A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-06 / 45. szám
rodás tükröződött. — A városparancsnokság meg úgy bánik a spekulánsokkal, mint a hímes tojással... A haza megmentöi! Tudod, Tambovban leittuk magunkat. . . mit mondjak? Őrült számla, pénz nincs, hát a képükre másztam . . . Bepanaszoltak . . . Tudod, Vagyim, nagyon nyomott a hangulat minálunk. . . Végül is az életünket adjuk oda . . . A fiatalságunk elmúlik ... És mi vár ránk? A tónkcejutott Moszkva ... pénztelenség ... Neked jó, egyetemet végeztél, ha ledobod a tetves mundért, még mindig elmehetsz, előadásokat tartani... De én húzhatom az igát valahol... Hiszen még rendes hadsereget sem szabad majd tartanunk ... Törzskapitány úr, magának okvetlenül szórakozásra van szüksége — mondta Dundics. — Gyerünk a városba. Annyi a dolgunk, hogy átadjuk a levelet a parancsnoknak, de azután az egész éjszaka a miénk ... Pezsgőről gondoskodom ... — Fene tudja, mégse lehet itt hagyni az őrséget — mormogta Tyeplov, és megvakarta a füle tövét — csak úgy, se szó, se beszéd... — Tudod mit, add át a parancsnokságot a rangidősnek — tanácsolta Roscsin. — A fölöttesednek meg azt mondod majd, hogy gyanút fogtál, nem vagyunk-e átöltözött vörös kémek .. . Legrosszabb esetben lemarháznak... Tyeplov tátott szájjal hahotázott, és szemét törölgetve mondta: — Jó gondolat! Én meg le akartalak benneteket tartóztatni!... — Úgy van, helyes ... — Gvozgyev törzsőrmester! — kiabálta most már zabolátlan jókedvvel Tyeplov a lövészárkok felé, ahol már megint ott lődörögtek a géppuska körül a junkerek. És amikor a törzsőrmester, egy tizennyolc év körüli, kék szemű, hetyke siheder odajött és könyökét vállmagasságba emelve tisztelgett, Tyeplov átadta neki a parancsnokságot, és elővezettette a lovát. Útközben Tyeplov, a nyergében fészkelődve a türelmetlenségtől, mindent elmondott, ami kellett: mennyi katonaság van Voronyezsben, mennyi tüzérség, hol vannak elhelyezve . .. — Kutyául begyulladtak, ez az igazság . .. kérlek alássan, ha Kutyepovot valami baj éri Orlojban, attól itt már a nadrágba csinálnak ... Ilyesmi azelőtt sosem fordulKelö... Emlékszel, Vagyim, a jéghadjáratra? Nálunk most ez a szállóige: „Elvesztették a szívüket ..Ez az, elveszett valami, a régi tűz ... Na meg a paraszt is nagy.bitang itt, mindúgy néz az emberre, mint a farkas. Ezerszer igaza van Kutyepov tábornoknak, mondják, ö adta azt a tanácsot a főparancsnokságon: „Moszkvát csak úgy lehet bevenni, ha a lakosság számára bevezetjük a földreformot és az akasztófát..Hogy egyetlen sürgönypózna se álljon üresen ... Ha már akasztunk, akkor tegyük úgy, mint Pugacsov idejében: faluszámra ... Különben ez unalmas . .. Szereztem egy címet: két nővér, garantáltan szűz mind a kettő, gitárkisérettel énekelnek, meg lehet örülni, az istenüket... Tudjátok mit, gyerünk egyenesen oda! Tyeplovot, úgy látszik, jól ismerték; a szembejövő járőrök tisztelegtek, és rá se néztek Roscsinra meg Dundicsre. A főutcán befordultak a szálloda vaskapuján. Tyeplov leszállt a lóról, és zsibbadt lábával topogva, zavartan mondta: — Nem szeretek fölösleges feltűnést kelteni, inkább itt lent várlak meg ... A főparancsnokság az emeleten van ... De siesse tek, urak ... — És nyersen rászólt az ajtóban álló tatár bajuszé kubanyí kozákra: — Ereszd be őket, te hülye! Dundics és Roscsin felmentek a huzatos vaslépcsön. Bugyonnij küldeménye így volt megcímezve: „Skuro vezérőrnagynak, saját kezébe, bizalmas ..Úgy határoztak, hogy a szárnysegéd útján juttatják ßl hozzá A szálloda megviselt ablakú nagytermében volt az iroda, oda tartottak. Egy másik ajtón, közvetlen előttük belépett két tiszt: egy ma gas, testes férfiú, durva vonású, de szép arcát bolyhos szakáll keretezte, világosszur ke tábornoki köpenyének egyik karöltöjébe mankó nyomódott. Roscsin megismerte Ma montovot. A másik — Skuro tábornok — barna cserkeszkabátban volt, tág likú, pisze orra, csúnya arcbőre, széles pofacsontja visszataszító benyomást keltett. Amint beléptek, megálltak az asztalnál, ahol egy széles bricsesznadrágban feszítő tisztecske diktált valamit egy csinos szőke nőnek, aki magasról csapkodott ujjaival az Írógép billentyűire. Roscsin, Skuróra mutatva, Dundicsra nézett: „Most aztán mit csináljunk?" Mamontov ezalatt arra fordult, és meglátva a két idegen tisztet, parancsoló basszus hangon odaszólt: — Kérem az urakat... Roscsin kihúzta magát, s állva maradt az ajtóban. Dundics Skuróhoz lépett: — Küldemény van nálam a kegyelmes úr számára. Skuro csaknem háttal állt Dundicsnak, nem fordult meg, csak gallérba szorított, erős, vörös nyakával fordult feléje, és anélkül, hogy arcába nézett volna, felső fogsorát farkas módra kivillantva megkérdezte: — Ki küldte? — Az ötvenegyedik tartalék ezred parancsnokától, amely a Don jobb partjáról érkezett kegyelmességed parancsára. — Micsoda ezred az már megint? Ötvenegyedik? — szólalt meg még mindig mogorván, de már odafordulva Skuro, és megforgatta kezében a levelet. — Ki a parancsnoka? Az ajtóban álló Vagyim Petrovics kellemetlen, hideg borzongást érzett a hátában, és kezét köpenye zsebébe csúsztatta, pisztolya markolatára. Ennél butábban nem is történhetett volna, milyen ostobaság, kárba veszett az egész ... Dundics most valami lehetetlen nevet fog kibökni... Kár! Pedig milyen értékes adatokat vihettek volna Bugyonnijnak ... — Az ötvenegyedik ezred parancsnoka gróf Chambertin — felelt habozás nélkül Dundics, és fürge pillantása elkapta Skuro kialvatlan, gyulladásos szemének sanda tekintetét. — Megengedi, kegyelmes uram, hogy távozzam? — Várjon csak, várjon, alezredes — Mamontov ügyetlenül arra akart fordulni mankójával. — Mintha ismerném ezt a nevet . . — Szép, telt arca hirtelen fájdalmasan eltorzult: ügyetlen mozdulatára hevesen megsajdult nemezpapucsába bújtatott lába, amelyet a múlt héten roncsolt szét egy golyó, amikor trojkán menekült Bugyonnij elöl. — Jaj, az ördögbe ... ssz ... Elmehet, alezredes ... Dundics tisztelgett, szabályosan sarkon fordult, és az ajtó felé ment. Roscsin még látta, amint Skuro mondott valamit a kínjában sziszegő Mamontovnak, és lassan felbontotta a borítékot, amelyben a Szemjon Bugyonnij aláírásával ellátott levél volt. Dundics és Roscsin tudták a levél tartalmát: Október huszonnegyedikén, reggel hat órakor Voronyezsben leszek. Megparancsolom önnek, Skuro tábornok, hogy az egész ellenforradalmi haderőt sorakoztassa fel erre az időpontra azon a téren, ahol ön munkásokat akasztott. A díszszemle levezetésével önt bízom meg . . . Kollázs: G. Értei VALERIJ BRJUSZOV Az orosz forradalomhoz Széttört a blokád sunyi tőre, Vad árként robban a vas, Az élen, mindig előre Törj le — vörös lovas! — Hörgő sikolyom, jajon áthatsz. Hangodban harsona zúg! Diadalmasan tovavágtatsz; A világ felett visz az út! — Érc kattog: a lópata csattog S a múlt fala mállva ledűl. Tapossa, tiporja a patkód, A követ érzéketlenül. SZERGEJ JESZENYIN Kantáta Hősök, aludjatok árnyban. Rendül, elindul a rög, szikla-erő, csatalázban Kreml-fal alatt dübörög. GYÓNI GÉZA Utolsó tánc Most roppannak a roppant eresztékek; Most bomlanak a bárgyú babonák, Vágják már, vágják a szent kések A zabolát a zabolát Retteg a hajcsár, megfordult a csorda. Papok, poéták, fel az oltárokra! Zengjen a völgy és minden bús halom: Forradalom, Téged szomjaztunk eleitől fogva. Teatád ágyaz minden vércsatorna, Könnymósta árok, verejték-folyó; Penészes gőg, úri tivornya. Pince-salak, nyomor-kohó; Teatád ágyaz minden arany-trágya. Valahol gyűlik gyűlölt garmadába — Te kelsz belőle fénnvel gazdagon; Forradalom Nvomornak s tenvnek langha/u leanya. Rohansz és freccsen a posvány. PortóI sötétül az ég, S mint sűrű vörös borostyán, Kopog körülötted a jég. Aki csak hisz s aki lát is. Szemét ma Keletre veti. És Berlin és New York és Páris E tüzes robogást figyeli. Ujjongva vagy átkot üvö/tve, Már látja a mént a világ: A hajnali égre vetődve A Kreml rőt körvonalát. (Radó György fordítása) Új foganás a világban, véres a hajnali pír — hősök, aludjatok árnyban, s fénylik örökre a sír. Nap, szinarany-karimásan, őrzi jövőnk kapuját — hősök, aludjatok árnyban, v míg viharos vonulásban nép ke! a hajnalon át Akit te ölelsz — elsápad a tárnok; Dúsnak erében megdermed a vér. Tárnák mélyén hozsánna harsog: Trónjára a nép visszatér! Bújik a hajcsár, ostort fog a csorda; Nyomor és bőség most indul bírókra. Forr a harag már minden katlanon, — Forradalom, Te fűtöd; Isten csipkebokra. Szent arcod előtt leborulok térdre — Távoli bús nép keserű fia. Úri herék sok rab cselédje Jajgat bennem, mert Rád kell várnia; Rád, akit oly rég elnyomott az álom, (Úri beléndek altatott és mákonyi S most ébredsz frissen és fiatalon Forradalom — S vegigtáncolsz a vérszagú világon. (Weöres Sándor fordítása) 11
