A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-11-20 / 47. szám

Az Örmény Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság-beli Szevan hegyi tóból eredő Razdan folyón hat hatalmas vízi erőmüvet építettek. A képen a hegyi tó kilátója látható.

A királynő sincs mindig díszruhában. Velence, a „Tenger Királynője" is viseli testén az idő nyomait.

Antonín Pridal régi cseh szatírák alapján írt forgatókönyvet. A történetet röviden középkori dekameroni világnak nevezhetnénk. A film rendezője Juraj Herz. Az egyik főszerepet a csehszlovák rendező Tarján Györgyire bízta.

A PILLANGÓKISASSZONY NEM SÍRHAT

BESZÉLGETÉS TOKODY ILONÁVAL

Bevallom, elsőként azt a kérdést akartam feltenni Tokody Ilonának, a Magyar Állami Operaház magánénekesének, hogy milyen érzés örökösen készenlétben lenni, idegen öltözőkben, szállodákban, bőröndök között élni, de találkozásunk első percében kiderült, hogy utazásból, cipekedésböl, ki-becsomagolásból ö már nem csinál nagy ügyet. Pedig a mát és a holnapot az ő esetében sokszor száz és ezer kilométerek választják el egymástól. Néhány hónappal ezelőtt még Hamburgban énekelt, aztán Miláno, Palermo, Bécs és Las Palmas következett, majd lemezfelvétel Bratislavában, aztán irány San Sebastian, Nápoly, Bécs, Frankfurt, a jövő év elején Barcelona, San Francisco, s már 1984-re is van egy meghívása Las Palmasba.

— Sikeres ember. A befutottak körül azonban nemegyszer megfagy a levegő. Érzett-e már valaha ehhez hasonlót?

— Nem, mert bárhol lépek is fel, mindenütt vannak barátaim. Sosem vagyok egyedül, s ez legalább olyan fontos számomra, mint a siker Egyébként éppen itt, Bratislavában, a zenei ünnepségeken arattam életem első nagy nemzetközi sikerét, s akkor figyelt fel rám a berlini és a bécsi Staatsoper igazgatója. Mindketten azonnal szerződést ajánlottak, és én boldog voltam, mert tudtam, ez már jelent valamit. A versenyeknek köszönhetem azt is, hogy sokat tanultam, fejlődtem, hiszen minden fellépésemet kemény felkészülés előzte meg. Különben egyetlenegy versenyre sem indultam úgy, hogy nekem itt nyernem kell, mert ha arra gondolok, hogy pontozzák a teljesítményemet, végem van.

Inkább arra összpontosítok, hogy jól énekeljek. Az élet amúgy is egy nagy verseny. Győztesekkel és vesztesekkel.

— És csalódottakkal.

— Én mindig önmagamat vádoltam, ha nem úgy sikerült valami, ahogy szerettem volna. De olyankor sem akartam a falnak futni. Inkább még nagyobb erővel fogtam neki a tanulásnak és csak az izgatott, hogy javítani tudjak a technikámon. Ismernem kell önmagamat; nem szabad, hogy megszédítsen a sok szerződés, a siker. Négy éve énekelek külföldön, de legalább 30 nagy lehetőséget utasítottam már vissza.

— Miből tudja, hogy mennyit vállalhat magára ? Hogy eljött az a pont, amikor a következő felkérést már nem szabad elfogadnia.

— Ha aláírok egy szerződést, már csak arra koncentrálok. Ha netán egy még jobb lehetőséget kapok ugyanarra az időpontra, arról már könnyű szívvel lemondok. Én ugyanis jobban szeretek egy helyen többször fellépni, mint ide-oda utazgatni a világban. Nemrég például Madridban jártam, s felhívtak, hogy ha már Spanyolországban vagyok, akkor másutt is énekelhetnék valamit. Erre sem vállalkoztam. Aztán a szerepkörömre is nagyon vigyázok. Nem akarok ma Aida, holnap meg Pillangókisasszony lenni. A közelmúltban Veronába hívtak, és pompás lehetőséget kínáltak fel. Egy hétig nem aludtam, mert nem tudtam, mit tegyek, aztán mégis úgy döntöttem, hogy nem megyek. Tehát lemondani is tudni kell. Még ha sok álmatlan éjszakájába kerül is az embernek. A jelek viszont azt mutatják, hogy eddig okosan cselekedtem.

— Tudom, Veronáról csak azért mondott le, mert külföldön még nem mutatkozott be Aida szerepében. Pedig Puccini mellett Verdi is az ön világa.

— Igen, hozzám az olasz szerzők állnak a legközelebb. Tudásom legjavát hangilag is, színészileg is Verdi- és Puccini-szerepekben adom. Emlékszem, egyszer Bécsben megkérdezték tőlem, mit énekelek a legszívesebben. Az olaszokat és Mozartot, mondtam. Erre mindenki elcsodálkozott, s azt felelték, ha el is tudom énekelni Mozartot, az nem az én egyéniségem.

— S ha felkérnék egy Mozart-szerepre? Nemet mondana?

— Nem, nem hiszem. Mert a skatulyát sem szeretem. Még akkor sem, ha a hangszín meghatározó egy énekes esetében.

— Az operaénekes egy személyben énekes és színész is. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Most mégis arra vagyok kíváncsi, színészként vagy énekesként fog hozzá a szerep betanulásához?

— Először színészileg értékelem a figurát. Ha úgy érzem, nekem való, hangilag is átveszem és csak ezután döntöm el, hogy eléneklem-e vagy sem. Mert például a Tosca csodálatos színészi feladat, de én fiatalnak érzem magam erre a szerepre. Majd öt év múlva bátran vállalom.

— Az éneklést, a színészi játékot meg lehet tanulni, de a stílusbiztonságot jóval nehezebben. Önnek hogy sikerült mindezt elsajátítania ?

— Úgy, hogy tudatosan készültem erre a pályára. Hároméves koromban már énekeltem, azután fuvolás voltam, majd tizenhárom évesen zongorázni kezdtem. Az utóbbit nem nagyon szerettem, aztán zavart, hogy későn kezdtem el, de most már nem bánom, mert egyedül is betanulhatom a szerepeimet. Ami a stílust illeti: figyelem magam. És másokat is árgus szemmel figyelek. Rosszból, jóból egyaránt tanul az ember. És még valami ezzel kapcsolatban: amíg nem ismerem a zenei anyagot, nem koptatom a hangomat. S ha oratóriumok és népdalok előadására kérnek fel, akkor tudom, hogy sem a szövegmondásommal, sem a technikámmal nem lehet baj.

— A skatulya ellen hogyan tud védekezni?

— Nézze, engem kezdettől fogva lírai szopránnak tartottak, aztán egyszer egészen más szereppel bíztak meg. Durkó Zsolt Mózesében az Anyát énekeltem el, s ezzel azt is sikerült bebizonyítanom, hogy Verdin és Puccinin kívül mást is tudok. Pedig a Puccini-szerepek sem könnyűek. Bármit is énekelek, újra és újra győznöm kell az érzelmeim felett. Sosem hatódhatok meg a szereptől, mert nincs komikusabb, mint egy síró Pillangókisasszony. Az énekesnek az előadás után kell kisírnia magát, nem a színpadon. A végzet hatalmában énekeltem első nagy Verdi-szerepemet, Leonórát, amikor rájöttem, hogy Puccinihoz Verdin át vezet el az út. Azóta már be is bizonyosodott, hogy jól ítéltem meg a dolgokat.

— A rögtönzésről mi a véleménye?

— Szerintem minden darabban lehet improvizálni, csak ismernem kell önmagamat, a darabot és a szerepet. Egyébként sem szabad kizárni az alakításból, hogy mindennap máshogy ébredek és más a közérzetem. És az sem válik az énekes kárára, ha ismeri a darab eredeti szövegkönyvét. így aztán nem eshet meg vele, ami egyszer velem is megtörtént. Az, hogy a magyar fordításból kiindulva majdnem szenvelgés nőt formáltam Aidából, aki eredetiben egy egészséges életfelfogású teremtés. Azóta eredetiben is áttanulmányozom a szerepeimet, s nem is ér meglepetés.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

(MÁTÉ MAGDA felvétele)

9