A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-11 / 7. szám
Népi hangszereink A DUDA Rossz hatást gyakorol a nép erkölcsére — véli Szókratész, mert „egy nő sem marad erényes, ha sokat hallgatja". így is lehet véleményt alkotni ez ősi hangszerről... Elsőként Dión Krizosztómosz tesz említést róla időszámításunk első századában: „Néró császár tudta hogyan kell megszólaltatni a sípot, míg karjával a zsákot nyomja". A duda különböző fajtái szinte mindenhol meghonosodtak, pl. a kelta népeknél ugyanúgy, mint a skótoknál katonai hangszer. A műzenében csak rövid életű, viszont Apafi Mihály Erdély utolsó fejedelmének kedvenc hangszere volt. A XVI. században „musette" néven vált ismertté a francia udvarban. Zenét is komponáltak rá pl. Verdi Otellójában. A paraszti duda Bartók több zongoradarabjában fennmaradt. A mai köztudatban a kutyaduda, kecskeduda, bőrduda változat is előfordul. * Főbb részei: tömlő része, dudafej, kettős síp, bordó, emlő. Az állatról a bőrt zsákszerűén lenyúzzuk. A farrészt a két hátsó láb csonkjával együtt levágjuk és mint a zsákot a bőrt bekötjük. A jobb első láb csonkjába a duda emlőjét, a balba pedig a duda bordóját kötjük. A nyaki részbe a szilva vagy más egyéb gyümölcsfából kifaragott kecskefejet helyezzük. A kecskefej szájrészébe illeszkedik a sípszár. A nálunk használt duda hangolása f1 és b' között van. Leghíresebbek az ipolymenti dudások voltak. 1979 januárjában halt meg Szikora János ipolypalásti dudás, akivel az MTA is készített felvételt. 1971-ben halt meg a virti Gót János — dudája ma magántulajdonban van. 1980 májusában halt meg a garamkövesdi Gricsek János. Az egyetlen élő magyar dudás Ipolyságtól néhány kilométerre Középtúron él. Seres Imre bácsi, aki már 85. évében jár. A TÖKCITERA Nevéből ítélve tökből készül, mégpedig lopótökből. Ma már Szlovákia magyarlakta vidékén (az eddigi gyűjtéseink alapján) sehol sem fordul elő. Valószínű, hogy itt is fellelhető volt, mert egyes adatközlők szerint „summások hoztak magukkal ilyen muzsikát az Alföldről". A tökciterát igen egyszerűen házilag lehet előállítani. Főbb részei: felébe vágott lopótök, a hosszú nyaki része — melynek rendszerint keményfából kell lennie. A lopótököt felébe kell vágni és megtisztítani a magtól. A hátsó részébe ahol a húrtartó lesz befaragjuk a tőkét, melyet úgy illesztünk a tökbe, hogy a forró enyvbe finom fűrészport keverünk, ami biztosítja az esetleges egyenetlenségek kitöltését a tök és a faragott tőke között. Ugyanígy helyezzük be az előre elkészített hosszú nyakat is. A tökcitera fedőlapja vékonyra csiszolt fenyőfa. A hangszernek lelke nincs. Behangolásnál egy jól hangolt zongorát, vagy más hangszert vegyünk alapul. KATONA ISTVÁN Fotó: Platzner László
