A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-18 / 51. szám
Gyermekkorom legkedveltebb mesealakjainak egyike az óriás növésű, mérhetetlen erejű fanyüvő volt, akiről tudvalévő, hogy a fákat puszta kézzel, egyetlen rántással úgy tépi ki a földből — mint nyüvéskor a kendert szokás. Sajnos, manapság már sem az Óperenciás tengeren innen, sem azon túl, nem a mesebéli fanyüvők járják az erdőt, hanem — főképpen ilyenkor, az esztendő utolsó hónapjában — óvatos orvvadászokként settenkedő valóságos erdőtolvajok, akik kisbabával, fűrésszel a kezükben a legszebb növésű fenyőket szemelik ki maguknak karácsonyfaként. Az évvégi ajándékvásárlás, a fáradhatatlan üzletjárás és a többi hajsza tulajdonképpen esztendőről esztendőre megismétlődik. Ilyenkor, december derekán nyitnak a karácsonyfapiacok is, úgyhogy a nagyobb városok utcáiban mostanában szinte naponta látni a zöldellő rakományaikat szállító teherautókat. Hiába, újra küszöbön a karácsony, a béke és szeretet meghitt ünnepe, amikor lakásunk valamelyik sarkában ott a helye a színes villanygyertyákkal és csillogó-villogó díszekkel ékesített karácsonyfának ... Ez az érem egyik, örömtelibb oldala, ám jól ismerjük a karácsony előtti napok hangulatának árnyoldalát is. Azt, amikor az ajándékgyüjtés, a VÁSÁRLÁS „kényszere" már-már lázas méreteket ölt — nemcsak az ünnepi étrend kialakítását illetően, hanem a különböző ajándéknéző körutak során is. A sokak számára leglényegesebbnek tűnő, olykor szinte státusszimbólumként kezelt kérdés azonban: kinek milyen karácsonyfája lesz az idén? És persze: honnan? Az első kérdésre könnyű választ adni. Feleletként az utóbbi évek divatjának megfelelően három lehetőség kínálkozik: 1. ezüstfenyő; 2. borókafenyő; 3. egyszerű erdei fenyő, azaz lúcfenyő. Más kérdés, hogy a hozzáférhetőség sorrendje ennek homlokegyenes ellenkezője! Ezüstfenyő, védett növényről lévén szó, lényegében egyáltalában nem kapható, ezért néhány jelentéktelen kivételtől eltekintve kivágni sem szabad. Lényegesen több, bár távolról sem a keresletnek megfelelő számban kapható gyalogfenyő, azaz boróka a piacon, míg a legnagyobb választék, hagyományosan, lúcfenyőből van. Pavol Ryba mérnök, az SZSZK Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztériumának osztályvezetője néhány érdekes, ugyanakkor azonban erősen elgondolkoztató adattal lepi meg az újságírót. Az erdészeti és kereskedelmi szakemberek becslése szerint Szlovákiában mintegy 900 ezer háztartásban állítanak karácsonykor fenyőfát. Természetesen, ez csupán hozzávetőleges, a becslés alsó határát jelző adat, amelynek azonban konkrét vonatkozásai is vannak. A Zöldség- és Gyümölcskereskedelmi Vállalat boltjaiban 250 ezer, a Jednota Fogyasztási Szövetkezet üzleteiben és az erdészeti üzemek alkalmi árusítóhelyein körülbelül 200 ezer karácsonyfát adnak el hivatalos kiskereskedelmi áron. És most jön az adat megdöbbentőbb része: a szlovákiai háztartások évi karácsonyfaszükségletének fennmaradó felét — tehát kereken 450 ezer fácskát! — a buzgó családfők, a készséges haverok és jóismerősök afféle önellátó módszerrel egyszerűen kilopják az erdőkből! Csupán az érdekesség kedvéért hadd említsem meg, hogy ez a tiltott fanyüvés nem kevesebb, mint száz hektárnyi erdőterület kipusztítását jelenti! Ha most valaki netán úgy érzi, hogy ez az utóbbi adat alaposan meglepte, akkor elárulhatom, távolról sincs egyedül. Én is meghökkenten elhallgattam az osztályvezető dolgozószobájában, s végtelennek tűnő pillanatokig szóhoz sem tudtam jutni, hiszen ez a száz hektárnyi cinikus vandalizmussal letarolt erdőség valóban hatalmas terület. Mert nemcsak a kifürészelt, kiszaggatott fácskákról, azok kiskereskedelmi áráról van szó. Látszólagosan képtelen, mégis igaz helyzet, hogy a fatolvajok lényegesen szerényebb kárt okoznának, ha tűlevelű zsákmányaikat a karácsonyfapiacokként kiszemelt térségekről lopkodnák el. Hogy miért, erre már a tetthelyen kap érdemleges választ a riporter. Helyénvalónak érzem itt a kriminológiai szótárba illő tetthely kifejezést, hiszen ilyenkor, decemberben, főképpen a nagyobb városokat övező erdők szinte a tömeges karácsonyfalopás színhelyévé válnak. Emlékezzünk csak az osztályvezető szavaira: évente kis híján félmillió fácska tűnik el erdeinkből! Már önmagában az így okozott kár anyagi értéke is tetemes összeg — kereken egymillió korona; az erdőtelepítésben okozott környezetvédelmi károkat pedig nem is lehet számokban vagy pénzben kifejezni. A férfikor delelőjén járó Szalay József a sokat tapasztalt erdészek otthonosságával vezet ösvényről ösvényre, egyre mélyebben az erdőbe. De alig haladunk párszáz métert, máris megáll egy tenyérnyi tisztáson, és a néma felkiáltójelekként ágaskodó fenyöfacsonkokra mutat. Aztán csonktól csonkhoz lép, s akár az orvos a betegét, ö is épp olyan szelíd, féltő mozdulattal érinti meg a formátlan karókká vagy apró tönkökké csúfított fák törzsét. — Nézze csak! — mondja haragosan —, ezt a korcs fenyőt két éve tették tönkre. amott, azt a fácskát három esztendeje, emezt pedig, ahogy úgy elnézem, négy-öt napja fűrészelte derékba valaki... Újabb meg újabb fenyőcsonkok között lépdelve haladunk tovább az erdőben. Az erdész arca egyre indulatosabbá válik, s amikor egy óvatlan pillanatban azt kérdezem tőle: vajon miért nem mindegy, hogy melyik fenyő hol esik áldozatául a karácsonyfaszerzés irattan kötelességének, hirtelen kitör belőle a méreg: — Mert a tervezett fakitermelés, a szakavatott erdőritkítás nemhogy árt, hanem egyenesen használ az erdőnek. Nemúgy azonban a karácsonyfalopás! Aki saját szakállára keres karácsonyfát, az szinte mindig a legegészségesebb, legformásabb fákat tünteti el az erdőből. Az pedig már az önzés csimborasszója, amikor valaki nem is a talajnál, hanem a földtől úgy egy-másfél méternyire nyisszenti el a lakásába szánt fenyőfát. Szalay József megáll egy pillanatra, s mert tekintete egy újabb csonkot talál, hát a düh sem csillapodik benne: — Csak azt nem értem, hogy ülhet le valaki nyugodt szívvel az ünnepi asztalhoz, ha tudja, hogy lopott fenyő alá tette a karácsonyi ajándékokat; hogyan nézhet szemrebbenés nélkül a gyerekei szemébe, ha arra kell gondolnia, hogy pár nappal korábban, a család látszólagos nyugalma érdekében, egy pompás fenyőt pusztított el... És hogy őszinte legyek, az ilyen egyedi, alkalmi fatolvajok még amolyan bocsánatos bűnt követnek el, mert nemegyszer rajtakaptam már olyan egyéneket is, akik az alkonyati félhomályban negyven-ötven fát taglóztak le. A zsákmányt teherautón akarták elszállítani és kéz alatt értékesíteni. Az erdészek tapasztalatai, illetve a rendőrségi följelentések száma alapján úgy tűnik, hogy az utóbbi időben növekvőben van az önhatalmú karácsonyfalopás. Ebben részben a motorizmus elterjedése a ludas, hiszen akinek autója van, odahajt az erdő szélére, kíméletlenül lenyisszent egy (lehetőleg előzetesen kiszemelt) fácskát — és gyorsan tovarobog. Ha balszerencséje van, akkor az erdészek vagy az önkéntes erdőörök karjaiba szalad. Ilyenkor végződik az eset helyszíni pénzbírsággal avagy rendőrségi följelentéssel. Szlovákia erdős területeinek nagyságát tekintve azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy valóban peches ember, akinek karácsonyfa szerzési kalandja ilyen csúful végződik ... A másik ok, amiért a fatolvajok többsége vállalja a kockázatot teljesen gyakorlati jellegű: a piacon kevés a borókafenyő, a lúcfenyő pedig a központi fütéses lakásokban két-három nap alatt lehullajtja tűleveleit. Ez pedig nemcsak látványnak csúf. de a tüskék kipiszkálása a szőnyegből szintén türelempróbáló feladat... Joggal merül fel hát a kérdés: miért van olyan kevés boróka a piacon, miért biztosabb a gyalogfenyőt saját kezűleg „beszerezni", esetleg háromszoros-négyszeres áron a feketepiacon megvásárolni? Annál is inkább, mert nyilvánvaló, hogy sok embert épp ez a körülmény késztet a falopásra. Nos, a szakemberek véleménye kissé eltér az egyszerű halandó alkalmi tapasztalataitól. Az erdészek véleménye szerint rengetegen vannak, akik virtusból vagy megszokásból ki sem mennek a karácsonyfapiacra, hanem ebben a tekintetben egyszerűen „önellátóknak" tartják magukat. Mások viszont abban a meggyőződésben élnek, hogy egyesegyedül csak az a fenyő lehet formás és szép. amit ők vágnak ki a környező erdők valamelyikében. Az igazsághoz viszont úgyszintén hozzátartozik, hogy az illetékesek is tudják : egyelőre valóban kevés borókafenyő kapható a piacon. Ezen a helyzeten nem lehet egyik napról a másikra változtatni, de még csak egyik esztendőről a másikra sem! A fenyőfa ugyanis hat-nyolc esztendő alatt cseperedik „eladósorba" ... A távlatok ellenben sokkal biztatóbbak, hiszen már a jövő évben — az SZSZK Erdő és Vízgazdálkodási Minisztériumának felügyelete alatt — hazánk különböző tájain területileg nagy kiterjedésű gyalogfenyőültetvények létesülnek; úgyhogy néhány esztendő múlva jóval kisebb gond lesz a karácsonyfavásárlás, mint napjainkban. Persze, addig még sok-sok víz folyik le a hegyi források és az erdei patakok medré ben; addig még akarva-akaratlanul sokszor néznek majd farkasszemet erdészek és halk léptekkel surranó erdőtolvajok ... Évente csaknem félmillió fenyőfa talál tiltott úton gazdára, ami tavaly is, idén is, jövőre is kereken száz hektárnyi erdőterületet jelent! Nem Vesztésképpen, csupán a teljesség kedvéért hadd mondjam el azt is, hogy a jelenlegi helyzet megfékezése érdekében egyre több erdész javasolja a falopásért kiszabható pénzbírság felső határának megduplázását vagy megháromszorozását. Mert, rajtakapás esetén, ezer-ezerötszáz koronát fizetni egy jóformájú, friss vágású karácsonyfáért, az már valóban megfontolandó kockázat... Bár a kisbaltával, fűrésszel végzett modem fanyüvés mindenképpen meggondolandó és elítélendő. Egy kis túlzással élve ugyanis az is előfordulhat, hogy egyszer majd ki akarunk menni az erdőbe, ahol az illatos fenyők nyugalma helyett — pusztára tarolt tönkhalmazt találunk csak. Ezért hát: kellemes ünnepeket! Elsősorban azoknak, akiknek karácsonyfáját becsületes úton hozza a Télapó ... MIKLÓSI PÉTER Igor Grossmann és F. Rakovský fetvétele 13
