A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-18 / 51. szám
Csak egy percre... Ha a szakács- és pincérversenyek is olyan nagyszámú közönség előtt zajlanának, mint a jelentősebb focimeccsek vagy egyéb sportversenyek, akkor a szepességi származású CSONKA KÁLMÁNT, az izek és italok avatott mesterét, az idei Gastroprag nemzetközi ínyencverseny egyik győztesét, sokkal többen ismernék személyesen is. így azonban „csak" a főztjét dicsérik, kiváltképpen akik a vadas ételeket kedvelik, hiszen a huszonéves szakácsmester specialitása a vadételek készitése. — Pályafutásod története? — Eredetileg nem akartam szakács lenni. Az általános iskola befejeztével felszolgálónak jelentkeztem, de mert oda már betelt a létszám, szakácstanuló lettem. Természetesen, katoraéveim alatt is a konyhán dolgoztam, leszerelésem után pedig egy vadászétterembe, két gyakorlott mester mellé kerültem, akiktől néhány receptet, de legfőképpen nagyszerű tanácsokat kaptam. — A tanácsok mellett gondolom, tőlük tanultad a vadszakácsi szakma titkait «... — Olyan, hogy külön vadszakács nincs a szakmában, legföljebb egyik-másik szakács többet ért a vadas ételek elkészítéséhez. Vadhúst főzni nem könnyű dolog, s tudni kell azt is, hogyan készítették a régiek, ismerni kell a fűszereket és sokat kell kísérletezni. — Vajon volt-e vadász a családban ? — Régente a nagyapám és a bácsikám vadászgattak. Lehet, hogy tőlük maradt rám ez a szenvedély, mert most már igencsak szeretem készíteni a vadat. Jobban is, mint enni. — A vadételek avatott szakácsa milyen ebédajánlatokat tesz az étlap összeállításánál? — Ez a konyhára étkező nyersanyagtól függ. Szívesen főzök vörösboros vadkacsát szarvaspörköltet, tűzdelt özgerincet, vaddisznó- és őzpörköltet. rostos nyúlgerincet, pirított nyúlmájat, tűzdelt fácánt, de a hideg vadpecsenye is az ínyencfalatok közé tartozik. — Mi a titka a vadhús elkészítésének? — A pácolás a döntő. Attól lesz ízletes a vadhús. Két-három napig is állnia kell a páclében. jól behütve. A vad tisztítása, előkészítése is aprólékos, babramunka, az ilyesmit sohasem szabad elkapkodni. — A legtöbb szakács inkább gömbölyű, mint karcsú, neked viszont jó alakod van... — Nem eszem sokat, de azért jóllakom, mert a kóstolgatás is laktat. — Kik a jobb szakácsok: a nők vagy a férfiak? — Egyforma eséllyel indul a férfi is, a nő is. Az asszonyok azonban a hagyományos ételeket kedvelik, a férfiak viszont bátrabban kísérleteznek a különféle nyersanyagokkal és fűszerekkel. — Elárulhatnád a vadételek készítésének néhány titkát? — Aki otthon is szívesen bíbelődik vadhússal, az a fácánlevesből ki ne felejtse a szerecsendiót, a gyömbért; ha vörösboros vadkacsát készít, legyen kéznél sáfrány, kakukkfű, szerecsendióvirág. zsálya, borókabogyó, áfonya, de jöhet még hozzá más is. — Mennyi? És micsoda? — Ezt mindenki maga kísérletezze ki, úgy lesz igazán jó az étel. (mik-) E történet főhőse Barázdabillegető úr, az a bizonyos, akinek a jobb lábán eltörött az egyik ujja. ami igen kellemetlen baleset volt és különösen akkor gyötörte hősünket, ha férfias komoly pózban igyekezett megülni egy fa ágán. Barázdabillegető úr — hogy végre a történet lényegére térjünk — szerfölött megörült, amikor családi fészkében megpillantotta az első tojást. Apródad feleségének a boldogsága semmivel sem volt kisebb, noha önagysága az első pillanatban azt állította, hogy mindezt csak álmodta. Fölöttünk sejtelmesen suttogtak a bükkfák — az erdőben csak a barázdabillegető-pár szállásadó gyertyánfája ütött el a többitől leveleivel és szélesen tárulkozó ágaival. Fészkük a fa koronájának tetején volt, apróka kis otthon, de ügyes kézzel mesterkedett. Ha hazatértek, mindig örültek neki. milyen biztosan bújik meg a karélyos levelek menedékében. szédjuk, a harkály, ha véletlenül találkoztak, nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az ö háza bizony palota ehhez a viskóhoz képest. Barázdabillegetöék mégis szerették a házikójukat, főleg azért, mert két lábuk és csőrük becsületes munkájával építették nem úgy, mint a harkály, aki kiakolbólitott az otthonából egy árva bagolygyereket és elfoglalta a fészkét. De azért senki se higgye a harkályról, hogy hatalmaskodó kiskirály vagy más vagyonára törő, harácsoló újgazdag volna, hisz ahol csak alkalom nyílott rá, mindenütt elmondta, hogy csak azért kergette el a fészek régi gazdáját, mert a szépérzékét bántotta a bagoly dülledt szeme. Az erdő szárnyas lakói különben se keritettek nagy feneket a dolognak, őszintén megvallva egyikük se szerette a fura bagolycsemetét, akinek a szülei ostoba módon csapdába kerültek. Azt is beszélték róla, hogy egereket zabái. Amikor a fiatal bagoly hazatérve a harkályt találta fészkében, álmosan megtelepedett a szomszédos bükkfa ágán, egy ideig a tollát borzolta, hunyorgatva nyújtogatta a karmait, aztán a nagy boldogtalanságtól elaludt, mert már fényes nappal volt. Békésen szundikált egész alkonyatig. akkor kinyitotta ellenszenves szemét — a körülötte őrködő madarak erre nagy cserregésbe, csivitelésbe kezdtek — és búsan elrepült. Elszomorította, hogy minden szomszédja haragszik rá. Később hire járt az erdőben, hogy a baglyot megfogta az erdész, mégpedig igen könnyen, mert a dülledtszemü este berepült a szobájába. Már akárhogy is történt, valahányszor a bagolyra és régi fészkére terelődött a szó, a harkály nem mulasztotta el megjegyezni, hogy ki nem állhatta a csúf szemét. Különben is fura legény volt a harkály. Néha zárkózott, szótlan. máskor meg érthetetlenül jókedvű. Az erdő lakói maguk között különcnek mondták. Amikor Barázdabillegető úr bekopogott hozzá és elújságolta, hogy tojáson ül, amelyet a felesége szült a világra, — másnak nem mondhatta el, mert messzire nem mehetett a fészektől és a harkály volt a legközelebbi szomszéd — az erdökülönce elrepült Barázdabillegetőékhez tojást nézni, aztán félrevonta a boldog apát. — Kedves barátom, — szólt csendesen, — úgy találom, hogy ez a tojás túlságosan nagy. Valóban nem tudom, mit gondoljak a dologról, de különösnek találom, nagyon különösnek ... Pillanatnyilag nem mondhatom meg, mi ébresztett bennem kételyeket, de majd maga is meglátja! Ha bármiféle bonyodalmak támadnának, bízzon bennem, kivizsgálom, és megtudjuk az igazat. Fel a fejjel, drága barátom, egyelőre felejtse el, amit mondtam, talán tévedtem ... bár nem hinném. Barázdabillegető úr zavart fejjel tért meg a fészkére és búsan ült a tojásra. Olyan rosszkedvű volt, hogy amikor odaröppent a felesége, hogy fölváltsa, -gorombán ráripakodott: — Hol csellengsz állandóan, azt képzeled, hogy lopom az időmet? Ma még sok a dolgom, a patakon túl, le kell pállanom egy fiatal tölgyfát, teli van hemyóval. Az asszony elsírta magát, a rosszat sejtő férj pedig dühösen megfente csőrét a fészek karimáján és elröpült. Egyre csak az járt a fejében, miért is volna az ő tojásuk nagyobb, mint amilyen a barázdabillegetőké lenni szokott. Útközben megpihent egy fiatal nyírfán és addig kóstolgatta a fa sebéből fakadó friss mézgát, amíg berúgott és igen görbe vonalban szállt vissza a fészkébe. Hazaérve búbolni kezdte a feleségét, még azzal is megfenyegette, hogy sárba tapossa a tojását. — Esküdj meg, — dikciózott részeg méltósággal, — esküdj meg, hogy senkivel se volt dolgod énelőttem, hogy az a tojás a mi... hogy is mondjam ... a mi szerelmünk gyümölcsei Az asszony két szárnyát az égre emelve megeskudott, és ettől Barázdabillegető úr mintha megnyugodott volna. Hamarosan elaludt, de egész éjszaka azt álmodta, hogy a felesége egy idegen rigóval röpdös az erdőn. Egy hét múlva a tojásból pőre kismadár bújt ki. Apró, kedves, helyes teremtés, első teendője az volt, hogy illedelmesen a csőrét tátogatta. Kezdetben nem zabáit sokat, de másnap megjött az étvágya, a harmadik napon pedig irtózatosan sokat evett. — Könyörgöm, jöjjön, nézze meg a gyerekünket, — rohant el kétségbeesetten Barázdabillegető úr a harkályhoz, — mi már nem vagyunk képesek jóllakatni. A harkály sokatmondóan csóválta a fejét, amint meglátta a pöttömnyi papzsákot. — Várjunk egy hétig, — mondta a barázdabillegetőnek, — aztán majd beszélünk a dologról. Egyelőre csak annyit mondhatok... de tessék jól megfogódzkodni, nehogy leessen az ágról... ez a csöppség nem olyan, amilyenek a kis barázdabillegetők szoktak lenni. Aznap este, mialatt a boldog fiatal anya egyik nótát a másik után dalolta az ifjú sarjnak, hogy végre elaludjon és ne mutogassa már a csőrét. Barázdabillegető úr e szavakkal támadt rá hitvesére: — Elhallgass már, te céda! Elmúlt egy hét. — Hát mi van, — sürgette az elkeseredett apa a bölcs szomszédot, — mondja meg végre, mi a véleménye arról a kamaszról, hisz a kölyök már jó egy fejjel nagyobb nálam. — Szomszéd uram, — jelentette ki komolyan a harkály, — az ön gyereke nem barázdabillegető, ez a gyerek egészen másfajta, kedves neje nyilván megfeledkezett magáról, hisz az apróság egyáltalán nem hasonlít önre. Aznap Barázdabillegető úr haza se ment. Csak másnap délelőtt tért meg a fészkére, és hátborzongva állapította meg, hogy a lurkó tovább női — Te ribanc, — támadt rá az asszonyra, — te megfeledkeztél magadról, te összeszürted a levet valakivel, te megcsaltál! Az asszony esküdözött, rimánkodott. A férj ettől csak még haragosabb lett, és annyira feldühödött, hogy — hála rokkant körmének — lepottyant a fészek pereméről, szárnyra kapott és elröpütt. hogy ne térjen vissza soha többé. Mostanában egy kertben tanyázik, a környékbeli madarak sorban felkeresik, bizonygatják neki, hogy amit kiköltöttek, kakukkfióka volt és minden értelmes madár tudja, hogy a kakukk idegen fészekbe pottyantja a tojását. Barázdabillegető úr az efféle beszédeket ostoba mesének mondja és azt hajtogatja: — Engen ugyan nem tarttok bolonddá, tudom, amit tudok. Különben is miért ne lehetett volna viszonya éppen a kakukkal ? Fordította: TÓTH TIBOR Igaz, láttak már nagyobb fészkeket is, és szom-Numizmatika A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG PÉNZEI (1945-1 A prágai Károly Egyetem 600 éves évfordulójára kiadott ezüst 100 koronás Az újjáalakult Csehszlovák Köztársaság 1945-ben kiadott rendelkezése értelmében a pénzintézeteket államosdották. A II. világháború alatt a körmöcbányai (Kremnica) pénzverde megsérült, a szakembereket is össze kellett hozni, így a pénzverésre csak 1946-tól kerülhetett sor. Az új csehszlovák korona kiadása után fokozatosan bevonták az ország területén használatos szlovák koronát, német márkát a lengyel zlotyt és a magyar pengőt A romokban heverő ország gazdasági helyzete és az a tény, hogy a keresetek növekedése nem volt párhuzamban a termelés növekedésével, a korona fokozatos elértéktelenedéséhez vezetett Az inflációs folyamatnak az 1948-as februári győzelem vetett véget 1953-ban a pénzreform értelmében a régi pénzeket átváltották és az új korona már szilárdnak bizonyult A pénz forgalmi és kereskedelmi szerepe mellett fokozatosan előtérbe került az emlékezés szerepe is. Nevezetes történelmi események, jelentős személyek évfordulóinak alkalmából emlékpénzeket adtak ki. Az 1953 után kiadott csehszlovák emlékpénzek államilag törvényesített pénzek, amelyeket a forgalomban is lehet használni. A valóságban ezekkel a pénzekkel már senki sem fizet az emberek (gyűjtők) ezeket emlékként elteszik. Kizárólag gyűjtők számára különleges verési technikával vert (proof) emlékpénzeket is kiadnak. Ezek értéke jóval magasabb a forgalmi értéküknél. 1945 és 1953 között nyolc, 1953-tól napjainkig 49 darab ezüst emlékpénzt adtak ki. Jelentős események évfordulóira: SZNF, Prágai felkelés, felszabadulás, stb; Nevezetes intézmények évfordulóira: Károly Egyetem, Academia Istropolitana, a Prágai Nemzeti Színház, a Szlovák Nemzeti Színház, Prágai Nemzeti Múzeum stb. Jelentős személyek, írók, művészek emlékére is bocsátottak ki emlékérmeket: Gottwald, Komenský. Hus, Lenin, Smetana, Štúr, Hviezdoslav stb. 1951 -ben arany pénzeket (dukátokát) is kiadtak. Ezeket nem hozták forgalomba a Csehszlovák Bankban helyezték letétbe, amelyekből a prágai ill. bratislavai Nemzeti Múzeum, valamint a Morva Múzeum kapott egy-egy mintapéldányt A külföldi gyűjtők megvásárolhatták ezeket a dukátokát valutáért 1978-ban nagyon szép és értékes aranypénz-sorozatot adtak ki IV. Károly 600 éves évfordulójára. Pápay László Fotó; D. Majda 22
