A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-10 / 28. szám
Mátyás szobra Sajógömörön „FIRÓL FIRA MARADT".. (Adalék a gömöri Mátyás-hagyomány ismeretéhez) Azt tartják, hogy a nép, a parasztság emlékezete három nemzedéknyire képes lenyúlni a múlt thomas manni „mélységes mély kútjába". Ez többé-kevésbé így is lehet, ami persze nem jelenti azt, hogy ne akadtak volna fönn memória-rostáján sokkal régebbi események, illetve történelmi személyiségek emlékei. Ezeket az emlékezetrögöket azonban a nép nemigen tudja már történelmi távlatokban elhelyezni. Ilyenkor „sűrít": általában már minden a „tizennégyes háború" előtt történt, egybemosódik török, tatár, kuruc-labanc, az 1848-as szabadságharc emléke — egyszóval minden. így aztán egyáltalán nem meglepő, ha történeti népmondáinkban Mátyás király teljes természetességgel telefonál lányának, Mária Teréziának, vagy együtt szerepel Bem tábornokkal... Nem az „apró részletek" pontossága a fontos, hanem a történelmi tanulság: Mátyás az igazságos, a szegények védelmezője. Nem véletlenül emlegetem a Mátyás királyról szóló történeteket. A magyar történeti népmondák (ill. trufák, anekdoták, sőt mesék!) körében igen előkelő hely illeti meg ugyanis e XV. századi jelentős reneszánsz uralkodónkról szóló történeteket. Érdekes módon azonban nincsenek ezek egyenletesen elterjedve a magyarságon belül: a legsűrűbben a nyelvterület északi és déli részén fordulnak elő (kinyomozandó, milyen össze-Nagy Lajos függésben lehet ez azzal a ténnyel, hogy Mátyás király alakja igen élénken jelen van a szlovák és a délszláv néphagyományban). A szlovákiai magyarság körében tehát jól gyűjthető a Mátyás-mondakör. Gondolom, senki nem fog csodálkozni most azon, ha ezzel szemben kijelentem: alig vannak jó adatközléseink erről a területről (Újváry Zoltán publikált néhány változatot a Varia folkloristica című tanulmánykötetében; Debrecen 1975). Pedig Gömör kimondottan fészke a Mátyás-hagyományoknak, hiszen a környékbeliek hite szerint a sajógömöri (Gemer) szőlőhegyen kapáltatta meg az igazságos király a mulatozó urakat. A jó sajógömöriek annyira biztosak voltak a dolgukban (pedig hát a többek között Putnok is igényt tart a dicső hagyományra), hogy 1912-ben közadakozásból egy kapát tartó (!) Mátyás-szobrot készíttettek Holló Barnabással. Most pedig nézzük meg, hogyan mesélik manapság az eseményt Sajógömörtől alig húsz kilométernyire a Vály-völgy legbelső szegletében, Felsövályon (Vyšné Valice) „Én is má hetvenhatom éves vagyok, de én is a nagyszülőktől hallottam és a szüleimtől. És másoktól, öregektől. Saját magam, amiről akarok említést tenni, az a bizonyos szőllő. Áztat ösmerem ma is, és még az a szőllő életbe van, ahol Mátyás király járt valamikor, de% ezt nem tudom, hogy hányát írtak akkor, amikor itt járt. Talán nem is tudták még az öregek se mondani előttem. Az őseim. De az a helység itt Gömör vármegyében, Sajögömör területén van... Az égy hegyóda/ba van, mer a régi emberek hegyódaiba szerették a szőllőt ültetnyi régen, ha csak égy mód vöt rájja, vagy vöt ollyan terüllet Mer a hegyódaiba sokkal jobb szőllő termett mint a lapos területen, a síkságon. Hát ezen a sajógömöri szől/ős terülleten mégjelént Mátyás király, aki Magyarország királya volt régen... És mulató is van ottan a szőllőben, nyári mulató, és abba ott összegyűltek az urak és kezdtek mulatni, borozni. Természetesen nyár vöt meleg vöt, amikor a szőllőkapálás ideje van. Hát addig mulattak az urak a hűvösön. És amikor má jó! felsütött a nap, meleg vót Mátyás király fölkérte a társait, az urakat: — No, elég vót a mulatásbó kedves urak, most má elgyönnek azok ide a helyünkre mulatni, akik idáig kapálták a szőllőt! És menni kellett minden úrnak Mátyás királlyal kapálni a szőllőt, és Mátyás király elküldte a mulatóba a munkásokat, akik addig az ideig kapáltak reggeltől. Régen a hegyódaiba a kapállás úgy történt, hogy fejje/ lefelé haladtak, nem lentről felfele. Talán ez valaki előtt, vagy a maiak előtt viccnek tűnik, de ez nagyon is meg vót akkor alkotva, ez a kapállás... Ha mindig befele húzzák a földet, mindig kifelé haladnak a kapállással a hegynek, akkor 3—4—5 év múlva fél métérés magassok a tőkék. Akkor a felső gyökerek kiszáradnak és a tőke hamarosan elszárad. .. Úgyhogy ezzel a kapállással el lehet rontani nagy tábla szőllőt, hegyoldalba... Hanem, ha hegyről költött léfele haladni és a kapával (a szőllőkbe nagy kapa kellett, nem olyan mint a kukorica vagy krumpli kapállásho) a földet mindig kifelé húzni, mindig kifelé rakni a szőllő tövéhö, hogy az be légyén fődéivé. De bizony nem soká húzhatták az urak kifele a fődet mer mindenki kifáradt, olyan meleg vót izzadt, még nem birt: kidőlöngőzött, ki erre, ki arra. Mágyás király maradt csak magába a kapával, a többi urak kidőlöngőztek. Mátyás király aztán szép baráti assan összeszidta az urakat, hogy hát kedves uraim, ha mulatni tudunk, kapálni is mutassuk meg, hogy tudunk! Mert most má kinevetnek a munkások, akik ott a mulatóba a mi helyünkön mutatnak. Hát Mátyás király után ezért szokásmondás maradt hogy .Meghalt Mátyás király, oda az igazság!' Igaz történet vót mer az őseink eztet nagyon állították és firól fira maradt.. " (Nagy István, szül.: 1909; Felsővály) A közszájon forgó Mátyás-történeteket korábban egyértelműen irodalmi eredetűeknek vélték, s csak a kutatások későbbi szakaszában derült ki, hogy jóval bonyolultabb folyamatról van szó: az eredetükben is népi alkotások éppen úgy megtermékenyíthették íróink fantáziáját (Heltai Gáspártól Jókai Mórig), mint ahogy idővel az irodalmi feldolgozások is népivé válhattak. Nem ritka eset az sem, amikor a népi eredetű történet irodalmi „Közvetítéssel" ismét folklorizálódik. Éppen ezért nehéz eldönteni, hogy a fenti történetet pontosan honnan származtassuk. De most nem is az a lényeg! Olvassuk inkább el ugyanennek a mondának egy bevallottan olvasmányélményből keletkezett variánsát! „Hát olvastam úgy-e, meg így hallottam hát én is, hogy hát elment a király Gömörre. Osztán ott mulattak az urak a szőllőbe, mert van ott valami nagy borház. Oszt abba mulattak. Hát a király is odament ugye hozzájuk, mikor osztán má látta, hogy má elég a dorbézolásból, aszmondja, hogy: — No, urak, most már majd azok fognak mulatni, akik ott kívül dolgoznak, mink még ménünk kapálni. Úgy is vót mentek ki. A király elvette a kapát egy szegénytől: — No, tik menjetek be mutatni a borházba, mint pedig kapálunk. Oszt befele kapáltak: fejjel a hegyről, pedig marha hegy! Nem olyan hegy mint az itteniek! Ott is van a szoborja Gömörben. Ott van a felírás, hogy ,ltt járt Mátyás király'. De ugye nem tudom, hogy mikor jártam én ott, mikor olvastam. Régén." (Nagy Lajos, szül.: 1898; Felsővály) A Mátyás királyról szóló történetek széleskörű népszerűsége tehát a több forrásból irányuló terjedéssel is magyarázható. A felsővályi Nagy Lajos így beszél erről: „Ezeket olvastam (ti. a Mátyás-történeteket), mind olvastam könyvbő. Meg tanútuk gyermekkoromban, hát hiszen akkor nagyon tanították a magyar királyokat.. . Meg ugye a cinkotai iccéket föl szokták adni a vőfélynek is, amikor a menyasszonyt kéri ki: megfejteni. De nem tudják megfejteni. Mer nem tudja azt mindenki. Elfelejtik ugye." Magyarázatképpen annyit tán hozzáfűzhetnék a fenti sorokhoz, hogy lakodalmi szokásaink azon mozzanatára utal itt az emlékező (aki fiatalkorában maga is sokat vőfélyeskedett), amikor a menyasszonyt kikérő vőfélynek különféle találós kérdéseket adnak föl, azok megfejtésétől téve függővé az ara kiadását (ha netán nem tudta volna a válaszokat a vőfély, persze akkor sem kellett volna néki szégyenszemre menyasszony nélkül távoznia. ám mindenesetre nem vetett volna ez jó fényt funkciójára). A találós kérdéseknek tehát ideális melegágya ez az alkalom (Nagy Lajostól is lejegyeztem jó néhányat!), amikor is — mint megtudhattuk — időnként elhangzott a „Mátyás király és a cinkotai kántor" címen ismert történet is. Hogy miért? Befejezésül olvassuk el a Nagy Lajos elbeszélése nyomán lejegyzett változatát — kiderül belőle. „Égyszér osztán a cinkotai pap elment a királyho, hogy hát ő szeretne feljebbavanzsírozni; nemcsak mint pap, hanem mint — mit tudom én — kanonok-e vagy minek nevezik ? De hát ugy-e a királynak az izéje kellett vóna. Élég a hozzá, hogy hát elmént Igen, ám, azt mondja a király neki, hogy hát: — Igen, megadom nékéd ezt a kívánságot, de csak ha három kérdésre még felelsz. Az egyik, hogy hol jön föl a nap; a másik hogy mit gondol a király; a harmadik, hogy mit ér a király? Hát a pap ugye hazament nagy búsan; monta a kántornak, hogy mi baja van. — Áj — aszmondja — tisztelendő szentatyám, semmi se az! Majd elmegyek én, mégfejtém én a királynak. Úgy is vót A kántor összeszédte magát, el is ment. Bejelentették, hogy itt van a cinkotai pap, osztán bevezették. A király: — No, pap uram — aszmondja a király neki. — Hát mi is az első kérdés? Hol jön föl a nap? —- Hát — aszomondja a cinkotai kántor — • félségednek Budán, nekem meg Cinkotán. — Helyes! — aszomondja a király. — De most má a második, hogy mit gondol a király? Hát, már ez égy csöppet fogasabb kérdés, de azé addig törte a fejét a kántor (de tudta má ő ezt. mind!), hát, aszomondja: — Mit gondol a király? Hogy a cinkotai pap áll előtte, pedig csak a kántora. — Ez is helyes. No, de most má: mennyit ér a király? Hát má még fogasabb kérdés vót a kántornak. Hát égyszér aszmondja: — Hát Krisztus urunkat eladták harminc ezüst pénzért, felségéé is megér huszonkilencet — Helyés. Tégéd tészták még izének ... a kanonoknak (vagy minek híják ?). De ő nem fogadta el, a kántor, hanem aszmondja, hogy: — Há, nekem nem kell fölséges királyom semmi, csak annyi, hogy nagyobb légyén Cinkotán az icce. Azé mondják azóta mindig, hogy olyan nagy mint a cinkotai icce." Liszka József (A SZERZŐ FELVÉTELEI) 14
