A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-04 / 10. szám
Egy tiroli muzsikus Amerikában Recept ínyenceknek: Szűzpecsenye spagettival és paradicsommártással Három nyugatnémet sakkrajongó háromszögletű sakkot szerkesztett, amelyhez három játékosra van szükség. A sakktáblának 144 mezője van, s minden játékosnak 20 figura áll a rendelkezésére. Ez a szemrevaló kis szivarocska egy trafik kirakatában díszeleg. Súlya 210 kg, hossza 3 méter, s tapasztalt szivarozók szerint három és fél év alatt lehetne elszívni. A martoni Osveta Könyvkiadó ízléses fekete-fehér fényképalbummal lepte meg a művészfotók kedvelőit. A Slovak-foto című reprezentatív album tizenkét szlovákiai fotóművész legjobb alkotásait tartalmazza. A tizenkét fotós közül ezúttal a szlovákiai magyar sajtóból, s dél-szlovákiai tárlatainak anyagából általunk is jól ismert Tóthpál Gyula műveiről akarunk szólni. A fiatal fotós egyik legismertebb felvételén egy botra támaszkodó öreg ember áll a kirakat előtt. A kirakat üvege mögött egy festmény, rajta absztraktba hajló, valószerűtlen fák. Az ember arcából alig látunk valamit, csaknem háttal áll felénk, csupán roggyantságával és megrökönyödésével van jelen. A képet az erőteljesen ágazó, telt simaságát csaknem fitogtató fa uralja. A háttér sötét, semleges, közönyös. Egy másik fényképen két rakodómunkás pihen. Egy kirakott vagon lépcsőjén ülnek. Az egyik térdére könyököl, feje lehajtva, talán elbóbiskolt; a másik karba tett kezekkel valahová messze néz. A kép nagyobb részében a sötét vagon komorlik, fekete tömegéből csak a vasrácsos ablak fehér foltja, s a két félmeztelen test világít ki. Egy harmadik Tóthpál-fotónak a címe: Árnyékemlékek között. A kép hámló vakolaté, összefirkált falat ábrázol, egy vasrácsos kapu furcsa árnyat vet rá. S a kép jobb alsó sarkában egy szép arcú lány. Az arc itt felénk fordul, de itt sem ránk néz, hanem mintegy befelé fordul: emlékezik. Első látásra kicsit impresszionisztikus megfogalmazású helyzetképek, életképek, csendéletek ezek. A legszembetűnőbb rajtuk a „beszélő csönd". Tóthpál alakjai csak a legritkább esetben beszélgetnek, s ha szólnak, csak a néma filmek figuráinak módjára: hangtalanul. Nem tudunk szót képzelni a szájukba. Annál beszédesebb a környezetük: a tárgyak. A látszólag epizódszereplő csónakok, sínpárok, házfalak, utcák, kirakatok, autók, plakátok, falhoz támasztott seprők, fatönkök, útszéli keresztek, lombtalan őszi fák „mondják el", hogy milyen hosszú az út „lélektől lélekig", hogy az ember lehet magányos az emberek között is. S a hangulatfestésnek ez a módja szintén az impresszionista művészek sajátja. Tóthpál fotóit nézegetve gyakran gondolunk Tóth Árpádra, Kosztolányi Dezsőre, a nagyvárosi ember melankolikus bolyongásaira, az üres villamosban fáradt utasként üldögélő kalauzra, a nagyvárosi házfalak arabeszkjeire, az impresszionisták „külsőbe" öltözött „belsőjére". Van azonban ezekben a helyzetképekben. csendéletekben az impresszionisták módszerein túl mutató tartalom is, nevezetesen: Ítélet, állásfoglalás. A fotózott térből nagyon sok esetben nemcsak a beszélő, kommunikáló ember, hanem általában az Ember hiányzik. Például a Sors című fotón egy földből kifordított gyökerű fekvő fatörzshöz kötözve szomorú fehér ló ácsorog. A „beszélő csönd" itt már csaknem abszurd méretű, elviselhetetlen. A lepusztított, csupasz táj szinte ember utáni, s az ember hiánya fájó, vádoló. S ha ehhez hozzátesszük a már elemzett magános, szemlélődő vagy merengő figurákat, elfordult arcokat, akkor elmondhatjuk, hogy Tóthpál Gyula nem érzi jól magát képei csöndjében. Egyik képének (s néhány tárlatának) az Elementáris szimmetria címet adta. A képen, egy gótikusán felmeredö, s a tér jó két harmadát kitöltő termésköfal tövében két gyermekkocsis kismama áll. Pózuk a trécselö asszonyoké, de — Tóthpálra annyira jellemzően — nem beszélgetnek, elnéznek egymás mellett. A címben szereplő „szimmetria" szó nyilvánvalóan az ember és a tárgyi világ egykori „szimmetriájára", egyensúlyára, egységére utal. De ez a szimmetria itt (s Tóthpál minden fotóján) csak hiányként, vágyként van jelen. Tóthpál érzi az ember és a tárgyak, az ember és a természet közti egység megbomlását, s tiltakozik ellene. S tehetségét, mesterségbeli tudását bizonyítja, hogy ez a tiltakozás nem erőltetett eszmei mondanivalóként él fotóiban, hanem a kifejezési anyag részeként: az egység megkomponált hiányaként. TÖZSÉR ÁRPÁD 9