A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-20 / 47. szám
HALASTÓ... íme a térkép! A sárga kastély PRANDL SÁNDOR FELVÉTELEI ban, fürdik a fekete csóka. De hiába fürdik abba, mégse lesz fehér a tolla. Nemrégen hallottam a Kossuth Rádió műsorában. A falusiak csak azt tudják, hogy volt s van itt ez a halastó. De hogy hogyan keletkezett, senki se tudja pontosan, mint ahogy azt se, hogyan született róla a dal. Én is csak arra emlékezem, hogy a közelében volt egy vízimalom, s ha a molnár elzárta a vizet, a halastó majdnem kiszáradt. Olyankor békák tanyáztak benne. Meg még arra emlékszem, hogy a háború után csónakázni lehetett a tavon. Két koronáért bérelhettünk csónakot. A fiatalok jól elszórakoztak a parton. Szalonnát sütöttek, tangóharmonikát hallgattak, tavaszi és nyári estéken daloltak sokáig. Találkahely is volt a halastó. Nagy szerelmek csiholója, házasságok előkészítője. Nyári vasárnap délutánokon és estéken benépesült a halastó környéke. — Mindenkit fűz valamilyen emlék a halastóhoz — mondja Demeter Béla. — Egyszer, ahogy ott csónakázunk, jön arra biciklin egy ember, és egyenesen bele a halastóba. Volt már a fejében. Megmártózott rendesen. Mi, gyerekek, Markus Bélát szigorú gondnoknak tartottuk. A csónakokat mindig lakatra zárta, mi azonban túljártunk az eszén. Míg ő aludt, kihúztuk a karót, és a csónak máris siklott a tavon. A háború után felújították a halastót, erre határozottan emlékszem. Szántották az alját, magjavitották be- és kieresztő zsilipéit, s kibővítették még egy halastóval. Mint a mesében (gyere te is, pajtás), megsokasodva indulunk a faluszéli halastóhoz. Hűvös, borús őszutó csapódik hozzánk további kísérőnek. Félő, hamarosan szemerkélni kezd az eső. S még nem is száradt fel az út egészen. Közel a Viskóhoz, falurész a nyolcszázhatvan lakosú Panyiton, kertek mögött, a Balog partján két nagy üres meder, s a végében öt kisebb medence. Mintha történne itt valami. Dolgos kezek nyomát látom. — Igen — szólal meg Poprócsi Elemér titkár. — A halastavat sikerült véglegesen megmentenünk. Panyitnak ne csak a nótában, de a valóságban is legyen halastója. Nem volt könnyű a dolgunk. Amikor a szövetkezet lemondott róla, írásban fordultunk a járáshoz, hivatkoztunk múltjára, a róla szóló dalra, amelyet ma is énekelnek fiatalok és öregek, az óvodások és az 1—4. osztályos magyar tanítási nyelvű általános iskola tanulói, s indítványoztuk, hogy ha másképp nem lehet, alakítsák át fürdőhellyé. — Mi volt a válasz? — Meg kell semmisíteni és búzával bevetni a halastó néhány hektárnyi területét. A tanácstagok hiába lobogtatták meg indulatosan a hnb tulajdonában levő régi ^érképet. — Ki segített végül? — A Halász Szövetség Központi Bizottsága. Nem megsemmisíteni, hanem bővíteni kell a halastót. Ez volt az álláspontja. Föllélegeztünk. 1981-ben az Agrostav dolgozói megkezdték a munkát. — Mennyibe kerül a bővítés? — Tizenegy millió koronába. Ebbe a gazdasági épület és a gondnoki lakás költségét is beleszámítom. — S ha elkészülnek a munkával? — Ikrákat keltetünk, halakat nevelünk a medencékben. A halastavakat töltjük föl velük. Mert halastó sok van Gömörben és az egész földkerekségen, de olyan, amelyet a dal századok óta éltet, csak egy van, s ez: A panyiti halastó, halastó, Beleestem szekerestől, lovastól... MÁCS JÓZSEF 13
