A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-09-18 / 38. szám

hordtak, nem adott okot arra, hogy a ház ura mentegetőzzék miatta. Többféle módon el­készített sertéshús tűnt fel az asztal alsó végén, továbbá szárnyas, szarvas, kecske és nyúlpecsenye, többféle fajta hal, óriási ke­nyerek, kalács és különböző gyümölcsökből meg mézből készült csemege. A kisebb vadszámyast, amelyből rengeteg volt, nem tálakon szolgálták fel, hanem kis fa-nyársa­­kon. A szolgák és apródok sorra kínálták a vendégeket és mindegyik annyit vágott ma­gának, amennyi jólesett. Az urak mindegyike előtt ezüstserleg állt, míg az alsóbb asztalon nagy ivószaruk hevertek. Már éppen hozzá akartak látni az étkezés­hez, amikor az udvarmester hirtelen felemel­te pálcáját és felkiáltott: — Türelem! Helyet Lady Rowenának. A felső asztal mögött kinyílt egy oldalajtó és Rowena lépett be a terembe négy szolgá­ló kíséretében. Cedric meglepetéssel — és nem túl nagy örömmel — látta, hogy gyám­leánya megjelenik a vendégek előtt. Elébe sietett és nagy tisztelettel, szertartásosan odavezette a saját széke mellett álló másik trónszerű székhez, amely a ház úrnőjének helye volt. Mindnyájan felálltak üdvözlésére és Rowena egy kézmozdulattal, némán vi­szonozta a köszöntést, majd kecses mozdu­latokkal az asztalhoz lépett és elfoglalta helyét. Még oda sem ért, amikor a templo­mos lovag fülébe súgta a priornak: — Nem fogom viselni az aranyláncodat a lovagi tornán. De a bor a tiéd. — Megmondtam előre — felelte a prior. — De fékezd elragadtatásodat, mert a frank­iin figyeli arcodat. Ám Rian de Bois-Guilbert megszokta, hogy cselekedeteiben kívánságait kövesse. Mítsem törődve a figyelmeztetéssel, tekinte­tét rászegezte a szász szépségre, aki talán azért hatott olyan igézöen képzeletére, mert cseppet sem hasonlított a keleti szépségek­hez, még a szultánékhoz sem. Arányosabb nőt el sem lehetett volna képzelni. Rowena magas termetű volt, de nem annyira, hogy feltűnő legyen. Bőre hófe­hér volt, de nemes arcvonásai megóvták attól, hogy unalmas és élettelen legyen, mint sok szőke szépség. Gyönyörűen ívelt barna szemöldöke, tiszta homloka, ragyogó kék szeme minden érzést ki tudott fejezni — tudott lángolni és epedöen nézni, parancsol­ni és könyörögni. Lehet, hogy többnyié sze­lídség tükröződött rajta, de ebben a perc­AGOSTINHO NETO VERSEI Küzdelem Erőszak a napon acélos vezényszavak gyújtogatják a máris izzó tájat És az álmok a szuronyok sorfalának ütközve semmivé válnak Új hullám támad és a vágyak semmivé válnak a temetetlen holttesteken És új hullám lendül harcba és megint új s megint mindaddig míg az erőszakból más nem marad csak a mi bocsána­tunk. Al/ube — börtön Lisszabon, 1960 szeptember TÓTH ÉVA FORDÍTÁSA ben, amikor az egész terem hódolattal üdvö­zölte, a szász hölgy büszke, szinte gőgös mozdulattal emelte fel fejét. Dús sötétszőke haja hullámos fürtökben omlott alá és ebben egy ügyes kéz is segítségére lehetett a ter­mészetnek. Hajába ékköveket tűzött és ez a kibontott haj is elárulta nemesi származását. Nyakában aranyláncon kis arany medaliont, csupasz karján ékes karkötőket viselt. Ruhá­ja halványzöld selyemből készült; fölötte bí­borvörös, föld ígérő, finom gyapjú köpeny. A köpeny ujja nagyon dúsan redőzve hullott karjára, de alig ért könyökén alul. A köpeny nyakát arannyal hímzett fátyol díszítette, mellyel az arcát vagy vállát eltakarhatta a hölgy, az akkori spanyol divat szerint. A templomos lovag olyan hévvel szegezte rá tekintetét, hogy szeme — mély, sötét üregében — olyan volt, mint az izzó szén. Amikor Rowena észrevette ezt, méltóságtel­jes mozdulattal arcára vonta fátyolét, mintha figyelmeztetné a lovagot, hogy pillantásának tolakodó merészsége kellemetlen neki. Cedric meglátta ezt a mozdulatot és kita­lálta, mi volt az oka. — Lovag úr — mondta Briannak, a mi szász leányaink arca nem szokta meg annyi­ra a délszaki napot, hogy el tudja viselni egy keresztes vitéz izzó tekintetét. — Ha vétettem — felelte a templomos — bocsáss meg ... Azaz Lady Rowenától kérek bocsánatot, mert ö az egyetlen, aki előtt meg tudok alázkodni. — Amint látom — szólt bele a prior —, Lady Rowena már mindnyájunkat megbün­tetett, amikor megtorolta barátom merész­ségét. Remélem, nem lesz ilyen kegyetlen abban a fényes társaságban, amely a nagy lovagi tornán fog összegyűlni. — Még egyáltalában nem biztos, vajon elmegyünk-e oda — felelte Cedric. — Nem szeretem ezt a hivalkodást, amelyet őseim nem ismertek abban a korban, amikor Anglia még szabad ország volt. — Mégis reméljük — szólt a prior —, a mi társaságunk arra az elhatározásra késztet, hogy velünk tarts. Amíg az utak nem lesznek biztonságosabbak, olyan kíséret, mint Sir Brian de Bois-Guilberté, nem megvetendő. — Prior úr — felelt a szász —, eddig még bárhova utaztam ebben az országban, rábíz­tam magam jó kardomra, meg hűséges csat­lósaimra és nem volt szükségem más segít­ségére. Most pedig ha valóban útra kelnénk Ashby-de-la-Zouche-ba, nemes szomszé­Rózsacsokor Maria Eugénia születésnapjára (részlet) Erő van s bizonyosság ebben a születésnapi rózsacsokorban S a földnek a gépektől s a szuperszonikus repülőktől emberek által testvériségük barátságuk által elhódított darabja övék lesz mindörökre a tiéd a miénk ha a folyók elhagyják medrüket s a lekopott hegyek szabadjára eresztik a szelet akkor is A föld egy elhódított darabja itt van ebben a születésnapi rózsacsokorban dunkhoz és földinkhez, Athelstane ol Co­­ningsburgh úrhoz csatlakoznánk. Ilyen kísé­rettel bátran fittyet hányhatunk a szegényle­gényeknek és hűbéres ellenségeinknek. Kö­szönöm, prior úr, kedves ajánlatodat és eme­lem ezt a kupa bort egészségedre! Remélem, ízleni fog neked, de ha szigorúan ragaszkod­nál a szerzetesi szabályokhoz és inkább a savanyú tejet választanád, nagyon kérlek, ne kényszerítsd magad merő udvariasságból, hogy a kedvemben járj. — Nem, nem — nevetett a pap —, a lac dulce meg a lac adiceum az édes meg a savanyú tej olyan ital, amelynek csak otthon, az apátság falain belül hódolunk. Ha a világ­ban járunk-kelünk, a világ szokásaihoz alkal­mazkodunk. Ezért elfogadom a koccintásra való kihívást és ezt a becsületes bort, mig a gyengébb italt átengedem világi testvéreim­nek. — Én pedig — vette át a szót a templo­mos, megtöltve serlegét — így hódolok a szép Rowenának, hiszen amióta névrokona behozta ezt a szokást Angliába, még senki sem volt méltóbb ilyen hódolatra. Hitemre, meg tudnám bocsátani a szerencsétlen Vor­­tigemnek, hogy elvesztette királyságát és becsületét, ha félennyi oka lett volna a meg­hódolásra! — Elengedem a hódolatodat, lovag úr — mondta Rowena nagy méltósággal és anél­kül, hogy fátylát félrevonta volna. — Vagy nemi Inkább azzal adóztatom meg, hogy híreket kérek a Szentföldről. Ez kellemesebb téma lesz a mi angol füleinknek, mint a bókolás, melyre francia nevelésed késztet. Halljuk hát a legfrissebb híreket! — Nem sok érdekeset tudok mondani, úrnőm — felelt Sir Brian de Bois-Gui|bert —, legfeljebb megerősíthetem ezt a hírt, hogy fegyverszünetet kötöttünk Szaladinnal. Most közbevágott Wamba, aki megszo­kott helyén ült, egy széken, melynek hátát két szamárfül díszítette. Ez a székekét lépés­sel hátrább állt, mint a ház uráé, aki időnként tányérjáról egy-egy falatot nyújtott át Wam­­bának. Ebben a kitüntetésben egyébként nemcsak a bohóc részesült, hanem a kutyák is, amelyek, mint már említettük, elég szép számmal lebzseltek gazdájuk körül. Wambá­­nak külön kis asztala volt, ott ült mögötte, két sarkát maga alá húzta és a szék kereszt­fájára rakta. Orcáját beszivta és így állkapcsa olyan volt, mint egy diótörö. Szemét félig lehunyta, de éberen figyelt: leste az alkal-Egy csokor rózsát küldök neked -piros fehér kék sárga rózsát - rózsákat születésnapodon s a te napodon is — Élet! Gyöngéden becsomagolom valamennyit egy rövid Tél múlandó bánatába. A PIDE börtönében Porto, 1955. március 8. TÓTH ÉVA FORDÍTÁSA Itt a börtönben Itt a börtönben Hikmetet utánoznám ha rád gondolnék Marina és a házra a nagymamával és a gyere­kekkel mat, hogy bolondozni kezdhessen, amire különleges joga és engedélye volt. — Már megint fegyverszünetet kötöttek a pogányokkal? — rikoltotta hirtelen, mitsem törődve azzal, hogy félbeszakítja a gőgös templomos lovag beszédét. — Beleőszülök ezekbe a fegyverszünetekbe. Vén embert csinálnak belőlem! — Hogy-hogy, te bolond? — kérdezte Cedric és arca már előre mosolyra állt, úgy várta az ígérkező tréfát. — Hát úgy — felelte Wamba —, hogy már három ilyen fegyverszünetre emlékszem és mindegyiknek ötven évig kellett volna tarta­nia. Vagyis ha összeadom ezeket a számo­kat, most már legalább százötven évesnek kell lennem. — Én meg kezeskedem, hogy nem éred meg az öregkort! — kiáltott rá a templomos, aki most ismert rá arra az emberre, akit az erdőben megszólított. — Téged a természe­tes halál nem fenyeget, legfeljebb erőszakos halállal fogsz kimúlni. — Micsoda? — förmedt rá Cedric. — Félrevezetted az utasokat? Megérdemled, hogy megkorbácsoljanak. Ugyanolyan gaz­fickó vagy, mint amilyen bolond! — Kérlek, apó — felelte a bohóc — hadd szolgáljon a bolondságom ez egyszer ment­ségül a gazságomra. Mindössze annyi tör­tént, hogy összetévesztettem a jobb keze­met a ballal. De meg kell mondanom: aki bolondtól kér tanácsot és útbaigazítást, na­gyobb hibát is megbocsáthat, mint az enyém. A beszélgetést itt félbeszakította a vár­nagy apródja, aki bejött és jelentette, hogy a kapunál egy idegen kér bebocsáttatást és éjjeli szállást. — Engedjétek be — mondta Cedric —, akárki vagy akármi legyen is. Az ilyen éjsza­ka, amely most odakinn tombol, még a vadállatokat is összetereli a szelídekkel. In­kább halálos ellenségüknél, az embernél ke­resnek menedéket, semhogy bevárják a pusztulást a viharban. Adjatok annak az embernek menedéket és lássátok el minden­nel, amire szüksége van. Menj, Oswald, in­tézkedj. És az udvarmester kiment a teremből, hogy teljesítse ura parancsát. (részlet) 150 éve, 1832. szeptember 21-én halt meg Walter Scott, skót író, a történelmi regény megteremtője Itt a börtönben a hősöket utánoznám ha harci indulókat énekelnék vidáman amelyekkel a rabszolgaságot népünk eltapossa Itt a börtönben a szenteket utánoznám ha megbocsátanék a kínzásokért a hazugságokért amikkel boldogságunkat tönkreteszik Itt a börtönben mellemet majd szétfeszíti a düh várom türelmesen hogy összegyűljenek a fellegek a Történelem fuvallatára Senki sem akadályozhatja meg a zivatart. A PIDE börtönében Luanda, 1960 július TÓTH ÉVA FORDÍTÁSA 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom