A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-30 / 44. szám
Előregyártott épületelem, — köznapi szóhasználatban egyszerűen csak panel. Néhány évtizeddel ezelőtt még alig hallottak felőle az emberek, aztán szinte egyik napról a másikra megtanulták. Nemcsak a fogalmat, de azt is, hogy bizalmatlanok legyenek iránta, mint általában minden új iránt. Két éven belül összeomlik, — mondták hajmeresztve az öregek, mert hogy szerintük mégis csak lehetetlen, hogy akkora súlyos betonfalak össze ne omoljanak, mint a kártyavár. Azóta eltelt valamennyi idő és íme, a régi gyanakvó bizalmatlanság már a vízözönnél is távolibbnak tetszik — a panelházakat pedig közösen lakják öregek és fiatalok. Más kérdés, hogy a „lakógépnek" is nevezett épületkolosszusokba sokan azért költöznek nem szívesen, mert természetközelibb, emberibb léptékű életteret is el tudnak képzelni a panelháznál. Mint ahogy másabb és fontosabb kérdés, hogy a jelenidőben érvényes, a kínálatnál nagyobb lakáskereslet törvényei szerint okkal és joggal kell méltányolnunk a lakásépítés eddigi eredményeit, hiszen általa emberek milliói jutottak messzemenően jobb lakáshoz a réginél. Az előregyártott épületelemeket alkalmazó technológiák körülbelül három évtizeddel ezelőtt nyertek végleges polgárjogot s ezidő alatt meglehetősen sok fejlesztési fázison mentek át — kétségtelenül a minőségi javulást szolgálva. Az építőipari szakemberek egybehangzó véleménye szerint a tömeges lakásépítés „technológiai távlatai" egyelőre aligha ígérhetnek jobbat a panel, vagy az azzal lényegileg rokonjellegű módszereknél, s úgy tetszik, nincs is rá szükség, sem lehetőség, hogy e kitaposott útról az építőipar letérjen. Mert ez az út még hosszú-hosszú időkig járhatónak látszik, hiszen az ilyen jellegű építőipari eljárások számtalan olyan lehetőséget hordoznak, amelyek által változatosabbá, ízlésesebbé, használhatóbbá tehető a „végtermék" — s így nemcsak a lakások belső terei, de a városképek is lényegesen esztétikusabbak lehetnek. Ugyanakkor ezen az úton járva remélhetők a leghatékonyabb költségcsökkentések, a leggyorsabb kivitelezési tempó, s még több olyan tényező, ami azt jósolja, hogy unokáink majd kevésbé lesznek felemás véleménnyel a majdani otthonaikról, pedig azok falai sem épülnek majd a „téglát a téglára" jelszó szerint. Másfél esztendeje csaknem mindennapos tanúja, tisztes távolból szemlélődő „drukkere" lehetek egy lakótelep mondhatni gyors felépítésének. Nem is a tempó az, amivel valójában rokonszenvezek, hanem e tisztes távolból tetsző minőség. Úgy látszik, ezek az épületek valamivel ízlésesebbnek ítélhetők az átlagnál. így van-e vajon? Lássuk hát közelebbről! A színhely Somorja (Šamorin). Bekő Zoltán építésvezető, a Nyitrai Magasépítő Vállalat dunaszerdahelyi üzemének képviseletében irányítja a városképet jelentős módon átformáló munkát. Persze, az által, amit építenek, nemcsak a városkép módosul, de jelentős módon megváltozik a lakáshelyzet is, hiszen a lakótelep elkészültével 710 új lakással lesz gazdagabb Somorja. A lakások feléből már az otthon, az élet melege árad, s a hátralevő mennyiség durva kivitelezésén is lényegében túl vannak. Apropó: az otthon melege, ami természetesen nemcsak a fűtőtestek teljesítményéből és a családi békéből tevődik össze, de valahol még a tapéta színe, mintázata is belejátszik. Tulajdonképpen ezért is ülök az építesvezető irodájában. Bekő Zoltán építésvezető mert a helyzet úgy hozta, hogy időközben megfordultam néhány, már lakott új otthonban, és igencsak felemás tapasztalataim voltak. Nevezetesen: úgy látszik, a kivitelezés minősége, jó minősége nemcsak a külcsín szerint ítélhető jobbnak az átlagosnál, hanem az a lakásokon belül is igazolódni látszik; elfogadható a vakolás, nem csöpög a vízcsap, az ajtók és ablakok nyithatók és zárhatók, nem vedlik a tapéta ... És itt meg kell állni a dicsérettel, mert a tapétánál fordul a kocka. Az ugyanis a helyzet, hogy számos vadonatúj lakásban a beköltöző lakók leszedik a vadonatúj tapétát, és saját költségükön újat ragasztanak helyette. Az ok: a lakónak nem tetszik a tapéta, mi több, a padlógumi, a csempe sem mindig tetszik neki. Az okok különbözőek. Az egyik lakónál az, hogy van ízlése, a másiknál az, hogy nincs ízlése, és ettől függően mást akar, mert ettől függően tudja majd magát jól érezni új otthonának falai között. Van, akinek a rózsaszín tetszik, van akinek a csíkos. Van, akinek a képernyő-nagyságú püspöklila mákvirág, és van, akinek a mélybarna ornamentum. Csempében, padlóban, tapétában ... Ugyan már, mire való ez a mihaszna finnyáskodás! — mondhatná valaki, hozzátéve, hogy akinek nincs lakása és lakást kap, az örüljön, ne pedig a falat vakarja. Ódzkódva mentem hát a kivitelezőkhöz, mert attól tartottam, sérti majd őket a kérdés: nem lehetne-e vajon a lakók kívánságaihoz igazítani a lakásépítés legvégső fázisainak némelyikét? Kellemes volt a meglepetés. Az építésvezető szája ízét éppen az keseríti meg, hogy a lakásépítés legvégső fázisainak némelyikét egyelőre a legjobb akarat mellett sem lehet a lakók kívánságaihoz igazítani. Pedig milyen egyszerű lenne: a komplettirozás előtt a kivitelező megkapná a lakások elosztásának tervét, a majdani lakónak megmutatnák a rendelkezésre álló anyagok mintáját, a többi pedig egy kis szervezési többletmunkával már menne, mint a karikacsapás. De nem megy. Következésképpen a lakók esetenként leszedik a burkolóanyagot, járnak a lakáselosztók, a kivitelezők nyakára, estenként beköltözés előtti csereigényekkel is fellépnek, — a helyzet bonyolódik, mert Kissnét a kékcsikos, Nagynének pedig a piroskockás tetszik. Igazán nem nagy probléma. De éppen ezért lehetne könnyen megoldani. A fő szempont pedig, hogy a lecserélt anyagok nem kerülnének a szemétre, mert hogy ez tulajdonképpen a készpénz szemétrevetését is jelenti. Senki se gondolja persze, hogy ez csak Somorján van így. Nem, dehogy! Sőt: Somorján a kivitelezők s az elosztók, lakásfenntartók egyként álmodnak arról, milyen hasznos lenne ezt valahogy megszervezni. S ez a szándék már jó pont. Csak éppen nem rajtuk múlik teljesen, mert az igazi nehézséget az okozza, hogy a kivitelező azt az anyagot kénytelen fölhasználni, amit kap, és nem azt, amit szeretne. Ettől lesz tehát a dió kemény. Ha pedig így van, minek szót fecsérelni rá? — kérdezhetné ismét valaki. Talán csak azért, mert rokonszenvesnek tetszik, hogy a csöpögő csapot reklamáló lakót nem azzal ebrudáiják ki: örüljön, hogy egyáltalán csöpög . .. Hanem arra gondolnak; legyen a lakó elégedett. És ez a hozzáállás már akkor is jó lépésnek számít, ha egyelőre nem több a szándéknál. Mert hogy az építési technológiák fejlődése mellett igencsak örvendetes lehet, ha a hozzáállás „technológiája" is fejlődik. KESZELI FERENC A szerző és Kontár Gyula felvétele A
