A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-30 / 44. szám
Tndománytechniha „Az 1675. esztendőben, szeptember közepe táján (éppen a levegő vizsgálatával voltam elfoglalva, amelyet víz segítségével sikerült összepréselnem), egy új, belülről kék dézsában élő teremtményeket fedeztem fel az esővízben, amely állott volt ugyan, de csak néhány napos. Megfigyelésem arra ösztökélt, hogy sokkal közelebbről vizsgáljam meg ezt a vizet, különösen azért, mert nekem úgy tetszettek, hogy ezek az apró állatkák tízezerszer kisebbek, mint a Swammerdam ábrázolta animalkulák, amelyeket ő vízibolháknak vagy vízitetveknek nevezett. Ez utóbbi élőlényeket szabad szemmel láthatjuk, amint a vízben mozognak. (...) Az említett vízben különböző vizsgálatok után elsősorban is azt fedeztem fel, hogy ezek a testek 5, 6, 7 vagy 8 világosan kivehető golyócskából állnak, de képtelen voltam bárminő membránt vagy bőrt észrevenni, amely ezeket a globulákat összetartaná, illetve amelybe ezek bezárattak. Amikor ezek az animalkulák megmozdultak, néha két kis szarvacskát nyújtottak ki, amelyet állandóan mozgattak, akár a ló a füleit. A két szarvacska közötti felszínük lapos volt, testük egyébként gömbölyű, kivéve, hogy hátulsó fertályuk felé valamelyest keskenyedtek, itt egy csúcs volt, a csúcsos végükön farok, csaknem négyszer olyan hosszú, mint az egész testük, és mikroszkópomon keresztül nézvést, olyan vas tagnak látszott, mint a pókháló egy szála." A levél, melyből a fenti részlet való, 1676-ban érkezett a londoni Royal Society akkori titkárának. Henry Oldenburgnak a címére. A derék Oldenburg gyakran kapott effajta leveleket, s nemcsak Angliából, hanem a kontinensről is; ezt is az Északi-tenger túlsó partján elterülő országból, Hollandiából küldték. Feladóját, ha személyesen nem is, de kézírása alapján már jól ismerte, hiszen a delfti posztó- és rövidárukereskedönek, Antony van Leeuwenhoeknak ez volt a 18. küldeménye azóta, hogy 1673-ban Leeuwenhoek honfitársa, Reinier de Graaf (1641 — 1673) orvos — a Graaf-tüszök felfedezője — beajánlotta őt a londoni tudós gyülekezet figyelmébe. A Királyi Társaság rendszeres összejövetelein Oldenburg felolvasta a beérkezett leveleket, amelyek tartalmát aztán közösen megvitatták, majd a Philosophical Transaction hasábjain nyilvánosságra is hozták őket. Az igazat megvallva, eleinte kételkedtek Leeuwenhoek állításaiban, el is menesztettek egy bizottságot hozzá, amely ellenőrizte a megfigyelések valódiságát. Miután beigazolódott, hogy a hollandus igazat beszél, egyszeriben divatba jött a mikroszkopizálás. Tévedés volna azonban azt képzelni, hogy Leeuwenhoek fedezte fel a mikroszkópot. Feltehetően már az 1500-as évek vége felé egy middelburgi lencsecsiszoló, Zacharias Janzen agyában megszületett az ötlete, s a XVII. század elején már javában használták: Francesco Steltuti (1577—1651), az Accademia dei Lincei (a „Hiúz Akadémia") tagja 1625-ben a lépesméz szerkezetét tanulmányozta vele; Marcello Malpighi (1628—1694) szemügyre vett minden belső szervet, vizsgálta az agy, a mirigyek, a máj, a lép és a vesék belső felépítését, a vér összetételét (1661-ben felfedezte a hajszálereket, 1664-ben a vörös vértesteket — ezeket Swammerdam és Leeuwenhoek is látta), de nyomon követte a nagyítóüveg segítségével a csirkeembrió fejlődését is. Robert Hooke (1635—1703), a nehéz természet angol polihisztor — Newton állandó vitapartnere —, aki minden akkoriban ismert műszert és berendezést ki-ANTONY VAN LEEUWENHOEK (1632-1723) próbált, természetesen a mikroszkóp mellett sem mehetett el közömbösen. 1665-ben Micrographia című könyvében közreadta mikroszkópos megfigyeléseinek leírását, amelyből — ízelítőül — idézzünk egy érdekes részt: „A homok általában nem látszik másnak, mint igen-igen apró kavicsoknak (. . .) De sok más apró testecske között semmi inkább figyelemre méltót nem találtam, mint ezt a helyes kis csigaházat (...) mert ebben a természet furcsaságainak igen jó példájára leltem (...) Miközben alkalmasint egy darabka tengeri homokot vettem szemügyre különböző kisebb, egytagú nagyítólencsével, észrevettem, hogy egy homokszem pontosan olyan formájú volt, azaz úgy tekeredett, mint egy csigaház (...) Egy tűvel elkülönítettem a többi homokszemcsétől. Szabad szemmel aztán igen apró fehér pöttynek láttam, nem nagyobbnak, mint a tü hegye. Ezután minden oldalról szemügyre vettem egy jobb mikroszkóppal, és azt láttam (...), hogy az hasonló a kis vízicsigákhoz, amelyeknek lapos, spirális házuk van: tizenkét csavarulata volt (...) mindegyik igen arányosan fejlett, a csiga közepe vagy központja felé haladva, egyre kisebbedtek." Robert Hooke, bár ezt akkor még nem tudhatta, egy mészvázas egysejtű állatkát, foraminiferát figyelt meg. De látott egyéb furcsaságokat is, például a parafadugó vékony metszetén növényi sejteket — maga a sejt szó is tőle származik —, penészgombák kinagyított termőtesteit stb. Később (1677- töl 1703-ban bekövetkezett haláláig) a Royal Society titkáraként már ő kapta kézhez Leeuwenhoek leveleit, s alighanem komo-LACZA TIHAMÉR lyan bosszantotta, hogy olyan korán felhagyott a mikroszkópiái megfigyelésekkel, hiszen mindazt, amit ez a hollandus felfedezett, akár ö is felismerhette volna. S bizony a lista ugyancsak terjedelmes volt (Leeuwenhoek csak Londonba mintegy 120 levelet küldött, ezeket holland nyelven 1719-ben külön kötetben — Sendbrieven aan de Heeren van de koninglijke societei to London — is kiadták, emellett további nyolcvan-valahány kézirata ismert, s 1695-ben Arcana Naturae címmel könyvben is összegezte gondolatait): mikroszkópjai segítségével különböző mikroorganizmusok — baktériumok, ázalékállatok — életét tanulmányozta; újra fölfedezte a vörös vértesteket; felismerte a harántcsíkolt izmokat; 1677-ben állati ondósejteket figyelt meg; 1683-ban a foglepedékben baktériumszerü élőlényekre bukkant. Leeuwenhoek minden hozzáférhető anyagot és folyadékot megvizsgált. Csak szerény műveltségével magyarázható, hogy nem sikerült korszakalkotó elméleti felfedezéseket is tennie, hiszen az ezekhez szükséges kísérleteket és megfigyeléseket többnyire elvégezte. Például tanulmányozta a forralt vizet és még csak meg sem lepődött, amikor néhány nap elteltével parányi élőlények jelentek meg benne. Leeuwenhoek általában csak megfigyelte és leírta a jelenségeket, a mélyebb összefüggésekre nem volt különösebben kíváncsi. Mikroszkópjait szívesen bocsátotta mások rendelkezésére is, de a berendezések készítésének titkát haláláig gondosan őrizte. Tulajdonképpen az utókor már azt sem tudja pontosan, hogy hogyan is néztek ki ezek a műszerek, hiszen egy mikroszkóp kivételével az összes elkallódott. Leeuwenhoek a Royal Society-ra hagyományozta a készülékeket, de a társaságnak nem volt pénze rá, hogy hagyatéki gondnokot fizessen, s így a Leeu wenhoek-ház külföldi látogatói lassacskán széthordták az ertekes holmikat John D. Bernal angol fizikus és tudománytörténész szerint Leeuwenhoek „nem vette a fáradságot, hogy Hooke-éhoz hasonló mikroszkópot készítsen; egyszerű, körülbelül egy milliméter átmérőjű lencsét használt, amelyet egészen közel tartott a szeméhez. A lencse készítésére igen leleményes módszert eszelt ki, volt egy lámpája, és volt üvegje. Egy vékony üvegszál végén megolvasztott egy kevéske üveget, azután azt cseppenként engedte leesni. Idővel számos kis üveggömböt gyűjtött össze, ezeket sorra megvizsgálta, amíg megfelelőt nem talált. Nem bajlódott csiszolással vagy egyéb más, nehézkes eljárással, mégis igen jók voltak a lencséi." Bármennyire is jól hangzik ez az érvelés, nem tartalmazza a teljes igazságot. Lehetséges, hogy kezdetben valóban ilyen berendezéseket használt, de halála után — a szemtanúk állítása szerint — olyan mikroszkópot is találtak hagyatékában, amely „két egymáshoz szegecselt ezüst lemez között levő foglalatba erősített kicsi bikonvex üveglencséböl" készült. A lencsét csiszolták és a mikroszkóp mintegy kétszázszoros-kétszázhetvenszeres nagyításra volt képes. A korabeli tudományos világ mintha nem ismerte volna fel kellőképpen a mikroszkópban rejlő óriási lehetőségeket. Leeuwenhoek 91 évig élt (350 óve, 1632. október 24-én született és-1723. augusztus 8-án halt meg), de ez alatt az idő alatt szinte csak annyi vált ismertté a mikrovilágról, mint amit maga Leeuwenhoek feltárt. Tulajdonképpen még több mint száz esztendő telt el addig, amíg a mikroszkóp elfoglalta méltó helyét a tudományos kutatás eszköztárában. r FÖLDSZINTES LAKÓHÁZ Akik családi ház építését tervezik, az anyagi feltételek megteremtésével egyidejűleg a legcélszerűbb megoldásra is törekednek. Gyakran megtörténik azonban, hogy az építkezők áldozatul esnek egy-egy túlzott elképzelésnek s kevésbé összehangolt alaprajzi elrendezésnek. Ezért fontos, hogy az építkezők előrelátóan gondolják meg, milyen beruházás lesz számukra a leggazdaságosabb, célszerű-e a többszintes lakóház, vagy szükségleteiket biztosítja az egyszerűbb megoldás is. Most egy olyan ajánlatot adunk közre, amely egy földszintes családi ház alaprajzi elrendezését és homlokzati rajzát mutatja be. Északi elhelyezkedésű épületről van szó; a fürdőszoba, konyha és a WC északra néz, az udvar felöl keletre található a gyerekszoba, délre pedig a háló- és lakószoba. Az előtérből közvetlenül nyílik a WC, fürdőszoba, pincelejáró és a lakószoba, amelyre két hálószoba kapcsolódik. A lakószoba ajtó nélkül a konyhával is összefüggésben van. A lakószoba 6 m hosszú falfelülete kedvező lehetőségeket biztosít a bútor megválasztásában; a szobát hangulatosabbá varázsolhatja egy kandalló is; a lakószobához erkély csatlakozik, amelyen át közvetlen kapcsolat teremthető a ház környezetével. A két hálószobát kétirányú beépített szekrény választja el egymástól. A fürdőszoba takarékos méretű. Szélessége egy 150 cm hosszú kád beépítését teszi lehetővé, mellette megtalálható a mosdó, s jut hely a mosógépnek is. A vízvezetékhálózat és a szennyvíz elvezetése is olcsóbban megoldható, mivel a vízcsapok közel vannak egymáshoz. A lefelé haladó lépcső fölött egy élelmiszerszekrény helyezhető el, a fő éléstár a pincében kap helyet. Az épület nyeregtető fedi. KURUCZ NÁNDOR műépítész Készrt'effe 1982
