A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-25 / 9. szám
víz üveggel borított napcsapdákba jut, itt a nap hevétől elpárolog, a gőz, pára lecsapódik, és a sótalanított víz tárolótartályokban gyűlik össze. A stockholmi Karolina Intézet bizottsága két svéd és egy angol professzornak ítélte oda megosztva az 1982. évi orvosi Nobel-díjat a prosztaglandinokkal és rokon vegyületeikkel kapcsolatos fölfedezéseikért. A képen (balról): John R. Vane, Sune Bergström és Bengt I. Samuelsson A felvételen egy jellegzetes, 1500 táján épült alsó-szászországi ház látható A viz jelenléte meghatározó tényező a növényvilág kialakulásában és létében. Az eddigiekben többé-kevésbé olyan élőhelyek növényzetével foglalkoztunk, ahol a víz bőségesen jelen volt. Más a helyzet az olyan talajokon, amelyek csekély vastagságuk, fizikai tulajdonságaik és fekvésük miatt képtelenek nagyobb mennyiségű vizet tartósan megkötni. Ilyenek a vulkáni dombok és hegységek talajai, amelyekről az erdő lepusztitása után fokozatosan „elfogyott" az eredeti vastagabb talaj, vagy már ez előtt sem volt. Ez a vékony talaj, ásványi összetevői tekintetében ugyan jó minőségű, de ez nem tudja ellensúlyozni a vízszegénységet. Ennek ellenére a növényi élet itt is kialakult és fennma-Iradt. Az itt élő növények különféleképpen alkalmazkodtak a szárazsághoz és a drasztikus nappali-éjjeli hőingadozásokhoz. Némelyek képesek megvastagodott leveleikben tárolni a szükséges folyadékot (pl. a varjúhájfélék), mások testüket borító fehéres szőrzettel védekeznek a nap heve ellen (pl. a kökörcsinek), vagy gumós gyökereikben óvják a szükséges nedvet. Természetesen gyorsan és jól hasznosítják a harmatot és az esővizet. Megfigyelhetjük, hogy ezeken a területeken legtöbb virágzó növényt tavasszal vagy kora nyáron látunk. Ez is összefügg a vízgazdálkodással, ugyanis ilyenkor a hóolvadás után még aránylag jelentős víz van a talajban és a kisebb nappali felmelegedés következtében csekélyebb a kipárolgás, mint nyáron. A következőkben vessünk egy pillantást az itt előforduló védett vagy veszélyeztetett növények némely jellemző képviselőjére. Márciusban, amikor az új fű még ki sem sarjadt, bontja ki csodálatos szépségű szirmait a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis). E növény szépsége különösen a napsütésben érvényesül, mivel ilyenkor fokozódik a szirmokat és szárat sűrűn fedő csillószőrök ragyogása. Nem sokkal később virít az apró nőszirom (Iris pumila). Ez ugyan apró növényke (5—7 cm), de virágainak mélykék színe és szép formája feltűnővé teszi. Kis termetével ellentétben áll a viszonylag nagy és vastag gumós gyökérzete. Ez is a vízgazdálkodás eszköze, amit bizonyít az is, hogy az előfordulási helyen nyáron már a leveleket sem találjuk meg. Kb. két héttel később virít közeli rokona a magyar nőszirom (Iris aphylla ssp. pannonica). Ez jóval magasabb (30— 40 cm) és egy száron több virág is nyílik, ellentétben az egyvirágú apró nőszirommal. A különleges virágaikról közismert kosborfélék (orchideák) némelyike is megnő a sziklás talajon. Példaként említeném az agárkosbort (Orchis morio). Első pillantásra szerény és kisméretű virágzata közelebbről szemlélve 1. Leánykökörcsin 2. Apró nőszirom A vulkáni talajok és sziklák növényei mutatja a pompás trópusi fajokkal való rokonságot. Úgyszintén májusban találkozhatunk a bokrok árnyékában virító, feltűnően élénksárga virágú és szürkésfehér csillószőrökkel fedett selymes boglárkával (Ranunculus illyricus). Előfordulása az őshonos növénytársulások jelenlétét jelzi. Ma már úgyszintén a veszélyeztetett növények közé soroljuk az egykor elterjedt parlagi rózsát (Rosa gallica). Ez a kúszó félcserje szép dísze napsütötte domboldalainknak. A kiemelkedő sziklapadok és csoportok is otthont adnak némely növénynek. Apró repedéseikben a már említett közönségesnek számító varjúhájféléken (Sedum sp.) kívül megtelepszik pl. az igen ritka cserjésedö lúdhúr (Minuartia frutescens), amely sok száz virágával szinte fehér köntösbe öltözteti a nap, szél és víz által bolygatott, egyébként kopár sziklákat. A legények kalapjainak egykori dísze, az árvalányhaj (Stipa sp.) is megritkult már és védelemre szorul. Csak kevés, rendszerint eldugott helyen gyönyörködhetünk szépségében. A virágzó egyedek és fajok száma nyáron csökken, de néhány érdekességgel ekkor is találkozhatunk. Ma már ritkaságszámba megy az élesmosófű (Chrysopogon gryllus) nevű védett füféle előfordulása, amely a déli domboldalak egykor jellegzetes növénye volt. Hasonló helyeken nő még itt-ott az ugyancsak ritka és védett magyar lednek (Lathyrus pannonicus). A közismert szegfűfélék sok fajtája nő a sziklák világában. Talán a legszebb (és egyúttal a legritkább) közülük a feltűnően nagyvirágú és élénkvörös színű dunai szegfű (Dianthus collinus), illetve a kopaszodó szegfű (Dianthus glabriusculus). Ez a két növény igen hasonlít egymáshoz, így megkülönböztetésük a szakember feladata. Mindkét növény virágzása átnyúlik a korai őszbe. Az ősz, amely botanikai szempontból már augusztus végén, de legkésőbb szeptember elején beköszönt, már nem sok virágot kínál megtekintésre. Egyedül a szürke veronikát (Pseudolysimachion incanum) emelném ki, mivel ritkasága ellenére, előfordulási helyein tömegesen virágzik, és jellegzetes dísze az őszi tájnak. A sziklás talajok növényvilágát is sok veszély fenyegeti az ember részéről. Ilyenek pl. az indokolatlan erdősítési kísérletek, a kőfejtés vagy a sziklakért tulajdonosok gyűjtőszenvedélye. Jellegénél, a talaj vékonyságánál fogva ez a növényvilág jóval sérülékenyebb, mint az előzőekben ismertetettek, így az esetleges károk legtöbbször jóvátehetetlenek. Ezért szükséges a még megmaradt lelőhelyek legalább passzív védelme és óvása. BOGOLY JÁNOS IA szerző felvételei) 3. Kopaszodó szegfű 4. Árvalányhaj A japán Suwa Seikosha cég nyilván a szenvedélyes tv-nézökre gondolt, amikor piacra dobta tv-képernyövel is felszerelt kvarc karóráját. A világ legkisebb képernyőjének méretei: 17 X 25 mm, súlya: 50 gramm.
