A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-18 / 51. szám

Picasso 1901-ben alkotott önarcképe harmincmillió frankért kelt el a Sotheby’s cég New York-i árverésén. XX. századi festményért ilyen összeget sohasem fizettek még.

Divatos a Cowboy kalap — krómacélból — darabja két tonna

Csont-bőr soványságúaknak tűnnek a kosárból kukucskáló kiskutyák. Ám, itt nem hátrányról, hanem előnyről van szó. A sarpej eb fajtisztaságának egyik bizonyítéka a csomókban lógó bőre.

Ne nézz rám ilyen szúrósan — mondja a sündisznó csemete.

tu vriR Rrin?"

A FŐSZEREPBEN:

IVANCSICS ILONA

Benkö Péter és Ivancsics Hona a Különös házasságban

gett a lábam a fáradtságtól, amikor a felvevőgép elé szólítottak? Hát aztán? Erre megdühödtem és azt mondtam: vége, nem csinálom tovább. És mivel ilyesmire rég nem volt példa, futótűzként terjedt el a hír a szakmában, hogy egy pályakezdő visszaadta a filmszerepét. Tudom, akkor sokan megjegyezték a nevemet. Csak ne adja az ég, hogy beváljon a jóslatuk, mert akkor tíz évig nem filmezhetek. Hát például ezért is félek.

— A tévéfilmrendezőkkel viszont annál szerencsésebb.

— Először Esztergályos Károllyal dolgoztam Az út végében, aztán jött a Különös házasság. Az előbbi egy stilizált játék, az utóbbi, és ez áll közelebb hozzám, romantikus szerep a javából. Nem nagyon hittem benne, hogy én játszom majd Horváth Piroskát. Zsurzs Éva, a sorozat rendezője próbafelvételre hívott, amely jellegénél fogva a lóvásárhoz hasonlított. Osztálytársaimmal együtt engem is beöltöztettek, oda-vissza forgattak, beszéltettek, aztán hazaküldtek. Pár nap múlva visszahívtak, s az egész kezdődött elölről. És ezek után jött csak az értesítés, hogy enyém a szerep. Csodálatos heteket éltem át. A ruhák, a helyszínek... egészen más világban éreztem magam. Csak a parókám zavart. Ha előre tudtam volna, hogy mi vár rám, nem vágattam volna rövidre a hajamat. Hogy élnék-e abban a korban, amelyben Horváth Piroska? Hát persze, hiszen a szerelemben is a romantikát keresem. A futó kalandot ki nem állhatom. És a megszokásnak sincs nálam nagyobb ellensége.

— Mostanában mire gondol a legtöbbet?

— A szerencsére. Arra, hogy egy jó színházi

szerződés hosszú időre boldoggá tenne. És ha én boldog vagyok, akkor az anyámnak is könnyebb az élete. „

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Szabó Róbert és Sipos Géza felvétele

Legyen csinos és egészséges, mert most olyan, mint a zöldalmaszappan. És én nem ilyennek ismerem magát, mondta neki Valló Péter a Figaró házassága egyik próbáján.

Alacsony, törékeny, bájos, kedves és őszinte. Csak éppen naivnak nem mondható. Még akkor sem, ha első nagy filmszerepe, a Különös házasság Horváth Piroskája igazi naiva-szerep.

Arcvonásaiban Görbe Nórára emlékeztet. Mondom is neki, erre félrehúzza a száját és arra kér, csak ezt az egyet ne állítsam róla. — Különben is, az én nevem Ivancsics Ilona.

— Mindig irigyeltem azokat, akik meghitt családi légkörben nőttek fel. Akik minden helyzetben számíthattak a szüleikre. Én csak az anyámban bízhattam; idős, beteg anyámban, aki most egyedül él és csak azon izgul, hogyan alakul majd a pályám. Hát ez az, amit én sem tudok. Csak most kezdem sejteni, hova is kerültem, milyen út előtt állok. De annak, hogy sikerült kitömöm a környezetemből, nagyon örülök, mert apám közelében csak pokol lehetett volna az életem. És anyámnak sem volt könnyű dolga mellette. Alig várom, hogy segíthessek rajta.

— Tulajdonképpen mi sodorta erre a pályára?

— Nem is tudom. Talán a véletlen. Végül is az a fontos, hogy felvettek, nem? Ki tudja, lesz-e még ilyen szerencsém az életben. Sajnos, a biztonságot, a védettséget, amelyet a főiskola nyújtott, hirtelen bizonytalanság váltotta fel.

— Már most, a diplomaosztás előtt ilyen pesszimista?

— Egy éve, amióta filmezek és Marianne szerepét játszom a Popfesztiválban a Vígszínház színpadán, tisztábban látom a buktatókat. Bevallom, az is megfordult már a

fejemben, hogy itthagyom ezt a pályát és valami egészen mást fogok csinálni. De hova menjek, mihez kezdjek, ha ennél jobban semmi sem izgat. És ráadásul a mézet is megkóstoltam már.

— A mérget viszont nem.

— Ha most igazat adhatnék, nem is kellene félnem a jövőtől. Csakhogy a sikerélmény mellett a rosszból is alaposan kijutott. Otthagytam egy filmet, amelyben főszerepet játszottam. Csodálkozik? Hallotta volna, hogy beszéltek velem. A filmezéssel egyidőben ugyanis az Iphigeneiában játszottam az Agriai Játékszínben; onnét hordtak naponta a forgatás helyszínére. Fél napokat és fél éjszakákat várakoztam felvételre várva a szervezés hibájából. Amikor szóltam, hogy sem fizikailag, sem lelkileg nem bírom tovább, azt vágták a fejemhez, hogy egy főiskolásnak mindent ki kell bírnia. Hogy reme-