A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-23 / 43. szám
Tudomány-technika USZODAFERTOTLENITESRE: DIBROMANTIN Az úszók és vízilabdázók által oly sokszor szidott klór helyett szovjet kutatók más fertőtlenítő anyag alkalmazását javasolják a medencék vizének csíramentesítésére. A dibrómantin nagyszerű baktérium-, illetve moszat- és algapusztító vegyü/et. Könnyen át lehet szellőztetni vele a vizet, s nem okoz sem szemgyulladást, sem légúti bántalmakat. MAGFÚZIÓS DELFIN A Szovjet Tudományos Akadémia Lebegyevről elnevezett fizikai intézetében elkészült az irányított termonukleáris szintézis legújabb óriás „szerszáma", a Delfin—I nevű nagyteljesítményű lézer-aggregát. A berendezés az elektronika, az optika és a különleges pontosságú mechanika vívmányainak bonyolult együttese, s annak a gondolatnak a megtestesülése, amely szerint a lézert is fel lehet használni az irányított termonukleáris reakció végrehajtását megalapozó kísérletekben. A Delfin-I tervezői és megépítői ugyanazok a tapasztalt fizikusok és mérnökök, akik korábban az első szovjet kvantumgenerátorokat is megalkották. PONTOSABB OPERÁCIÓ Mintegy másfél évtized óta műtéti úton is gyógyítható az epilepszia. De a koponyáról elvezetett agyáramok görbéi alapján nehéz megállapítani, hogy a központi idegrendszer melyik részén van szükség az operációra. Oxfordi kutatók ezért új műtéti technikát fejlesztettek ki: olyan elektroenkefalográffal dolgoznak, amelynek elektródjai a felnyitott koponyában helyezhetők el. Ilyen módon a sebész pontosabban „bemérheti" a sérült agyterületet, és műtét közben is figyelemmel kísérheti az agy villamos tevékenységét. 18 A közelmúlt egyik legnevesebb szovjet úszója, Sz.V. Belic-Gejman mondta egyszer: versenyzői pályafutásának esztendeiben oly sok klórt nyelt, hogy a szervezetében felhalmozódott klór ellen élete végéig nem győz elég tejet inni. Valóban, amíg a klórral dolgozó üzemrészekben a levegő klórkoncentrációja csak határesetekben éri el a légköbméterenkénti egy milligrammot, addig az úszómedencék vízfelszíne fölött — tehát a versenyzők légzésterében — ez az érték általában 1,8 g/m3, de olykor megközelíti a 6,0 mgjm3 értéket is. Az edzők légzésterében — tehát a medencék partján — még rosszabb a helyzet: a levegő klórtartalma 3,2 mg/m3 és a 10 mg/m3 értékek között változik. Mind az úszóversenyzők, mint az edzők sokkal több klórt lélegeznek be tehát mint a klóros üzemrészekben dolgozó emberek. Ha munkaegészségügyi ellenőrök mérnék az uszodák levegőjének klórtöménységét azonnal elrendelnék az „üzem" bezárását illetve intézkednének, hogy valamennyi „munkás" a lehető leggyorsabban orvosi kezelésben részesüljön. Az uszodák „dolgozóinak", a versenyzőknek és az edzőknek a klórveszélyeztetettségét nem ellenőrzik munkaegészségügyi felügyelők, pedig mind az úszók, mind a szakvezetőik több tucat órát töltenek el a medencék világának klóros légterében. Felismerve az egészséget veszélyeztető helyzetet a Szovjetunióban kutatásokat kezdtek azzal a céllal, hogy a klór helyett más, a Nem lehetne azt állítani, hogy a matematika a tantárgyak népszerűségi listáján előkelő helyet foglal el. Még napjainkban is bűvös „misztikum" veszi körül a számok világát s úgy tartják, hogy titkaiba csak keveseknek adatott meg a lehetőség behatolni — úgymond: arra születni kell. Előítélet ez, melynek kialakításában nagy része van az évtizedeken keresztül alkalmazott „hagyományos" matematikaoktatásnak. Valóban nem könnyű feladat elindulni a számok adta törvények zeg-zugos, akadályokkal telített labirintusában, s az sem mindegy, hogy az első — felfedező — lépéseket hogyan s merre tesszük. Ha ugyanis eközben átéljük e felfedezések minden örömét s fáradtságát, előrehaladásunk egyre magabiztosabb lesz. Ellenkező esetben igyekezni fogunk mihamarabb kijutni belőle, s az „ezt én úgysem értem" vagy „nincs tehetségem hozzá" önmegnyugtató szavakkal érlelve még a környékét is elkerüljük. A serdülőkorát élő új matematikaoktatás egyik fő feladata az, hogy sok sikerélményben részesítse az első lépések megtevőit. A gyakorlati megvalósítás az alapiskolák első osztályaira hárul, ahol elegendhetetlen a tanuló-tanító-szülő együttműködés. sportolókat és edzőket, illetve az egyéb személyzetet nem veszélyeztető fertőtlenítőszert találjanak a medencék vizének csíramentesítésére. Néhány országban egy ideje ózont használnak az uszodákban a víz csírátlanítására. A háromatomos oxigén kitűnő baktériumölő, de állandó gondot okoz, hogy nehéz folyamatosan fenntartani az ózon hatékony koncentrációját a medencék vizében és az uszodák levegőjében, mert az ózon gyorsan bomlik. Drága is az ilyen fertőtlenítés, mert az ózonszintetizáló berendezések bonyolultak és sok energiát fogyasztanak. A kijevi egyetem higiéniai tanszékének munkatársai olyan antiszeptikumra bukkantak, amely megérdemli az úszók és az edzők figyelmét Ez a vegyü/et a dibróm-dimet/i-hidantoin, fantázianevén dibrómantin, amelynek baktericid hatása a brúmatomok lehasadásának jelenségére épül. A Szovjetunióban több vegyipari üzem állít elő dibrómantint jelenleg ugyan kis mennyiségben, de olcsón, mert a vegyü/et gyártásának anyaga nagy tömegben és olcsón áll rendelkezésre. A mérések szerint elgendő két kilogrammnyi dibrómantin is ahhoz, hogy ezer köbméternyi vízben eredményes fertőtlenítést érjenek el. A medence vizében az aktív bróm koncentrációjának nem kell meghaladnia a literenkénti 0,7 milligrammot A szakorvosok szerint a dibrómantin lényegesen kevésbé káros hatású, mint a klór: nem Tapasztalataim szerint a szülők jelentős része idegenkedik ettől az új oktatási módszertől. Érthető ez, hiszen ők hagyományos módszer segítségével tanultak meg számolni, s utána csak kevesen foglalkoztak tüzetesebben a matematikával. így nem meglepő az sem, hogy úgy érzik: nem tudnak aktívan részt venni az előbb említett hármas csoport munkájában. Szülői értekezletek, baráti beszélgetések alkalmával gyakorta hangzik el — ha e témáról esik szó — a kérdés: „Miért volt szükség erre az újításra a matematika tanításában ?" A hagyományos módszer gyakorlati alkalmazása valahogy így nézett ki: A gyerekekkel megismertették az alapfogalmakat (számok, műveletek, jelölések stb.j Ezután a tanító néni elmondta, hogy a műveletek segítségével két számból hogyan kaphatnak egy harmadikat S hogy melyiket ? Idő híján ezt is a tanító néninek kellett megmondania. A tanulók feladata mindössze annyi maradt hogy ezt otthon megtanulják-bemagolják, függetlenül attól, hogy értették vagy sem. Természetesen így csak azok számára vált érdekessé a matematikaóra, akik valamilyen módon — nagyrészt tehetségük révén — maguktól jöttek rá a helyes megoldásokra. okoz szemgyulladást, nem izgatja az orrgarat nyálkahártyáit nem ingerli a bőrt.. A Szovjetunió egészségügyi minisztériumának illetékes főosztálya, a közegészségügyi kutatóintézet és a járványügyi fertőtlenítési hatóság ezért engedélyzte és — „Módszertani utasítás a dibrómantim használatához úszómedencék vizének fertőtlenítésére" címmel — közös rendeletben szabályozta a kísérletekben jól bevált vegyü/et alkalmazását A dibrómantinos vízcsirátlanítás technikája viszonylag egyszerű. Miután különleges berendezésben elkészítették a szuszpenziót ezt célszerű adagolóval a hordozó folyadékhoz, s az antiszeptikus elegyet a medencék szűrö-keringető rendszerébe juttatják, általában az utánpótlást szolgáló vízmennyiséggel együtt. Az uszodák légterét úgy fertőtlenítik, hogy a porlasztóban adagolt dibrómantinból rendszeresen kis mennyiséget permeteznek szét a levegőben. A dibrómantin, amely kellemes türkizzöld színűre festi a vizet a medencékben, sokkal aktívabb baktériumpusztító hatóanyag, mint a klór, elpusztítja a medencében tenyésző moszatokat és algákat, s akkor is mikróbaölő marad, ha átmenetileg csökken a koncentrációja az adott víztömegben. A dibrómantinnal kezeit víz szagtalan, s a vegyületben levő bróm nem jut be az úszók, a műugrók és a vízilabdázók légutaiba. Az új matematikaoktatás az alapfogalmak megismertetése után elegendő időt hagy arra, hogy a matematika iránt kevésbé fogékony gyerekek is rájöjjenek a helyes megoldásokra. Nem tartja szükségesnek azt — ellentétben a hagyományos módszerrel —, hogy kívülről fújják , a szorzótáblát, csak azt hogy ki tudják számolni. Olyan logikai alapokat épít ki, amelyek segítségével a gyerekek képesek lesznek később a felsőbb osztályokban előforduló nehezebb feladatokat is megoldani. A szülőknek nem szabad türelmetlenkedniük azért mert gyermekük az első osztályokban nem tanult meg annyit (a mennyiséget tekintve), mint ők hajdanában. E látszólagos lemaradást a gyerekek hamar behozzák. S hogy hogyan segíthetnek a szülők ebben a legjobban ? Ha hagyják, kérik, hogy elmagyarázza mindazt amit az iskolában megtanult (Nem szabad követelni a gyerektől azt hogy mechanikusan tanuljon számolni [magolni] — ezt a feladatot végrehajtják a számító s számológépek.) A jó együttműködés eredménye csak az lehet, hogy a gyerekekből gondolkodni tudó ember válik, aki nem riad vissza a nehezebb feladatok végrehajtásától sem. PÜNTIGÁN JÓZSEF GONDOLATOK A MATEMATIKÁRÓL ÉS TANÍTÁSÁRÓL