A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-09-18 / 38. szám

Képzőművészeti tábor. Az elnevezés mögött tulajdonkép­pen müvésztelepet kéne érteni. Olyan alkalmi vagy rendszeresen ösz­­szejáró alkotói közösséget melynek tagjai együtt, vagy inkább egymást ösztönözve alkotják meg müveiket. Ugyanez történik most már sokévi rendszerességgel Nyárasdon is, illet­ve a falu közelében, a vízparton, ott, ahol a Kis-Duna talán a legszebb. Emberek, többségükben fiatal képző­művészeti alkotók találkoznak egy­mással, hogy két hétig együtt marad­va rajzoljanak, fessenek, fényképez­zenek, vagy szobrot mintázzanak, és persze azért, hogy gondolatot cserél­jenek mindarról, ami közös érdeklő­dési területükön belülre vagy azon túl esik. Képzőművészeti tábor. Nevezhet­nénk művésztelepnek is, de holmi bevett szemérem „tilja" e szóhaszná­latot, mert a nyárasdi táborban alko­tó fiatalok zömmel műkedvelő kép­zőművészek, akik sokszor kiestek már a főiskolai felvételek rostáján, de ettől még nem hagyták abba azt, amit olyan szeretettel művelnek. Per­sze, nem kevés az olyan, aki meg sem próbálkozott a főiskolával, mint ahogy az olyan sem, aki azt elvégez­te, s ma akadémiai titulussal műveli két héten át ugyanazt, amit a többi­ek. A tábor e hierarchia szempontjá­ból éppen attól tetszik demokrati­kusnak, hogy ez a hierarchia nem látszik meg rajta. A szövetkezeti va­dászlak és annak környezete, a víz­parti romantika, a csallóközi táj szép­sége, és az alkotói közösség hangula­ta, céljai, — mindezek igen kedvező együtthatóknak bizonyulnak. A Dunaszerdahelyi Járási Népmű vetési Központ szorgalmából és törő­déséből immár sokéve kialakult in­tézmény példának, jó példának is mi­nősíthető, mert abból a reális hely­zetfelismerésből és segítő szándék­ból jött létre, hogy a járáson belül, de méginkább az országban szétszórva, — sok olyan képzőművészettel szo­ros rokonságban élő ember, akik ha találkoznak, e találkozás csak kedvez a formálódásuknak, fejlődésüknek. Hogy ez mennyire okos felismerés volt, azt az évek során rendszeresen sorra kerülő, és kétségtelen fejlődést demonstráló kiállítások bizonyítják. Mert őszidőben, amikor a táborban létrejött alkotások összegyűlnek, ke­retekbe kerülnek, összeáll egy-egy tárlatra való anyag, amely aztán együtt kerül a falra, tárul közönség elé. Az idén már nagyon komolyan arról is szó esett, hogy nemcsak az idei táborban készült alkotásokból lesz majd kiállítás, de ideje összevá­logatni az intézmény kezdetei óta összejött művek legjavát, és közön­ség elé tárni ezt is. Vagy félszázra tehető azok száma, akik az idén is ott voltak, dolgoztak. S ha szabad számokban kifejezni,— a művek száma ennél lényegesen na­gyobb. Persze, ez nem lehet megha­tározó szempont, hiszen az itt létre­jött érték ennél sokkal nemesebb jellegű. Említés csupán azért kerül róla, mert úgy tetszik, az idei kiállítás anyagát gazdagabb kínálatból lehet majd összeválogatni. Következés­képpen ez a kiállítás izgalmasabbnak ígérkezik a tavalyinál. Ide tartozik emlékeztetni arra, hogy arról a ta­valyi kiállításról őszinte elismeréssel írtunk — okkal, és az érdemek sze­rint. Neveket ezúttal hadd ne említ­sünk, hiszen sokan voltak, ami igen­csak örvendetes. Maradjanak a ne­vek arra az alkalomra, amikor majd a kiállításról esik szó lapunk hasábjain. Amikor majd a táborban létrejött al­kotásokat, az ott dolgozó alkotókat kell minősíteni annak alapján, amit ott teremtettek. Egyelőre maradja­nak e fenti elismerő szavak magáé az intézményé, a képzőművészeti tábo­ré, művész,- vagy alkotótelepé, — ahogy tetszik. Mi az utóbbi elnevezés mellett szavazunk. KESZELI FERENC Kontár Gyula felvételei A

Next

/
Oldalképek
Tartalom