A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-10 / 28. szám
Tudomány-technika A nőiesség és a férfiasság kérdése valaha csak a költőket, írókat művészeket izgatta. Napjainkban tudósok serege próbálja meghatározni, hogy a nemi jegyeken kívül mitől nő a nő, és mitől férfi a férfi, és hogy női vagy férfi mivoltunk milyen szerepet játszik viselkedésünkben, életfelfogásunkban, esetleg pályaválasztásunkban is. SZELÍD LÁNYOK, VAD FIÚK A kétéves Anke uszodában volt édesanyjával. Amikor hazaértek, a kislány büszkén mesélte apjának, milyen jót játszott a többi gyerekkel. Külön hangsúlyozta, hogy volt köztük egy fiú is. Az apja rákérdezett: ugyan, honnan tudja olyan biztosan, hogy az egy fiú volt? Anke nem késlekedett a válasszal: „Mert volt neki egy hajója!" Anke magabiztos kinyilatkoztatása csak első látásra gyermeteg. A felnőttek sem osztályoznak másként, mint ö: aszerint tartanak valakit nőiesnek vagy férfiasnak, hogy viselkedése menynyiben felel meg az adott nemtől megszokottnak vagy elvártnak. NEMCSAK A HORMONOK Anke korai éleslátásról tett tanúságot. Azt a tapasztalatot dolgozta föl igen hamar, amelyet a tudomány már sokszorosan igazolt: azok a gyerekek, akik valamivel (elsősorban jármüvekkel) játszanak, általában fiúk. Azok pedig, akik inkább egymással foglalják el magukat, általában leányok. Ennek igazolására csak be kell kukkantani egy gyerekszobába. Harriet Reinhold pszichológusnő negyvennyolc kisfiú és negyvennyolc kislány szobáját fényképezte le. Valamennyiük hatévesnél fiatalabb volt. A fényképeken látható tárgyakat tizenhárom csoportba sorolta, és előfordulásuk gyakoriságát is osztályozta. Megállapította, hogy sokkal többféle tárgy van a fiúk szobájában, mint a lányokéban. Különösen szembetűnt ez a különbség a játék jármüvek esetében. A 48 fiúnak összesen 375 játékautója volt, míg a 48 leánynak csak 17, és egyikük szobájában sem volt látható például kis autóbusz, teherautó, motorkerékpár vagy játékcsónak. Egy másik magatartáskutató kísérlet során Dániel G. Freedman amerikai pszichológus 2—6 év között, a világ minden részéről származó gyermekekkel rajzoltatott tetszés szerint választott témákat. A kínai, afrikai, indiai, amerikai fehér és színes bőrű, japán, ausztráliai bennszülött, maláj és indián gyermekek rajzaira, a nemek elkülönülése volt a jellemző, nem a fajoké: a fiúk legszívesebben jármüveket rajzoltak, a leányok virágokat. Freedman egy másfajta tesztet is kipróbált. Sorban megkérdezett két-két négyévest: „Melyik közületek az erősebb?" Ha a megkérdezettek mindketten fiúk voltak, az esetek nyolcvan százalékában mindketten azt válaszolták: „Én!" Rendszerint már készülődtek is, hogy állításukat bebizonyítsák. Ha két kislánynak tette fel a kérdést, akkor elfojtott kuncogással, szégyenlős pislogással vagy értetlen pillantásokkal kellett beérnie. Ha pedig „vegyes párost" kérdezett meg, akkor a lovagias fiú diadalmas „Énl" felkiáltása többnyire elmaradt. Egy angol kutató, Barbara Lloyd látványos kísérletbe fogott, amikor olyan fiatal anyákat hívott meg, akiknek éppen kicsi gyermekeik voltak, tehát eleven nevelési tapasztalattal rendelkeztek. A mamáknak hathónapos ismeretlen kisgyerekeket adott a kezükbe: egy kék rugdalódzóba bújtatott kisfiút és egy rózsaszín csipkékbe öltöztetett kislányt. Valamennyien kedvesen és nagy hozzáértéssel vették pártfogásba a kicsiket, babusgatták őket, játszottak velük, és így gügyögtek hozzájuk: „Hogy micsoda erős kisfiú vagy te, hogy tudsz már rugdalódznil", meg: „Menynyire aranyos ez a kislány, és már most milyen kacér a pillantása!" A kislánynak babát, a kisfiúnak pedig kisautót nyomtak a kezébe. Az ifjú mamák érthető módon elképedtek, amikor kiderült, hogy a valóságban a kislány egy rózsaszínbe öltöztetett kisfiú volt. a fiú pedig kislány. Az anyák persze azt látták bennük, amit az öltözékük sugallt, és aszerint is bántak velük. Szinte a vérünkben van, hogy különbözőképpen viselkedünk a különböző nemű csecsemőkkel, már életük első órájától kezdve. Nem azért persze, mintha olyan sok különbség volna közöttük, hanem mivel különböző társadalmi szerep vár rájuk: a fiúnak férfiasnak kell lennie, a lánytól pedig a környezete már korán bizonyos nőiességet vár el. Ezek az elvárások irányítják mind a nevelést, mind a gyermekek jövőjének megtervezését. KI AZ OKOSABB Mindkét nembelinek egyaránt van férfi és női hormontermelésük. Ezeknek a hormonoknak komoly szerep jut a másodlagos nemi jelleg kialakításán kívül, az idegrendszer kialakulásában és működésében. Már az anyaméhben levő magzat agyára hat a női hormon (ösztrogén), és hogy mennyi van egyszerre jelen, az nem a természet szeszélyétől függ, hanem több tényezőnek a függvénye. Például nagyon erős befolyással van rá a terhesség lefolyása. A félelemben élő, szorongó kismamáknál könnyen léphet fel tesztoszteron-csökkenés. Ennek pedig különböző következményei lehetnek, aszerint, hogy a születendő gyerek fiú-e vagy lány. A nemi hormonok az agyműködés „üzemanyagai". Fontosságukat elsősorban nem a mennyiségük határozza meg, hanem a kétféle hormon aránya. A „szuperférfi'', aki csak úgy duzzad a férfiasságtól (ösztrogénhiány miatt a nőiességnek még az árnyalatát sem viseli magán), általában szellemiekkel ritkán van gazdagon megáldva. Ugyanez a helyzet azoknál a nőknél, akik a nőiesség minden külső kellékével dúsan fel vannak ruházva: ök általában nem értelmi képességeikkel bűvölik el környezetüket. Az agykutatók felfedeztek egy igen lényeges különbséget a férfi és nő között, amely különösen az élethivatás megválasztása szempontjából meghatározó: a férfiagyban nagyon következetes a munkamegosztás a két agyfélteke között, és igen magas fokú a specializálódás: a bal oldali agyféltekén például a beszédközpont, a jobb oldalin pedig a térérzékelés. És nem fordítva. A női agyban sokkal kevésbé jellemző ez az elkülönülés. A bal oldali agyfélteke sejtjei is képesek adott esetben olyan feladat elvégzésére, amelyet általában a jobb oldali félteke szokott lebonyolítani, és megfordítva. Ezért a női agy már fiatalabb korban rugalmasabb, megbízhatóbb, mint a férfié. Lényegesen kevesebb leány és asszony szenved például olyan agykárosodásokban, amelyek hallás- vagy beszédzavarhoz vezetnek. Ugyanakkor a jobb és bal agyfélteke munkamegosztásának következetessége a férfiaknak a magasabb fokú specializálódás előnyét és a csúcsteljesítmények könnyebb elérését biztosítja. Felvetődik a kérdés, kik intelligensebbek: a fiúk-e vagy a lányok? Számtalan vizsgálattal próbáltak már erre választ adni. Ha csak az átlagot vesszük alapul, akkor mindkét nembeliek egyformán intelligensek. A fiúknál azonban nagyobb a szóródás mindkét irányban, több a kiugró eset. Azok között az emberek között, akiknek nagyon alacsony vagy nagyon magas az intelligenciaszintjük, a túlnyomó többség férfi. Ez azonban nem ok arra, hogy magukat többre értékeljék a nőknél. Ugyanis a látványos tökfejek között is jóval több a férfi! Manapság két vélemény szokott élesen öszszecsapni: azoké, akik semmi áron nem akarnak különbséget tenni a nemek között, valamint azoké, akik élesen elhatárolják, hogy mi illik egy férfihoz és mi egy nőhöz. Mindkét csoport hamis elképzelésekből indul ki, mivel lehet ugyan, hogy a sebészek, mérnökök, fizikusok, matematikusok között a nők kisebbségben maradnak, hiszen vannak olyan foglalkozási területek, ahol csak azok lehetnek eredményesek, akiknek az agytevékenységük olyan szigorúan szervezett, mint a férfiaké. Ezzel a fiziológiailag meghatározott adottsággal kevés női agy tudja felvenni a versenyt.. Ám az is igaz, hogy az átlagértékek a tömegekre érvényesek és az egyedi esetek külön bírálandók el. Azonkívül tény, hogy bizonyos gondolkodási területeken minden negyedik nő jobb képességekkel rendelkezik az átlagférfinál. Mindebből három nevelési alapszabály következik: Ne engedjük magunkat csupán és eleve a nemektől befolyásoltatni a taníttatás és pályaválasztás kérdéseiben. Előfordulhat, hogy a fiunk kevésbé alkalmas például a mérnöki pályára, mint a lányunk. Biztosítsunk egyenlő lehetőségeket különböző nemű gyermekeinknek a játékban, szórakozásban, az olvasmányok megválasztásában, és az élményszerzés alkalmait illetően. Gyakran az szokott problémát okozni, ha folyton azt hallják: „egy fiúhoz vagy kislányhoz ez nem illik!" Ilyenkor a nem börtönné válik. Olyan sorompóvá, amelyet nem a személyiség, a tehetség, az érdeklődés, a teljesítőképesség, hanem az előítélet állít. Az ilyen sorompók szükségszerűen ellenérzést váltanak ki a gyermekben saját nemével szemben, mert lehetetlenné teszik, hogy azzal foglalkozzék, amire hivatottnak érzi magát, ami érdekli. Fotó: P'ribyl A VÍRUSOK es a reuma A londoni Guy's kórház reumato/ógusai rubellavírusokat azonosítottak a krónikus ízületi gyulladásban (arthritiszben) szenvedő betegek ízületeiből származó szinoviális folyadék tenyészetében. A vizsgált öt betegből három sohasem szenvedett rubellában, kettő igen. de a rubella-betegség időben nem hozható kapcsolatba a krónikus ízületi gyulladás tüneteinek jelentkezésével. A londoni orvosok vizsgálataiból egész sor érdekes kérdés adódik. Az első: lehetséges, hogy a rubella-vírus az egyik okozója a sok ember életét megkeserítő és ma még gyógyíthatatlan krónikus ízületi gyulladásnak ? Továbbá: lehetséges, hogy a rubella-vírus „rejtőzködő" természetű, éveken át lappanghat a szervezetben ? Ez magyarázatot adhatna rá, hogy a rubellá és a krónikus ízületi gyulladás miért jelentkezik más és más időben. A vizsgálatokból az a következtetés vonható le: egész sereg olyan rubellával megfertőzött beteg lehet akin nem észlelik bizonyíthatóan a vírusfertőzést Ezek lehetnek azok, akik azután később krónikus ízületi gyulladásban betegszenek meg. Régóta tudják, hogy a rubella-fertőzés, sőt még a rubella elleni védőoltás is olykor csak néhány hétig tartó ízületi gyulladást válthat ki. Ha sikerül bebizonyítani, hogy a krónikus arthritiszért vírusfertőzés a felelős, megnyílik az út a betegség megelőzésére is. 18
