A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-09 / 41. szám
zik, mert a csomagolóanyagért felszámított összeg és a portó 11—12 koronát tesz ki. Ha ezt a postai díjszabást az egynegyedére csökkentenék, úgy lenne méltányos és igazságos. Visszatérve a könyvterjesztésre, van egy további kérdésem is: Helyes takarékoskodás-e az ésszerűtlen takarékoskodás? Ugye, hogy provokatív a kérdés, hiszen egyértelmű a válasz. Nos, a könyvkereskedelem ésszerűtlenül takarékoskodik bizonyos területeken. Üzemekben, iskolákban voltak és vannak könyvterjesztők, akik szerződéses alapon vállalták a könyvterjesztést üzemükben, iskolájukban. A szerződés számukra 10 százalékos jutalékot biztosított (véleményem szerint nagyon is megérdemelten) a végzett munkájukért. Az utóbbi években azonban gyakran előfordult, hogy a szerződésben foglaltak ellenére ezt a jutalékot 5 százalékra csökkentették le, vagy teljesen megvonták, ingyen munkát követelve meg a könyvterjesztőktől. Érthető talán, ha ezek lelkesedése alábbhagyott, hiszen a könyvek üzemi vagy iskolai árusítása elég sok munkával jár és csak munkaidő után végezhető. Felteszem a (talán teljes mértékben indokolt) kérdést: Nem veszit-e többet a könyvkereskedelem a réven (a könyvek 50 vagy még nagyobb százalékos leértékelésével), mint amennyit nyer a vámon (a könyvterjesztők jutalékának megvonásával)? A nyári kedvezményes könyvvásárok eladási eredményei kiadóvállalatainknak is ta-A Magvető Könyvkiadó az idei ünnepi könyvhét alkalmából néhány jeles kiadvánnyal gyarapította Gondolkodó magyarok című sorozatának eddig is nagyszerű tárát. Az új kiadványok közül most Bölöni Farkas Sándor Naplótöredék című munkájáról szólunk. Bölöni Farkas Sándor (1795—1842) korának jelentős gondolkodó-egyénisége volt. Amerikai útja után 1834 őszén kiadott Utazás Észak-Amerikában című munkája — akarata s kedve ellenére — híres emberré tette. Munkáját egy esztendő alatt kétszer is megjelentették, levelező tagjává választotta az Akadémia, jutalmakban, elismerésekben volt része, mindez azonban a befelé fordulásra amúgy is hajlamos embert csak töprengőbbé tette. Amerikából visszatérve, itthon jött csak rá helyzete (és népe helyzete) reménytelenségének igazi voltára: naponta tapasztalta népe, nemzete romlását, de érdemlegeset nem tehetett ellene. S ekkor, az elismerések örvényében, amikor mindenki európai útirajzának kiadását várta tőle, ő egészen másfajta dologba: naplóírásba kezdett, de néhány havi lázas tevékenység után azt is abbahagyta. Tudatosította gondolatai veszélyességét (azt tette a cenzúra is: az Utazás már 1835 szeptemberében a tiltott könyvek listáján szerepelt); életrajzírói szerint naplójának töredékeit még bizalmas barátainak sem mutatta meg. „De mit vétettem tehát? Vétkem-e: hogy sok esztendei elmélkedésim, itthon és más nemzeteknél tett tapasztalataim után, a józan észen s a természet törvényein alapult constitutionalis kormányt óhajtottam, hol a király is csak első tisztviselő s nem népe zsarnoka legyen, hol a törvény minden lakost egyformán védjen s hibájában egyformán büntessen; hol csak a törvény uralkodjék kéríelhetetlen keménységgel, s nem senkinek önkénye? Vétkem-e, hogy fájt nemzetemnek hátramaradta, demoralizáltsága, nyomatása s elcsenevészettsége? Igenis, gyermek korom óta örökös vágyam, törekedésem, álmom, minden érzetem s gondola -nulságos okulásul szolgálhatnak. E kedvezményes könyvvásároknak ugyanis — mondjuk meg nyíltan — van egy nagy bökkenőjük : „egy ponyván árulják" az értékes könyveket a — enyhén fogalmazva — kevésbé sikerült irodalmi (?) alkotásokkal. Ez félreértésekre adhat (ad is!) okot egyes müvek és írók rangsorolása terén. Ennek kiadóink úgy vehetnék elejét, ha igényesebbek lennének az elsőkönyves (és a többi) írókkal szemben, elhárítanák a gyakran indokolatlan (és csupán az írói éretlenségből eredő) türelmetlenséget. hiszen az írónak (elsősorban a kezdőnek) sem kellemes, ha bemutatkozása úgy sikerül, hogy első vagy további alkotása nem is annyira a könyvterjesztés hiányosságai, mint inkább „gyengécske" volta miatt kerül kedvezményes árusításra egy zacskónyi cukorka árával egyenlő értékben. Ez a követelmény fokozott mértékben vonatkozik a Madách-kiadványokra, mert nemzetiségi irodalmunk fejlődésének, előrehaladásának és felemelkedésének csakis egyetlen kritériuma lehetséges: a minőség. S ez sohasem azonos a megjelenő könyvek mennyiségével! Kis nyárutói meditációmban néhány létező problémát vázoltam fel a figyelemfelkeltés, tehát a segíteni akarás igényével. Örülnék, ha észrevételeimmel akár a legparányibb segítséget is nyújthattam volna azoknak, akik e problémák megoldásában elsősorban illetétom csak az volt, hogy e nemzet felemelkedjék." E sorokat még az akaraterőtől fűtött, küzdeni kész Bölöni irta 1835-ben, aki tervei közt Erdély történetének megírását, az Erdélyi Nemzeti Múzeum megteremtését hordozta, aki alapító tagja volt a Gondoskodó Társaságnak, a kis jövedelmű hivatalnokok önsegélyező egyesületének, a Casinónak, ahová maga is kölcsönzött értékes könyveiből, életre hívója a Vasárnapi Újságnak, a kolozsvári vívóiskolának, titkára az országos színházi bizottságnak. „A túlságig megvetettem azokat, s bosszúsan gyűlöltem, kik nemzetem eléhaladtát, mívelődését és nyelvét akadályoztatták, vagy az iránt hidegek voltak. Háládatlan cudaroknak tartottam, kiknek nem a nemzeti nyelv volt szivök és társalkodások nyelve. Kacagtam az uralkodás kegye és fénye után alacsonyul mászókat." 1835 februárjában irt így, tiszta hevületében, a maga körül tapasztalt romlás jegét feltörendő. Aztán jött a törés: 1836 januárjában már tehetetlen, megcsalódott szerelmesnek érzi magát, akit legyőzött a politika hétfejű sárkánya. Kiábrándultságában eképp idézi a girondista Barbaroux-t: „Ha még egyszer újrakezdhetném életemet, akkor napjaimat egészen azon nemesebb vizsgálatoknak szentelném, melyek az emberi szellemet túlemelik e világon, s soha eszembe nem jutna egy erkölcseiben megromlott nép szabadsága megszerzése iránti törekedés. Az erkölcsi erő nélküli nép nem méltó a phiiosophiai szabadságra." Bölöni elnémult: életművében azonban megtalálható a mondat mely mindezt a legtömörebben magyarázza: „Nincs fájdalmasabb s szerencsétlenebb helyzet, mint midőn önkényű uralkodás alatt is valakinek lelkében a józan szabadság érzelme mégis felébredhet s kifejeződhetik, s fojtogatni kell lelkében a titkos szép lángot, — éspedig reménytelenül." A kolozsvári székely nemes gondolatai 1835-ből palackba zárt üzenetek újabb korok embereinek. CSÁKY PÁL Vallomás a szülőföldről (Gerő János könyve) Az utóbbi években számos író foglalja könyvébe szülőföldjét. így nem is kevés az ilyen jellegű mű. A szülőföldre való visszapillantás indokolt is. hiszen az alkotó ember képzelete szívesen csapong az első és a legerősebb élmények forráshelyein, s nagy előszeretettel magyarázza településének, illetve közösségének a történetét, lakóinak küzdelmes életét. Kedvelt olvasmányaim közé tartoznak ezek a könyvek, de csak kevés olyan mű került eddig a kezembe, amelyek maradandó nyomot hagytak bennem. Kivétel talán a Gerő Jánosé, ezért is írok róla. A szerző úgy tárgyalja nagy alföldi szülőfalujának múltját, jelenét és jövőjét a történelmi időben Derecskén (Debrecentől húsz kilométerre) letelepített hajdúk életét mintha ez a régóta nagy lélekszámú község akkor is. ma is a világ és az egy nyelven beszélő népközösségnek a közepe lenne, mint ahogy valóban az is az író szemével nézve. Gerő János liraian szép vallomásában fejezetről fejezetre bizonyítja, hogy falujának mindenhez köze volt ami magyar történelem. Honfoglalás, tatárdúlás, jobbágysors, parasztfelkelések, szabadságharcok, forradalmak; valahogy mindezeknek hol elszenvedője, hol részese volt Derecske. Az író olvasmányosan és hitelt érdemlően állítja, hogy Arany János Toldija nem légből kapott történet a mocsarakban rétifarkasok tanyáztak az ö vidékén, az ô falujának határában is; Told különben sincs messze Derecskétől. Nagy értéke a végig lenyűgöző, figyelmet lekötő írói vallomásnak a sok találó megállapítás. Külön érdekes része a könyvnek a derecskéi hajdútelepitésre vonatkozó fejezet Miután az I. Rákóczi Györgyhöz és Bocskai Istvánhoz kapcsolódó hajdúsors-történetet leírja, a maga véleményét is hozzáfűzi mindehhez, mégpedig azt hogy az örökös röghözkötés rendszerén hatalmas érvágást tettek ezek a telepítések, s ha ez a megoldás maradandó lett volna, az az egész magyar jobbágyság állapotán segít Az is figyelmet érdemlő a könyvben, amit a múlt századi derecskéi katonaszállásolókról olvashatunk. 1820—1830 között Simonyihuszárok tartózkodtak a községben, később pedig cseh katonák. Nem a Monarchia alatt találták ki a Habsburgok az „egyik népet elnyomni a másikkal" ehet, írja Gerő János. Az első világháborúról szóló fejezet a Tanácsköztársaság bukásáig és a fehér terror kezdetéig mindent felölel, ami ebből a korszakból a mának szólóan tanulságos. A közelmúlt története szintén ott lüktet a könyv második felében. Az író a szülőfalujában és az országban szerzett tapasztalatait megszűrve dicséri a földosztást s elmarasztalja a Rákosi-korszak parasztpolitikáját Lelkesen ecseteli az ötvenhat után következő, minden tekintetben megnyugtató fejleményeket amikor is — a szerző szavahal éhe — a jó idők csillaga ragyogott fel! Derecske sok viszontagságos esztendő után termelőszövetkezeti falu lett s létrehozóiról szóha megint az író szavait használom: „a lelkűk mélyén szunnyadó hajdúkollektivitás új erőre kapott." Mács József kesek. SÁGI TÓTH TIBOR EGY KOLOZSVÁRI SZÉKELY NEMES GONDOLATAI 1834-BŐL Márquez kisregénye „Ez a legjobb regényem" — áll annak a beszélgetésnek az élén, amit egy mexikói újságíró készített Gabriel Garcia Márquezzel, a méltán világhírű Száz év magány írójával. A „legjobb regény" pedig, amire a kolumbiai író céloz, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája. Feltétlen frisseségre és rugalmasságra vall mind a budapesti világirodalmi folyóirat, mind pedig a fordító Székács Vera részéről, hogy a kisregény, mely tavaly jelent meg a spanyol Bruguera kiadónál, alig egy esztendő elmúltával már magyar fordításban is napvilágot láthatott a Nagyvilág ez évi júliusi számában. S hogy valóban ez Márquez legjobb regénye? Azt hiszem, fölösleges a méricskélés. Elég annyi, hogy az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája jó regény. Mi több, kitűnő regény. Üresjáratokat, fölösleges kitérőket elkerülő mestermunka, tömörségében és visszafogottságában, eseményrögzítő tényszerűségben is költői szárnyaló - sú próza. Pontos és kegyetlen írás. Az emberi előítéletek és erőszak vegytani elemzése. Azoknak a pillanatoknak a rögzítése, amikor szó és tett elhajlanak egymástól. A regény alapja megtörtént esemény. „Régóta tudom — vallja Márquez egy másik interjúban —, hogy nem én választom ki a kibontandó képet, az elmesélendő történetet, hanem azok választanak engem... az ember nem akarja őket. de azok rákényszerítik magukat." Csakhamar beleunhatnánk az irodalomba, ha csupán az írók imák az életet. Az élet is „írja" az írókat. Santiago Nasart egy lakodalom utáni reggelen a két Vicario-fivér az egész falu szemeláttára lemészárolja. Már hajnal óta várják őt — disznóölő késekkel kezükben — a falu főterén és Clotilde Armenta boltjában. Tervükről mindenki tud, csak éppen az áldozat nem. Mi több, a leendő gyilkosok mindenkinek el is mondják, mire készülnek, mintha csak azt várnák, hogy valaki útjukat állja. De egy-két tétova mozdulaton kívül senki nem tesz határozott lépést. A sorsszerűség, az eleve elrendeltetés szele fújdogál ki Márquez balladásra hangolt sorai közül. Az olvasó tudja, hogy Santiago Nasamak meg kell — meg kellett — halnia, s ebbe bele is nyugszik csakhamar, ám valami mégsem hagyja nyugton őt. Nem a halál ténye, hanem a halál oka, „környezete" válik számára lényegessé. Santiago Nasar halálának története egy képtelenség története. És Márquez kisregényének főhőse tulajdonképpen nem is az áldozat, hanem a falu lakosai, a gyilkosság szemtanúi, a képtelenség maga. Ahogy a történet elbeszélője mondja évekkel e különös esemény után: „.. . azon fáradoztunk, hogy elrendezzük azt a sok-sok egymásba kapcsolódott véletlent, mely lehetővé tette ezt a képtelenséget, és nyilvánvaló volt, hogy nem azért tesszük, mert mindenáron meg akarunk fejteni egy rejtélyt, hanem azért, mert egyikünk sem tudott volna tovább élni úgy, hogy ne próbálná tisztázni: hol volt az ő helye és mi volt az ő szerepe ebben a végzet által rendezett drámában." Vagyis: a tisztázás kényszerén és elkerülhetetlenségén van a hangsúly, a tisztázásén, hogy leleplezhetők és elkerülhetők legyenek a képtelenségek — mindenkor és mindenütt, Santiago Nasar falujában éppen úgy, mint bolygónk valamennyi részén is. Tóth László 15
