A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-28 / 5. szám
Pillanatkép a kassai Thália Színpadon bemutatott Ibsen-drámából (Csendes László, Kövesdi Szabó Mária és Gombos Ilona) pedig a színészi teljesítménynek mozognia kell. Hadd valljam be őszintén, hogy ezt az előadást, legalábbis a szakmabelieknek, akár kétszer is érdemes lenne megnézniük, mert úgy érzem, hogy ez a másodszori „rálátás" bizonyítaná be, hogy a tudatosan precíz szinészvezetés, a színpadon játszódó legszélsőségesebb indulatok avagy a nézőtérrel való kapcsolatteremtés mozzanatai mögött is terv és pontosan megvalósított művészi akarat búvik meg. Mindezek után, persze, valaki azt is mondhatná: íme, a hétköznapiság köntösébe bújtatott naturalizmus teatralitása, a melodramatikus játékmodor fölénye. És valóban az lehetne, ha a színen pergő és a nézőtérre ki-kivetitett cselekményt nem hitelesítené a mindvégig átélt lélek- és jellemrajz. Mert az az ötvözet, amelyben Kövesdi Szabó Mária és Csendes László a színpad eszközeivel a valóságot tudja felmutatni, nem elérzékenyülést kelt, hanem — a tabló utáni jelenetet is beleértve — kettős katarzist teremt. A Babaotthonban látott alakítások egész sora bizonyítja az alapos, gondos felkészülést. Nórát Kövesdi Szabó Mária játssza. Megjelenésében, játékfelfogásban sok tekintetben tudja kiegészíteni azt a képet, amely korábbi alakításai nyomán rögződött belénk. Afféle kölyök-Nóra, akinek az átlagosnál több bizonyító eszközre van szüksége, hogy felnőttségét, anyai elhivatottságát elfogadtassa velünk. Belső tartalékai azonban bőven na UTÁNA KELL JÁRNOM, KINEK VAN IGAZA! ff Ibsen-bemutató a MATESZ kassai (Košice) Thália Színpadán • Babaotthon (Nóra) • Horváth Lajos vizsgarendezése Kövesdi Szabó Mari és Csendes László az előadás egyik jelenetében Rank doktor szerepét Gyurkovics Mihály játszsza A színház az a hely, ahol valamennyi egyszerű és már százszor megválaszolt kérdést újra meg újra fel kell tenni. S annál makacsabbul. minél jobban ismerni véljük a válaszokat. Mert első pillantásra látszólag könnyű meghatározni, hogy Henrik Ibsen kétrészes drámája, a Nóra — mondjuk — Oslo, Bergen vagy akár Trondheim utcáinak egyik jómódú házában, pontosabban az erkölcsileg makulátlanul tiszta Torvald Helmer ügyvéd külsőleg (is) boldognak tűnő családi otthonában játszódik. Igen. ez a cselekmény színhelye. De hogyan jellemezhető, hogyan sűrithető a dráma világa azon az emelt téren, amit színpadnak nevezünk? Horváth Lajos, a prágai Színművészeti Akadémia diákjának vizsgarendezése már az előadás címében (Babaotthon) is utal rendezői szándékának lényegére. amit mind az előadás kezdete előtt, mind a kétórányi játékidő első perceiben azonnal szándékosan ki is hangsúlyoz: az ő Nórája a néző és a színész számára közös térben — a társalgóban, a nézőtéren és a színpadon játszódik; ezzel téve maivá, mindenki számára elgondolkoztatóvá a Nóra cselekményének időszerűségét. A darab ibseni címszereplőjét Horváth Lajos tulajdonképpen mai nőként, azaz a mi hétköznapjaink problémáival szembekerülő teremtésként kezeli, hiszen Nóra és Helmer látszólag felhőtlen kapcsolatának ürügyén olyan kérdésekre próbál választ keresni, mint hogy tartósak lehetnek-e az olyan házasságok, melyeknek alapját nem a szerelem, a kölcsönös megértés, a becsület és az őszinte bizalom jelenti; vajon kiállja-e az idő próbáját az olyan partnerkapcsolat, amelyben a felek nyolc hosszú év után, egy súlyos családi gond megoldásánál találkoznak először valóban egyenrangú felekként?... Horváth Lajos a kassai Thália Színpadon lényegében az emberi csőd lélektani és gyakorlati változatairól rendezett vizsgaprodukcióként egy sikeresnek mondható előadást; bár rendezői koncepciója — és ezt nem árt bevallani —, inkább csak a problémafölvetéssel kapcsolatos általános szemléletnek szab határozott irányt és igényt, nem pedig a gondolatnak. Érezzük, hogy a rendező leszáll a klasszikus „lóról" és gyalogosan, a mai ember természetes közvetlenségével közelít a drámához, min mai konfliktust rejtő műhöz; ám hogy voltaképp milyen értelmezési lehetőségeket ajánl, abban már nem vagyunk teljesen biztosak — bár valami feddö-figyelmeztetö hangvétel mutatkozik a legerőteljesebbnek. Ez a hang ugyanakkor — legalábbis helyenként — nehezen illeszkedik az előadás másik stílusrétegéhez, amelyet a személyiségkutatás szikár, lényegre törő racionális kommentárjának nevezhetnénk. A rendezői alapkoncepció azonban okvetlenül ügyes és lényegre törő, hiszen az imént említett természetes kettősséget a szükségszerű történések elevensége hitelesíti. A tudatos írói sűrítés ugyan eleve kizárja a sekélyes naturalizmust, de jellemábrázolásának, problémafölvetésének eszköze az események magától értetődő, már-már hétköznapi jellege. Horváth Lajos helyesen érzett rá arra, hogy valószínűleg nagyon rosszul járna az az együttes, amelyik divatoknak vagy rendezői önkénynek hódolva, elutasítaná a mű látszólagos hétköznapiságát; esetleg a melodramatikus hangulatkeltés veszélyétől félve, bármiféle stilizálási-keményitési folyamatot hajtana végre. A nagyszerű norvég író ábrázolásmódjához való hűség az esetben a mondanivaló helyes és világos tolmácsolásának nélkülözhetetlen előfeltétele. Ez a felismerés meg kell hogy szabja azt a kört, amelyen belül az előadásnak, ezen belül elegendőek ahhoz, hogy jó színészi adottságokkal megoldja ezt a feladatot. Szerepe nagy részében sikeresen adagolja figurája jellemének összetevőit; hitet, erőt sugároz, a ragaszkodás és az asszonyi észjárás fiatalos színeit hozza a színpadra. Mindössze néhány helyen zavarja meg ezt a harmóniát a túlzott hangerő, melynek lefaragásával még egységesebben, még jelentékenyebb egyéniségként tartaná vállain az előadást. Csendes László szenvtelen egyszerűséggel, száraz praktikummal teszi őszintévé Torvald Helmer alakját, bár a nagyobb hév, a nagyobb hit talán jobban, plasztikusabban ábrázolná a Nórából való kiábrándulás kijózanítóan keserű pillanatait. A bemutatón látott játékában mindennek inkább csupán jelzését kaptuk, különösebb átélés vagy szenvedély nélkül. Gombos Ilona alkatilag, okos értelemmel és gondos szerepkidolgozással tudott azonosulni Lindéné fontos figurájával. Rank doktort egyéni színekkel játssza Gyurkovics Mihály. Lengyel Ferenc alakítása is gondos színészi munkára vall, de egy kicsivel több emberi esendöséggel talán közelebb is hozhatta volna hozzánk Krogstad alakját. A többiek (I/. Szabó Rózsi, Házi Tanya és Pólós Árpád) kisebb szerepeikben ugyancsak hozzájárulnak — ki több, ki kevesebb színnel — az előadás hatásához. Mikus Balázs ügyes díszlete a rendezői szándék nyitottságát, az Érsek György által válogatott zene pedig az előadás hangulatát, a cselekmény fordulatainak hangsúlyozását segíti. MIKLÓSI PÉTER Bodnár Gábor felvételei 14
