szerrel. Ezt az első hosszúcsörű csodamadarat azóta követte még néhány, de egy este sohasem lőttem kettőnél többet. Nem is fogok. Persze, ha a szalonkavadászat statisztikájába belelapozunk, a mai kétszalonkás aggaték is nagyon szép eredménynek számít. A harmincas évek derekán évente átlagosan 13 900 szalonkát lőttek Csehszlovákiában. Az 1966—72-es évek átlaga 6200 darab, míg 1979—80-ban mindössze 1894 darab került évente aggatékra. így nem csoda, hogy egyre becsesebb a szalonkalövés. Tapasztalataim szerint azonban a kilövések évi átlagcsökkenésének nem csak a szalonkák számának-Tadikális csökkenése az oka. Szerintem emellett az is közrejátszik, hogy a vadászok nagy többsége nem tartja a szalonkázást igazi vadászatnak. Holott szerintem hangulata felér a májusvégi őzvadászattal, vagy a szeptemberi szarvasbőgéssel. S azt is tapasztalatból állíthatom — minden statisztikával szemben —, hogy van még szép számmal szalonka. Tavaly például társulatunk elnökével, Bubenkó Andrással egy hideg, szeles-viharos estén, amikor — sokak állítása szerint — a szalonka fel se röppen, közel húsz ilyen madarat láttunk egyszerre. Pisszegve, korrogva kavarogtak a viharos szélben, s egyiket sikerült is begyen találnom. Másnap lecsillapodott a szél, s igazi tavaszi napra virradtunk. Éva lányommal és Nicolini Sándor bácsival már kora délután De nem először látom ajkán ezt a szemtelen mosolyt. Valahányszor itt járok az erdőben, mindig ugyanígy nevet. — Akkor már tudom mit nevet — szólt az ifjú kissé lehangoltan. — Engem nevet. ÍZLÉS Asszonyok trécselnek. Divatról, ruhákról. Arról, hogy férfiaknak nincs jó ízlésük, nem értenek se szövethez, se kalaphoz, a színek harmóniájáról pedig sejtelmük sincs. — No, az én férjem kivétel — mondja azt az egyik asszony. — Annak olyan finom, olyam megbízható ízlése van, hogy én például mindig az ő tanácsai szerint öltözködöm valahányszor a szeretőmhöz megyek. kiautóztunk a szalonkás vágathoz. Tüzet raktunk, szalonnát sütöttünk a ragyogó tavaszi délutánon. Alkonyaikor pedig elálltuk a tarvágást. Most igazi szalonkás este volt. Zengett az erdő a madarak dalától. Áhítattal hallgattuk ezt a csodálatos tavaszi koncertet, amelyhez foghatót a világ egyetlen zenekara sem képes produkálni. S ebbe a sokhangú estébe valahonnan a fák mögül felhangzott, hogy „korrr-korrr", majd pár pillanattal később ismét. Egyenesen felénk szállt a hoszszúcsőrű szalonka. Lövésem nyomán kőként zuhant a száraz tavalyi füvek közé. — Apu! Megvan! — rohant a madárért Éva, s csőrénél fogva hozta a zsákmányt. Néhány perccel később újra magányos szalonka repült fölénk. A Bajkál puska sörétcsóvája ezt is utolérte. Elég volt. Szíjra fűztem a két madarat, s elindultunk lefelé, Sándor bácsival megosztani az est élményeit. Ahogy a vágat szélén lépegettünk, megint elhúzott fölöttünk egy madár. De rá sem emeltem a puskámat. — Na, mutasd, mit lőttél — fogadott Sándor bácsi. Évike magasra emelte a szíjon függő madarakat. — Gratulálok — mondta az idős vadász. — Igazán szép este volt. Szép este volt, valóban ... Másnap délelőtt aztán a tegnapelőtt lőtt szalonkával együtt fényképen megörökítettük a három csodamadarat. Megint március lesz, közeleg a szalonkák érkezésének és nászának az ideje. Közelednek a szépséges szalonkás esték. Lehet-e nagyszerűbb, mint a tavalyiak emlékét felidézve várni érkezésüket?... GÁL SÁNDOR (A szerző felvétele) EREDMÉNY A fiatalember sokáig és hevesen udvarolt egy asszonynak, de az asszony erényes volt. — Legyen jó! — könyörgött az ifjú —. Legyen jó. Az asszony azonban hajthatatlan maradt. Nem akarta férjét megcsalni. Pedig az ifjú egyre hevesebben és egyre meghatóbban ismételte ezt a forró fohászkodást. — Legyen jó! Legyen jó! Hasztalan volt minden. De az ifjú mégsem csüggedt. Összeszedte minden ékesszólását, minden rábeszélő tehetségét és az eredmény nem maradt el. Addig bíztatta az asszonyt arra, hogy jó legyen, mig végre az asszony engedett és csakugyan rossz lett. 22
