A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-18 / 8. szám
Emberi sorsok tájat. Emlékeket idézek, s ehhez „kapaszkodókat", támpontokat keresek. Annak idején hónapokat töltöttem ebben a régen oly híres, gazdag Hanza-városban. Akkor már szinte otthon éreztem itt magam, most is haza szeretnék ide érkezni. A felidézett emlékek özönvíznyi áradatából a sípoló fékek zökkentenek vissza a jelenbe. Megérkeztünk. Változatlanul a régi képét tárja elém Wismar pályaudvara, s már egyedül ez megérte az ideutazást. Gyalog indulok a városba, mint egykor, hogy módom legyen elidőzni, ha szükségét érzem, egy-egy különlegesen szép épület előtt. Az óvárossal úgysem tudtam soha eléggé betelni, látványosságban gazdagabb, mint azt bárki is hinné. Hol szűk, hol szélesebb macskaköves utcái, féltve óvott, jellegzetes északi stílusban épült házai könnyen azt a csalóka érzést keltetik az idegenben, hogy évszázadokkal csöppent vissza az időben, s a következő kapualjból bármelyik pillanatban nyitott hintóbán napernyős kacér kisasszonyok indulnak délutáni sétakocsikázásra, ki a városból egy bujazöld ligetbe. A főtérhez közeledve már egyre több a bolt, a kirakat az épületek földszintjén, gazdag árukínálatukkal visszakényszerítve a mába. Ó, a főtér! Mint valami költemény. A csaknem szabályos négyszögalakú „platzot" korabeli, csodálatosan szép házak füzére veszi körül, s egyik sarkában még ma is ott áll felújítva, s így eredeti szépségében pompázva az egykor oly fontos közút. Az itteni épületek közt nem ritka a vakolatlan, fugázott téglafalú, vagy a magas, lépcsőzetesen szűkülő oromfalú, egykori jómódot tükröző patríciusház. De a főtéren a legtöbb helyet mégis az üzletek és vendéglők, a teraszos cukrászda, a posta, a bank, a takarékpénztár, a városháza s egyéb más középületek foglalják el. Ezen a téren, ahol valaha a híres vásárokat tartották, ma is úgy rendezkedtek be, hogy az idelátogató, idegen, de helybeli lakos is, mindennemű ügyes-bajos dolgát elintézhesse. Igazán hangulatossá mégis a hétvégén válik a főtér, amikor úgy tetszik, szinte mindenkinek rengeteg az ideje, s csak valahol a távolban megkonduló harangok jelzik az idő múlását. Szombatonként még az említett nyitott hintó is valósággá testesül, no persze nem az egykori krinolinos ifjú hölgyekkel bár a bakon ülő kocsis ma is frakkban és cilinderben feszít. A hintón két libériás inas kíséretében ma a boldogító igent kimondani akaró fiatalok érkeznek a városháza elé, s mint ifjú házasok távoznak innen patkócsengés, vidám zene, taps és fényképezőgépek kattogása közepette. El lehet-e ezt a napot majd felejteni valaha? Aligha. Senki se higgye, hogy csupán itt, az óvárosban halmozódott fel Wismar öszszes látnivalója, még ha napokon át csodálni is lehetne ezeket a lenyűgöző utcákat és tereket. Lévén Wismar Rostock után az NDK második legnagyobb kikötővárosa, igazán nagy élményt számunkra az általunk oly gyakran sóvárogva nélkülözött tenger is képes nyújtani. Wismar kitűnő fekvésének köszönhette, köszönheti virágzását. Kikötömedencéje védett nyelvként nyúlik be mélyen a szárazföldbe. S itt éjjel-nappal akad látnivaló. Egy magunkfajta szárazföldi képes-e nem megcsodálni a több száz vagon űrtartalmú tengeri óriásokat, vagy közömbösen elsiklani a hatalmas daruk rengetege felett? De aki ennyivel sem éri be, elég ha jegyet vált a legközelebbi sétahajóra, s máris szánthatja a tenger vizét Poel szigete felé, ami néhány mérföldre fekszik csupán a nyílt tengeren. S ha történetesen nyár van éppen, fürdőruhát sem kell vinnie, mert az itteni nudista strandon e nélkül sem kelt feltűnést. Sőt! Bevallom, látogató, csábító szándékkal írom e beszámolót, de ha ugyanezt valamelyik hazai városunkról tenném, nem hiszem, hogy most végigkalauzolnám az olvasót a város újonnan épült lakónegyedein. Úgy látszik, hogy idehaza az építészetben meghonosodott idegen eredetű szóval, a tipizálással egyidőben rokon fogalomként befurakodott az uniformizálás. S ennek a gyakorlatban látjuk igazán nagy kárát, mert manapság — tisztelet a kivételnek — Aštól Ágcsernyőig mintha csak az összes új lakónegyedet egyazon terv szerint, sorozatban gyártanák. Nem úgy Wismarban, ahol bár szintén nem minden tökéletes, formában s színben gazdagabb a város újonnan épülő része. S mi több, az is megfigyelhető, hogy a lakótömbök közti parkokat, zöldövezetet — az itteni gyakorlattól eltérően — nem évek múltán (amikor már nincs más remény, maguk a lakók telepítik társadalmi munkában), hanem előre meghatározott időben az erre szakosodó vállalatok alakítják ki. S így itt virágnak, fűnek, fának sem érzik hiányát. Wismar megér egy utazást! KESZELI BÉLA SÚLYOS ÖRÖKSÉG Meghalt egy öregember. Úgy is írhattam volna: megölték. Bár nem megölni, éppen hogy gyógyítani akarták. Igaz, eléggé különös módon: egy áramfejlesztőhöz kapcsolt motor áramával megvillanyozták. „Hogy fölpezsdüljön az a makacsul sűrű vére." így akarták kikúrálni súlyos, egyébként már gyógyíthatatlan, bajából. Az öregembert Tóth Józsefnek hívták. A kezelés ötlete Kis Jánostól származott, egy többszörösen büntetett embertől. A bűncselekményt a beteg öregember fiával, ifjabb Tóth Józseffel közösen hajtották végre. A villanyáramról, józan fejjel, mindketten annyit tudtak, amennyit az általános iskolában tanultak róla. E különös eset X.-ben történt, az ügyben az illetékes kerületi bíróság hozott ítéletet. A helyszínt szándékosan hallgattam el, a szereplők nevei — ugyancsak szándékosan — fantázianevek. § § § Idős Tóth József a központi idegrendszerben kiterjedten keletkező idegsejtpusztulásban: Parkinson-kórban szenvedett. Az utóbbi esztendőkben állapota rohamosan romlott, mígnem tavalyelőtt annyira legyengült, hogy képtelen volt magáról gondoskodni. Részlet a körzeti orvos írásban benyújtott tanúvallomásából: „...Megmondtam az idős beteg hozzátartozóinak, hogy ezt a betegséget visszafordítani nem lehet. A csípő- és térdízületi mozgások korlátozottakká válnak, pszichés tünetek lépnek föl, végül a betegség teljes magatehetetlenséggel és mozgásképtelenséggel jár." Részlet egy szomszéd tanúvallomásából: „Sokszor láttam, ahogy botra támaszkodva, furcsa, apró, csoszogó, léptekkel járt. Később már menni sem tudott, és beszélni is csak nehezen. Csak pörgött a nyelve, de hangot alig adott. Úgy kellett etetni, mint egy kisgyereket. Sok baj volt vele, nyűgös az ilyen beteg öreg." Bizony, nyűgös; olykor több törődést kíván, mint egy csecsemő. Jópár évvel ezelőtt a nagybeteg öregember lánya: Tóth Mária, asszonynevén Gajdos Tiborné vette magához. Részlet az ő tanúvallomásából : „Apámat először a konyhába fektettük, de a férjemmel nem állhatták egymást; így később a házhoz ragasztott nyárikonyhában csináltunk neki helyet. Ez egy elég kicsi helyiség, éppen csak egy ágy, kályha meg egy zsámoly fér el benne. Apám szekrényét már csak a kamrában tudtuk elhelyezni. Ha szép volt az idő, kiültettük az udvarra. A kislányaim nagyon szerették, bár az öreg néha goromba volt velük. Néhanapján a férjem is megenyhült iránta és megborotválta." A szomszédok itt is szem- és fültanúi voltak, mi minden történt Gajdosék udvarában. Részletek a vallomásaikból: ......Gajdos Tibor erősen iszik. Amikor részeg, semmi sem szent-'elötto, még a saját gyerekeit sem kíméli... Részeges egy ember, a felesége meg csak tűr és tűr. Okosabban tette volna ha elválik, még a négy gyerekkel is könnyebb lenne neki magában ... Gajdos ittas fejjel nem egy alkalommal bántalmazta apósát, úgyhogy náluk bizony gyorsan kitelt az esztendő szegény Józsi bácsinak ..." Egy szép napon átszállították az öreget, minden holmijával együtt, a szomszéd faluba, a fiához. § § § Ifjabb Tóth Józsefék nem voltak otthon, amikor meghozták az öreget. Az egyik szomszéd szaladt székért, arra ültették Józsi bácsit: „Üljön csak az öreg, majd megjönnek ..." Megjöttek. Részlet ifj. Tóth József feleségének vallomásából : „Rögtön elszaladtam a háenbére és bejelentettem, hogy a sógorék bekvártélyozták hozzánk a papát, de mi nem tudjuk tartani, hiszen a távoli rokonomnak számító Kis János házában lakunk, két szobában három gyerekkel. A községházán meghallgatták, írásba foglalták a panaszt, és azt is megígérték, hogy közbenjárnak abban, helyezzék el apósomat mielőbb szociális otthonban. Addig azonban nekünk kell törődni vele. Megkértük hát Kis Jánost, hogy a ház általa lakott részében helyezhessük el apósomat. Először meg is engedte, de nem soká tűrte." Részlet Kis János tanúvallomásából: „... Nagyon idegesített, nem tudtam tőle aludni. Egész éjjel motyogott magában, vagy a padlót verte botjával, hogy jöjjön már be valaki hozzá. Beszélni alig tudott, ezerszer megbántam, hogy nem tiltottam ki rögtön a házamból." A halála előtti napon Józsi bácsit, véletlenül, a körzeti orvos is meglátogatta. Részlet a tapasztaltakra vonatkozó jelentésből: „Id. Tóth Józsefet egy körülbelül másfélszer másfél méteres, teljesen különálló kamrában találtam. Fűteni ott nem lehetett. A betegnek régi matracokból a földön csináltak fekhelyet. Délután volt, aznap már nem tudtam intézkedni, másnap pedig meghalt." Másnap reggel ugyanis Kis János és az ifjabb Tóth elhatározták, hogy villanyárammal meggyógyítják az öreget. § § § Az első „kezelés" nem járt sikerrel. — Apámat már úgy is csak a föld fogja meggyógyítani! — mondta a fiatal Tóth. és a sikertelenségen elbúsulva inni kezdtek Kissel. Tóthné kora délután ért haza. A két férfit a konyhában találta, ittak. Ingerülten megszidta őket az örökös ivászatért, és mérgesen nekiállt, hogy megfőzze az ebédet. Kis és az ifjabb Tóth bizonytalan léptekkel kitámolyogtak a konyhából. Részlet ifj. Tóth József feleségének vallomásából : „Alighogy nekifogtam a főzésnek, hallom, hogy jár a motor. Szóltam a kislányomnak, nézze meg a nagyapját, és azt is, miért zúg az áramfejlesztő. Pillanatok múlva azzal jött viszsza, hogy az apósom dróttal van összekötve a motorral. Berohantam a kamrába. Kis Jánost is, a férjemet is félrelöktem, kikapcsoltam a gépet s az öreg lábáról leszedtem a drótokat. Abbahagytam a főzést, és szaladtam az orvosért, mire azonban megérkeztünk, apósom már halott volt. A férjem ott állt fölötte és jajgatott, részegen átkozódott." Részlet a helyszínelő orvos jelentéséből: „Három ittas férfi tartózkodott a halott közelében: Kis, az ifjabb Tóth és valami szomszéd. Nem mertem alaposabban megvizsgálni a holttestet, mert tartottam tőlük. Elmentem a rendőrőrsre, és kíséretet kértem. Kis és Tóth részegen rátámadtak az engem kísérő rendőrre. Ittas dühöngésükben a kezük ügyébe kerülő tárgyakat vagdosták hozzánk, úgy kellett lefogni, megbilincselni őket." A csúnya jelenetnek több gyerek is szemtanúja volt... Tóthék három gyermeke és a szomszédból odasereglett kíváncsiskodók, i § § § A bíróság Kis Jánost és ifjabb Tóth Józsefet mind emberölésért, mind pedig hivatalos személy ellen elkövetett erőszak bűntettéért vétkesnek találta, és mindketten komoly börtönbüntetést kaptak. Az ügyben ítélkező bírósági szenátús elnöke kesernyés arccal tekint föl a periratokból: — Higgye el, azért érdemes egy kis figyelmet szentelni a megboldogult életének is ... Mert megbetegedése előtt épp olyan iszákos volt, mint a fia, meg a veje. És pontosan olyan kíméletlenül bánt a feleségével, mint ahogyan ővele bántak a gyerekei. Gajdosné Tóth Mária igy vallott:... Apánk részeges ember volt, durva volt anyánkkal szemben. Még akkor sem kímélte, amikor szegény már nagybeteg volt. A gyöngeségtől alig állt a lábán, apám mégis kizavarta őt dolgozni. Ásás közben, a kertből vitték el a mentők." Ifj. Tóth József! „ ... Az első keresetemet, amit boldogan vittem haza, apám elszedte tőlem, és elitta." Ifj. Tóth József felesége: „... Én mindig félve megyek haza a munkából, részeg e a férjem vagy nem. Ö épp úgy iszik, mint az apja ivott. Apósom részben azt kapta most vissza a fiától, amit ő adott a családjának." — Súlyos örökség ez — fűzi hozzá halkan a bíró Bizony, súlyos örökség, fűzi hozzá a riporter, érdemes alaposan eltűnődni rajta. Idősebbeknek és fiataloknak egyaránt. 17
