A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-25 / 9. szám
Népi hangszereink A CIMBALOM Az eredete valószínűleg asszír-perzsa — a cigányok révén kerülhetett Európába. A mai négylábú nagycimbalom elődjét a nyakbaakasztható pedál nélküli kiscimbalmot, — amelyet rendszerint házilag készítettek — ma már sehol sem használják. A kiscimbalom fontosabb részei: A trapéz alakú cimbalomtest (hangszekrény — hosszabbik párhuzamos oldala 80—85 cm, a rövidebb oldala 50—55 cm, magassága 10—12 cm, a szárak hossza 45—50 cm körül van. A cimbalom húrjai acélból készülnek. Egy-egy hangot a három, vagy négy húrból álló húrcsoport alkotja. A cimbalom tartozéka két faverő. A verő hossza 30—35 cm, karcsúnak és ruganyosnak kell lennie. A kiscimbalomhoz kemény verőt használtak (ennek a vége nem volt vattázva). A kiscimbalom hangolása a századfordulón még gyakran diatonikus. Mint népi hangszert szinte minden nemzet használta Közép-Európában. Akárcsak a duda, a tekerőlant vagy pedig a citera, a cimbalom is az elmaradottabb, szegényebb rétegek körében maradt fenn legtovább. A mai általánosan használt nagycimbalom elődjét a kiscimbalmot a galántai járásban Negyed községben találtam meg. Front után, az ötvenes években búcsúk alkalmával még gyakran találkozhattunk koldus kiscimbalmosokkal, akik pár fillér ellenében szolgáltattak talp alá valót. A házilag készített kiscimbalmokat a tökéletesebb, nagyüzemileg gyártott négylábú nagycimbalmok gyorsan kiszorították. Katona István. Fotó: Platzner László A TEKERŐLANT A régebbi irodalom forgólant vagy nyenyere néven említi. Nyugat-európai ősét organistrumnak nevezték. A századfordulón már csak parasztok és koldusok hangszereként tartották számon. Ilyen hangszerként jutott el hozzánk is. A hangszer nem tekinthető sem pengetős, sem vonós hangszernek, húrjai ugyanis egy gyantázott kerék dörzsölése szólaltatja meg. A tekerő a X. században bukkant fel először. Ekkor még meghaladta a másfél métert, így aztán ketten játszottak rajta: az egyik forgatta, a másik pedig játszott a hangszeren. A renaissance idejére már eléri mai formáját, csak húrjainak száma nőtt meg. Többször is megfeledkeznek róla, míg aztán XV. Lajos udvara újra felfedezi magának, sőt maga a királyné is megtanul játszani rajta. Haydn is komponált zenét tekerőre a nápolyi király felkérésére. Ezek után végleg kimegy a divatból és csak elmaradottabb vidékek és koldusok hangszere maradt. A mai tekerő formája leginkább a cselló testére hasonlít. Fő részei: a tekerő teste, a kottaház a benne levő billentyűszerkezettel, a kulcsszekrény, a korong. A századfordulón készült tekerők között még gyakori a diatonikus (pl. a poprádi múzeum tekerője). A ma használatos (illetve épségben maradt) hangszereknek három húrja van. A dallamhúron kívül, mely a kerék legmagasabb pontján van, megkülönböztetjük a bőgő és a recsegő húrt, melyek kétoldalt érintik a kerék kilátszó részét. A dallamhúr és a bőgőhúr a kerék előtt egy-egy sakkfigura szerű oszlopocska vájatába van rögzítve. Az eddigi gyűjtések alapján több községben találtam nyomait a tekerőnek (Negyed, Csallóközaranyos, Bagota, Kisizsa), Morvaországban még ma is több kitűnő tekerőkészítő mester él.
